Igehirdetések

Gondom van igémre

Igehirdetés 2000. március 5.

Gondom van igémre

 

Lekció: Luk 14,12-24
Textus: Jer 1,11-12.

“Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. Az Úr pedig ezt mondta nekem: Jól látod, mert gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük hívásodat, és köszönjük a szívünkbe oltott sóvárgást a magasabb és igazabb élet iránt. Köszönjük, hogy jó dolog kivonni magunkat a köznapiság ügyei közül. Amikor csöndben vagyunk csak egy rövid időre is, közel vagyunk ahhoz, hogy meghalljuk a te halk és szelíd szavadat. Megvalljuk, zűrzavarban élünk, keressük az utat – adj mennyei híradást, ami újra az élet útjára vezérel! Adj lelki megtisztulást, ami nélkül körben járunk, és tébolyodottan ismételgetjük gyarlóságainkat az idők végégig. Adj belátásra vezérlő élő igét, közöld Lelkedet az ige szólójával és hallgatójával egyaránt. Gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, de kérünk, építs és plántálj is! A mi Urunk Jézus Krisztusért hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés

Március első vasárnapja egyházunk rendje szerint Biblia vasárnapja. Megemlékezünk az írott ige történetéről, a háromezer éves Biblia hagyományozásáról, fordításáról, kiadásáról nemzedékről nemzedékre. Elgondolkozunk azon, hogy mi a Szentírás, hogyan lehet megérteni, és mit ad nekünk, ha tényleg megértjük. Mindegyik fontos. Keressük most a választ a felolvasott igeszakaszok vezetésével, mégis az egész Szentírás alapján.

Mi a Szentírás valójában? Mindenki érzi, aki egyszer is kezébe vette ezt a könyvet és belelapozott, hogy nem könnyű olvasmány. Nem szórakoztató időtöltés, hanem súlyos, koncentrált, életbevágóan fontos üzeneteket hordozó könyv. Nem lehet véletlen, hogy miközben hatalmas paloták, mesés középületek, sőt nagy birodalmak is elpusztultak az évszázadok során, bármilyen gazdagság, hatalom, fény járt is egykor közöttük, e könyv a maga üzeneteivel együtt megmaradt évezredeken át. Itt van, a kezünkbe foghatjuk, s a világ minden nyelvére lefordítva olvasható. Mostanában a szekularizáció idejét éljük, ám évről évre a világon legnagyobb példányszámban kinyomtatott könyv mégis a Biblia. Nincs még egy kiadvány, ami annyi otthonban, annyi ember tulajdonában lenne szerte a világon, mint a Szentírás!

Mitől olyan fontos ez a könyv? Hiszen nem tudományos igazságokat tartalmaz, amivel ma az emberek hitüket s vallásukat próbálják helyettesíteni. Nem biológiai ismeretterjesztés az ember származásáról, nem geológiai tankönyv a földtörténeti korszakokról, ahogy szokás félreértelmezni – valami egészen más. Hát micsoda? A Mindenható adta életrendet tartalmazza. Lehet az élet önmagában szép, ám mégis irracionális, átláthatatlan és sötét szövevény, amit meg kell fejteni. Mindenkinek, aki emberré születik. Útvesztő, amiben el kell jutni a helyes célhoz a sok lehetséges közül. A Biblia a létezés eredeti szövegét, Istentől adott életrendjét tartalmazza. Olyasmire tanít, amit sem magunktól nem tudunk, nem hozzuk magunktól születésünktől, sem egymásnak odaadni nem tudjuk. Tapasztaljuk, hogy az igazság számunkra hozzáférhetetlen, mégis – egyszer csak megkeres bennünket, és ott a megszólítás: “Neked is így kellene élni”.

Mindenkihez más úton talál el ez a hívás. Némelyekhez szülei révén, megint másokhoz ismerős vagy egy jó barát által, a szerencsésebbek már kora gyermekkorukban, az iskola padjaiban találkoznak vele – s nem csak mint kultúrtörténeti adalékkal, hanem mint Isten élő igéjével. Mások a rádióban hallanak egy előadást, irodalmi műben olvasnak egy utalást, vagy egy idézet ragadja meg a gondolataikat. Sok lehetőség van. De egyszer csak ott van, megjelenik mint követésre méltó út. Pontosan úgy, mint a példázatban, aki nagy vacsorát készít elküldi szolgáit, és a meghívás egyszer csak ott a különböző embereknél. Eljut a kereskedőhöz, a földműveshez, a friss házashoz… Semmi közös nincs ezekben az emberekben, egyet kivéve, hogy mind meghívottak. Valaki számot tart rájuk, terített asztalt készít nekik, megérdemlik vagy nem, megszolgálták vagy sem.

Testvérek, ez embernek lenni! Az Örökkévaló nem csak megteremtett minket, hanem meghívottak vagyunk egy nagy vacsorára is: hozzáférhető a hozzáférhetetlen, a mennyei igazság, amit egyedül ő adhat emberi értelmünk, önző és szeretetlen szívünk számára!

Mivel találkozik az isteni hívás? Mentségek és magyarázatok rendszerével. Az ember szinte hallja: “Nem olvasom, mert nincs rá időm”. Építkezem, családi gondjaim vannak, ott a megélhetés gondja, a tanulás, életem ügyei… A nagy vacsora példázata szerint azonban nem csak a Biblia olyan, mint egy terített asztal, hanem maga Isten országa, királyi uralma is. Meghívottjai vagyunk és semmi mentségünk nincs, ha kimaradunk belőle, hiszen az Örökkévaló fölkínálta számunkra. Ha nem ér meg az üdvösség ügye naponta pár csöndes percet, ha egy héten egyetlen közösségben töltött órát sem akarunk erre szánni, kit okoljunk, hogy kimaradunk a jóból, amit Isten nekünk készített?

Mi emberek eredeti helyünket valamennyien elvesztettük, s valóban “Nincsen csak egy igaz is.” (Róm 3,10-12) Életünk rendjét nem találjuk, mindnyájan rászorulunk arra, hogy ő mondja meg, aki életünket adta, hogyan kell élni ezt az életet. Nála kell keresnünk életünk titkát! És hogy ő adni akarja, ki akarja ezt számunkra jelenteni, annak épp a Biblia a bizonyítéka. Nem lenne ez a könyv, vagy már régen elpusztult volna, hiszen hányan akarták már megégetni, megsemmisíteni, lejáratni. De Isten akarja üdvünket, ezért féltő szeretettel őrzi e könyvet nemzedékről nemzedékre.

Hogyan lehet megérteni? Gyakran hallani: “Nem olvasom, mert nem értem.” Pedig nem tehetség vagy műveltség kell, hogy az ember értse. Jézus mondja: “Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted a bölcsek és az értelmesek elől, a kisdedeknek pedig megjelentetted…” (Mát 11,25) Nem műveltség és nagy ész kell hozzá: egyszerűen félre kell tenni a köznapiságot, a mindennapi motolla dohogását, és újra emberré kell válni abban az értelemben, hogy érzékenységgel reagálunk a hívásra, ami e könyvben megszólal. Ez nem ihlet dolga, nem a “nagy pillanatok” műve, hanem igaz élet kérdése. Az igazságot csak a valódi létét élő ember, nem pedig a hazugság-rendszerben élő képes fölfogni.

Bármilyen fontos a kortörténet, mégsem ez, s nem is filozófiai ismeretek szükségesek a Biblia megértéséhez, hanem egyszerű, igaz, hűséges, magyarázatoktól és hazugságoktól mentes élet. Ha ebben egyetlen lépést előre tesz valaki, azonnal jobban érti a Szentírást. Láttam tudósokat, akik tanulták és tanították, mégsem értették a lényegét – és láttam egyszerű embereket és asszonyokat, akik éppen hogy tudtak olvasni, de a Szentírásból megtalálták azt a világosságot, amely vezette őket. Erőt merítettek belőle naponként a helyes úton járáshoz, és üdvösséges szívvel éltek, békességes lélekkel mentek el, elbúcsúzva az élettől – mert meg akarták, és meg is tudták hallani a Szentírásból Isten igéjét!

Jézus így mondja: “Aki cselekedni akarja az én mennyei Atyám akaratát, az megismerheti erről a tudományról, hogy vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok”. (Ján 7,17) Vagyis előbb van a szándék, az odaszánás, az akarat, hogy cselekedni akarom Isten akaratát, és utána, ebből következően, hogy megismerem, megértem, fölfedezem, mi tartozik rám az igéből, hogyan vezet az engem. Ne késlekedjünk hát az odaszánással. Ezt a mai napot is erre kaptuk. Ne heverjen hétszámra olvasatlanul a Biblia! A közmondás is úgy tartja, hogy a kút, amit nem mernek megposhad, amelyiket pedig használják, abban egyre tisztább és frissebb lesz a víz. Ne engedjük begyomosodni az utat, amely keskeny, de az életre visz! Egyszer csak végleg benövi a gaz. Akkora tüskebokrok, akkora erdő állja utunkat, hogyha akarnánk se tudnánk továbbhaladni. Próbálnánk közeledni, de már sokkal nehezebb, csaknem lehetetlen. Ezért mondja a Szentírás: “Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok!” (Jak 4,8)

S itt a harmadik kérdés: mit ad nekünk a Szentírás, mint Isten igéje. Egyetlen szó a válasz: Krisztust. Őróla szól kezdettől végéig! Az ember isteni eredetére emlékeztet, istenfiúságunkat akarja újra a kezünkbe adni, amikor Jézusról tanít. Azért halt meg és támadott fel Krisztus, minden azért történt, hogy mi újra Isten gyermekeivé legyünk! Azok, akik eredetileg is vagyunk.

Azért fontos e tudás, mert az egyetlen út, amin az élet és az örökkévalóság egysége megvalósulhat. Mindkét szó fontos: élet és örökkévalóság. Emberek feláldozzák az örökkévalóságot, annyira “élni” akarnak… Másoknál meg azt látjuk, hogy feláldozzák az életet, annyira vágynak az örökkévalóságra. Pedig a kettő a legszorosabban összetartozik. Aki az egyiket feláldozza a másikért, az mind a kettőt elveszíti. Az embernek minden pillanatban az “örök” nyílik meg! Nem kell érte küzdeni, jótéteményekkel kiérdemelni, jelen van: “Itt van Isten köztünk!” Egyszerűen észre kell venni, hogy jelen van mindnyájunk számára – mindig és mindenkinek. Csak meg kell nyíljon a szemünk, csak ki kell tárnunk szívünket számára.

Aki nagyon akar élni, az eljátssza az örökkévalóságot. Pedig inkább arról van szó, hogy aki nagyon akar “élni”, az nem eléggé akar élni. Beéri azzal, hogy vágyait kergeti, s az életet összetéveszti azok beteljesedésével. Mikor pedig megszerzi, amit olyan nagyon akart, egyértelmű a következménye: egészen más az íze, mint megálmodta… A birtoklás vágya mindig nagyobb, mint öröme! (Ravasz L.) Erre kiábrándul az ember, és másvalamire, vagy éppenséggel másvalakire veti magát, hátha az lesz az élet számára…. S él körbejárva, ismételve saját gyarlóságait változás nélkül…!

Mert az életet az életben keresi – pedig az nem ott van. Az élet önmagában üres és lényeg nélküli, ami azért elég cifra ahhoz, hogy elszórakoztasson és kétségbe ejtsen, megdicsőítsen és megalázzon, feltöltsön és kiüresítsen. De az élet törvényét, rendjét nem önmagában az élet hordozza. Az egy szinttel följebb, az Örökkévalónál van – és ő Krisztusban jelentette azt ki számunkra. Ezért az igazi élet isteni élet, az igaz Isten pedig az életet szerető Isten. Tőlünk sem azt várja, hogy elvessük magunktól, megtagadjuk, öncélúan megsanyargassuk. Ő szereti az életet, különben nem teremtette volna! Az igaz ige a Fiúról való beszéd – ez újít meg, ez támaszt fel bennünket a halálból! (Ján 11,25-27)

Tegyük föl a kérdést: vajon szereti-e az életet az, aki habzsolja, aki elrontja tőle a gyomrát, aki beteg lesz a túl sok élettől? Szeretni az életet annyi, mint szeretni azt, aki adta, s szeretni azokat is, akik velünk együtt kapták. Szeretni pedig annyi: nem tenni olyat, ami méltatlan az ajándékozó Istenhez, és nem tenni olyat, ami ellentétes a másik ember iránt kötelező szeretettel. Ezt jelenti a fiúságban élni, ezt jelenti Krisztus követése: és ez az, amiről a Biblia szól.

Mit ad nekünk a Biblia? Az Atya és a Fiú egységét, vagyis földi életünk Istenhez tartozását. Legyen ez a 2000. évi bibliavasárnap alkalom arra, hogy újra kézbe vegyük a Szentírást, Istentől adott életrendünk hordozóját. Hogyan fogjuk megérteni? Belső érzékenységgel, ami az igaz élet ajándéka, semmi más. Mit fogunk benne találni? Az Isten-ember egységet, a Fiúságot. Azt az üdvöt, amit Krisztus hozott, és ad ma is mindenkinek, aki őhozzá megy. (Ján 6,37) “Mit látsz Jeremiás? Mandulaveszőt látok. Jól látod, mert gondom van igémre, hogy beteljesítsem azt.” Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk !

Istenünk, megköszönjük a próféták és az apostolok hűségét, hogy életük árán is tudtak rólad tanúskodni, és engedelmességük eszköz lehetett kezedben, hogy késői utódoknak is eljusson üzeneted. Köszönjük a fiúság evangéliumát, hogy életünk újrafogalmazódik a veled találkozásban. Szeretnénk úgy élni, hogy jól érthessük, amit olvasunk és hallgatunk igédből. Segíts erre naponként. Legyen áldó szereteted a Biblia nyomtatóival és terjesztőivel itthon, és szerte az egész világon. Adjál naponta lelki kenyeret, és add, hogy egyre több ember élhessen útmutatásod szerint szerte a világon. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak olvassuk, hallgassuk, hanem meg is valósítsuk mindazt, amit te mondasz nekünk. Légy áldott az anyaszentegyház közösségéért, lelki összetartozásunkért. Add, hogy általad gyógyulhassanak a betegek, vigasztalódjanak a fájó szívűek és Jézusban megújuljanak, akik tőled azt kérik! Ámen.