Igehirdetés 2008. január 6.

A lelki szegények boldogsága

Lekció: Máté 4,18-25
Textus: Máté 5,1-3

„Amikor meglátta Jézus a sokaságot, felment a hegyre és amint leült, hozzá mentek a tanítványai. Ő pedig megszólalt és így tanította őket: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük az új esztendőt, amit elkezdhetünk, s áldunk téged, hogy esztendő első vasárnapján itt lehetünk templomodban. Köszönjük, hogy a mostoha körülmények közt is baj nélkül ideérhettünk. Segíts hazafelé is, hogy a jégpáncél borította utakon veszedelem nélkül hazajussunk. Szeretnénk a körülményekről azonban figyelmünket most belső világunk, a lélek állapota felé fordítani. Vágyunk rá, hogy őszintébbek és igazabbak lehessünk, letehessük álarcainkat és valóságosan álljunk meg előtted. Tudjuk, erre sincs erőnk igazából, de te megnyithatod Szentlelked forrásait azoknak, akik szívük szerint vágynak utánad. Ezt kérjük tőled, ne hagyj minket magunkra: szólj, és vezess minket Jézushoz, hadd legyünk tanítványai hűségesebben és állhatatosabban, mint eddig valaha voltunk. Ámen.

Igehirdetés

Jézus tanítványokat hívott el. Megszólított embereket, legelőször éppen halászokat, Pétert és Andrást és azt mondta nekik: „Kövessetek engem, s emberhalászokká teszlek titeket.” Tanítványait a későbbiekben is emlékeztette erre: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Miért fontos ez? Miért nem lenne jó, ha keresztyénségünk a mi választásunkon alapulna? Azért, mert akkor az ember még a saját szintjén lenne: hozott egy emberi döntést, amit később megbán vagy helyesel, tulajdonképpen mindegy – de a dolog maga, a bejárt életút, ami ebből következik, összesen a saját elhatározására épül. Az pedig kevés. A Mester ezért emlékezteti tanítványait, hogy nem ők választották a követését, hanem ő választotta őket erre, s ebben pontosan az lesz hangsúlyossá, ami nagyon is fontos, hogy itt az embernél nagyobb erőről van szó. Ő az, aki a mi keresztyénségünket akarja. Mi ennek csak engedelmeskedünk, alávetjük magunkat egy nálunk sokkal nagyobb akaratnak. Meghalljuk Jézus hívását és igent mondunk rá, de nem mi találtuk ki ezt a dolgot!

Ingatag lábon áll annak a keresztyénsége, aki mondjuk egyszer csak elhatározza, hogy ő pedig mától ezt vagy azt vallja. Ilyen esetben csak idő kérdése, mikor jut majd valami más az eszébe, s akkor azt fogja majd tenni. Akit Jézus szólított meg, jer és kövess engem, az a tapasztalat szerint hallja ezt a hívást évtizedek múlva és még a halálos ágyán is, mert ez a megszólítás az ég hangja, s nem ember okos és hasznos döntése. Vigyázzunk arra az üzenetre, a megszólításra, amivel az ég Ura megbecsült bennünket és azt mondta: „Jer és kövess engem!” Jézus ezt a hangot szólaltatta meg – s voltak, akik meghallották. Sőt, sokan lettek kíváncsiak még azokra is, akik meghallották. De leginkább őrá magára, hisz pattanásig volt feszült várakozással Izrael. Nagyon várták a szabadítót, Isten felkentjét – Messiását, ahogy ők mondták.

Jézus látta ezt a tömeget s először is az érdekes, amit nem tett. Nem örült a sokaságnak, nem használta ki a maga népszerűségére a páratlan csődületet. Ma milliókat fektetnek egy-egy felfuttatott dívába vagy neves sportolóba, a dalnok-versenyek résztvevőit is busásan megfizetik, ha azok egy picike nevet is szereztek már maguknak, hogy akkor aztán két-három évig csak őket szolgálhatják, akik előzetesen szponzorálták őket: szerződést kötnek támogatottjukkal, hogy kizárólag csak nekik hozhatnak hasznot. Mert a hírnév árucikk, amivel „termelni” lehet s amit ennek megfelelően adni és venni szokás. Jézust egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy sokan vannak-e vagy kevesen. Nem lesz népszerű a szó kereskedelmi értelmében, és nem becsüli a sokaságot többre, mintha egyetlen emberrel beszélne. Igaz, nem is veti meg, mint derék filozófusok szokták. Inkább szánakozik rajtuk, ahogy olvassuk az evangéliumban, de leginkább a szeretetét fordítja feléjük. Ma sem ártana s nekünk sem ártana, ha magunk is így tekintenénk az emberekre, az alaktalan masszára – a Jézustól tanult szeretettel. De lássuk, mi is következik e jézusi alapállásból.

Felmegy a hegyre és leül tanítani. A helyszín nem véletlen: Máté a zsidóknak írja evangéliumát. Az ő törvényük a mózesi törvény, ami hegyen adatott, a Sinai hegyen! Jézus új törvényadóként jelenik meg az evangélista szemében, s azt akarja, hogy az olvasói is így lássák őt. Amint a természet törvényei fokozatosan bomlanak ki a kutató előtt, úgy Isten világa is lépésekben mutatkozott meg számunkra. A mózesi törvény az alap: legyen az ember Isten iránt alázatos, embertársai iránt pedig tisztességes. Jézus még továbbviszi ezt, s azt mondja: legyen az ember lélekben nagyon közel Istenéhez, s tegyen szert ebből a bensőséges, állandó közelségből, amit ő „országnak”, vagy Mennyek Országának nevez, olyan szabadságra, ami még az embertárs hibáit sem rója fel…! Ezért aztán a Hegyi Beszédben új alapokat fektet le: olyasmire tanít bennünket, amire senki előtte és senki azóta sem.

Ennek a hatalmas új tanításnak, a Hegyi Beszédnek elején találjuk a boldog-mondásokat, görögül „makarizmákat”, melyek közül a legelső felől gondolkodunk ma együtt. A nyolc „boldogság” igazából úgy értendő, hogy kik élnek áldott életet, mert az eredeti szöveg alapján úgy kellene fordítani ezeket az igéket, hogy „Áldottak azok, akik…” Tehát messze nem csupán az egyéni boldogság titkáról van itt szó, hisz egyéni boldogság önmagában nincs is: az tárul fel előttünk, hogy mit jelent igazán áldottan, vagyis sokak javára élni. Ennek a fajta „boldogságnak” magától értetődően rengeteg közösségi vonatkozása van, és valóban elveszett, aki a boldogságot magának, egyénileg hajszolja – mert soha nem is fogja megtalálni.

Még azt is érdemes észrevennünk a Hegyi Beszéd elején, hogy Jézus ülve tanított. Nem készített magának emelvényt, hanem leült az emberek közé, mintha azt mondaná nekik: Gyertek, beszéljük meg. Olyan szép ez a gesztus! Bár törvényt hoz, mint Mózes a Sinai hegyről, s az élet új és igazi rendje szólal meg tanításában, de mégis leül az emberek közé, s mintegy beszélget velük. Azért fontos ez a gesztus, mert Isten dolgain mindig van megbeszélni való. Az igazságot úgy kell az embernek mintegy „lehallgatnia” a világ folyásából, a jó könyvekből, az emberek szavaiból – még a Bibliából is!

Régen rossz, amikor van a fejünkben egy kész rendszer, teli megdönthetetlen igazságokkal, amiket megpróbálunk jól-rosszul egymáshoz illeszteni, és még nagyon büszkék is vagyunk rá, hogy mi mennyi mindent tudunk, sőt sokkal jobban is tudjuk, mint mások. Ez a körbe-ülés a hegyen azt sejteti, hogy itt lehetett kérdezni, lehetett kételyeket kifejezni, valamiről mélyebb kifejtést kérni, ez egy jó beszélgető-kör lehetett ott a hegyen, még ha a Jézus tekintélye messze fölötte is állt a vele beszélgető tanítványokén. Szeretnék most erre a „valóság-lehallgatásra” biztatni minden testvéremet. Figyelni, hallgatni, megérteni, pontosítani, megkülönböztetni – egy sor tennivaló van az olyan ember előtt, aki nem birtokolni, hanem megérteni és megismerni akarja valóságot. Még templomba jönni is ezért érdemes, sőt, a Bibliát is így kell olvasnunk, lehallgatni belőle a valóságot. Hát ezt jelenti számomra ez a körben-ülés.

De mit takar az első mondat: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa? Semmi esetre sem a szellemi fogyatékosokról van szó, amint azt a mi sötét korszakunkban leggyakrabban értelmezni szokás. Jézus nem a hibbantakat nevezi áldottaknak, erről szó sincs. Éppen ellenkezőleg, azokat, akik koldusai a Léleknek, Isten Szentlelkének. Akik tudják, hogy híjával vannak az Ég igazságának és erejének, és nagyon is szükségük van a felsőbb világ biztatásaira. Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, akiknek nincsen készen az élete, akik vágyakoznak Isten után. A félkész emberek, akik azonban feljebb vágyakoznak, mint ahol állnak, mert sejtik, sőt tudják és hiszik, hogy van tovább, növekedni és érlelődni lehet, és ezt Isten Lelkétől várják, mert tisztában vannak azzal, hogy nélküle nincs beteljesedés, nos, ezek az áldott  emberek! Nem a befutottak, nem a készen lévők, nem az igazak és közben változni nem tudók és nem is akarók, akik persze valójában mind szerencsétlen elakadt emberek, vagy ami még sokkal rosszabb, még besavanyodottak és odakozmáltak is. Azok boldogok, mondja Jézus, azok élnek áldott életet, akik még szegényei a Léleknek, Isten Szentlelkének, akiknek még lehet valamit adni, akik nem önelégültek és akik nem utasítják el a megtérést, önmagunk szakadatlan megújításának  igényét.

Ők azok, akik ha kell, tudnak lemondani anyagiakról, mert nem bálványozzák azt. Tudnak „a Lélek indítására szegények lenni”, ami ennek az igének egyik lehetséges olvasata, vagyis megválni birtokolt dolgoktól, tárgyaktól, sőt ügyektől, amikbe beleszeretettek és kapaszkodtak addig és amitől Isten helyett, bálványként, üdvöt reméltek. Ez a megválásra való készség, a nem-ragaszkodás szabadsága az, amit hihetetlen tömörséggel „lelki szegénységnek” nevez az evangélium.

És mi a jutalma ennek a fajta „szegénységnek”? A mennyek országa, vagyis az ég hatalma, Isten királyi uralma. Ez mind ugyanazt jelenti, Isten „országát”. Akkoriban ezt mindenki feszülten várta, és a szíve legmélyén ma is mindenki nagyon várja. Igaz, hogy sokan annyira alszanak, hogy még csak nem is tudják, és azt hiszik, hogy a lottó ötöst várják. Pedig ez mozgat mindnyájunkat, ez a szívünk igazi irányultsága. Álmom az Isten – ahogy a költő mondja. És most hadd tegyünk egy megkülönböztetést. Az emberek nagyon szeretnek élni, megélni, átélni. Szeretnek lelkesedni és még sokszor szenvedni is szeretnek, de a legjobban elbűvöltnek szeretnek lenni, mert az olyan csodálatos érzés. Pedig az ember életét a gondolat és az igazság tudja egyes-egyedül megnyugtató keretbe foglalni, ez tesz minket emberré, míg a végtelen érzések és az átélések csak olyanok, mint a tenger hullámai: lehetnek szépek és izgalmasak akár, de nem a kikötőt jelentik, a megérkezést és az otthonosságot, ahová a lélek valóban igyekszik. Mi emberek sokszor az átélést tartjuk a legtöbbre, holott a gondolat, a megértés – a saját utunk megértése és a mások másféle útjának megértése bizony sokkal többet ér ennél. Az élmények elszállnak és maguk után hagyják jó esetben az emléket, rossz esetben a semmit és a további sóvárgást, a gondolatok azonban utat mutatnak és világosságot hoznak a sötétben.

Persze, csak akkor, ha az Ég által küldött és igaz gondolatok, amit röviden és tömören mi igének nevezünk. Amikor „lelki szegényekről” és „mennyek országáról” hallunk Jézustól, pontosan erről van szó: valaki vágyik a többre, a magasabbra, a nemesebbre, mert lelki szegény, koldusa a Léleknek, egészen pontosan a Szentléleknek, tehát Istennek. És aki ezt a vágyakozást nem nyomja el magában, mint ahogy százezrek megteszik, hanem ébren tartja, tisztogatja és gondozza, sőt, tesz érte – az meglepődve tapasztalja, hogy nagyon jó dolgok jönnek be életébe az ég irányából, vagyis felülről. Igék, amik világítani kezdenek, igazságok, amiket nem kell többé bizonyítani, sőt még magyarázni sem, mert már úgy vezetnek, mint a jó útjelző táblák. És erők is, mert az igazság erőt ad, hiszen az Istentől való gondolat az ember legbiztosabb vezetője, amire nyugodtan rábízhatjuk magunkat, mert igazak. Igaz, tiszta és való – mi kell ennél több?

Újév első vasárnapján nem is kérhetnénk Istentől többet és jobbat, mint azt, hogy tanítson meg minket áldott életet élni. Szegénynek, koldusnak lenni minden nevezetes tudományunkkal együtt, és ilyen állapotunkban tőle igaz szívvel kérni imádságban azt, amit csak ő adhat egyedül: Szentlelket. Hát így legyenek boldogok a lelki szegények, és legyen övék a mennyek országa, Isten királyi uralma! Ámen.

Fohász

Istenünk, köszönjük, hogy nem csak közel engedsz magadhoz, minket, bűnös embereket, te, aki örök fényesség, szentség és igazság vagy, hanem jóságos szeretettel hívogatsz, elhívó szóval nevünkön is szólítasz. Félelemmel és rettegéssel gondolunk arra, miként állhatunk meg előtted, hiszen ismerjük életünket és tudjuk fogyatkozásainkat. Légy áldott az elhívásért, amit meghallhattunk, és amit életünk legdrágább lelki kincseként tarthatunk számon, ami erőt ad, éltet és irányt mutat. Segíts minket az új esztendőben, hogy hallhassuk hangodat, figyelhessük tanításodat! Adj erőt munkánkhoz, őrizd meg életünket, családunkat és gyülekezetünket. Segítsd fel az elesetteket és gyógyítsad a betegeket, adj világosságot az eltévedtnek és tisztítsd meg a lélekben arra vágyókat. Adj nekünk hűséges és figyelő, tanítványi szívet Jézusunk követésében. Ámen.

Nyomtatás