Igehirdetések

Bibliai matematika

Igehirdetés 2010. május 16.

Bibliai matematika

 

Lekció: Csel 1,15-26

Textus: Róm 8,28-31

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akiket elhatározása szerint ő elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött a sok testvér között.

Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked, hogy emberi életünket arra adtad, hogy az évek során és életünk útját járva téged egyre jobban megismerjünk. Köszönjük azokat az embereket, akik ebben előttünk jártak, és hozzád közel kerültek. Áldunk téged az ószövetségi atyákért és a prófétákért, akik hűségesek voltak hozzád. Áldunk téged újszövetségi népedért, Jézus tanítványaiért, az apostolokért, akik vele voltak a kezdetektől a mennybemenetelig, hogy aztán elmondják a világnak az Ember Fia szépségét és igazságát. Köszönjük, hogy minket is megszólítottál, nevünkön neveztél, sőt, felírtad nevünket az élet könyvébe. Kérjük, ma is légy irgalmas velünk, tedd tartalmassá ezt az órát szent házadban lelki épülésünkre. Hadd ismerjünk magunkra, hadd halljuk meg, amit te mondasz nekünk, és hadd jobbítsuk meg életünket. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg imánkat! Ámen.

 

Igehirdetés

Különös történet a Bibliában Mátyás apostollá választása, amit éppen úgy értelmeznünk kell, mint a Szentírás bármely más részét. Hallottam már ennek a bibliai helynek olyan magyarázatát, hogy megválasztották ugyan maguk közé Mátyást az apostolok, hogy kilegyen a szép, kerek és szent tizenkettes szám, de mivel még nem jött el a Szentlélek, ezért ez a választás csak tőlük való volt, és nem sokat ért. Való igaz, hogy a továbbiakban egyetlen szót sem hallunk Mátyás felől arra nézve, hogyan végezte apostoli munkáját, hová ment, kiket térített Jézushoz, hol alapított gyülekezeteket. Elvileg tehát akár igazat is adhatnánk ennek a magyarázatnak.

Bármily tetszetősnek tűnik is ez az értelmezés, csak azok gondolhatják igaznak, akik mindent a hasznossággal mérnek. Ez a történet pedig nem a hasznosság körében mozog, hanem egy másik szinten – a jelképek világában. A jelképek, szimbólumok világa sajátos terület, ami a köznapok fölött helyezkedik el, s egyedül nekünk, embereknek adta meg Teremtőnk, hogy érzékenyek legyünk ennek a „felettes világnak” a szimbólumaira. Gondoljunk arra, ha valakinek egy érdemrendet akasztanak a nyakába, az hasznossági szempontból egy darab fém, meg egy darab textil – ugyanakkor olyan fém és olyan textil, amik önmaguknál, annál a darab anyagnál valami fontosabbra, egy szép igyekezetre s egy teljesítmény elismerésére mutatnak. Vagy amikor valaki egy csokor virágot kap, arról a pár szál virágról pontosan lehet tudni, hogy néhány nap múlva el fog hervadni – gyakorlati haszna semmi nincs, nem lesz rajta például többé termés, amit meg lehetne enni – mégis szeretetet és örömet jelent annak, aki kapja. Emberi életünknek nem csak a hasznosság része, hozzátartoznak a jelképek is, amik egy másik, magasabb világ hírét hozzák.

Ha erről közelítünk a történethez megértjük, hogy kizárólag jelképes értelemben volt fontos, hogy a Júdás halála után ne maradjanak az apostolok összesen tizenegyen. Jézus ugyanis tizenkét apostolt választott magának, őket tekintette a legközvetlenebb tanítványainak, s ez a tizenkettes szám sokat elárul arról, hogy ő maga kinek tekintette magát s mit akart elérni ebben a világban. Ha elmélyedünk a kérdésben, azt mondhatjuk, éspedig a Szentírás egésze meg a mai történetünk együttes üzenete alapján, hogy Jézus mint elhívó, mint újjáteremtő és mint beteljesítő is megjelenik a Mátyás apostollá választásának rejtélyes történetében. Mindegyik fontos – vegyük csak sorra őket!

Jézus az evangéliumok híradása szerint tizenkét tanítványt hívott el, hogy azok egy ideig vele legyenek, aztán pedig kiküldje őket az emberek közé, éspedig a maga teljhatalmát rájuk bízva, hogy betegeket gyógyítsanak, halottakat támasszanak, és a megtört szívűeknek jó hírt vigyenek. Ez a hívás mindenkit ott ért, ahol éppen tartózkodott: Pétert a hajójában, a hálója mellett, Mátét a vámszedő asztalnál, és voltak olyanok is, akiket családi gondjaik vagy éppen gyászuk közepette. A hívás mindig arra vonatkozott, hogy „Jöjjetek énhozzám” – mert ő valami fontosat akart átadni ezeknek az embereknek. Mi volt ez? Az istengyermekség soha azelőtt, senki másnál meg nem tapasztalt öröme! Erről szóltak azok a mondatok, amiket így olvasunk, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján 10,30), és, hogy „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Ján 14,9) E végtelen bensőséges összetartozást akarta Jézus átadni, valójában visszaadni nekünk, akik elvesztettük ezt Isten iránt. Hívása ma is érvényes mindenkinek, s ma is az istengyermekség örömének megosztásáról szól. Sőt, ma is mi döntjük el, mit kezdünk vele…

Az elhívás mindig arra vonatkozott, hogy valamit ott kell hagynia az embernek, hogy követni tudja Jézust. A megválás nem volt kényelmes akkor sem, s nem az ma sem. Lehet az életmódom egy darabja, amit magam mögött kellene hagynom, lehet a félelmeim vagy kényszerképzeteim valamelyik mozdíthatatlannak bizonyuló része, lehet egy dédelgetett terv, ami nagyon hozzám nőtt, sőt lehet valamelyik velem született személyes tulajdonság is, amivel már-már összetévesztem magamat – bármi lehet. „Jer, és kövess engem!” – ez nem túl sokszor hangzik el az ember életében – válaszolni azonban mindenképpen nekünk, embereknek kell. Vagy azzal, hogy igen, Uram, követlek, vagy pedig azzal, hogy nem, Uram, én maradok abban, amiben eddig voltam… Maradok tulajdonságaim rabságában, a félelmeim között, az önzésemben, maradok az úton, amelyik elfelé visz tőled… Jézus többeknek mondta, hogy kövessék őt: némelyek elindultak, mások pedig nem. Ez ma is így van, Jézus ki akar hívni bennünket valahonnan. Talán a bűneinkből, a félelmeinkből, talán az elzárkózó életünkből vagy önteltségünkből. Az a tizenkét ember, akit tanítványának választott, mind kijött valahonnan, s követte őt.

Érdekes bibliai nyelvészeti igazság, hogy a Szentírásban azon a helyen, ahol arról van szó az evangéliumban, hogy Jézus „kiválasztotta” őket, szó szerint ezt találjuk az eredeti szövegben, hogy „megalkotta”, mintegy „kivitelezte” őket, mint tanítványokat. (Márk 3,14) Bibliai szóval úgy szoktuk mondani, mert valójában erről is volt szó – hogy újjáteremtette őket. Amire rá is szorultak, éspedig nem csak személyes, emberi tökéletlenségeik miatt és egyenként, hanem mint Izrael népe is, melynek eredetileg tizenkét törzse volt, de az évszázadok alatt tíz törzs teljesen eltűnt a történelem süllyesztőjében. Összesen kettő maradt meg, az is inkább csak nyomokban: Juda és Benjámin törzse.

Jézus tehát nem csak mint elhívó, megszólító isteni hang jelenik meg a világban, aki nem akar abban meghagyni, amiben nélküle vagyunk, hanem mint olyan erő, aki tud és akar is minket újonnan megteremteni! Nem kevesebbet akar adni, mint egy igazi, új kezdetet. Pál apostol pontosan így is fogalmaz: „Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17)

Ezt a megújító erőt, ezt az „új teremtést” nem hozza el a munkahely-váltás, nem hozza el az új lakóhely, még az új társ sem – ezt a dolgot egyedül ő tudja adni nekünk. Éspedig azért, mert ő magától az Atyától vette az újjáteremtő erőt – s amikor hozzá megyünk, magával Istennel találkozunk.

Benne az újjáteremtett életet lelhetjük meg, nem csak a régi foltozgatását. Megújulásunk több annál, hogy új szokásink lesznek, vagy új pszichés arculatunk, bár már ez is nagy dolog – hanem azt, hogy elkezdünk őrá hasonlítani. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akiket elhatározása szerint ő elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött a sok testvér között.”  Igen, akkor vagyunk keresztyének, ha elkezdünk Krisztus-arcú emberek lenni. Az ilyen ember szelíd és méltányos, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamissággal, de együtt örül az igazsággal. Az ilyenből gyógyító és vigasztaló erők áradnak ki. Közelében megérezzük, hogy jó dolog Isten gyermekének és Krisztus követőjének lenni!

Végül még egy fontos vonás, ami Mátyás apostollá választásából felvillan: Jézus nem csak elhív valahonnan, nem csak újat tud kezd bennünk, hanem be is tudja teljesíteni, amit elkezdett. Mi emberek sokszor félbehagyunk dolgokat. Hozzáfogunk valamihez, s egy idő múlva mást gondolunk. Mennyi töredéket találni a művészetekben, az irodalomban, a festészetben, szobrok közt… Néha maga a mester hagyott félbe valamit, máskor az idő vette el a mű valamelyik darabját. A torzók sokasága figyelmeztető jel: nem jó töredéknek lenni. Szebb a kiteljesedett életmű, ha akadnak is benne itt-ott félbehagyott művek. Ha valami egy befejezett egész benyomását teszi ránk, nagyobb tisztelettel hajtunk fejet előtte. A félbehagyott házak is szomorúak: emberek elkezdték együtt építeni, aztán elváltak egymástól. Ott a ház félig felépítve, hirdetve a szomorú igazságot: elkezdődött valami szeretetben és remények közt, amiből nem lett egész és befejezett dolog. A félbehagyott életek is szomorúak. Valaki akart, tervezett valami nagyot, aztán mást gondolt, és nem végezte be. „Akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez… Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”

Megváltó Jézusunk ezt a beteljesítést viszi végbe velünk, ha igent mondunk hívására. Elhív, megigazít, és – meg is dicsőít. Oly hihetetlen ez az üzenet, pedig igaz – ő nem hagyja félbe a maga munkáját! Ha egyszer megfogta a kezünket, akkor végig is vezet, a legnehezebb próbatételek között, a lelki sivatagos időszakokon át is. „Akiket elhívott, azokat meg is igazítja, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőíti.” Ez utóbbi azt jelenti, hogy elvezet minket a dicsőségig, a menny és az ég örök ragyogásáig. A hitben élő ember legszebb többlete éppen az, hogy a földi küzdelmeken túl másokkal szemben ő látja az örök ragyogást is, ami Istennél várja. A végső beteljesedést, amiért e földre születtünk.

Izrael tizenkét törzse közül tíz eltűnt az évszázadok során, de Jézus nem azért jött népéhez, hogy egy vallásos kisebbséget üdvben részeltessen, hanem azért, hogy az egész szent nép újra tizenkét törzsből álljon. Ez a gyógyító, kiteljesítő szándék pedig, jól tudjuk, már tizenkétezerrel megszorozva áll előttünk a Jelenések könyvében, amikor az üdvözült seregek létszámát száznegyvennégyezerben fogalmazza meg a patmoszi látnok, János. Nem csak újra megvan mind a tizenkét törzs, hanem tizenkétezerszer annyian vannak – ez már az egész emberiség! Hát ezért jött Jézus – minden emberért, érted és értem!

Milyen más így olvasni Mátyás apostollá választását. Gyakorlati, hasznossági szempontja nem volt, jelképes üzenete viszont annál több: hogy bemutassa nekünk azt, aki ma is elhív minket valamiből, ma is megigazít, egészen újat kezdve – s ma is teljessé tud tenni, meg tud szentelni és meg tud dicsőíteni. Tegye is mindnyájunkkal! Igen, bizony. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk Krisztus, elhoztad az Atya szeretetét, az ő mindnyájunkat újjá tenni képes erejét. Köszönjük hívásodat, amikor rámutatsz, mit is kell odahagynunk. Köszönjük az új kezdetet, amikor nem csak foltozgatjuk már elszakadt életgúnyánkat, hanem tőled vehetünk egészen újat és tiszta fehéret. Légy áldott, hogy te visszajöveteled napjáig bevégzed, amit elkezdettél, nem hagyod félbe életünk megszentelésé. Köszönjük a közeledő pünkösdöt, amelyen kiváltképpen is fohászkodhatunk Szentlelkedért. Áldd meg készülődésünket, hogy méltó módon állhassunk meg szent asztalod körül. Légy azokkal, akik most betegek, akiknek házát vagy otthonát természeti csapás érte, és azokkal is, akiknek gyászukban vigasztalásodra van szükségük. Egy férfitestvérünk hazatérte idején légy most azokkal, akik az édesapát és a nagyapát gyászolják. Segítsd meg országunk új elöljáróit, legyen áldásod igyekezetükkel és erőfeszítéseikkel mindnyájunk javára. Vezess a most következő hét napjain családunkban, gyülekezetünkben, városunk népe körében egyaránt! Ámen.