Igehirdetés 2011. július 31.

Személyes tudás

Lekció: Zsid 12, 4-15
Textus: Jób 42, 2-7

„Tudom Uram, hogy te mindent megtehetsz, s nincs olyan szándékod, amit meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanságával? Azért mondottam, hogy nem értem. Felfoghatatlanabbak ezek, mintsem érthetném.

Hallgass meg, hadd szóljak – kérdezlek, te pedig oktass engem….Eddig csak hírből hallottam rólad, de most saját szemeimmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.

Miután az Úr mindezeket elmondta Jóbnak, így szólt a témáni Elifázhoz: Haragra gerjedtem ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób tette.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, sok minden van ebben a világban, amit emberi értelmünk nem tud átfogni. Vizsgálgatjuk, de nem értjük teremtett mindenségednek éppen a legfontosabb rejtélyeit, és a magunk személyes életében is akad olyan mozzanat, amit jó lenne érteni, de nem tudunk. Köszönjük neked a szent helyet, az imádság házát, amit lelki gyógyulásunkra rendeltél, és különösen is köszönjük az igét, élő szavadat, amit rábíztál szolgáidra az atyáktól kezdve mind a mai napig, hogy megértsük elrendelt utunkat s minden parancsodat. Adj most nekünk tiszta csendet, amiben meghallhatjuk, ami ránk tartozik. Vedd el méltatlanságunkat, aminek tudatában vagyunk, és kérünk, azokat a foltokat is mosd le rólunk, amikről még tudomásunk sincsen, mert rászorulunk megtisztító kegyelmedre. Megváltó Jézusunk érdeméért kérjük, hajolj le hozzánk és tedd áldottá ezt az órát mindnyájunk épülésére! Ámen.

Igehirdetés

Még nincs tíz napja annak, hogy Norvégia fővárosának egyik főterén péntek délután a békésen üldögélő kávézók és beszélgetők között valaki egy iszonyatos erejű bombát robbantott, aztán pedig másfél órán át mit sem sejtő tizenéves fiatalokra lövöldözött a testükben felrobbanó lövedékekkel, hogy a lehető legtöbbet ártson nekik. A rendőrség jelenleg 76 halottról tud, és legalább száz a súlyos sebesültek száma. Amikor ilyesmit hallunk, nem tudunk mást mondani, mint amit Jób mondott a saját veszteségeiről: Nem értem, felfoghatatlanabbak ezek a dolgok annál, mintsem megérthetném.

Döbbenten állunk és azt kérdezzük: ez volna a fejlett és modern világ, amiről annyit hallunk? Hol élünk mi tulajdonképpen, ahol ilyesmi megtörténhet? De hát megtörtént, és jól tudjuk, ennél még sokkal iszonyatosabb dolgok is megtörténtek már ebben a nevezetes, úgynevezett felvilágosult és modern világban. Úgyhogy akkor járunk el a leghelyesebben, ha kimondjuk, és valóban tudomásul is vesszük, és ténylegesen számolunk is vele, hogy a Gonosz erői pedig igenis jelen vannak ebben a modern világban is, minden tudományos fejlődés és állítólagos társadalmi tökéletesedés közepette is. Erről a Gonoszról Jézus azt mondta, hogy „hazug és hazugság atyja” – vagyis mindig álruhában jön, valami hamissággal leplezi, elrejti magát, és az embereket is arra ösztökéli, hogy hazugsággal oldják meg életük problémáit – továbbá azt is mondta róla, hogy “embergyilkos volt kezdettől fogva”, tehát akkor örül igazán, amikor embervér folyik. (Ján 8,44)

Mert a sátáni erők igazi célja a rombolás. Ezek az erők akkor érik el céljukat, ha éket verhetnek férj és feleség közé, elhintve az egykori szerelem helyébe az állandó elégedetlenséget, a gyanakvást, meg a kölcsönös vádakat. Ezek az erők akkor győznek, ha szépen együtt dolgozó munkatársakat érzelmileg egymás ellen fordíthatnak, akik onnét kezdve ahelyett, hogy jó dolgokat hoznának létre, egymás ellen harcolnak. Ezek az erők akkor boldogok, ha meghasonlást hozhatnak be tanító és tanítvány közé, vagy széttúrhatnak jól induló fiatal házasságokat. Külön öröme ezeknek a lehúzó és démonian életellenes erőknek, ha emberi csoportokat egymás ellen tudnak fanatizálni, akikben aztán faj, vallás vagy egyszerűen érdekek miatt gyűlöletet tudnak kelteni.

Azért fontos, hogy mindezt kimondjuk, mert a Gonosz az ember szíve és érzései felől támad, vagyis azt mondhatjuk, mintegy a szívünkön át jön be ebbe a világba. Pontosan minket, embereket akar megrontani, hogy aztán bennünket, a mi megromlott létezésünket felhasználva rongálhassa a világot. Tegyük hozzá, elég sikerrel végzi a létrontást. De hát egyáltalán miről ismerhető fel? Csak egyetlen biztos jelet nevezzünk meg: soha nem a szeretet útján jár. Ahol a Gonosz erői sikeresek, ott mindig erősebb a szeretetnél valami más: például a hiúság, az érzékenység, az úgynevezett érdekeink védelme, aztán az irigység, a bosszú, a „majd én megmutatom”, vagy bármi más – de nem a szeretet.

Az oslói tömeggyilkost féléves korában magára hagyta az apja az anyjával együtt – az ő életében tehát valahogy így volt “jelen” a szeretet: a hiányával…  Sikeres módszere ezenkívül a Gonosznak, hogy rávesz minket más ember hibáztatására és vádolására. Etnikai konfliktusok mögött például rendszerint ennek a sikere bújik meg. De mindezekkel az egyetlen igazi célja mégis az, hogy elszakítson minket örökkévaló Urunktól, elvegye a békességet és a belső elégedettséget, megrontsa, végeredményben üdv-nélkülivé tegye a létezést. Jóbbal kapcsolatban is ez volt a valódi szándéka. Vedd csak el, amit adtál neki, mondta Istennek, majd megátkoz téged szemtől szembe – ezt akarta elérni, ez volt az igazi célja! (Jób 1,11  Jób 2,5)

Ilyen célból növeszti nagyra az énünket, fújja hatalmasra igazunkat, teszi érzékennyé és fájóvá a sebeinket, ezért ad a szemünkre vakságot a másik gondjai felől, s ezért hiteti el velünk, hogy mi szenvedünk a legtöbbet és minket ért a lehető legnagyobb sérelem. Így tudja elérni a legbiztosabban, hogy egymás ellen forduljunk, s megöljük a másik embert fizikailag, ha pedig nem lehet, legalább erkölcsileg.

Egy korszerű, mai hazugságát említsünk itt fel a Gonosznak. A politikai életben pompásan bevált eszköz a karakter-gyilkosság. Aki a hatalmi játszmákban „útban van”, arról el kell terjeszteni valami sötét bűnt, amit állítólag elkövetett – s mire megpróbálja tisztázni magát, már régen megvoltak a választások… A keresztyén hit ellenségei most pontosan ezt az eszközt próbálják alkalmazni, amikor hatalmas pénzeket mozgósítanak arra, hogy egyébként természet-tudományosnak (!) nevezett tévécsatornákon át Jézussal szemben a karakter-gyilkosság eszközeit bevessék, elhitetve a gyanútlan és műveletlen emberekkel, hogy szeretője volt a legközelebbi női követője, és nem csak közös gyermekük volt, hanem a titkos leszármazottaik máig köztünk élnek és mindenféle titkos társaságok tagjai és vezetői… Ahogyan a különböző titkosszolgálatok sötét praktikáinak egyik legfontosabb eszköze a dezinformáció, vagyis elképesztő hazugságok terjesztése leplezni mindazt, amit ténylegesen tesznek, hogy az emberek azokkal foglalkozzanak; s amint a titkos ügynökök is mindig valami szép polgári foglalkozást tartanak álarcként maguk elé – hát úgy mindezt magától a Gonosztól tanulták, mert ő is pontosan ezt teszi. A Gonosz valóban “…hazug és hazugság atyja, aki nem állott meg az igazságban és nincsen benne igazság”!

Egyetlen hatékony fegyver létezik ellene, ez pedig minden hazugság leleplezése és könyörtelen megtagadása, éspedig – saját magunkban. Még egyszer mondom: saját magunkban. Mert abban a pillanatban, hogy elkezdjük a mások bűneit sorolni, teljesen rossz úton járunk. A legtöbb házasság megromlása mögött például pontosan az rejlik, hogy  saját maguk tökéletesítése helyett emberek a másik fogyatkozásaival vannak elfoglalva, azokat sorolják s minduntalan egymást akarják nevelni. Ezt tették Jób barátai is, s ezért hangzik róluk az Úr ítélete: “Nem szóltatok rólam olyan igazán, amint az én szolgám, Jób…!” (Jób 42,7)

Ha tényleg gondunk az, miképpen gyógyulhatna ez a gyilkosságba merült világ – nézzük csak meg, egyetlen este hány erőszak és emberölés kerül képernyőre kis hazánkban is – akkor kezdjünk csak hozzá kiirtani magunkból a hamisságot, még írmagját is: mi ennyit tehetünk egy jobb világért. És ne higgyük, hogy ez kevés: igenis az ember által jön be a bűn a világba – de a kegyelem is!  „Amiképpen egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által is sokan igazakká lesznek” – mondja az apostol. (Róm 5,19) Hittel higgyük, s lassanként egy egészen más világot fogunk teremteni magunk körül, mint amiben addig éltünk! Minden percem, szavam és döntésem alkalmas arra, hogy Isten kegyelme bejöhessen általa a világba…!

De van Jób könyvének egy másik fontos üzenete is. “Eddig csak hírből hallottam rólad, most már viszont saját szemeimmel is láttalak” – e döbbenetes mondat akkor hangzik el, amikor Jób már nem csupán a tíz gyermekének, minden gazdagságának és egészségének elvesztését látja a világból, hanem immár a teremtett világ összességére is rányílik a szeme, s megérzi általa az Örökkévaló igazi nagyságát. A Behemót és a Leviathán – vagyis a víziló és krokodil mint a rettenet végső forrásai jelennek meg, ha a Forgószél üvöltése nem lenne elég…  Az ókori bölcselet páratlan költészete azokat a súlyos emberi megrázkódtatásokat idézi fel e képekkel, amiket mindenki kizárólag a saját személyes tapasztalataiból, rettegő félelmeiből és halálos fenyegetettségeiből tud azonosítani. Jóbnak volt ilyen élménye, erről szól maga a könyv is – s most nyomon követhetjük, ő miképpen küzdött meg vele.

Barátai e dolgokban csak nézők, minden jó szándékuk mellett is kívülállók voltak: a maguk részéről szépen felmondták a korabeli vallásos válaszokat, miért is van a világban szenvedés. Az egyik elfogadott magyarázat az volt, hogy a szenvedés büntetés, tehát a bűn következménye; a másik pedig az, hogy a szenvedéssel Isten nevelni akar. Jób könyve nem tagadja ezeket a lehetőségeket, hiszen ezek a Biblia leghatalmasabb igazságai is, ám hozzáteszi, s éppen ez a könyv lényege, hogy ezeken kívül lehet olyan szenvedés is, amely túl van ezeken: amit nem értünk, és nem is lehet érteni.

Annyit mondhat az ember, hogy eddig nem jól ismerte Istent: nem volt róla friss és érvényes tapasztalata. Őbenne mindig vannak, s szükségképpen maradnak is olyan mélységek, amik soha nem fognak feltárulni előttünk – erőink szerint mégis törekednünk kell azok felfogására és tudomásul vételére. Amikor Jób idáig eljut, bűnbánatot tart porban és hamuban, s azt mondja: “Íme, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé.” (Jób 40,4) “Eddig csak hírből hallottam felőled, most már saját szemeimmel is láttalak…”

Ha megpróbáljuk lefordítani mai nyelvre, így fogalmazhatunk: Kész megoldások helyett friss megértés, elvek helyett személyes tudás. Nem tudunk meglenni a magunk magyarázatai, mondjuk így, tételei nélkül. Számítanunk kell azokra s élnünk is kell velük, hiszen nélkülük összedőlne a személyiségünk, irracionális tébolyba merülnénk. Ám a gondolati valóságok épületét, ami tulajdonképpen lelkünk vázát jelenti, mindenkor friss tapasztalatokkal, újonnan megértett összefüggésekkel kell gazdagítanunk – csak így lehetünk élő emberek! Ez történt a Jób szívében. Azért érdemes olvasni könyvét, mert megrendítő példája saját belső gazdagodásunk felé terelget.

Nem állja meg a helyét, hogy a könyv lényege a lázadás lenne. E hatalmas irat üzenete, hogy az ember életének veszteségeivel kérdez, az Úr pedig – megfelel neki! Lelki-szellemi tekintetben élőnek az tekinthető, aki hallja és megérti, amit az Úr veszteségeire válaszol. Így lesz a hiányból nyereség, a szomorúságból öröm – és így válik az emberből egyszer mégis csak Isten gyermeke! Nevezhetjük röviden és tömören ezt személyes tudásnak. És ez az, amit nem pótol az ég alatt semmi.

Eszünkbe jut az Odisszeából húsz évi bolyongás után ithakai otthonába hazatérő hős, akit annyi idő múltán nem ismer fel felesége, s ezért próbára teszi őt, vajon tényleg a hitvese tért-e haza. Azt parancsolja a szolgáknak, hozzák elő a családi ágyat és vessék meg az ünnepi szobában. Mire a férje, Odisszeusz azt kérdi: megbolondultál, asszony? Nem emlékszel, amikor évtizedekkel ezelőtt együtt építettük házunkat, én egy évszázados tölgyet vágtam ki, s az lett családi ágyunk egyik lába – miként akarod te most azt az ágyat idehozatni? Erről megtudja Pénelopé, hogy valóban a férje tért haza – íme, a személyes tudás! Élmény és tapasztalat, ami csak az enyém. Életem része, nem kell és nem is lehet másnak értenie. Boldog ember, akinek a hite csak rá tartozó, a bensőjében élő személyes tudásra épül!

Végül még egy nagyszerű mondat: „Tudom Uram, hogy te mindent megtehetsz, és nincs oly szándékod, amit meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanságával?” Minden tudásunk az élet szenvedéseiről és a mögöttük megbújó romboló erőkről, minden megértett és személyessé lett tudás ezt hivatott szolgálni, hogy megértsük: a kavargó, hullámzó, számunkra legtöbbször érthetetlen életváltozás mögött ott az örök rend – s jól van ez így! Küzdelmeink és bukásaink, győzelmeink és megszégyenüléseink után eljuthatunk idáig: nem akarjuk már “elhomályosítani” az örök rendet tudatlanságunkkal!

Ez az elfogadás és megbékélés a végső nagy hazaérkezés. A harmónia, ami minden ellentétet kiegyenlít, minden aggódást megnyugtat és minden szenvedést megért. Jézus szava így összegzi a kereszten: “Elvégeztetett!” Készen van, beteljesedett – megnyugvásra jutott. Ha nincs ilyen a szívünkben, merítsünk erőt a Jób hitéből, mikor azt mondja: “Tudom, az én Megváltóm él, s utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25) Merítsünk erőt azonban még inkább Jézus értünk mondott szavából – “Elvégeztetett!” Mert van elkészült és befejezett mű, megértett szenvedés, és van megbékélt szívvel való hazatérés.

Leleplezni a romboló erőket, éspedig magunkban először, aztán eljutni a megszokott igazságoktól a friss és újonnan megértett, személyes tudásig – végül pedig hazatalálni az örök rend mennyei békéjéig: ezeket tanítja Jób, az ótestamentumi szenvedő igaz. Ő Jézus előképe: évszázadok távolából mutat arra, aki majd eljön, s az istengyermekséget maradéktalanul be is teljesíti. Legyen érte áldott az ég Ura: örök Atyánk! Ámen.

Fohász

Istenünk, te mindent tudsz s előtted az is nyilvánvaló, amit mi most még nem értünk. Köszönjük hűségedet, és bizonyosságunkat, hogy végül minden együtt munkálkodik a jóra. Semmi olyan bizonyos nincs, mint hogy te üdvünket akarod és szabadságot adtál arra, hogy akaratodban magunk is együttműködve “félelemmel és rettegéssel vigyük teljességre üdvösségünket.” Segíts érteni életünk üzeneteit, és felelj meg kérünk veszteségeinkre és vereségeinkre is. Imádkozunk a betegekért, köztük egy műtét előtt álló édesanyáért. Áldd meg az orvosokat és a gyógyszereket, légy szabadulás és igazi vigasztalás a nehéz időkben. Imádkozunk békétlen világunkért – ne engedd, hogy a rombolás erői erősebbek legyenek közöttünk az élet és az üdvösség erőinél. Segíts helytállásra a szolgálatban, és áldd meg azok napjait, akik most pihenhetnek. Add értenünk örök rendedet: hadd lássuk, hadd értsük és hadd örvendezzünk abban! Ámen.

Nyomtatás