Más szemmel nézni a világot

Igehirdetés 2008. november 9.

Más szemmel nézni a világot

 

Lekció: Zsolt 123,1-4  Zsolt 124,1-8
Textus: Márk 16,14-20

“Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak.

Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.”

 

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, Krisztusban fiaiddá fogadtál minket, és ezért vagyunk itt ezen a vasárnap reggelen. Meghallottuk hívó szavadat és elkészítettük szívünket, hogy szóljál hozzánk, mi pedig téged magasztaljunk és hozzád imádkozzunk. Légy most közöttünk, és távoztass el tőlünk mindent, ami felületes, ami hiábavaló, ami félelmetes, és ami elszomorító. Vegyél el tőlünk mindent, ami dacból van, és csak magunk csinálta, babonás, vagy pedig tőled idegen hit. Hadd lássuk meg, milyen nagy és jóságos vagy. Hadd nyíljon ki a szívünk igéd előtt, amellyel az új embert munkálod mindnyájunkban. Emelj föl a sasszárnyakra, melyek a benned bízóké, és akiknek ereje ígéreted szerint megújul. Szentlelkeddel járd át szívünket-lelkünket és vezess az élet útján, ezt kérjük most tőled. Ámen.

 

Igehirdetés

Van Jézusnak egy nagyon szép, de különös mondása: „A test lámpása a szem. Ha a te szemed világos, akkor az egész tested világos lesz, ha pedig a szemed sötét, akkor mekkora a sötétség?”  Mondása úgy beszél a szemünkről, nyugodtan mondhatjuk úgy is, a szemléletünkről, mintha az egy ablak lenne. Amennyiben homályos, akkor a kinéző is mindent homályosnak lát – ha pedig az „ablak” sötét, az ember egész “háza”, vagyis teste-lelke sötét lesz. Röviden,  nem mindegy milyen szemmel nézünk a világra. Amilyen a látásunk, olyannak látjuk a világot – s olyanok leszünk magunk is.

Lehet ez a szem irigy vagy ítélő, és lehet sóvár is – és akad még pár változat. A test lámpása a szem, és ha a szemünk sötét, akkor egész lényünk sötétté válik. Ha pedig látásunk világos, akkor magunk is világosakká, átlátszókká, sőt, fényszerűvé válunk. Nagyon jó lenne ilyen „fénylő látásra” szert tenni, de előbb lássuk, amit az Ószövetségből az előbb lekcióként felolvastunk. A Zsoltárok egy kigúnyolt és megalázott kicsiny nép imái, ahol olyasmiket is hallani: torkig vagyunk, elegünk van. Ha nem lett volna velünk az Úr, már régen elnyeltek volna… Áldott az Úr, aki nem adott minket mindenestől ellenségeink kezére!

Néha hasonló érzései támadnak az embernek – éspedig nem csak azért, mert a látása sötét, vagyis ő maga sötéten lát, hanem azért, mert a világ ma valóban éppen ilyen. Háromezer éve is nevén nevezte ezt a zsoltáros, mikor ilyesmiket tapasztalt: nem törekedett becsomagolni, átfesteni, vagy kozmetikázni. Amikor az embernek panaszra van oka, legalább Istennek mondja el őszintén a dolgot, imádságban. Meglehet persze, hogy néha mégis a mi szemléletünkkel van baj – s ha máshol nem, az őszinte, bensőséges imádságban erre mindig fény is derül!

Úgy tapasztalom, hogy profán szemekkel, imádság nélkül nézve a világot hasonló bajok szoktak sorjázni. Ha nem nézünk az Úrra „…ahogyan a szolgák az uruk kezére néznek, vagy amint a szolgálónő úrnője kezére néz”, akkor nem nagyon mondhatunk mást, mint hogy torkig vagyunk a gyalázattal. Az ember látja, szinte mindenkit meg lehet pénzen venni, ha elég nagy az összeg. Az emberek mindenre képesek kisebb-nagyobb haszonért. Az igazságot elfordítják, a hazugság fölemelt fővel, szégyen nélkül jár, és “nincsen csak egy igaz is…” (Zsolt 14,3  Róm 3,10)

A gyermekeink erőszakot és más romlottságot tanulnak a képernyőről, s a legtöbb étteremben passzív dohányzásra kényszerítik az embert – mert valamiből meg kell élni. Néha nem csak kiábrándító, amiben élünk, hanem valóban elkeserítő is. Az aluljárók bűzös félhomályában minden fal össze van firkálva – ezt hívják ma alkotásnak. Az olajmilliárdosok minden további nélkül megengedhetik maguknak, hogy egy forró homokdűnét műanyag búrával befedjenek, és hatalmas energia-pazarlással műhavat és lesiklópályát hozzanak létre a nyár kellős közepén, mert síelni van kedvük – más országokban pedig meg kell gondolni a nyugdíjasoknak, hogy vesznek-e vacsorát – mert a számlákat hónap végén ki kell fizetni…

Embereket szerte a világon és nálunk is belelovalnak hitető reklámhadjáratokkal súlyos hitelekbe, és amikor jó sok adós van, fordul egyet a világ és kiderül, hogy sokkal többet kell havonta fizetni, mint amire az ember eredetileg számított. Folytathatnánk a sort, de nem szükséges. Az ember illúziókkal indul az életnek, hogy mindenki úgy igyekszik és becsületes, mint ő – aztán az évtizedek alatt kiderül, hogy „nem olyan” a világ. Egy idő után sokan úgy érzik, minek is igyekezzenek, hiszen mások úgysem tartják be a becsület törvényeit. Ha nem az Úrra nézünk, csupán a világot látjuk, ilyen kiábrándító az élet…

Nyugodtan mondhatjuk azonban, nem csak kiábrándító, hanem ijesztő és félelmetes is. Teli ígéretekkel, és amikor valaki hisz ezeknek, s feltéve talán mindent egyetlen lapra megszerzi magának, amiről elhitte mennyire fontos, akkor kiderül, hogy a dolog teljesen üres, és egyáltalán nem is olyan, amilyennek ő magának azt álmaiban felépítette. Egyetlen életből évtizedek múltak el hiába, olyasmiért elpazarolva, ami magát az életet vitte el, és – nem adta meg, amiről az álmok szóltak. Meglopta az élet, és elszaladt zsákmányával, mint valami sötét és ismeretlen lény…

Ám nem csak meglopott életek vannak, hanem elpusztítottak is. Ma nálunk száz élveszülésre huszonöt művi vetélés jut, vagyis negyed része a jövendő lakosságnak eleve meg sem születik, már anyaméhben megölik. A számot évtizedekre kiterítve azt mondhatjuk, hogy fél évszázad alatt több ember halt meg a magyar emberek saját akaratából, mint amennyit a világháborúkban ellenség pusztított el közülünk. A világ, amit teremtettünk magunknak, amiben élünk és törvényekkel is szentesítettünk – valójában ijesztő és félelmetes.

Ám a sötét és kiábrándító világot, amiben ezek s talán még rettenetesebbek zajlanak – mégis lehet más szemekkel nézni. Emlékezzünk: a tanítványok szívében is egy darabig csak annyi volt, hogy gonosz kezek megfeszítették Mesterüket – mostantól nekik is mindenkor félniük kell.

Ám találkoztak a Feltámadottal – ő eljött hozzájuk. Ezt az jó hírt szeretném hirdetni ma én is: Jézus eljön, és megváltoztatja látásmódunkat! Odaül hozzánk, s más szemmel kezdjük nézni a világot. Ha már megpillantottuk, együtt ült velünk vacsoráló asztalunknál – akkor a világ minden gyalázata ellenére fény költözött a szemünkbe. Ahogyan a hit eljön, úgy jön el maga Jézus is. Szemünkre veti ugyan hitetlenségünket és keményszívűségünket, mint Jeruzsálemben is tette – ám az is lehet, hogy mint Tamásnak,  egyszerűen elénk teszi átszögezett kezét s azt mondja: ezt nézd meg, s ne légy hitetlen, hanem hívő… Igen, Jézus eljön!

Leggyakrabban a Bibliát olvasó és imádkozó ember csöndes, behajtott ajtajú belső szobájában teszi. Ám hányszor eljön a hirdetett ige valamelyik félmondatában is. Gyakran kérdezik az igehirdetőt, honnan tudta, hogy “nekem most mire van szükségem”…? Sehonnan, egyáltalán nem tudtam – ha kapott valamit, akkor azt a Szentlélek mondta.  Jézus eljön, amint az első tanítványokhoz is tette. „Bízzatok, mert Jézus eljön…!”

És igen, az ember szeme, vagy ahogy az előbb is neveztük látása onnét kezdve más lesz, és változik, más lesz a “teste” vagyis az élete is. Beépült hitébe valami fontos új: amit Jézus mondott a tanítványi asztalnál – és átalakult az élete.

A hevenyészett életű, vagy éppen elakadt emberekből fölemelt fejű, egyenes tartású emberek lesznek. Az önmagukkal meghasonlottakból, meg azokból, akik nem találták magukat – igaz és szolgáló keresztyének válnak. Akik torkig voltak a világgal és legszívesebben elfordultak volna tőle, rájönnek, hogy Isten szereti a világot, és nem a bűnösök pusztulását akarja, hanem azt, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. (1Tim 2,4) Nem kiábrándító többé a világ – hiszen nem is istenség már, akiben szükségképpen csalódni kell. Lehet úgy látni, amint van. Nem félelmetes, bár benne rejlenek a veszélyes csapdák: Isten népe számára is mindenkor ott voltak, ahogy az előbb hallottuk!

Jézus odaült a tanítványok asztalához, amely minden bizonnyal úrvacsoráló asztal volt – s ezek az emberek gyógyulni kezdtek – sőt, másokat is gyógyító erőkkel láttak el! Így kell értenünk, hogy akik hisznek és megkeresztelkednek, azokat az “ördögűzés” jelei követik. Gyógyulnak a lelkek, mert – Jézus él! Tekintsünk rá, ahogyan a szolga néz urának, s a szolgáló úrnőjének kezére: és mi is gyógyulni kezdünk! Az ő nevében ördögöket űznek – igen, az ő nevében. Ahol őt segítségül hívják, hozzá odaadással imádkoznak – onnan takarodnak a gonosz lelkek!

Új nyelveken is szólnak. Nem azt jelenti ez, hogy akik eddig magyarul értették egymást, azok némelyike most idegen nyelven fog beszélni elragadtatásában, hanem éppen az ellenkezőjét. „Mi módon halljuk mindnyájan a magunk nyelvén, amint szólják Isten nagyságos dolgait?” Az igazi “nyelveken szólás” nem az eksztatikus elragadtatás, hanem a szeretet megértést munkáló nyelve! Eddig nem értették egymást szülők és gyermekek, hívők és távolról érkezettek, egészségesek és betegek – ám most kezdik érteni a másikat a Jézus nevében, körülötte egybegyülekezve! Ahol ő lehet a középen, ott feltétlenül kezdik érteni egymást az emberek – nem is kell olyan sokat magyarázni már magukat!

Lehetetlen dolgok lehetővé válnak. Erről szól a kép: halálost isznak és nem árt nekik, kígyókat vesznek fel és nem halnak meg. Ahol emberek minden nap Jézusra néznek, nem csak magukra vagy egymásra, ott kezdenek a lehetetlen dolgok lehetővé lenni. Régi haragosok kezet nyújtanak, ügyek szépen rendbe jönnek, egymásra csak nehezteléssel tekinteni tudók elfogadják, hogy a másik nem rossz szándékkal teszi, amit tesz. Ugye, ezek is vannak olyan lehetetlen dolgok, minthogy kígyót vesz fel vagy halálosat iszik valaki, mégsem lesz semmi baja…! Mindez lehetővé váik, ahol emberek nem a világra tekintenek, ami körülveszi őket, nem is egymásra, s főleg nem önmagukat látják már végső mércének – hanem Jézusra, a Feltámadottra néznek!

Ennek jegyében induljunk a következő hétnek. Valóban nézzünk őrá: nem csak vasárnap délelőtt egy órát, hanem hét közben mindenkor, éspedig egész lényünkkel! Ahogy az ige mondja “egész szívünkkel, egész lelkünkkel, egész elménkkel és minden erőnkkel” – akkor megtapasztaljuk, hogy áldást jelent az érintésünk, még a közelségünk is egymásnak. Lehet a világ gyalázatos, amint kétezer éve is az volt, sőt félelmetes és kiábrándító is – ám szemünk, a tekintetünk belső fényét immár nem az, hanem ő, a Feltámadott adja meg! Ezért “testünk”, vagyis egész életünk is olyan világos lesz, amiből jut másoknak is. Imádkozzunk ezért a még örömtelibb folytatásért:

 

„Küldd útra hirnökid csapatját,

És adj erőt onnan felül nekik,

Hogy veszni a pogányt se hagyják,

És szerteűzzék Sátán seregit.

Országod jöjjön el minél elébb,

Hirdetve szent neved dicséretét!”

                                                (396. dics. 3.v.)

Így is legyen. Ámen.