Igehirdetés 2005. május 15.
A Szentlélek fuvallata
Lekció: Csel 2,1-13
Textus: Ján 3,8
“A szél fúj, annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jön és hová megy. Így van mindenki, aki a Lélektől született.”
Imádkozzunk!
Jövel Szentlélek Isten, töltsd be szíveinket éppen! Ezt kérjük pünkösd napján, Istenünk. Ezt kérte tőled az egyház népe két évezred óta mindig, amikor megmaradt engedelmességben és alázatban. Köszönjük Urunk, hogy te, aki Lelkeddel átjárod a világmindenség legtágabb tereit és mozgásban tartod a létező világot, életre hívod a lényeket és minket embereket, erőt és értelmet adsz a szellemi létezőknek, a gondolatoknak és az igazságoknak, te eljössz mindazokhoz, akik tőled kérik, bármilyen erőtlen és bűnös emberek volnánk is. Rászorulunk vezetésedre, Urunk, hiszen olyan rövid a földi élet, meg sem tudjuk ismerni ezalatt a titkokat, még saját életünket sem értjük igazán. Légy áldott, hogy elmondtad a világnak Krisztusban, a testté lett igében mindazt, ami az ember üdvösségéhez szükséges. Könyörülj rajtunk, és bocsásd ki a magas mennyből Szentlelked fénylő világát. Vegye el a mi szívünknek minden homályát, hogy érthessük Istenünknek mindenben akaratát! Ámen.
Igehirdetés
Pünkösd az egyház születésnapja. Keresztyén közösség, vagyis anyaszentegyház azóta van, hogy Krisztus elküldte Lelkét tanítványainak. Mi is annyiban vagyunk az ő egyháza, amennyiben “…a nagy Isten vagyon mivelünk, és Szentlelke lakozik bennünk” – ahogyan énekünk is mondja. Ha az akkori jelekre figyelünk, amikről a Biblia tudósít, miként töltetett ki Isten Szentlelke az emberekre, legelőször a “sebesen zúgó szélnek zendülését” halljuk a szívünkkel.
A szél mindig is hírnök volt. Hozta hírét termékenyítő esőnek, máskor a szárazságnak vagy éppen homokviharnak. Egyszer forrósággal érkezett, máskor dermesztő időkkel – de titok volt mindig, talán ezért is lett jelképe az idők változásainak. Olykor háborúkat hozott, máskor történelmi uralmi változásokat, úgyhogy az emberek sokan valóságos széljárás-szakértők lettek: figyelték, mikor jön enyhülés vagy szigorodás, “merről fúj a szél” – és okosan helyezkedtek, hol lehet majd gyorsan szert tenni jólétre és előmenetelre, amiről azt hitték, mindennél fontosabb…
A pünkösd azt mutatja meg, hogy nem csak “történelmi szelek” vannak, de égből fúvó szél is – Isten Szentlelkének eljötte! Bújjuk az újságokat és figyeljük a híradókat, mert szeretnénk tudni, mit hoz a történelem egyik vagy másik fuvallata – jó most megállnunk és a fejünket lehajtva azt kérnünk: fújjon át bennünket az a másik, égi szélfúvás, a Szentlélek! A földi szelek védekezésre, máskor helyezkedésre tanítanak: légy okos, használd ki magadnak a helyzeteket, éljél többet – a mennyei szél, a Szentlélek azonban kitakarítja a szíveket!
Engedjük most neki, hogy kifújjon a mi szívünkből is minden áporodott levegőt: az önzés, szeretetlenség, harag és bosszú megrekedt, befülledt légkörét. Legyünk olyanok, mint aki hegytetőn állva élvezi, jól átfújja a friss, tiszta levegő. Erre van leginkább szükségünk. Ezt adta a mennyei Lélek az első tanítványoknak, amikor eltávolította szívükből a félelmet – s ezt kínálja nekünk ma is: tisztulj meg, pünkösd népe a Szentlélek által!
Szentlélekért imádkozva megtisztulásért könyörgünk, s valóban ő adhatja azt nekünk leginkább. Jobban, mint a saját lelkiismeretünk, mely rendszerint csak utólag szólal meg. Jobban, mint a neveltetésünk, amely elégtelennek bizonyul, s jobban, mint a többiek kontrollja, amely emberi érdekek és indulatok által torzított. Engedjük Isten Szentlelkének, hogy átfújjon és kitakarítsa a szívünkből, ami szennyezi, terheli és önmagára figyelővé teszi azt. Sőt, ne csak engedjük, de kérjük és várjuk is eljöttét, imádkozzunk érte! Jézus biztat erre minket: kérjetek, és megadatik nektek. “Ha ti gonosz létetekre tudtok a ti gyermekeiteknek kenyeret adni, amikor azt kérnek tőletek, és nem követ adtok nekik, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik azt kérik tőle!” (Luk 11,11-13) Ne múljon el pünkösd ünnepe, hogy nem könyörgünk buzgó szívvel a Lélek eljöttéért – mert erre kaptuk az ünnepet gondviselő jó Atyánktól!
De figyeljünk a másik jelre is, ami az égi tűz. Az emberélet csodás titka: egyedül mi ismerjük, állatok nem tudnak bánni vele. Az élet legszebb és sok tekintetben leghasznosabb dolga: az otthon melege és az ehető étel éppúgy kapcsolódik hozzá, mint a baráti összetartozás, az estében körbeült lobogás. Igaz, veszedelmes is tud lenni, ezért nagyon vigyázni kell rá. Egyes vallások imádták s íme, ma is tárgya istentiszteletüknek. A Biblia alapján az isteni jelenlét szimbóluma: az élet örök tüze. Lángnyelvek formájában jelent meg a tanítványok homlokán, kiábrázolva, hogy bennük már nem csak saját énjük titka világol, hanem a magasabb “én” – az isteni tűz is!
Az emberi szívben ott a saját énünk, mely nagyon is tud lobogni – ám a pünkösd tüze arról beszél, hogy valaki már magához Istenhez kapcsolódik! A Szentlélek nem e földi tűz. Több, mint igyekezet és hírvágy, ambíció és rámenősség. A Szentlélek azt jelenti, hogy Istentől vesszük az erőt, küldetést, és megbízatást. Nem is egymásnak számolunk el vele, hanem annak, akitől kaptuk!
Ez volt a különbség a tanítványok pünkösd előtti és utáni gondolkodásában. Jöttéig az volt döntő számukra, mit gondolnak róluk az emberek. Szeretik-e őket vagy sem, jót akarnak nekik vagy gonoszt. Fontos dolgok, nem is szabad lebecsülni őket, ám van még fontosabb: amit Isten akar velünk.
Azt a tüzet nem szabad hagyni kialudni. Úgy kell rá vigyázni, ahogyan régen, mikor a tűzgyújtás még nehéz és fáradtságos művelet volt, s a templomi áldozat tűzére vigyáztak. A perzsa vallásban ma is az oltáron lobogó tűz a Szentséges jelképe, s a pap szája elé kötést tesz, hogy meg ne fertőzze leheletével a tiszta tűzet, amit az oltáron gerjesztett… Vigyázunk-e mi is arra, amit Isten ad a Lélek által a szívünkbe…? Tanítson a pünkösd megbecsülni a legkisebb szót, rezdülést, a Lélek csöndes, belső bizonyságtételét, ami csak Istentől való, s minket az életre vezet!
Az ő jelzései néha csöndes, azt is mondhatnánk, apró jelek. Olyanok, amiket könnyen félre lehet tolni. Isten nem erőszakos velünk. Ad egy szempontot, biztatást vagy feddést – és egészen ránk bízza, hogy észrevegyük és felhasználjuk. Ha nem kell, megy tovább az élet, mintha nem történt volna semmi, csak éppen magunk kerültünk egy alacsonyabb kategóriába, s már nem lehetünk olyan szabadok, mint ha figyeltünk volna arra, mit is mondott nekünk… Péter jár a vízen, amíg élteti, hogy maga Jézus mondta neki: Jöjj! Mihelyt azonban az lesz fontossá, micsoda hullámok vannak, mindjárt elborít az egyik – a habok közt találja magát, süllyed – pedig járhatott volna felettük… A pünkösdi lángnyelvek azt jelentik, hogy a tanítványoknak ragyogni kezdett a homloka, derű és tisztaság volt tekintetükben, jó volt velük beszélgetni! Ilyenné válik, aki megtelt Szentlélekkel! Kérjük ezt a ragyogást, ezt a Lelket Istentől, s ha őszintén kérjük, nem lesz többé torz az arcunk indulattól, nem lesz közömbös és életunt sem. Van, aki szeret panaszkodni, amikor bejön a szobába, már jajgat is: a Jézus tanítványainak viszont szeretet, öröm és békesség alakította arcvonásait, és minden bizonnyal a hangját is…
A harmadik égi jel a “nyelvek.” Itt érünk a szellem, a gondolat világához, hiszen a beszéd a legmagasabb ajándékunk Istentől. Nem csoda, hogy a bűneset után ez romlott el a leghamarabb. Úgyannyira, hogy a Bábel tornyánál ahelyett, hogy összekötötte volna egymással az embereket, elválasztotta őket. Isten Szentlelkének eljötte “ellen-Bábel” – ahol gyógyul a meg nem értés!
Ám ne intézzük el a dolgot ilyen egyszerűen. Gondoljunk a mélyére, mit is jelent a soknyelvűség, a nemzetekre tagozódás az emberiség életében. Kulturális szempontból gazdagságot, hiszen minden nép más értékeket hozott létre költészetében, muzsikában, nemzeti hagyományaiban. Ugyanakkor a tagozódás sajnos, szinte egyet jelent a nemzetek egymás elleni ellenséges érzületével, háborúkkal és népirtásokkal is.
Ennek szab véget a pünkösd, amikor azt mondja: Isten Szentlelkével megtöltekezve, ami a Krisztus Lelke krétaiak és arabok, pártusok és médek nem ellenségek többé, de még csak nem is idegenek egymásnak. Ha az ő “nagyságos dolgaira” figyelnek, nem a magukéra csupán, akkor felismerik egymásban a testvért!
Az ellenséget – s ezt nem én mondom, hanem a mindennapok, az ember saját lelke teremti. Ilyen a meg nem tért, Istenhez vissza nem fordult ember lelke: szüksége van ellenségre, éspedig éppen a saját maga létjogosultságának igazolásához. Hiszen ha van ellenség, akkor minden rendben: van jogunk ellene menetelni, őt gyalázni, benne látni minden bajunk okát, vagy legalább jól láthatóan semmibe venni. Micsoda hátborzongatóan boldogító gyűlölködésekre ad okot, milyen “nagy életre” nyit lehetőséget egy háború, vagy akár az emberek, a családok közti háborúskodás! Ha nincs ellenség gyorsan kell szerezni, onnét kezdve minden rendben lesz…
Hát nem szörnyű, hogy így élünk? Pünkösd óta nem kell! Aki elmondja az imádságot: “Jövel, Szentlélek Isten”- az a megértés Lelkét kapja Jézustól! Az ilyen tud majd szólni Isten dolgairól, hogy azt mások is megértsék, s egyszersmind tud úgy hallgatni is, hogy tényleg megértse, amit a másik mond neki Istenhez való viszonyáról: nem csak azt fújja már, ami az ő nótája, az ő ügye, fájdalma és kívánkozása..!
Hát ezért van szüksége a világnak Krisztusra és az ő Lelkére: mert ahol eljön, ott megértés támad. Nincs többé zsidó és görög, férfi és nő, úr és szolga: mindnyájan testvérek, hiszen ugyanazon Úr előtt hajtanak fejet! (Róm 10,12 Gal 3,26-29 Kol 3,11)
Szél, tűz és nyelvek megértése – mindegyik külön világ. A szél az erő, a hatalmasan cselekvő Istenhasonlata. Aki nélküle erőtlenek, a saját indulatainknak és vágyainknak kiszolgáltatottak vagyunk. Ezért kell hívjuk és kérjük eljöttét!
A tűz a tisztaság, és az élet magva, belső lényege. Olyan lobogás, ami nélkül üres az élet és csak szennyet teremt magának, hogy aztán legyen mivel foglalkoznia – mert még az is jobb, mint az üresség és a semmi… Kell hívjuk és kérjük a Lélek eljöttét!
A mások beszéde pedig abból a szempontból fontos: mit hallok meg a szívemmel, mit tudnak “Isten nagyságos dolgairól.” Talán csak éppen a róla való tudás hiánya hangzik szavaikból: Isten ilyenkor a hiányával van jelen… Esetleg viszont nem is hangzik el a neve, ám egy megbékélt ember szép, tiszta, egyszerű lelke mégis róla tanúskodik! Magam is szólhatok úgy másokhoz, hogy attól nem távolabb kerülnek Istentől, hanem közelebb jutnak hozzá – ezért kell mindenkor hívjuk a Szentlélek eljöttét!
“Isten élő Lelke jöjj, légy vezérem itt!
Ó segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel: Isten élő Lelke jöjj, légy vezérem itt!”
(463. dics. 2. vers)
Így is legyen. Ámen.
