Igehirdetés 2005. április 24.
Tudatszintek

 

Lekció: Ézs 52,1-10
Textus: Jer Sir 3,22-23,  Jer Sir 31-33

“Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújul: nagy a te hűséged!”

“Mert nem zár ki örökké az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, amit kérnünk kellene tőled, amint kellene, nem tudjuk. Ezért megalázzuk magunkat előtted és azt kérjük, légy segítségül a mi erőtlenségünkben. Elhoztuk hálánkat az ajándékokért, a megtartó kegyelemért, de elhoztuk az ürességet és a hiábavalóság érzetét is, hiszen mik vagyunk nélküled? Szeretnénk átadni a szívünket teneked, aki egyedüli jogos tulajdonosa vagy annak. Vallást teszünk mindarról, ami nyomaszt és amivel nem tudunk mit kezdeni, s őszintén vallást teszünk arról is, amit szégyellünk és sötét árnyékként jön velünk mindenhová: elrontott döntéseinkről, a bosszúvágyról és a keményszívűségről, az önzésről, amivel keserítettük egymás életét és rongáltuk sajátunkat is. Kérünk Urunk, építs meg minket belső emberünkben. Adj újra hívást és útmutatást, tőled való erőt és Szentlelket. Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket: égy a te népeddel és add igédet mindnyájunknak! Ámen.

 

Igehirdetés

Ézsaiás könyvéből ma egy ébresztő igét hallhattunk. Az üzenetet szóló próféta ezt mondja népének: “Ébredj, ébredj Sion, szedd össze erődet!” Ilyen szavakat annak szokás mondani, aki alszik, vagy valamilyen kábulatban van. Bizony, Izrael népe rászolgált a babiloni fogság vége felé az ébresztésre: megkeseredve és apátiában éltek. Ahogyan az egyes embernek változik a lelkiállapota idők során, úgy egy népnek is vannak hitben dicsőséges, helytállásokkal teli idői, s vannak megkeseredések, meghasonlások – és eljön olykor a hitben alvás és kábaság időszaka is… Izrael népe Krisztus előtt hat és fél évszázaddal, a “babiloni vizeknél” nem dicsekedhetett nagy hittel és élő reménységgel – ezért küldte hozzájuk Isten Ézsaiás prófétát, aki azt mondja: “Ébredjenek, és szedjék össze erőiket!”

Mainapság szokás beszélni “tudatszintekről” – és teljes joggal. Egy csecsemőt még csak az érdekel, tele legyen a gyomra és kényelmesen, biztonságban érezze magát. A fiatal felnőtt erőtől duzzad s azt gondolja, ő mindenre képes, hol az a feladat. A hazafelé tartó pedig a sokat látottak bölcsességével megáll, szemlélődve örül az életnek és szeretetben megteszi, ami erejétől még telik másokért. Más a “tudatszintje” egyiknek s másiknak.

Így van ez lelki értelemben is. Néha képesek vagyunk átélni szinte az egész életünket: ritka és ünnepi pillanatok ezek. Máskor csak az elrontott dolgok járnak a fejünkben, szinte erőt vesz az emberen a jóvátehetetlenség érzete. Megint máskor a jövő csupa ijesztő lehetőség, tele a szív szorongással, mi lesz velem… Néha egészen csak magunkra tudunk gondolni, nem fér el a lelkünkben senki más. Jó dolog, amikor feljebb emelkedünk, s már együtt dobban a szívünk másokkal, talán sokakkal is, és nagyon nagy dolog, amikor a “tudatszintünk” – hogy újra ezt a szót használjuk, olyan nemes világokba tud emelni, hogy már maga Isten is elfér a szívünkben… Legyen imádságunk ma, hogy tegyen minket képessé erre az emelkedettségre: ne érjük be a köznapiság lelkületével, ha úgy tetszik, tudatszintjével a mindennapokban sem: be tudjunk kapcsolódni a magasabb körök világába!

Ennek jegyében kell most azt látnunk, hogy ilyen pillanatokban az ember – vagy akár egy nép is – képes újra értelmezni a saját múltját, az életét, és egészen új jelentése támad a régi dolgoknak. Isten népe akkor már második emberöltője “ki volt gyomlálva” a saját világából, s idegen népek közé volt beplántálva. Nem túl örömteli dolog otthontalanként, kivetetten élni, jött-ment senkiházinak számítani. Nem volt ember Izraelben a hetvenesztendős babiloni fogság alatt, aki az állapotot nem büntetésként élte meg: “hegedűiket is fűzfákra akasztották” – nem volt kedvük a Sion énekeit énekelni…

S akkor jött Ézsaiás próféta és azt mondta: “Ébredjetek, és szedjétek össze az erőiteket!” Ébredjetek, azaz ne maradjatok azon a tudatszinten, ahol magatoktól lennétek. Van annál magasabb és tisztább gondolkodásmód, éspedig a hit gondolkodása. Aki alszik, ébredjen fel, aki erőtlen, az szedje össze az erejét – mert így, ebben az állapotban nem lehet megfelelni az előttetek álló feladatnak! Izrael előtt hatszáz kilométeres gyaloglás állt; mi előttünk pedig itt a mai magyar hazában az, hogy legyünk végre a föld sója és világosság; legyünk kovász, ami a tésztát megkeleszti, vagyis járuljunk hozzá nemzetünk megújulásához és magára találásához! Ez sem akármilyen feladat. Föl kell hozzá ébredni alvásunkból, s össze kell szedni minden erőnket!

Mert alszik az a nép, amelyik arra fecsérli erejét, hogy egymást eméssze, gyűlöletes ellenségeskedésekben lelje örömét, miközben felvásárolták már szinte mindenét, s lassan ismét szolgák leszünk a saját országunkban – ahol pedig mi volnánk a jogos tulajdonosok. Gyermekeinket kábítószerrel etetik a diszkókban, a terhes kismamát azonnal elbocsátják munkahelyéről, amint azt a minap valaki elmondta saját tapasztalatából, és az emberek közti bizalom és jó szándék a legalacsonyabb az egész kontinensen… Volna miből felébredni! Ez az állapot valami kábulat, egy rossz varázslat, amiben mindig minden a lehető legnehezebben jön létre és gyakran a legrosszabbul sikerül. Néha már az az ember érzése, ezen nem is lehet segíteni, ez már így marad…

Ezért jó hallani az ézsaiási igéket: Nem tart örökké a büntetés állapota – le kell egyszer járjon! Eljön a vége. Amikor éjfél van, már nem lesz sötétebb, megyünk kifelé az éjszakából. Mennyire összecsendül ezzel a Jeremiás Siralmai-ból olvasott ígéret: “Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. Minden reggel meg-megújul: nagy a te hűséged! ….Mert nem zár ki örökké az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.”

Van isteni büntetés: amikor ő eltávozik tőlünk, kiszolgáltat ellenségeinknek – éspedig mindig azért, mert mi elhagytuk őt. Büntetése azonban nem tart örökké, mert “nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.” Nem örül annak, hogy büntethet. “Nem zár ki örökre” – ahogyan Jeremiás mondja. Jó lenne ezt ismét hittel hinni és felhagyni a megkeseredettséggel! Mennyire el tudjuk hinni, hogy valami végleg elromlott, és nincs segítség! Hát ezért fontos: “Öltözz ékes ruhába, rázd le magadról a port, oldd le nyakadról a bilincset!” Ugye, hogy ezek nekünk szóló üzenetek? Legyen ünnep a pillanat, amikor imára kulcsolod a kezedet – öltözhetsz ékes ruhába ott bent a szívedben! “Rázd le magadról a port” – hiszen a mindennapok lassan már betemetnek! Csak ügyek és ügyek, intézni valók, rohanás és igyekezet – s ott a bilincs a nyakadon… A megélhetés bilincse, az önmagad bizonyításának bilincse, hogy vagy valaki, a saját hiúságod bilincse, és mind a többi. Légy már szabad, hiszen ugyanaz az Isten ma is, aki egykor Egyiptomból ki tudott szabadítani – nincs másra szükséged!

A felébredő ember, ha lélekben valóban kijön a kábulatából, hitben megpillantja a lehetőséget, amit Isten elé adott. Nem sajnálgatja többé magát, hogy itt úgy sincs segítség, végleges a romlás: összeszedi erejét, kirázza magát a porból és leoldja nyakáról a bilincset! Ma erre hív bennünket az Úr. Nevezhetjük megújulásnak, vagy tudatszint-emelkedésnek, mindegy: ha az élő Istennek adunk tért vele életünkben, ő  elvégzi majd bennünk a maga munkáját. Az evangélium, a jó hír abban áll: mindez lehetséges, előttünk áll – el van készítve számunkra. Hitben belekapcsolódhat bármely lélek, bármely közösség!

A prófécia azonban tovább emeli mondanivalója hihetetlen, már-már abszurd üzenetét: Ingyen vittek el benneteket, most mit tegyek? Milyen áron vásároljalak ki benneteket babiloni fogságotokból, ottani rabszolgaságotokból? Ingyen adtalak oda – úgyhogy nem pénzen foglak benneteket kiváltani sem! Hogy egy egész népet ingyen vihetett el a hódító sereg, azt fejezi ki, még a rabszolgánál is megalázottabb helyzetbe kerültek – mert azért legalább pénzt fizetnek a piacon. Izraelt azonban enélkül vihette el országából a babiloni uralkodó. Súlyosabb megaláztatást nehéz elképzelni, hisz még a rabszolgának is van ára…!

S most azt halljuk, amilyen nagy volt a megaláztatás, pontosan oly nagy lesz a kegyelem! Ingyen vitték el őket? Ugyanúgy, nem pénzért fogja őket kiváltani az Úr – végtelen jóságából és szeretetéből! Ezt a jóságot hirdeti most nekünk is az ige: ez az, amire lehet alapozni. Nagy volt a szomorúságod? Meglátod, ugyanolyan lesz a vigasztalásod is! Nagy volt a bűnöd? Pontosan annyira fogsz örülni a kegyelemből kapott bocsánatnak! Megalázó volt, hogy még pénzt sem adtak rabszolgaságodért? Annak megfelelően dicsőséges lesz, amint a szabadító Isten nem hagy kötelékeidben! Leveszi nyakadról a rossz lelkiismeret, a jövőtlenség és szorongás, a félelem bilincseit!

Ha valaki nem látná világosan, mi jók fakadnak nekünk ebből a jóságból és szabadító szeretetből, hallgasson csak oda a befejezésre, a mondanivaló “zárókövére” – így hangzik: azon a napon, amikor megvigasztalja népét az Úr – “…megismeri az én népem az Úr nevét; hogy én vagyok, aki így szólok: Itt vagyok!”

Az Úr “nevét” megismerni azt jelenti, hogy tisztába jövünk a lehetőségeivel. Már nem csak a hangzóit ismerjük szent nevének, nem csak a másoktól hallott gondolatokat gondoljuk felőle magunk is – hanem személyesen megismerjük valóságát és erejét. Jézus azt mondja főpapi imádságában: “Én a te nevedet megismertettem velük.”  (Ján 17,26) Ami azt jelenti, hogy mindaz, aki Krisztusban van, megismeri Isten igazi nevét, valódi mivoltát! Ebben mindig lehet növekednünk, hisz az ő megismeréséhez egy egész élet is kevés – ebben mindig léphetünk előre!

Ám e “megismerés” nem elméleti ügy. A gyakorlati engedelmesség révén tudunk meg őróla egyre többet és többet! Amint nem lehet könyvből megtanulni kerékpározni vagy hegedülni, csak szorgalmas és fáradtságos gyakorlás révén, úgy az ő megismerését is csak a gyakorlati engedelmesség viszi előre. Minél jobban alárendeljük magunkat vezetésének, minél inkább elmerülünk igéjének megvalósításában – annál több villan fel számunkra, ki ő valójában. “Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti az én tanításomról, vajon Istentől való-e, vagy pedig magamtól szólok” – mondja Jézus. (Ján 7,17) Erre buzdít tehát az ige: ne csak hallgatói, hanem cselekvői legyünk annak, amit ő nekünk mond! (Jak 1,22  Mát 7,24-27)

Egy apátiába süllyedt népnek ébresztő üzenet szólt kétezer-ötszáz éve a “babiloni folyóknál” – miért ne szólhatna lelkiképpen nekünk is? Ébredj, ébredj Sion: szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, rázd le magadról a port, oldd le nyakadról a bilincset! Higgyed újra, hogy nem zár ki örökre az Úr. Minden reggel meg-megújul, nagy az ő hűsége! Ha megszomorít, meg is vigasztal, kegyelmének gazdagsága szerint. Amilyen nagy volt megaláztatásod, olyan dicsőséges lesz szabadulásod. Amilyen nagy volt szomorúságod, olyan lesz a vigasztalásod is. És ne feledd: mindez azért van, hogy jobban megismerd az ő nevét! Jézus pontosan ezért jött, s a Szentlélek által ma is ezt végzi köztünk: jobban és jobban megismerteti Isten igazi “nevét” – igazi valóját!

 

“Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed,

Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked!

Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged,

Bús, gyarló bűnös, én

hadd légyek gyermeked…!”

                                                               (445. dics. 5. v.)

 

Így is legyen! Ámen.

 

 

Fohász

Istenünk, nem tudjuk megvigasztalni magunkat, sőt egymást sem. Te vagy képes egyedül, hogy a mulandóság vigasztalanságában megmutasd az örök ragyogást, szereteted fényét és jóságod erejét. Ahogy választott néped életében nem csak próbatételeket hoztál, hanem szabadulást is, minket is azzal biztatsz, hogy így szólsz: Itt vagyok! Köszönjük megtapasztalt közelségedet! Imádkozunk lelki ébredésért mi magunknak és másoknak is, hogy minél többen legyenek, akik hozzád térnek és Jézus által megismerik igazi nevedet. Add vigasztaló Szentlelkedet, a köztünk lévő gyászolóknak különösen is, és erősíts meg minket igéd igazságával a jóban. Segíts munkánkban, szolgálatunkban, otthonainkban hűséges életre. Legyen áldásod a most következő hét napjaival, s adj vezetést azoknak, akik tőled kérik. Jézus nevében kérjük, hallgass meg imánkat! Ámen.