Igehirdetés 2010. május 16.
Bibliai matematika
Lekció: Csel 1,15-26
Textus: Róm 8,28-31
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akiket elhatározása szerint ő elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött a sok testvér között.
Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, emberi életünket arra adtad, hogy életünk útját járva téged egyre jobban megismerjünk és egyre jobban szeressünk. Köszönjük azokat, akik ebben előttünk jártak és hozzád közel segítettek. Áldunk az ószövetségi atyákért és prófétákért, akik hűségesek voltak hozzád, az újszövetségi népedért, Jézus tanítványaiért és az apostolokért, akik vele voltak a kezdetektől a mennybemenetelig, hogy elmondják a világnak az Ember Fia szépségét és igazságát. Köszönjük, hogy minket is megszólítottál, nevünkön neveztél, sőt felírtad nevünket az Élet Könyvében! Légy irgalmas velünk, tedd tartalmassá ezt az órát szent házadban lelki épülésünkre. Hadd ismerjünk magunkra, hadd halljuk meg, amit te mondasz, és hadd jobbítsuk meg életünket. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg imánkat! Ámen.
Igehirdetés
Különös történet a Bibliában Mátyás apostollá választása, amit éppen úgy értelmeznünk kell, mint a Szentírás bármely más részét. Hallottam e bibliai hely olyan magyarázatát, hogy megválasztották ugyan maguk közé Mátyást az apostolok, hogy “ki legyen” a szent tizenkettes szám, de mivel még nem jött el a Szentlélek, a választás csak tőlük való volt és nem sokat ért. Való igaz, hogy a továbbiakban egyetlen szót sem hallunk Mátyás felől arra nézve, hogyan végezte apostoli munkáját, kiket térített Jézushoz, hol alapított gyülekezeteket. Elvileg akár igazat is adhatnánk tehát a magyarázatnak.
Bármily tetszetős magyarázat is, csak azok gondolhatják igaznak, akik mindent a hasznossággal mérnek. E történet azonban nem a hasznosság körében mozog, hanem egy másik szinten – a jelképek világában. A szimbólumok köre sajátos terület, ami a köznapok fölött helyezkedik el, s egyedül nekünk, embereknek adta meg Teremtőnk, hogy érzékenyek legyünk e „felettes világ” jelzéseire. Amikor valakinek érdemrendet akasztanak a nyakába, hasznossági szempontból egy darab fém s egy darab textil – ugyanakkor olyan fém és olyan textil, amik önmaguknál fontosabbra, egy szép igyekezetre s egy komoly teljesítményre mutatnak. Amikor valaki egy csokor virágot kap, a pár szál virágról pontosan lehet tudni, hogy néhány nap múlva el fog hervadni – gyakorlati haszna semmi nincs: nem lesz rajta többé termés, amit meg lehetne enni – mégis szeretetet és örömet jelent annak, aki kapja! Emberi életünkhöz tartoznak a jelképek, amik mindig egy másik, magasabb világ hírét hozzák!
Erről közelítve történetünkhöz megértjük, kizárólag jelképes értelemben volt fontos, hogy a Júdás halála után ne maradjanak az apostolok tizenegyen. Jézus ugyanis tizenkét apostolt választott magának, őket tekintette legközvetlenebb tanítványainak, s ez a szám sokat elárul arról, hogy ő maga kinek tekintette magát s mit akart elérni ebben a világban. Elmélyedve a kérdésben azt mondhatjuk, éspedig a Szentírás, meg mai történetünk együttes üzenete alapján, hogy az ő egész küldetése megjelenik a Mátyás apostollá választásának rejtélyes történetében. Minden vonása fontos – vegyük csak sorra őket!
Jézus az evangéliumok híradása szerint tanítványokat hívott el, hogy azok egy ideig vele legyenek, aztán pedig kiküldje őket az emberek közé, éspedig a maga teljhatalmát rájuk bízva, hogy betegeket gyógyítsanak, halottakat támasszanak, és a megtört szívűeknek jó hírt vigyenek. Ez a hívás mindenkit ott ért, ahol éppen tartózkodott: Pétert a hajójában, hálója mellett, Mátét a vámszedő asztalnál, és voltak olyanok is, akiket családi gondjaik vagy éppen gyászuk közepette. A hívás mindig arra vonatkozott, hogy „Jöjjetek énhozzám” – mert ő valami nagyon fontosat akart átadni ezeknek az embereknek. Mi volt ez? Az istengyermekség soha azelőtt, senki másnál meg nem tapasztalt öröme! Erről szóltak azok a mondatok, amiket így olvasunk, „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján 10,30) és, hogy „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Ján 14,9) E végtelenül pozitív, Istenhez való bensőséges tartozást akarta Jézus átadni, valójában visszaadni nekünk, akik elvesztettük. Hívása ma is érvényes: most is az istengyermekség örömének megosztásáról szól. Sőt, ma is mi döntjük el, mit kezdünk ezzel a hívással…!
Az elhívás arra vonatkozott, hogy valamit ott kell hagynia az embernek, hogy követni tudja Jézust. A megválás nem volt kényelmes, és nem az ma sem. Lehet az életmódom egy darabja, amit magam mögött kellene hagynom, lehet a félelmeim vagy kényszerképzeteim valamelyik mozdíthatatlannak bizonyuló része, lehet egy dédelgetett terv, ami nagyon hozzám nőtt, sőt lehet valamelyik velem született személyes tulajdonság is, amivel már-már összetévesztem magamat – bármi. „Jer, és kövess engem!” – ez nem túl sokszor hangzik el az ember életében – válaszolni azonban mindenképpen nekünk, embereknek kell. Vagy azzal, hogy igen, Uram, követlek, vagy pedig azzal, hogy nem, Uram, én maradok abban, amiben eddig voltam. Maradok tulajdonságaim rabságában, a félelmeim között, az önzésemben, maradok az úton, amelyik elfelé visz tőled. Jézus többeknek mondta, hogy kövessék őt: némelyek elindultak, mások pedig nem. Ez ma is így van: ő ki akar hívni bennünket valahonnan. Talán a bűneinkből, a talán az elzárkózó életünkből vagy önteltségünkből. Az a tizenkét ember, akit legbelső tanítványának választott, mind kijött valahonnan, és – követték őt!
Érdekes bibliai nyelvészeti igazság, hogy a Szentírásban azon a helyen, ahol arról van szó az evangéliumban, hogy Jézus „kiválasztotta” őket, szó szerint azt találjuk az eredeti szövegben, hogy „megalkotta”, mintegy „kivitelezte” őket, mint tanítványokat. (Márk 3,14) Bibliai szóval úgy szoktuk mondani, mert valójában erről is volt szó – hogy újjáteremtette őket. Amire rá is szorultak, éspedig nem csak személyes, emberi tökéletlenségeik miatt és egyenként, hanem mint Izrael népe is, melynek eredetileg tizenkét törzse volt, ám az évszázadok alatt tíz teljesen eltűnt a történelem süllyesztőjében. Összesen kettő maradt meg, az is inkább csak nyomokban: Juda és Benjámin törzse.
Jézus tehát nem csak mint az elhívó, megszólító isteni hang jelenik meg a világban, aki nem akar abban meghagyni, amiben nélküle vagyunk, hanem mint olyan erő, aki tud és akar is minket újonnan megteremteni! Nem kevesebbet akar adni, mint egy igazi, új kezdetet. Pál apostol pontosan így is fogalmaz: „Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17)
Ezt a megújító erőt, ezt az „új teremtést” nem hozza el a munkahely-váltás, sem az új lakóhely, még az új társ sem – ezt egyedül ő tudja adni. Éspedig azért, mert ő is magától az Atyától vette az újjáteremtő erőt – s amikor hozzá megyünk, magával Istennel találkozunk!
Benne ezért az újjáteremtett életet leljük meg, nem a régi foltozgatását. Megújulásunk több annál, hogy új szokásaink lesznek, vagy új pszichés arculatunk, bár már ez is nagy dolog – hanem az, hogy elkezdünk őrá hasonlítani. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akiket elhatározása szerint ő elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött a sok testvér között.” Igen, akkor vagyunk keresztyének, ha elkezdünk Krisztus-arcú emberek lenni! Az ilyen ember szelíd és méltányos, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamissággal, de együtt örül az igazsággal. Az ilyenből gyógyító és vigasztaló erők áradnak ki: közelében megérezzük, hogy jó dolog Isten gyermekének és Krisztus követőjének lenni!
Végül még egy fontos vonás, ami Mátyás apostollá választásából felvillan: Jézus nem csak elhív valahonnan, nem csak újat kezd bennünk, hanem be is tudja teljesíteni, amit elkezdett. Mi emberek sokszor félbehagyunk dolgokat. Hozzáfogunk valamihez, s egy idő múlva mást gondolunk. Mennyi töredéket találni az irodalomban, a festészetben, szobrok közt! Néha maga a mester hagyott félbe valamit, máskor az idő vette el a mű valamely darabját. A torzók sokasága arra figyelmeztet: nem jó töredéknek lenni. Szebb a kiteljesedett életmű. Ha valami a befejezett egész benyomását teszi ránk, nagyobb tisztelettel és nagyobb örömmel hajtunk fejet előtte. A félbehagyott házak is milyen szomorúak: emberek elkezdték együtt építeni, aztán elváltak egymástól. Ott a ház félig felépítve, hirdetve a szomorú igazságot: elkezdődött valami szeretetben és remények közt, amiből nem lett egész és befejezett dolog. A félbehagyott életek is milyen szomorúak. Valaki akart valami nagyot, aztán mást gondolt, és nem végezte be. „Akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez… Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
Megváltó Jézusunk ezt a beteljesítést viszi végbe velünk, ha igent mondunk hívására. Elhív, megigazít, és – meg is dicsőít. Oly hihetetlen ez az üzenet, pedig igaz – ő nem hagyja félbe a maga munkáját! Ha egyszer megfogta a kezünket, végig is vezet a próbatételek között, a lelki sivatagos időszakokon át is. Elvezet minket a menny fénykörébe! A hitben élő legszebb többlete éppen az, hogy a földi küzdelmeken túl látja az örök ragyogást is, ami Istennél várja – a végső beteljesedést, amiért e földre születtünk!
Izrael tizenkét törzse közül tíz eltűnt az évszázadok során, de Jézus nem azért jött népéhez, hogy egy vallásos kisebbséget üdvben részeltessen, hanem azért, hogy a szent nép újra tizenkét törzsből álljon. Ez a gyógyító, kiteljesítő szándék pedig már tizenkétezerrel megszorozva áll előttünk a Jelenések könyvében, amikor az üdvözült seregek létszámát száznegyvennégyezerben fogalmazza meg a patmoszi látnok, János. Nem csak, hogy újra megvan mind a tizenkét törzs, hanem tizenkétezerszer annyian vannak – ez immár az egész emberiség! Hát ezért jött Jézus – minden emberért, érted és értem…!
Milyen más így olvasni Mátyás apostollá választását. Gyakorlati “hasznossági” szempontja nem volt, jelképes üzenete viszont annál több: hogy bemutassa nekünk azt, aki ma is elhív valamiből, ma is megigazít, egészen újat kezdve – s ma is teljessé tud tenni, meg tud szentelni és meg tud dicsőíteni. Tegye is mindnyájunkkal! Igen, bizony. Ámen.
Fohász
Urunk Krisztus, elhoztad az Atya szeretetét, az ő mindeneket újjá tenni képes erejét. Köszönjük hívásodat, amikor rámutatsz, mit is kell odahagynunk. Köszönjük az új kezdetet, amikor nem csak foltozgatjuk már elszakadt életgúnyánkat, hanem tőled vehetünk egészen újat és tiszta fehéret. Légy áldott, hogy te visszajöveteled napjáig bevégzed, amit elkezdettél, nem hagyod félbe életünk megszentelését. Köszönjük a közeledő pünkösdöt, amelyen kiváltképpen is fohászkodhatunk Szentlelkedért. Áldd meg készülődésünket, hogy méltó módon állhassunk szent asztalod körül. Légy azokkal, akik most betegek, akiknek házát vagy otthonát természeti csapás érte, és azokkal is, akiknek gyászukban vigasztalásodra van szükségük. Egy férfitestvérünk hazatérte idején légy most azokkal, akik az édesapát és a nagyapát gyászolják. Segítsd meg országunk új elöljáróit, legyen áldásod igyekezetükkel és erőfeszítéseikkel mindnyájunk javára. Vezess a most következő hét napjain családunkban, gyülekezetünkben, városunk népe körében egyaránt! Ámen.
