Igehirdetés 2006. július 16.
A gyökér és az ágak
Lekció: Róm 11,13-29
Textus: Róm 11,16
“Ha a gyökér szent, az ágak is azok.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük életadó szeretetedet, ahogy elgondoltad és megvalósítottad a csodát, aminek részesei vagyunk. Értelmünk erőtlen, amikor az élet titkát kutatjuk, de tudjuk, hogy szándékod szerint rendeltetése jó és dicsőséges. Köszönjük a hetedik nap ajándékát, amit azért adtál, hogy veled találkozzunk és szívünk-lelkünk megfrissüljön. Köszönjük a munkát, ami mögöttünk van és a nyári pihenést, ha azt is adtál. Segíts, hogy igédet megértsük és befogadjuk, s add áldott Szentlelkedet, aki által meg is tudjuk azt cselekedni. Hallgass meg imánkban és munkáld bennünk az új embert, kinek szíve saját kezed műve! Ámen.
Igehirdetés
Amikor az ember életében először jár mediterrán vidéken, s pálmafákat lát az utak mellett – nem hisz a szemének. Olyan, mint a képeskönyvekben. Pedig valóságosak, s ugyanannak a növényvilágnak tagjai, aminek egy része nálunk is megtalálható – csak éppen több napfény kell nekik, és a fagyot nem tűrik. Ők ilyenek. A népek nagy világában is sokféle nemzet van: egyik erről, másik arról nevezetes.
Isten üdvözítő szeretetében, így tudjuk a Bibliából, kiválasztotta magának Ábrahámot, Izsákot, Jákobot s a belőlük fakadó népet, hogy egykor közülük hozza el majd a világ Megváltóját. Mi már őbenne, mintegy “Krisztuson át” szemlélhetjük, ami az atyák és próféták világában történt, meg azt is, ami ma történik, s a saját életünket és sorsunkat is – de tudjuk, hogy a választott nép talán nagyobb része nem fogadta el Krisztust Megváltójának, s máig nem őrajta át szemléli a történelmet és a világot. Pál sokat kesergett ezen, hiszen népéhez ment először a Krisztusban megtalált üdvösség evangéliumával, de a visszautasítást látva a pogányokhoz fordult. A Római levél 11. fejezetében ezzel a ténnyel vívódik s hallottuk, milyen eredményre jut.
Azt mondja, hogy “Izrael megkeményedése csak részben, egy időre történt, amíg a pogányok teljessége bemegy az üdvösségre.” (Róm 11,25)
Így lett Krisztus ismerete a pogányoké, a választott nép megkeményedése által – de ez nem lehet ok arra, hogy az “ágak” – vagyis az üdvre jutottak kevélykedjenek a gyökér ellen. Nem az ágak hordozzák a gyökeret, hanem fordítva. S ha Isten a “természet szerint szelíd olajfa” ágainak nem kedvezett, hanem hitetlenségük miatt kitördelte őket, majd azoknak sem kedvez, akiket beoltott oda, ha hitetlenekké válnak – akik pedig nem maradnak hitetlenségben a kitördeltek közül, újra beolthatja őket oda. Így érkezik az apostol a szép mondatokhoz:
“Ha elvettetésük a világ üdvözülése, micsoda lesz a felvételük, ha nem az élet a halálból?” (Róm 11,15)
S a másik:
“Az evangéliumra nézve ugyan ellenségek ti érettetek (!), de a kiválasztás tekintetében szeretettek az atyákért, mert megbánhatatlanok Istennek ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11,28-29)
Ezzel a hittel kell tehát néznünk a kérdést. Alázattal, hiszen magunk is “beoltatott ágak” vagyunk, de imádkozó reménységgel is, hogy akikhez Jézus a legközelebb áll, hisz közülük származott – megismerjék azt az üdvöt és békességet, amit ő hozott a világnak. Jól tesszük, ha végigkövetjük az apostol vívódását, komolyabban tanulmányozva a fejezetet, mert olyan téma ez, ami megérdemli, hogy hitünk legtisztább magaslatain foglalkozzunk vele.
Ma erre figyeljünk különösen is az igeszakaszból: “Ha a gyökér szent, az ágak is azok.” Milyen szép természeti kép, mondanánk – azonban itt többről van szó, mint egy retorikai fordulatról. Az apostol azt mondja ki ezzel, hogy a létezés önmagában egy összetartozó, organikus valóság. Nem úgy áll a dolog, hogy alul van a biológiai élet, a tenyészet és fajfenntartás, mint “alépítmény”, aztán fölötte valahol egy szellemi valóság a gondolatokkal, erkölcsi és hit-igazságokkal – hogy aztán a kettő kibékíthetetlenül harcban álljon emberben és világban, mint azt a mai civilizáció sugallja. Eredeti állapota szerint minden szép rendben, organikusan tartozik össze, ahogyan a gyökérből a törzs, abból pedig a zöldellő korona és a gyümölcshozó ágak növekednek.
Ez lenne az őseredeti világrend. Harmonikus kifejlés, növekedés és nemesedés. Amiből mi emberek itt éppenséggel keveset látunk – saját életünkben is több az ellentmondás, szakadék és ismeretlen homály, mintsem ráismernénk ennek a képnek az igazára. Ezért jó, ha most ennek a szép igének varázsába helyezzük magunkat, és engedjük, hogy alakítsa gondolatainkat. Teremtőnk olyan világot alkotott, amiben minden szépen a “helyén volt” – s az ember ezért boldog sehogy másképp nem is lehet, csak megtalálva helyét, s környezetében, világában is minden az őt illető, rangja szerint járó helyére kerül.
Ha az organikus élet törvényei tényleg érvényesek a magasabb világok rendjére, vagyis nincs külön “élet” meg “szellem”, hanem csak egyetlen valóság van, s nekünk azt tanácsos megismerni és törvényeit tiszteletben tartani, akkor nyugodtan meríthetünk példákat a növények világából erkölcsi mivoltunk nemesedéséhez.
Vegyük először is észre, hogy bizonyos növények, s talán a legtöbb éppen ilyen, el tudnak lenni kevés fénnyel, nem pusztulnak el – de virágot már nem hoznak. Ahhoz, hogy igazán “éljenek”, bőséges napfény kell. Pontosan így működik az emberélet is: lézengeni a világban, vegetálni tudunk, de virágzó, boldog élethez a szeretet napfénye is kell. Szeretet nélkül csak őrjöngeni lehet (ahogyan Hamvas Béla mondja) – s valóban leginkább azért olyan szomorú a világ állapota, családokban és népek közt egyaránt, mert nincsen szeretet. De napfény nélkül hogyan is virágoznának a fák…?
S hogy egy lépéssel tovább vigyük a témát, szeretet csak ott van, ahol tudnak kiengesztelődni, vagy ha szükséges, egymást is kiengesztelni az emberek. Aminek hiánya az engesztelhetetlenség, a gyűlölet. Az, hogy majd én rákényszerítelek téged a megalázkodásra – szidalmakkal, esetleg bírósággal vagy éppen rakétákkal – tulajdonképpen egyre megy. Ahol nincs szeretet, ott kiengesztelődésre képesség sincsen – s ott nem virítanak a boldogság virágai. Van helyette évekig húzódó pereskedés, vannak lerombolt városok és vértócsák a felrobbantott, ártatlan emberekkel teli vonatokban. Milyen jó lenne tanulnunk a növényektől! A növényektől, amiknek napfény kell, ha azt akarjuk, hogy virágozzanak…!
Másik tanulnivalónk a növényektől, hogy életüknek megvan a ritmusa. Tavasz és ősz, éjszaka és nappal, születés és elmúlás – mind olyasmi, amit magasabb erőknek engedve élnek meg, használnak fel az élőlények – ez adja létük keretét. Boldogan mi emberek is akkor élhetünk, ha a nálunk nagyobb rend törvényei adják ritmusunkat, mozgásunkat. A régi kínai hivatalnokokról, a hindu brahmanokról és a görög, életszerető hősökről mondják, hogy határtalan boldogságot merítettek tevékenységük ritmusából. Mintha azt mondanánk, hogy egy asszony látja a ház rendetlenségét, s bár sokat kell hajolgatnia, itt-ott port is nyelnie, ha padlást vagy pincét tesz rendbe – de azt mondja magának, most ez következik – ezért örömmel veszem a nehézségeket is: “Hiszen ennek van itt az ideje.”
Milyen kilátástalan, ha valaki nem tudja, az ő életében minek van itt az ideje! Milliók élnek ilyen lézengő, hevenyészett, ritmustalan életet. Pedig részesei lehetnének egy nagy “áramlásnak”, ahogyan azt szépen megfogalmazta egy külföldre szakadt hazánkfia. (Csíkszentmihályi) Aki helyes úton jár, ezt a nagy érzést kapja ajándékul! Rájön például, hogy neki magának is megértésre van szüksége – miért ne lenne hát ő is megértő a másokkal? Emberi helyzetünk, egymásra utaltságunk megköveteli tőlünk e képességet. S minden helyes lépésünkre a magasabb világ öröme a válasz. Miért kellene úgy leélni életünket, hogy sosem vagyunk benne igazán boldogok? Leljünk rá a ritmusra, amint a növények is engednek “környezetük hatásainak” – ők is egy számukra magasabb világ törvényeinek engedelmeskednek! Mi emberek már tudunk is erről, s szabadságunkban áll ezt keresni, vagy éppenséggel semmibe venni. Boldog, aki azt teszi, amit tennie kell – s mi az, ami ezt az érzést valamivel is pótolhatná…?
Végül egy valóban legmélyebb értelemben “más világokra” utaló üzenet a növények életrendjéből: a gyökér, az igazi gyökér nem testi mivoltunkban, például nemzeti, vér szerinti hovatartozásunkban rejlik, bármilyen jelentős is az – hanem az örök, teremtő szeretetben, Istenben! Ha “őbenne “gyökerezünk”, vitán fölüli forrásból táplálkozunk. El tudjuk viselni egymást, fel tudjuk oldani a feszültségeket, helyére tudjuk tenni mások hiányosságait. Le tudunk számolni irigységeinkkel, meg tudjuk szelídíteni a szenvedélyeinket. Nem leszünk ugyan makulátlanok, hiszen amíg élünk, mindig küzdeni kell, de ott a hit, hogy “Megváltónk él” – életünk pedig általa helyére igazított élet. Ő lesz az, aki “utoljára porunk felett megáll…!” (Jób 19,25-27)
Ha a gyökér szent, az ágak is szentek azt jelenti, hogy ha imádságban fogant egy elhatározás, rajta lesz Isten áldása. Nem csak a mi igyekezetünk, nagyralátásunk nyomait viseli, nem csupán kishitűségünk lengi körül, hanem az örök Szeretet – ami viszont mással nem téveszthető össze. Hát ezért fontos, miként születnek döntéseink: ha ugyanis a gyökér szent, akkor az ágak is szentek lesznek!
Isten adjon örömet abban, hogy magunk is újra képesek leszünk a szeretetre! Virágoztassa ki általa körülöttünk az emberszíveket. Tanítson az élet helyes ritmusára, hogy mindig azt tegyük, amit elrendelt utunk szerint valóban tennünk kell – s arra is, hogy ez mindenkit boldogsággal tölsönt el. Legyen hitünk abban gyökereznünk, akiben egyedül érdemes – akit nevezhetünk a világ Világosságnak, örök fundamentumnak, Igazi szőlőtőnek, áldott Orvosnak, vagy Dávid Fiának.….
Hozzá, Megváltó Krisztusunkhoz szálljon most énekünk:
“Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat, minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem
Szent igazságodat, szent igazságodat!”
(512. dics. 2. v.)
Így is legyen! Ámen.
Fohász
Köszönjük Istenünk, hogy hűséges szeretetedben megbánhatatlanok ígéreteid. Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk: értsük és szeressük elrendelt utunkat, minden parancsodat! Tégy képessé a szeretetre, és virágoztasd ki az emberszíveket körülöttünk. Taníts a helyes élet ritmusára, figyelni üdvözítő akaratodra. Engedd, hogy újra benned találjuk életünk forrását, s az evangéliumban gyökerezzen minden gondolatunk, cselekedetünk, tervünk és reményünk! Ámen.