Igehirdetés 2007. április 1.
Az én országom nem e világból való
Lekció: Ján 12,12-15
Textus: Ján 18,36
„Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.”
Imádkozzunk!
Örök Isten, akinek létedben nincsenek esztendők és nem múlnak az évek, aki mindig voltál és mindig leszel, hozzád fordul szívünk áhítata. Látjuk Jézusunk virágvasárnapi bevonulását, a szelíd és alázatos királyt, aki mindeneket szabadít. Látjuk szenvedését és halálát is, és látjuk a nyitott sírt is. Légy áldott Urunk, hogy nem hiába várunk, mert te győztél életen és halálon. Segítsd az ifjakat, akik ma konfirmálnak, hogy lélekben felnőjenek igédhez, amit olvasnak, hallgatnak s add meg nekik, hogy életük vezércsillaga legyen a te szavad. Segítsd a felnőtteket is, hogy mindenben jó példát adhassunk számukra. Add meg gyülekezetünknek, hogy szaporodjon megújult életekkel, akik általmentek a halálból az életre. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket! Ámen.
Igehirdetés
Kettős ünnepe van ma gyülekezetünknek. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulása, amely megszólít bennünket és azt kérdezi: milyen a te királyod? Ki vezet, táplál, kinek a kegyelmében bízol? A virágvasárnap azt a kérdését veti fel, ki az úr a házadnál, a szívedben – ki a te királyod.
De ünnep ez a mai nap azért is, mert ma van a konfirmáció gyülekezetünkben, az ifjak útra indítása. Lassan kinőnek szárnyaink alól az egykori gyermekek – és szeretnénk útravalót adni nekik, mielőtt végképp felnőtté válnak. Ez pedig azt kérdezi tőlünk felnőttektől, milyen a mi útravalónk, mit viszünk magunkkal életünk útjain. Milyenek a mi erőink, milyen tartalékaink vannak, mivel gazdálkodhatunk, miből meríthetünk. Van-e útravalónk egyáltalán?
Jézus felel ezekre a kérdésekre, éspedig úgy, hogy megbiztat minket. Azt mondja nekünk, ő a király, éspedig az egyetlen igazi király. Ő olyan nagy király, aki megengedheti magának, hogy nem lóháton vonul be a szent városba, mint a győztes hadvezérek – hanem szamárháton, a szelídség és alázat jelképén. Pontosan ez az útravaló az, mely nélkül mindenki eltéved élete útjain. Mert lehet élni ugyan mindenfajta királyságon kívül, lehet élni lelki uralom és lelki középpont nélkül, pusztán magunknak és magunkért, mintegy a saját királyságunkban – de a valódi király és a valódi középpont nélküli életek előbb-utóbb szétesnek, éppen azért, mert középpont nélküliek. Sok-sok ezer vagy éppen millió ember él ilyen életet szerte a világban és az erkölcsi lezüllés, az élet szétesése, ami ezzel jár mutatja, hogy az ember semmiképpen sem lehet önmaga királya.
Ám sokan vannak olyanok is, akik találnak iránypontot magukon túl, éspedig a munkájukban, vagy egy fontos ügyben, talán egy másik emberben, a közéletben, vagy valami másban. Hasznos és jó emberi dolgok lehetnek, de ha valóban csak ennyi az életünk, még mindig nagy veszélyben vagyunk, hiszen mindezekben lehet csalódni, lehet őket elveszteni vagy velük meghasonlani – és akkor megrendül az élet. Jézus szerint a homokra épített házzal nincsen baj: egészen addig, amíg el nem jönnek a szelek, az esők és az áradások – akkor viszont összeomlás fenyeget mindent, ami nem kősziklára épült!
Ez a Kőszikla nem található meg a világban. Ez az élő Isten, aki több, mint a világ, ezért – jobb kifejezés híján – azt kell mondanunk róla, hogy ő túl van a világon. És ezért mondja Jézus is, akinek Isten adta a királyságot, hogy az ő országa, az ő királysága nem e világból való. Az erről való tudás az útravaló, amit érdemes magával vinni ma kicsinyeknek és nagyoknak!
Igen, van egy ország, amely nem innen való, s van egy Király, aki nem úgy uralkodik, mint a föld királyai szoktak. Erről elmondhatjuk, hogy benne másként folyik az uralkodás, az alattvalókról a gondoskodás és másként gyakorolják a kegyelmet is. Mind a három funkció fontos, hisz a királyságokban ezek a legfőbb feladatok, amiket az uralkodó gyakorol.
Az uralom és vezetés a föld királyai számára hatalomtechnikai dolgok. A cél a hatalom megtartása és biztosítása. Vigyázzban állnak a biztonsági emberek, folyik az ismeretek szakadatlan gyűjtése és meg kell fizetni lehetőleg sok embert, de ha nem sokat, akkor a befolyásosakat, elsősorban a sajtót – és a cél az, hogy sokaknak érdeke legyen, hogy ez vagy az az ember, vagy ez vagy az a csoport uralmon maradjon.
A Jézus uralma és királysága nem ilyen. Ő semmit sem akar megtartani saját Istenhez tartozásán kívül, főleg a hatalmat nem, amiből soha nem is kért – csak megy előttünk, és azt mondja: “Jer, és kövess engem…!” A föld királyai kitalálnak dolgokat népük boldogítására, de a kisujjukkal sem illetik azokat – Jézus pedig előttünk megy, viszi a vállán a világ bűneit, szenved értünk és azt mondja: Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel ő is a maga keresztjét. És azt is mondja, hogy e világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot. És azt is, hogy aki engem követ, az nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága…!
Ugye, ez másfajta vezetés és másfajta uralom: itt valaki valóban előttünk megy a szenvedésben, megmutatja nekünk, miként győzhetünk felette és hogyan emelhetjük fel azt – nem olyan utakra küld minket, amelyeken ő maga soha nem járt. Jézus úgy király, hogy előttünk megy, maga is szenved és olyan példát ad, amivel fölemel minket, hogy mi is fölemelhessük a magunk szenvedéseit egy másik szintre, s mi is példává lehessünk megtisztult életünkkel.
A királyok dolga a gondoskodás is. Legyen az embereknek kenyere, munkája, megélhetése és boldogulása. S ebben a gondoskodásban nagyon sokszor fogollyá, szinte rabszolgává lesznek emberek, mert a család jóléte csak úgy biztosítható, ha a családfő sosincs otthon, mindig dolgozik. Vagy az asszony karrierben való előmenetele csak úgy biztosítható, ha meg sem születnek a gyerekek, vagy nagyon későn születnek meg és kevesen is vannak…
Jézus másként gondoskodik népéről. Ő önmagát adja: jelen van közöttünk minden nap a világ végezetéig, s ezt mondja, “…az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” Az ő táplálása nem szolgává, hanem szabadokká tesz minket! Gondoskodásában mindig ige, azaz gondolat van, ami más fényben mutatja meg nekünk saját életünket, mint addig. “Az én beszédeim, amit szólok néktek Lélek és élet” – mondja. Minden keresztyén tapasztalta már, hogy egyetlen megértett szó is elég a Bibliából ahhoz, hogy valaki egészen más irányba forduljon, mint addig. “Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok” – mondja tanítványainak: és meg is tartja ígéretét, amikor elküldi hozzájuk Szentlelkét!
Ez a király nem tesz minket rabszolgákká, kiszolgáltatott adósság-fizetőkké, nem úgy ad nekünk, hogy valójában elvesz: nem rontja el derűnket, jó kedvünket, hanem mennyei lényét közli velünk, hogy gazdaggá legyünk emberi mivoltunkban! Úgyannyira gazdaggá, hogy anyagiakra nézve be tudjuk érni kevesebbel, elégedettek legyünk azzal, amink van – erre a világ sosem tanít meg minket! Milyen más a Jézus gondoskodása, milyen más kenyeret ad ő az embernek! Mindaz, aki az igére már rátalált, ismeri e gazdagságot. Megérteni, felfogni, belátni, s ha kell, megvilágosodni: ezeket adja ő, éspedig oly módon, hogy önmagát közli velünk. Éljünk hát gondoskodásával!
Végül a király joga a kegyelem gyakorlása is. Bűnösök uralkodóhoz, köztársasági elnökhöz fellebbeznek, mikor már semmi reményük, minden szinten kiszabták rájuk a súlyos ítéletet. Egy utolsó reménysugár marad, hátha az uralkodó kegyelmet ad… S az, talán tanácsosai javaslatait mérlegelve megfontolja, akad-e körülmény, ami felhozható még az illető javára. Megvizsgálja, fontolgatja a körülményeket – s ha talál ilyet, kegyelmet ad…
Jézus királyságában azonban még ez is másként van. Ő minden hozzáforduló bűnösnek kegyelmet ad – kivétel nélkül! “Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem” – olvashatjuk Jézus szavai közül itt, templomunk utcai hirdetőtábláján is. Ez a nagy kegyelem olyan botránkoztató, hogy a világ nem érti, és szereti még gúnyolni is. Persze, aki visszaél vele, annak nem adja – de aki egész szívével kéri, attól nem tagadja meg, emlékezzünk a jobb latorra!
Annyi ember él rossz lelkiismerettel, bűnök terheivel, sötét foltokkal a lelkén – ő pedig “azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk…” (Ján 10,10) Ha megvalljuk bűneinket “hű és igaz, hogy megbocsássa azokat” – mondja az ige! (1Ján 1,9) Nincs más feltétel, csak ennyi: elismerjük és elhagyjuk vétkeinket. Ha ezt a kettőt megtesszük, ő megbocsátja azokat…!
Szeretném minden megterhelt szívű testvéremnek még egyszer, és még világosabban – ha lehet, még megbotránkoztatóbban elmondani: igen, van bocsánat! Nem kell magunkkal vigyük bűneinket, meg lehet szabadulni tőlük! Nekünk ilyen királyunk van, ő így adja a kegyelmet – ennyire felségesen és ennyire szabadon. Éljünk ezzel a kegyelemmel!
Íme, az útravaló, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt: van egy másik király, és van egy másik királyság, nem csak az, amelyiket ismerünk. A Jézusé mindig eljövendő, mindig közeledik. Benne más az uralom módja, mint a világ országaiban: ő semmit ránk nem erőltet, hanem előttünk megy és hív maga után. Semmi olyanban nem akar részeltetni, amin ő maga át nem ment, ki nem próbált és le nem győzött! Ilyen az ő vezetése. “Az ő terhe könnyű, és az ő igája gyönyörűséges.” (Mát 11,30)
Aztán más a gondoskodása is, mint a világé. Nem tesz rabszolgákká: éppenséggel felszabadít és kienged a fogságunkból. Megadja az értelmet adó gondolatot, az igét – az új fényt, hogy másként lássuk életünk dolgait, mint addig. Éljünk az ige gazdag tárházából! És a kegyelem dolgában is másként jár el, mint a világ: mindenkinek megadja, aki azt tőle igaz szívvel kéri. Ilyen gazdag, ilyen nagy úr! Benne ne ragadjunk hát vétkeinkben: van kiút, van nagy kegyelem – és a Jézusé ilyen!
Ez a Király jön hozzánk a mostani virágvasárnapon. Igaz és szabadító, szelíd és szamárháton ülő. Örülj hát nagyon, Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálem lánya – jön néked a te szabadítód! “Az ő országa nem e világból való” – igen: mégis ránk tartozik, sőt, ez a mi otthonunk! Még annál is több – örök hazánk. Így is legyen. Ámen.
Fohász
Mennyei Édesatyánk köszönjük, hogy nem csak egy földi királyságnak lehetünk polgárai, hanem a te mennyei országlásodnak is – már itt, ebben az életünkben. Köszönjük Jézusunk, hogy elfogadtál, amint vagyunk sok bűn alatt, s azt kérjük, nyisd fel szemünket újra meglátni, milyen más a te uralmad, mennyire másként adod gondoskodásodat, mekkora a te kegyelmed rajtunk. Előttünk mentél az úton, önmagadat adod és igéddel táplálva örök irgalmad szerint szerint méred gyarló életünket. Hozsannát mondunk neked virágvasárnapon: vezess minket, táplálj és légy kegyelmes hozzánk, élő Krisztusunk! Ámen.