Igehirdetés 2006. november 26.
A szégyen és az ég hangjai
Lekció: Zsolt 19,1-15
Textus: 2Kor 5,20-21
“Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.”
Imádkozzunk!
Örök Isten, mennyei Édesatyánk, jó lenne azt mondanunk szeretünk és áldunk téged, de csak erőtlen és fásult szívünk hangjait halljuk. Szeretnénk hálával áldozni, akitől minden jó származik és valóban rászolgálsz minden dicsőítésre, de megvalljuk, eltölt az üresség és hiábavalóság érzete. Segíts megtisztulni ezektől az érzésektől, hogy ne legyen, ami elválaszt jóságodtól. Adj megújulást az ige és a Lélek által és segíts abban, hogy megelevenedjen a hitünk. Te vagy egyetlen menedékünk, erősségünk és kővárunk – add meg a megbékélést és ajándékozz meg új hittel és Krisztusban való élettel! Ámen.
Igehirdetés
Sokan mondják, hogy az emberi érzések között leggyötrelmesebb dolog a szégyen. Olyasmi, ami a testi büntetésnél is jobban fáj, és nem véletlen, hogy Isten elvesztésének, a bűnnek elsődleges következménye is a szégyen. Megnyílik Ádám és Éva szeme és körülaggatják magukat fügefa levelekkel – ami nem sokat segít rajtuk, mert már megtették, amit megtettek. Ez a kép azt üzeni, hogy az ember normális állapota az, amikor nincs szégyen: eredeti helyén, Istennel összhangban nincs oka szégyenkezni. Ilyesmire akkor kerül sor, amikor kiesik az ő közeléből.
Különös módon az első gyilkos büntetése is a szégyen. Káin bélyeget kap homlokára, hogy mindenki lássa, ez az ember gyilkos, embert ölt. A háromszori tagadása után Péter sírása is a szégyenkezés tehetetlen kínja, és bizonyára ismerjük jól ezt a dolgot magunk is, hogy milyen az, amikor nem azt az életet éljük, amit élhetnénk. Arany János azt mondja az Epilógus-ban, visszatekintve a karrierre, amit befutott, az eredményekre, amit elért: “…pályám bére égető, mint Nessus vére.” Az eredmények felett is lehet szégyenkezni, ha az embernek nem aludt el egészen a lelkiismerete…
Miért olyan gyötrelmes dolog a szégyen? Mert a lélek megosztottságáról szól. Az egyik fele vágyakozik és elkövet valamit, a másik pedig ránéz és azt mondja: ezt nem így kellett volna. A belső meghasonlottság, az eredeti létegység elvesztése a szégyen. Amikor saját mércéinknek sem felelünk meg – vagy ha mégis, tudunk olyan mércékről, amik a szívünkbe vannak írva, és amiknek már nem. Időlegesen jó valami, de azt a próbát már nem állja ki, hogy mi lenne, ha mindig, mindenki a mi mércénk szerint cselekedne.
Olykor a legelemibb próbán is elbukik egy-egy önző tettünk, ha azt megvizsgáljuk: örülnénk-e, ha velünk tenné valaki, amit mi megengedhetőnek tartunk más iránt… Ezért fontos figyelnünk a zsoltárra: “…mert szégyent nem vallanak, akik hozzád esedeznek…” Az ember eredeti állapota nem a szégyen – persze, nem abban az értelemben, ahogyan ma látjuk, s amiről a Filippi levélben is olvasunk, hogy olyan időket élünk, hogy “azzal dicsekednek, amit szégyellni kellene” (Fil. 3,19) Ez a mostani szégyentelenség valóban a történelem mélypontja, ám most nem erről van szó. Hanem arról, hogy éljen úgy a hívő ember, mert élhet is – hogy ne kelljen utólag szégyenkeznie.
Nem hiszem, hogy volna köztünk valaki is, akinek ne lett volna már vagy ne lenne éppen most szégyenkezni valója. A bűn minden emberre kiható valóság – csak éppen sokszínű, így egyikünk ebben, másikunk abban vét. Összesen ennyi a különbség. Újjal mutogatás helyett, hogy kinek van több szégyene és miben, forduljunk most az ige segítségéért, mert ott a mi gyógyulásunk és tisztulásunk!
A felolvasott 19. Zsoltár az ég “hangjairól” beszél. Micsoda vigasztalás, hisz mi emberek csak egymást és legfeljebb magunkat szoktuk hallgatni, ettől vagyunk olyan feldúltak és kétségbeesettek. És lám, a zsoltáros az egek hangjaira és “beszédeire” emlékeztet!
Ilyeneket mond: ezek a “beszédek” az Úr erejéről szólnak. Milyen betegek tudunk lenni és joggal, amikor látjuk, szinte semmi befolyásunk arra, mi történik a nagyvilágban. Az ember tehetetlen, amikor azt látja, semminek nincs semmilyen következménye, még nyilvánvaló és súlyos bűnöknek sem – és elharapózik az apátia és a depresszió…
Ilyenkor különösen is szükségünk van az ég hangjaira, amik az Úr erejéről szólnak s arra emlékeztetnek, hogy az ember tényleg elveszett és annak is érezheti magát, ha nincs élő Istene. Először is megértjük, hogy az ég hangja az, hogy a nappal tanítja a nappalt és az éjszaka az éjszakát. Gyönyörű megfogalmazása ez az ember lelki növekedésének.
Az egyik nappal mondhat “tanítást” a másiknak – ez azt jelenti, hogy tanulhatunk a megtörténtekből. Nem kell ugyanazokat a rossz szokásainkat, emberi gyengéinket egész életünkön át magunkkal vinni. Tanuljunk abból, ami történt, és ha tegnap vigyázatlanok voltunk, ma ne legyünk azok. Ha kifogás érhette éberségünket, akkor ma ne járjunk megint lelki félálomban. Ha tegnap üres volt a szívünk, nem volt benne ige, így aztán megejthetett bármilyen kép és látomás, ami aztán cserben is hagyott a maga idejében – akkor ma ne járjunk megint igétlenül a világban. Egyik nap a másiknak, egyik éjszaka a másiknak tanítást ad, s ha ez tényleg így van, akkor az nem más, mint az ég hangja! Jó lenne ezeket, mint égi hangokat, tényleg meghallania az embernek!
Aztán azt is olvassuk, hogy a mennyboltozaton végigvonuló nap olyan, mint egy hős, aki felkel ágyából és örül, hogy futhatja a pályáját az ég egyik szélétől a másikig. Milyen gyönyörű kép és biztatás: lehet úgy is élni, mint a nap az égen: boldogan sugározva, örülve annak, hogy futhatjuk pályánkat, mint a győztes hős a pályán. Nem letargiában és tehetetlen vergődésben, nem rosszkedvben és sértettségben, hanem haladva utunkon, mint nap az égen! A mi utunknak is volt kezdete és lesz vége, mint egy földi napnak, de ez pontosan így van jól – és az egész Isten ajándéka. Az “ég hangjaira” figyelés nélkül erre nem vagyunk képesek. Amíg csak a világ hangjait halljuk elkeseredünk. Sok a csalárdság és mesteri szinten zajlik a hitetés. Még ha egymásra vagy magunkra figyelünk is, az is kevés – bár már valamivel jobb. De a legfontosabb mégis az ég hangjait hallani. Azok majd megtanítanak olyan életre, amiben nem vallunk szégyent!
Ezeket a hangokat nevezi a zsoltár az Úr “törvényének” és az ő “ítéleteinek” is. Ilyeneket mond felőlük: megelevenítenek, bölccsé tesznek és megvidámítják a szívet. Ha valamire szükségünk van, hát az éppen ez. Megelevenedni, megvidámodni és bölccsé lenni…! Azt is olvassuk ezekről az égi hangokról, hogy kívánatosabbak az aranynál és édesebbek a méznél, a szín méznél is. Amikor valaki fölemeli szemét és az égre néz, kinyitja a szívét és tényleg meghallja az ég beszédét – akkor valóban aranyat talál és szín méznél édesebb táplálékot kap. Ezt mindenki tapasztalhatta, aki életében csak egyszer is rátalált már Isten beszédének igazi mivoltára.
Mert ez az ige értünk “testté lett” Krisztusban, és ő minden szégyenünket fölvitte a keresztfára, hogy rólunk levegye azokat. “Aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” (2Kor 5,21) Ez azt jelenti, hogy “ő lett bűnné” helyettünk, vagyis magára vette minden szégyenünket, amikor helyettünk őt köpdösték meg, meztelenítették le és csúfolták ki – még halálában is… Ezért kell nekünk “…nézni a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, nem törődve a szégyennel keresztet szenvedett, és Isten királyi székének jobbjára ült.” (Zsid 12,2)
Az ég hangjainak és az “egek beszédének” ez a legszebb mondandója számunkra: Krisztus. Maga Isten sem mondhat többet és jobbat ennél! Akinek ez nem elég, az soha és sehol, semmiben nem fogja megtalálni a békességét, mert ő Isten örök igéje, “mondanivalója” hozzánk. Nézzünk hát a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra! Ez ma is a legfontosabb. Ez ugyanazt jelenti, mint meghallani az ég hangjait, megérteni a napok és az éjszakák tanítását, megvidámodni az Úr törvényétől – aranyat lelni, színmézzel táplálkozni…!
Már csak egy van hátra. A “szégyen” szó rengeteg bibliai előfordulása közül arra az igére is rátalálnunk, hogy mi is “mondjunk le a szégyen takargatásáról”, amint a Károli fordításban olvassuk (2Kor 4,2) – s amit az új fordítás így ért: “…vessük el a szégyenletes titkos bűnöket.” Ki-ki maga tudja, mi lakik őbenne, hogyan érvényes rá ez az ige. Azokkal a dolgokkal megharcolni, amik a világ számára rejtettek, de magunk ismerjük őket, vagy már magunk elől is sikerült fügefalevelekkel eltakarni – ezek is lepleződjenek le. Akkor valóban csak az van hátra, hogy “vegyél tőlem fehér ruhákat, hogy ne látsszon meg mezítelenséged rútsága” (Jel.3,18). Betakarózni Jézusba, hiszen ő a mi fehér ruhánk, mentségünk: őt kell magunkra öltöznünk, mint egy ruhát! A régit le lehet tenni – elszakadt és elpiszkolódott eléggé, ezt tudjuk. Ez a mi ó-emberünk. A megváltatlan, önző és hitetlen énünk. Ezt kell levenni magunkról, olyan egyszerűen, mint egy ruhát levesz valaki. A másikat pedig felvenni: az újat, a tisztát, a fehéret – Jézust. Őt “magunkra öltve” nem kell többé szégyenkeznünk sem a közeli, sem a távoli vétkeinkért, amiket valóban megismertünk, megvallottunk és elhagytunk. Ő azoktól teljesen meg tud és meg is akar szabadítani. Az az Isten akarata, hogy “…minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson!” (1Tim 2,4)
” Bűn ruháját vessük el, a szövetség vére által,
Vétkeink fedezzük el, tőled nyert fehér ruhákkal:
Hogy hitünk legyőzze majd
Mind a bajt!
…S majd vezess az égbe föl, irgalomnak napvilága,
Könnyek gyászos völgyiből, üdvösségnek szép honába:
Hol az üdv és béke majd
Egyre tart!” Ámen.
(489. dics. 3-4. v.)
Fohász
Úr Jézus Krisztus, te bűnné lettél értünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk tebenned. Légy áldott az ég hangjaiért, amivel szólongatsz. Sokszor süket fülekkel hallgatjuk a nappalok és éjszakák tanításait, az égen haladó fényes nap üzenetét és minden szót és igét, ami a te végzéseidről és igazságodról szól. Köszönjük, hogy most újra fontossá lehetnek számunkra! Segíts szívünkre venni egy szép hosszú élet tanítását, egy édesanya és nagymama életének üzenetét, akitől az elmúlt héten vettünk búcsút. Vigasztald a család tagjait és hallgasd meg könyörgésünket, amit a megtört szívűekért mondunk. Gyógyítsad beteg testvéreinket, a közösségeket, a családot, a várost, a nemzetet. Adj lelki megújulást, valódi megtérést, ami nélkül senki nem mehet be a te királyi uralmadba. Légy velünk a következő hét napjain – adj erőt a munkában, hitet a döntéseinkben, szeretetet otthonainkban.! Ámen.