Igehirdetés 2003. április 27.
Erő az újrakezdéshez
Lekció: Ján 21,1-14
Textus: 1Kor 15,25
“Mert neki addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét.”
Imádkozzunk!
Istenünk, végéremehetetlen jóságod, amivel nem csak megtartod életünket, hanem újra és újra alkalmat készítesz a lelki növekedésre. Köszönjük, hogy olykor megpróbálsz, hogy kiderüljön, hol is állunk hit dolgában, máskor pedig segítő támogatásoddal jössz közel, amikor magunktól egészen mélyre süllyednénk. Köszönjük a húsvét utáni gyülekezet bizonyosságát, hogy nem hagysz árvákul, eljössz hozzánk. Légy áldott a megtapasztalásokért, hogy átélhettük már, közelléted erő és valóság. Most is ezt kérjük, jöjj el ígéreted szerint, és emeld fel az erőtleneket, vigasztald a kesergőt és gyógyítsd meg, aki beteg. Szólj hozzánk igédben és adj mindnyájunknak világosságot Szentlelked által! Ámen.
Igehirdetés
Péter nagy halászatának története Lukács evangéliumában ott szerepel, amikor Péter elhívását kapja Jézustól, hogy emberhalász legyen. János ugyanezt a történetet a feltámadás utáni időben mondja el, amikor a legelső tanítvány kezdeti szép hite megtört, és újra halász lett belőle… Jézus azonban eljött hozzá és a többiekhez, akik vele voltak, amint a Tibériás tavon egész éjszaka hiába küszködtek, még sem fogtak semmit. Milyen üzenetek rejlenek ebben a “rehabilitálási történetben”, hiszen erről van szó, Péterből Jézus újra emberhalászt farag – ami nekünk is javunkra lehet?
Mindenekelőtt az, hogy a kipróbált hitű tanítvány életében is megeshet a visszacsúszás. Éspedig nem csak valami egyszerű apróság dolgában, hanem a legfontosabb, a hivatás, az Úrtól kapott feladat dolgában is… Akiket név szerint felsorol az evangélista, hogy részt vettek ezen a genezáreti halászaton, azok egyike sem volt “kezdő” a hit dolgában…
Péter maga a legelső tanítvány volt, aki végigjárta Jézussal a három évet és ott volt a Gecsemáné kertben az utolsó, gyötrődő imánál éppen úgy, mint a főpap udvarában. Natanaelt Fülöp vezette Jézushoz, akiről Jézus, mikor rátekintett, ezt mondta: Íme, egy igazán izrealita, akiben nincsen álnokság.” Aztán a Zebedeus fiai, Jakab és János? Oszlop-apostolok voltak, akik ott voltak Jézussal a megdicsőülés hegyén, és hallották, amint látomásban Mózessel és Illyés prófétával beszélgetett. Úgyhogy nem voltak ők kezdők hit dolgában egyáltalán. A három év, amit Jézussal eltöltöttek, megfelelne ma egy főiskola elvégzésének, ami a tanulási idő hosszát illeti.
És most mégis mennek vissza a régi életükbe mindnyájan. Péter, a hangadó kimondja: Elmegyek halászni – vagyis nincs értelme többé a tanítványságnak, Isten országlásának, az Úr érkezésére várásnak, és a többiek szó nélkül mennek Péterrel együtt vissza a régi életükbe.
Nem vagyunk tehát egyedül, amikor azt tapasztaljuk, hogy az első szeretet lobogásából csak valami hamu alatti parázs maradt a szívünkben. Ha már nem merünk senkinek beszélni Isten nagyságos dolgairól. Ha már elkezdjük a világ fiaihoz mérni magunkat és irigykedünk rájuk, hogy a maguk nemében okosabbak, mint mi vagyunk a magunk keresztyén hitével. Volt ilyen az első keresztyének életében is, és ami ebben vigasztaló, az nem az, hogy visszacsúsztak ők is a hitükben, hanem az, hogy Jézus eljött hozzájuk és nem hagyta meg őket ebben az állapotukban. Utánuk nyúlt, megkereste őket, és még egyszer mondom: eljött hozzájuk.
Ez az evangélium az, amit nem lehet elégszer elmondani: Jézus eljön. És ha ő “eljön” – már pedig az Apostoli Hitvallásban is ezt mondjuk, akkor vele együtt eljön a hit is. Megfáradt, elkeseredett emberek életében éppen úgy, mint gyászolók és betegek életében: eljön az Úr!
Az elmúlt napokban meglátogattunk egy idős keresztyén testvérünket, aki egyedül él, és nyolcvannégy évesen saját kezével konferencia házat épít fiataloknak a maga nagyon szerény otthona mellett, ahol a fiatalok majd lelki megújulást találhatnak. Elmondta, hogy a még vakolatlan, fűtetlen házban egész télen szerelte a villanyhálózatot meg a vizet, és amikor fázott a keze, akkor bekapcsolt egy egylapos villanyrezsót és azon melengette a kezét. Ehhez az emberhez eljött a feltámadott Úr és ilyenné tette az életét. Egy panasz szó nem hagyta el az ajkát, amíg nála jártunk, pedig rákkal operálták néhány éve és lehetne oka az önmaga sajnálgatására, ha nagyon akarná.
Ahol eljön a Feltámadott, azt arról lehet megismerni, hogy emberi életek, hivatások rehabilitálódnak, mert az ő ereje mindenre elégséges. Ne legyünk hát kicsinyhitűek, mert ami nálunk lehetetlen, az lehetséges őnála. Péternél annyi volt lehetséges Jézus nélkül, hogy megyünk újra halászni. Jézussal együtt pedig az volt lehetséges, hogy megint lehet belőled emberhalász, újra felragyoghat régi fényében apostolságod, a küldetésed.
Hol van a fordulópont ebben a történetben? Hol történik a csoda, az átminősülés? Ott, ahol Péter beveti a hálót a Jézus parancsa szerinti jobb oldalon. Azt mondhatnánk, apró kis engedelmesség. Valóban az, nem nagy dolog. Pedig mennyit okoskodhatott volna, mint ahogy meg is pendíti, hogy egész éjszaka hiába fáradtunk. De ez a nagyon is jelentéktelen kis engedelmesség mégis mindent megfordít. Az üres hálókból szakadozó hálók lesznek, és a rosszkedvű, frusztrált emberekből megrendült, áhítatra képes emberek, mert történt egy egészen apró engedelmesség. Ahol nem az a fontos, hogy apró vagy nagy az engedelmesség, hanem hogy igazi.
Határozzuk el, hogy kipróbáljuk mindezt mi is! Kezdjük el az Istennek való engedelmességet legalább kicsiben. Mindenki találhat a maga életében azonnal olyan pontokat, ahol jó lenne elkezdenie az engedelmességet végre, esetleg nagyon is jelentéktelennek tűnő apróságok terén is. Nem baj, ha kicsi az engedelmesség, csak igazi legyen. És meg fogjuk tapasztalni, hogy tele lesz az üres hálónk nagy halakkal, szám szerint akár százötvenhárommal is, mert volt valami, amiben igazán és teljesen alárendeltük magunkat az ő akaratának.
Amit az ember tesz, az még az engedelmesség útján elindultak esetében sem mindig tökéletes. Nézzük csak meg Pétert, magára kapja a ruháját és úgy ugrik a tengerbe, hogy kiússzon. Ez nem nevezhető nagyon bölcs dolognak, inkább balgaságnak, de ő mégis ezt teszi. Hirtelenkedik, talán mert nincs is egészen eszénél – ilyen az ember! Tele az életünk hebehurgyaságokkal, testvéreim. Mennyi ostobaságot megtesz az ember, pedig halálosan meg van győződve róla, hogy az az egyetlen helyes dolog, amit ő kitalált. Csak évek vagy évtizedek múlva jövünk rá, mennyi, de mennyi balgaságot követtünk el az utunkat járva! Ne feledjük, hogy Péter, amikor úgy ugrott a tengerbe, hogy magára kapta a ruháját, a szerinte legbölcsebb, és egyedül helyes dolgot cselekedte. Nem tudjuk, hogy még e földi életében is olvashatta-e János evangéliumát, benne a nagy halászat történetével, vagy csak az égi magasságokban tanulmányozhatta az evangéliumot az angyali könyvtárakban, és ott csóválta a fejét a saját balgasága felett, hogy mi mindent is elkövetett ő, a hamarkodó, szangvinikus ember!
De amikor kijut a partra, parazsat talál és rajta halat és kenyeret. Amikor húsz évvel ezelőtt a szentendrei beiktatásunkra meghívókat nyomtattunk, ezt az igét választottuk a meghívóra, olyan szépnek találtuk: partra szállva parazsat találtak és rajta halat és kenyeret. Mert az Úr nem csak követel, hanem gondoskodik is. A fáradt halászoknak nem kell még egy fél órát a halak megtisztításával és megsütésével foglalkozni, ott vár rájuk a sült hal és a pirítós kenyér készen. Milyen szép ez az ígéret! Az engedelmes ember nem azzal a kedvetlenséggel kell nyugtázza saját döntését, hogy megint én álltam helyt, a világ meg maradt éppen olyan gonosz, mint eddig volt, hanem megtapasztalja, hogy az Úr gondoskodik őróla.
Van ennivaló, ha éppen arra van szükség, van vigasztalás, ahol az hiányzik, van közösség, ahová tartozhatom, vannak testvérek és vannak segítőtársak, és van türelem, amit ő ad – mert mind erről maga Jézus gondoskodik övéinek. Ne legyünk kicsinyhitűek tehát! Amire tényleg szükségünk van, azt meg fogja adni nekünk a maga idejében. Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van reátok. És nem engedi, hogy valamikor is ingadozzék az igaz. Jó az Úr, erősség a szorongatás idején. A Feltámadott gondoskodik övéiről!
Mai igénk tehát ad nekünk egy ígéretet arról, hogy Jézus eljön, megjelenik: valóban nem hagy minket árvákul. Legyen ott a hitünkben ez az igazság: ő eljön! Talán azért, hogy emlékeztessen, honnan estünk ki, talán azért, hogy újra elhívjon, de mindenképpen azért, hogy helyreállítson. Így jött el Péterhez, Natanaelhez és a Zebedeus fiaihoz, s így jöhet el mihozzánk is.
Ahol a legkisebb engedelmességet találja, ott át tudja adni ajándékait. Ne habozzunk tehát, és nyugodtan kezdhetjük látszólag apró engedelmességgel is, de az valódi engedelmesség legyen őneki – és csodálkozni fogunk, hogy szakadoznak a hálók, annyira megtelnek halakkal.
Még ebben a megajándékozott állapotunkban is lesznek, lehetnek balgaságaink, mint Péter ruhástól való vízbe ugrása, de ez már nem az a hivatásbeli megingás, amiből Jézus őt kihozta, csak egyszerű bölcstelenség – ami gyógyítható. Megszárad a ruha, bár lehetett volna okosabban is tenni az egészet, ha nem hamarkodik az ember.
S végül a legszebb ígéret, ő gondoskodik rólunk. Amire igazán szükségünk van, azt megadja. Ezzel a hittel induljunk a most következő hét napjainak – s nem fogunk csalódni! Megtapasztaljuk, hogy minden helyes döntésünkkel egy magasabb kategóriában találjuk magunkat: “Közeledjetek Istenhez, s közeledni fog hozzátok!” (Jak 4,8) Addig pedig uralkodik, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön – míg minden ellenségét lába alá nem veti. Így legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, köszönjük, hogy nekünk is utánunk jössz, mint első tanítványaidnak, amikor szükségünk van erre. Légy áldott a templom csöndjéért, behajtott ajtajú belső szobánkért, a hirdetett és az olvasott igéért, és a sákramentumok megerősítő kegyelméért. Kérünk, segíts bennünket hitünk megújulására, hogy észre vegyük eljöttödet és engedjünk útmutatásaidnak. Legyen Szentlelked vigasza fájó szívű testvéreinkkel, adjad megtérésre hívó igédet mindnyájunk emlékezetébe és segíts minket munkáink örömmel és becsülettel való elvégzésében. Tudjuk, hogy gondoskodsz rólunk, hiszen ezt tetted eddig is, de kérünk, hogy ne vond meg tőlünk jelenlétedet, hanem jöjj el, feltámadott Urunk, a mi életünkben is megint. Hadd örüljünk közelségednek és hadd járja át szívünket a te nagy szereteted! Ámen.