Jézus és a házasságtörő

Igehirdetés 2005. január 30.

Jézus és a házasságtörő

 

Lekció: Ján 8,1-11
Textus: Ján 8,10-11

“Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit nem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem kárhoztatott téged? Az pedig így felelt: Senki, Uram! Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem kárhoztatlak téged. Eredj el, és többé ne vétkezzél!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük a kegyelmet, ami napról napra úgy hordoz bennünket, hogy legtöbbször észre sem vesszük. Megtartó jóságod őrizte meg életünket, hozott el most szent házadba, hogy itt téged keressünk és a te hangodat próbáljuk meghallani az ige és a Lélek által. Irgalmazz nekünk, Urunk, mert vétkeink elválasztanak tőled – de tudjuk, hogy te nem csak hatalmas, hanem jóságos és emberszerető Isten is vagy. Köszönjük, amikor utat mutatsz népednek s kérjük, adj nekünk világosságot, amely mellett megtaláljuk a helyes tennivalót. Bocsásd meg, ha az élet ajándékait zsákmánynak tekintettük s aszerint habzsoltuk őket, mellőzve törvényedet és szent útmutatásaidat, amik pedig megtanítanának a tőled való életrendre és szentségre. Fogadj vissza magadhoz és beszélj a szívünkkel! Adj irgalmas szót, éltető igét mindnyájunknak, a Jézus nevében kérjük ezt tőled! Ámen.

 

Igehirdetés

Megrázó ez a történet. Valahányszor halljuk, megdöbbenti az embert a tisztaság és szentség, ami a Jézus lényéből árad. Pedig oly keveset beszél a történetben, nem is nagyon akar megszólalni, láthatólag szívesebben hallgatna. Inkább ír a porba… Nem csak azért, mert éppen csapdába akarják csalni: ha felmenti a bűnöst, akkor megtöri a Mózes törvényét s az halálos bűn rá, ha viszont kivégzést dönt, akkor meg a római császár ellen vét, akinek egyedül van joga a birodalomban személyesen vagy helytartói által – halálos ítéletet hozni. Jól érezzük, hogy Jézus nem ezért hallgat, hanem szégyelli magát az emberek helyett… Vallásos és igaz emberek jönnek hozzá, s a mindenkori “igaz emberek” kedvenc foglalkozása az ítélkezés. Jézus nem akar így eljárni. Az ő vallása magasabban van annál, mint hogy fölébe kellene emelkednie a bűnösöknek. Azt mondhatjuk, ő nem a “bűnösökkel szemben” igaz, s nem a “bűnösökkel szemben” vallásos – hanem a bűnösökért és a bűnösök helyett Isten gyermeke…

De kezdjük azokon, akik odaviszik hozzá a házasságtörésen kapott asszonyt. Ezek büntetni akarnak, ami a mózesi törvény szempontjából nézve érthető. Tudjuk, hogy egy házasság megtörése mennyi romlást és szenvedést hoz nem csak egyetlen, hanem több ember számára, akik azokban a családokban élnek, melyek érintettek. A mózesi törvény azért született, hogy ezt megelőzze, elrettentve azokat, akik csak a maguk örömére gondolnak és fel sem fogják, hány ember sorsát érinti, amikor vétenek a házasság ellen. Akik azonban az asszonyt Jézus elé cipelik, szeretet nélkül akarják alkalmazni a törvényt, s ezért nem állhatnak meg őelőtte.

Tudom testvérek, nem először halljuk ezt erről a szószékről, de határozottan úgy gondolom, emberi természetünk, egész megromlott emberségünk egyik általános vonása: azzal próbálunk lelki enyhülést szerezni magunknak, hogy mások vétkeivel foglalkozunk. Lélektanilag ez a projekció, a kivetítés törvénye szerint működik. Ott van bennünk egy adag homály, rosszkedv, frusztráció, csupa negatívumok, s ezektől a belső “mínuszoktól”, a minket is lehúzó, boldogtalanná tévő erőktől próbálunk szabadulni, amikor kivetítjük, másokban látjuk meg őket, s ott foglalkozunk velük. Ez a módszer pár percre könnyít az ember lelkén, de mivel az okokat nem szüntetjük meg, csupán a tünetet delegáljuk másokra – ezért minden marad a régiben, csak a világ lett pletykásabb, ítélkezőbb, hát mögött beszélőbb, vagy éppen hadakozóbb. Hogy ki milyen módon “vetíti ki magából” a dolgot, annak sok változata van. A lényeg: addig sem az én bűnömről van szó, foglalkozzunk a másokéval…!

A napokban egy döbbenetes természetfilmet láttam. A csimpánzok életét tanulmányozók bemutatták, hogy az emberekhez legjobban hasonlító élőlények az őserdőben időnként nekiesnek egy fajtársuknak, és minden különösebb ok nélkül brutálisan, közösségileg meggyilkolják. Bemutatta a film, amint a hímek csapatba verődve ütik-verik, tépik a szerencsétlen kiválasztottat, amelyik nem tehet semmiről. Felszaggatják a hasát, kitépik a légcsövét, rúgják, püfölik, amíg meg nem hal – aztán ott hagyják. Nem eszik meg, nem azért tették, mert éhesek, hanem mert valami fajta démoni energia felgyűlt bennük, s mivel konstruktívabb módon nem tudják levezetni, e borzalmas útját választják, hogy magukon, a lényükön könnyítsenek!

Azt hiszem, akik a természetben valami minden fölötti, ideális valóságot látnak, elgondolkodhatnak úgy önmagában is, hogy tényleg az-e a mi valódi bajunk, hogy elszakadtunk a természettől… Íme, akad a természetben megvadult és öncélúan gyilkoló csimpánz-horda is, nem csak szép naplemente és madárdal…! De annyit biztosan észre kell vegyünk, hogy mi emberek, mármint az újjá még nem született, “természeti” emberek is szoktunk nekiesni valakinek olyan célból, hogy a saját lelkünkön próbáljunk könnyíteni. A gyerekek a homokozóban összefognak egy kis társuk ellen, az osztályban később kiközösítenek, nem is ritkán, valakit a többiek, s még a vasárnapi asztalnál is sokszor egy jelen nem lévő megszólása, “kikészítése” folyik, nagy egyetértésben az ebédelők részéről, ahogy a csimpánzok is meg merik tenni közösségben azt, amit egyedül nem mertek, vagy nem tudtak volna…

Az evangéliumi történetben is egy csoport taszigál maga előtt egy asszonyt, mert az emberek legjobban mindig valaki ellen tudnak összefogni… Elgondolkozhatunk a közösségi élet jelenségei felett, mikor ehhez hasonló történik: felcsillannak a szemek, hogy van már ellenség, éljen – akkor összetartozunk! Lám, erősek is vagyunk, meg is tudjuk csinálni, amit a homokozóban a gyerekek is szívesen megtettek volna, ha az édesanyák nem avatkoztak volna közbe…

Jegyezzük meg a szót, hogy projekció, akár ebben a magyar változatában, hogy kivetítés, mert kevés rombolóbb lelki jelenség van a világon – s bizony ott él mindnyájunkban! Nehéz kinőni – valóban hitbeli megújulás és lelki felnőttkor kell hozzá! Az írástudóknak és a farizeusoknak nem volt meg, s lám, Jézus azt mondja, amikor szavak helyett ír a porba, hogy ne “jó emberek”, hanem emberek legyetek! Jusson eszetekbe, amikor büntetni akartok, vajon nem a saját állapototokat áruljátok-e el vele leginkább? (Róm 2,1) Más bűneivel foglalkozva magatokat leplezitek le leginkább! Azt is feltételezhetjük, hogy az evangélista ismerte Jeremiás igéjét: “Akik elpártolnak tőled, azok nevét a porba írják” (Jer 17,13) – mely szavak éppenséggel a “víz mellé ültetett fa” lelki virulásának ellenpéldáját mutatják fel…

Amit Jézus javasol, azt röviden és tömören “konstruktív kiútnak” lehetne nevezni. Először is kezdje mindenki magán az ítéletet. Ez kibillent a bírói székből, ahol oly szívesen időzünk….! Mi persze szívesen ítélnénk “eleveneket és holtakat” – ha tehetnénk, s módunk lenne rá. Jézus azonban azt mondja, akkor fogjatok ehhez, ha magatokkal már szembenéztetek. Van köztetek, aki nem bűnös? Kezdje a megkövezést. A mózesi törvény szerint a tanúknak kellett kezdeni: ők dobták az első szikladarabokat. Jézus azt mondja, nem elég, hogy láttad, vétett embertársad – ettől még nem emelheted rá a kivégzést jelentő követ: kezd az ítélkezést magadon. S ha makulátlannak bizonyulsz, dobhatod az első követ. Akad közöttetek ilyen…?

Ezért mondja: “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” (Mát 7,1-5) Aki másokat ítél, az saját maga fölött mond ítéletet, hiszen rendszerint éppen ott a legdühösebb másokra, ahol ő maga sincs rendben… Jézusnak ezért nem fontos a büntetés. Jól tudja ő, hogy az ember megbűnhődik saját lelkében. Egy régi sumér agyagtáblán ez a mondat áll: “A bűnös könnyeivel fizessen bűneiért.” Mily egyszerű, tiszta mondat… A világi törvénykezést, bűnüldözést persze nem zárja ki, hiszen vannak, akiket tényleg ki kell vonni a forgalomból, mert örömmel ölnek vagy vétenek más módon, s nem is akarnak ezen változtatni. Aki viszont már tud sírni bűnein, az jó úton jár. Így kell érteni a Hegyi Beszéd mondatát is: “Boldogok, akik sírnak – mert ők megvigasztaltatnak.” (Mát 5,4) Aki magyarázza, másokra vetíti a vétkeit, még mások leckéztetésével szalad árnyéka elől, az nem élhet áldott életet (ez a “boldog” szó valódi jelentése), hiszen nincs köze Isten királyi uralmához.

Jézusnak a bűnös asszony épp oly fontos, mint az igaz emberek, akik ott tolonganak körülötte. Mindnyájukhoz szól, amikor a “konstruktív kiutat” abban mutatja meg, hogy kezdje az ítéletet mindenki magán, aztán foglalkozzon mások vétkeivel. Hogy elhallgatnának a családi perpatvarok, a hitvestársi veszekedések, a szomszédok közti viszálykodások, ha ebből valahol egy mákszemnyit is kezdenének az emberek megvalósítani! Jézusnak ez a célja. Isten országát abban látja, hogy botrányok és tumultuózus jelenetek helyett legyen egyetértés, békesség és derű. Vannak, akik örömüket lelik a csetepatékban: Jézus azonban nem ilyen. Ő nem a hadakozást keresi, hanem a megbékélést. Nem az ítéletmondó tömeget látja fontosnak, hanem a megtévedt, bűnöst. Ha az a “századik” is, vagyis a legutolsó nyomorult, mert kilencvenkilenc “igaz” előtte van, neki az épp oly fontos, mint az összes többi együtt! (Luk 15,4)

Ő azonban nem kicsinyíti a vétket. Nem mondja, hogy a bűn nem bűn, s azt sem, hogy a törvény nem ér semmit. A törvény teljességgel érvényes (Mát 5,18) – a vétek pedig vétek. Semmi szükségét nem látja, hogy azt mondja, nem történt nagy dolog. Manapság sok szellemi áramlat ezzel próbálkozik. Nincs is bűn a világon, mindenki magánügye, hogyan él, etikára nincs szükség, elég a büntető törvénykönyv, még sok is – a többit felejtsük el… Fő műsoridőben reklámozható a világ gyalázata; ha valaki pénzt ad érte, megfizeti, hadd tanulja a gyerek… Nincs bűn a világon, csak pénz van: az megmondja majd, mi a bűn s mi nem az…. Jézus szerint azonban a mózesi törvény minden betűje érvényes, egyetlen pontocskája sem múlik el. A vétekről nem mondjuk, hogy nem számít s a bűnről sem mondjuk, hogy “sajátos irányultság” – igenis van Istentől adott életrend, miként kell az embernek élnie, s mi a világ gyalázata. Miért kaptuk volna a Tízparancsolatot, ha ez nem így lenne?

Akinek az nem kell, megteheti, de a saját és a mások életét fogja rongálni vele, s ezzel Isten ellen is vét. Jézus nem kicsinyíti a bűnt, mint a mai relativizálók – viszont azt mondja, van kiút belőle. Lehetségesnek látja az új kezdetet! A törvény érvényes, ám lehet krisztusi módon is alkalmazni. Eredeti célja az ember megmentése, életének nemesítése, nem pedig elítélése! Ezért nem mondja Jézus a bűnösnek, hogy nem is vétettél oly nagyon. Felnyitja a szemét, hogy kapott egy lehetőséget, szabad ember – “Többé ne vétkezzél…!” Jobbítsa meg az ember útjait. “Aki oroz vala, többé ne orozzon, és álljon el a bűnös az ő útjaitól” – olvassuk az igében. (Ef 4,28) Íme szabad vagy, kapsz egy még újabb lehetőséget – élj vele! Jézusnál ez a szabadság: nem pedig az, hogy azt csinálok, amit akarok, senki ne szóljon bele…! Ugye, milyen más ez! Ahogy egy magyar gondolkodó is fogalmazott: “A szabadság annyi, mint alkalom és lehetőség magunkat megjavítani.” (Hamvas B.)

Borzongjunk bele Jézus jóságába, aki mindig ad egy újabb lehetőséget erre! Általa szabadok vagyunk. “Hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” – mondja az apostol. (2Kor 3,17) Vegyük észre, amikor a mások fogyatkozásaival foglalkozunk nagy előszeretettel, hogy a kivetítés silány eszközével könnyítünk beteg, frusztrált lelkünkön.Így csak romlik a világ körülöttünk s romlunk magunk is – holott elvileg “igazak” vagyunk s ítéletre cipelünk másokat…

Kezdje az ítéletet mindenki magán, mondja Jézus – ez az ítélet elsődleges helye! A többit hagyjuk a hatóságra, végső soron pedig magára az “igazán ítélőre” – Istenre: mert övé az ítélet! (1Pét 2,23)  Miénk a Jézustól kapott megújulás és szabadság. Ő a bűnt nem szereti, ám a bűnösnek új életet kíván adni. Ahogy a költő Puszta Sándor mondja:

 

“Kaptál egy arcot, apád és anyád arcát

Kaptál egy nevet, hordozd becsülettel,

Kaptál egy kezet, ne ereszd, ne ereszd el

Kaptál egy szívet, igazíts rajta, ahogy tudsz

Kaptál egy életet, viseld el, ha tudod

Kaptál egy napot – ezen még mindent jóvátehetsz!”

 

Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hozzád száll imádságunk, aki hozzánk, emberekhez hasonlóan mindenben megkísérttettél, anélkül, hogy elbuktál volna. Te ismered az emberi élet minden mélységét és magasságát, hiszen láttad a világ minden országát a magas hegy tetejéről, de nem akartad azt magadnak. Lemondtál a birtoklás és a hatalom kevélységéről, és a szegény bűnösök barátja és feloldozója lettél. Ezért ültetett téged az Atya a maga jobbjára és ezért adta neked minden hatalmát. Köszönjük, hogy te lehetségesnek tartod az új kezdetet minden ember számára. Köszönjük, hogy most is a kegyelem és a bocsánat igéit hirdettetted közöttünk. Segíts minket teljes emberségre, érett lélekre, hogy elhagyjuk a gyermekhez illő dolgokat. Könyörülj egyházadon, aki vallja igazságodat a világ előtt, hogy méltók lehessünk hozzád, megváltó Urunkhoz. Adj gyógyulást a betegeknek, reménységet a boldogtalanoknak, tisztulást a bűnösöknek. Vezess minket utadon, magad légy az út, melyen lelkünk a halálból életre jut! Ámen.