Igehirdetés 2011. november 6.

A kedély bajairól

Lekció: 1Móz 4,1-15
Textus: 1Tim 1,19

„Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, melyet egyesek elvetettek, s ezért a hit dolgában hajótörést szenvedtek.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, örömmel jöttünk ma is szent házad csendjébe. Fáraszt a világ zaja, de a te közeledben megváltozik minden, egyszerű és tiszta lesz az élet. A vak látni kezd, a béna járni indul, a szomorú és összetört szív örülni tanul. Megvalljuk, hogy nem tudjuk meggyógyítani magunkat. Nem takargatjuk vétkeinket, elismerjük mulasztásainkat és a sok szeretetlenséget. Te éppen azokhoz jöttél, akiknek jó hírre van szükségük, mert szívükben szomorúak, és szabadulásra vágynak, mert foglyok. Jöjj el hozzánk szabadító Úr, aki annyiszor megmutattad már jóságodat, ne hagyj árván minket. Szólj népedhez kegyelmes szóval és taníts Krisztus követésében igaz gyermekeidnek lenni. Ámen.

Igehirdetés

A világ közel hatvan országában évről-évre mérik az ún. vásárlói bizalmi indexet, ami az emberek saját boldogulásukba, munkájukba és jövőjükbe vetett hitet mutatja meg. Nullától kétszázig lehet pontot szerezni, s az optimista, bizakodó nemzetek száz fölötti pontokat szereznek. A mi országunkban lakik a felmérés szerint 37 pontjával a világon a legpesszimistább, a jövő iránt legbizalmatlanabb lakosság, még a görögöknél is rosszabb eredménnyel, ami valljuk be, elég komoly teljesítmény. Sok oka lehet ennek, beleértve a rengeteg történelmi megaláztatást is, amit e nemzet el kellett viseljen akár csak az elmúlt évszázad során is, de most olyan igei gondolatok kerülnek elénk, amik egyéni részünket mutatják meg e dologban. Miért olyan beteg és gyanakvó a szívünk?

Azt halljuk, hit és jó lelkiismeret egymást kiegészítő dolgok, amik kölcsönösen hatnak a másikra – vagyis ahol igazi a hit, több a tartás, tisztább az erkölcsiség, és viszont. A hit dolga életünk legmagasabb szintje – onnan jönnek az erők a helyes cselekedetekhez, ugyanakkor ahol feladják a lelkiismeret tisztaságát, nem tartják fontosnak, ott hitbeli téren is romlások következnek – ahogyan az apostoltól halljuk „hit dolgában hajótörést szenvednek.” Lezüllött országban sötétebb a jövő, kevesebb a hit és kevesebb a bizakodás. Tanácsos tehát karbantartani mind a hitünket, mind a lelkiismeretünket. Hitünket igazságok felismerése táplálja, tapasztaljuk, hogy az ige élteti – a lelkiismeretünket pedig a testben, földön járó emberi mivoltunk konkrét cselekedetei teszik ilyenné vagy olyanná. Az egyik szellemi, gondolati világban zajlik – másik pedig konkrét cselekedetek következménye. De van egy harmadik valóság is, ami mintegy beékelődik a kettő közé, ez pedig a kedélyünk. Ez áll középen, maga a lelkünk – ahol minden találkozik és minden áthatja egymást.

Káin áldozatára nem tekint az Úr, amit mai nyelven úgy mondanánk, hogy Ábelnek jobban mennek a dolgai, sikeresebb – Káin ezért lecsüggeszti a fejét. Hiába mondja neki az égi üzenet, hogy ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz – nem akarja meghallani ezt a mennyei szót, neki csak anyagi előmenetel létezik a világon – s irigységében ellenséges érzései, aztán pedig gyilkos gondolatai lesznek, amiket végül meg is valósít. Lecsüggesztett feje a rossz kedély archetípusa, s történetéből kiderült, az ilyesmi cseppet sem veszélytelen állapot. Mi történt? Valaki “nem tartotta karban” a kedélyét, még kevésbé a hitét – s ettől lettek olyanok a cselekedetei, hogy egész életében nem tudott egyenesbe jönni a lelkiismeretével: ott volt a bélyeg a homlokán.

Kövessük hát az igei útmutatást, hogy igenis dolgunk karbantartani életünk mindhárom szintjét, a hitbelit, ami a legmagasabb, aztán a cselekedetekét, ami a konkrét testi valóság, tetteink világa – és a kedélyünket is, ami összekötő kapocs közöttük.

Kezdjük a hitünkkel. Sokan félreértik a dolgot, mintha itt egyszerűen valami igaznak-tartásról lenne szó. Mond valamit a Biblia, mond valamit az egyház, talán valaki egészen addig elmegy, hogy Isten mondja – és ezt tanácsos az embernek “elhinni”. A hit embereinek életében azonban messze többről volt szó:  megtapasztalásokról és azokból fakadó új irányultságról, elkötelezettségről! Megpillantottak valamit, kinyílt számukra az ég, ha csak egy szempillantás erejéig is – s utána már nem tudtak ugyanúgy élni, mintha azt a másik valóságot nem pillantották volna meg! Átalakult gondolkodásuk: onnét kezdve lélekben mindig Istenből indultak ki, s őhozzá is érkeztek vissza. Azelőtt éltek nélküle, káromolták is talán, vagy irtották az övéit, esetleg éltek közömbösen, mint oly sokan – de jött egy megrázkódtatás s ők nem maradtak olyanok, mint azelőtt.

Ábrahám vándorolni kezdett, Jákobnak kiugrott a csípőcsontja s új neve lett, Pál megvakult – mindnek újrakezdődött az élete. Nem maradtak azok, akik előzőleg voltak, mikor még Isten nélkül jártak! “Megszállottak”, lelkileg megittasult emberek lettek, ahogy a pünkösd népéről is halljuk. (Csel 2,12-13) Pezsegni kezdett az életük, vége az állóvíznek és a posványnak. Fellelkesültek, éspedig nem szalmaláng módon, hanem szent megszállottsággal: egyetlen nagy ügy lett az életükben – keresni az Urat s az ő akaratát!

Nekünk nem adatott olyan élmény, mint az Ábrahámé, Jákobé vagy a Pálé lehetett. De minket is megragadott már az ige igazsága, a mennyei többlet, s nem tudunk már úgy élni, mintha Isten nem lenne. Életünkben ott a kristályosodási pont, ahonnan minden újraszerveződik. Megpillantottuk Krisztust, és minden jót immár tőle várunk! Azért jöttünk ma is templomban, mert őt szeretnénk hallani: mit mond ő, aki életünket építi!

Hogyan  kell a csodát, mert ez az – „karbantartani”? Ahhoz lehet hasonlítani, ahogyan a forrásokat rendbe szokták tenni jó szándékú emberek. A csalitos elpiszkolódik, beomlik a hely is, ahol a víz előtör, és sáros pocsolyává válik az egész környék. Turisták gondoskodnak elegendő eldobott szemétről. Ilyenkor azok, akiknek fontos a tiszta forrásvíz és a rendezett, szép környék – egyszóval a jó kedély – ásót hoznak s gondosan körbeásva a forrást elvezetik a pocsolyát, és összeszedik a fém és műanyag szemetet. Olykor kőből egyszerű építmény is készül a forrás köré, hogy tiszta és biztos legyen a hely, ahol az éltető víz előbukkan a hegyből.

Ilyesmi zajlik, ahol lelki megújulást tapasztalt emberek elkezdik „karbantartani” hitüket. Kitakarítják és rendbe teszik életük forrásvidékét: lesz már idejük, hogy naponta olvassanak a Szentírásból, és imádságban beszélgessenek az élő Istennel. Megteszik a lépéseket, hogy ráleljenek a közösségre, ahol az ő népe él – a gyülekezetre, ahol lelki haszonnal lehetnek egymás javára. Elkezdik komolyan venni az áldozatot s anyagi erőiket nem sajátjuknak tekintik már – eljutnak oda, hogy terheket is képesek magukra venni.

Egészséges hitbeli élet elképzelhetetlen mocsaras környékű, sártól eldugult forrásokkal. Legyenek épek és tiszták azok a források, vagyis ne legyen fontosabb annál, mint hallani, mit mond nekem az Úr! A tiszta forrásból olyan víz jön elő, mondja Jézus, hogy aki abból iszik, él örökké és soha meg nem hal. Sőt, mások számára is „élő víznek kútfeje” lesz, vagyis tud adni a jóból, amit kapott! (Ján 4,14) Tegyük hát rendbe a forrásokat, mert a mi dolgunk azok karbantartás – s újraépül majd hitünk. Nem kell majd arról panaszkodni, hogy “sajnos, nem tudok hinni – de úgy irigylem a hívőket, nekik olyan jó.” Szinte nincs nap, hogy ezt ne hallaná az ember. Elő azokat az ásókat, és takarítsuk ki az elpiszkolódott, mocsaras, nem használt forrásokat – nyissuk ki a szívünket Isten szava, az ige iránt – s egyszer csak tapasztaljuk, hogy már nem is vagyunk mi olyan hitetlenek.  Ha mégis azok volnánk, nem azt a nagy hitetlenséget kell komolyan venni, ami megvan bennünk, hanem a mustármagnyi hitet, ami mégis csak ott van – és csodák történnek! Ezt is Jézus mondja: a hegyek is a tengerbe ugranak, ha legalább ekkora hitetek van! (Mát 17,20)

De nézzük a testi cselekedetek síkját. A mindennapokat, amit lelkiismeretünk állapotában látunk viszont. Jézustól halljuk, hogy megnyerhetjük az egész világot mohóságunkban, de mit használ, ha közben a lelkünkben kárt vallunk? (Mát 16,26) Megszereztük, amit nagyon akartunk, s kevésbé lettünk boldogok, mint azelőtt voltunk. Hogyan vásárolhatjuk vissza lelkünket, hiszen így kell érteni, hogy „micsoda váltságot adhat az ember a lelkéért” – azoktól az erőktől, amiknek egyszer már eladtuk? Maguktól nem szokták visszaadni – nézzük csak meg a szenvedélybetegeket! Amit egyszer eladtak, annak nagy ára van, hogy visszavegyék – alatta nyögnek hitelben eladósodottak százezrei, sőt, maga az országunk is. Vettek valamit, aminek ára volt, használják is – csak éppen nehéz utólag kifizetni az egészet – kamatostul…

Krisztusban a nagy árat maga Isten rendezte el. Aki ezt hittel valóban elfogadja, annak újra szabad a lelke! De nem mindenkinek kell, amit az ég adni akar: Káin se fogadta el, egy pillanatig sem, amit Isten adni akart neki. (1Móz 4,6-7) Ezért lett rossz a lelkiismerete – örök életére…! Megesik, hogy valakinek teli mind a két keze, amikor odalép hozzá valaki, és akar adni neki valamit. Addig nem lehet a dologból semmi, amíg le nem teszi legalább azt, ami egyik kezében van – ilyen egyszerű. Kérdezzük meg magunktól, mi az, amit le kellene raknunk, hogy Isten szeretete végre eljuthasson hozzánk, a miénk lehessen! Minél zsúfoltabbak kezeink különböző dolgokkal, minél jobban ragaszkodunk azokhoz, amik már ott vannak – annál nehezebb megkapnunk valamit Istentől. Káin szívében az irigység volt az, amit nem is akart letenni, ragaszkodott hozzá: és egész életére rossz lett tőle a kedélye. Ma is sokan ragaszkodnak ellenségességhez, önsajnálathoz, még babonás félelmekhez is. Pedig oly könnyű lenne ezeket letenni. De rossz szokásokhoz is, amiknek helyén először tényleg üresség lenne – lásd rágyújtás és a füsttel játszadozás: “nekem hatalmam van legalább efelett” – az ürességtől azonban félünk, s maradnak a legrosszabb beidegzések. Nehézségekre kell számítani testvérek, ha valaki tényleg takarítani akar! Kereszt nélkül nincs feltámadás, a bűnbánat sírása nélkül nincs új élet!

Hitünk lényege, hogy e jók mind készen vannak, Jézus elhozta őket – csak legyen, aki el is fogadja, aki él is velük! Tegyük le bátran kezünkből, ami lehetetlenné teszi, hogy Isten kegyelmét magunkhoz szorítsuk: más lesz az ég felettünk! Látni fogjuk, hogy ami itt legsajátabb döntéseink által történik, az lehetővé teszi, hogy az Úr nagy gazdagságából életünk szépségét biztosítsa. Letettünk valamit, s kaptunk helyette sokkal fontosabbat – jó lelkiismeretet!

Végül már csak az maradt, mi lesz tényleg – a kedélyünkkel. Azt meg hogyan tartsuk karban? Az érzések jönnek és mennek, azt sem tudjuk, honnan és hová, miért pont az van a szívünkben, ami van… Pedig a kedély világában mindennek pontosan megvan az oka. A jól elvégzett, értelmes és hasznos munka nem szokott depresszióba süllyeszteni, hanem tiszta és nyugodt, elégedett érzésekkel tölt el. A hosszú idő után letett ellenségeskedés sem elkeserít, hanem felszabadult örömmel vidít. Mi a titka a jó kedélynek? Olyan életet élni, ami arra okot ad! Ha üres az életünk, akad benne hely a szolgálatra – ne nézzük a négy falat, hanem fogjunk hozzá másokért tenni valamit. Ha régi vétkek terhelnek, amiknek súlya nyom, valljuk meg őket végre az Úrnak, s fogadjuk el mindenkorra megbocsátását. Ő még azt is feloldozta, aki háromszor vallotta eskü alatt, hogy soha nem is ismerte őt – pedig valamikor legbelső tanítványa volt! És ha egy embertárs vétke bántana – amint megesik, valakit évtizedek óta ilyesmi nem hagy nyugodni – hát gondoljunk arra, ő is pontosan olyan ember, mint más, nem rosszabb és nem jobb. Nem féreg és nem sárkány, még csak nem is bűnöző – hanem szerencsétlen vétkes ember, mint magunk is vagyunk, csak ő éppen egyéb dologban.

Hit, cselekedetek és kedély – mind karbantartásra szorul! Szentendrei református templomunkat a 18. században ortodox vallású szerbiai menekültek építették, akik egy idő múlva visszaköltöztek hazájukba, s e templom közel egy évszázadig elhagyatottan állt. A falakon akkora repedések keletkeztek, hogy a fák ágai benőttek a templomba és a macskák ki-bejárhattak, a templom közepén bokrok nőttek – ebben az állapotában vásárolta meg gyülekezetünk 1913-ban a romokat – és akkor kitatarozták. Mi történt? Egy évszázadon át nem volt karbantartás – holott karbantartásra még a templomnak is szüksége van!

Éppen így életünk templomának is. Aki a hitét nem hanyagolja el, hanem építi és gondozza, annak kitárulnak az erőforrások és nem lesz számára lehetetlen – a hegyek is engednek neki. (Márk 11,23) Aki cselekedeteit rendben tartja, vigyáz szavaira és ígéreteire, annak jó lesz a lelkiismerete. Aki pedig kedélyét karbantartja, az mások számára is fontos és hasznos ember lesz, hisz egy mosoly, egy türelmes szív, de még egy megértő tekintet is a legnagyobb kincsek közé tartozik. Éljünk úgy, hogy kiérdemeljük embertársaink szeretetét – s nem fogunk azok közé tartozni, akik a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Isten segítsen minket ebben! Ámen.

Fohász

Urunk, a romlás után nem hagytál magunkra, hanem elhoztad az üdvöt Krisztusban, s akik nyitott szívvel fogadják megváltó jóságodat, újat kezdesz. Köszönjük, hogy nincs romlás, amiből ne hozhatnál szabadulást, sőt, még a halál is meghódolt előtted. Add e drága hitet a szívünkbe s erősíts, hogy egyre közelebb és közelebb kerülhessünk hozzád. Áldd meg azokat, akiket szolgálatra hív el a te néped. Jóságod újítson meg, hogy ne kelljen szégyenkeznünk előtted lelkiismeretünk állapota miatt. Építsd földi hazánkat is erkölcseiben, melynek polgárai vagyunk, hogy egymás javára sokkal több bizalomban és szeretetben élhessünk! Ámen.

Nyomtatás