Igehirdetések

Az életünk megjobbítása

Igehirdetés 2012. január 1.

Az életünk megjobbítása

 

Lekció: Zsolt 107,1-16
Textus: Róm 2,4

„Megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, s nem veszed észre, hogy téged Isten jósága megtérésre indít?”

 

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, köszönjük, hogy ennek az évnek első útja a te házadba vezethetett. Mögöttünk van egy naptári év, amiben volt sok ajándék és voltak veszteségek, sőt gyász is. Néha sikerült helytállnunk és méltó módon hordozni a próbákat, ami mindig a te jóságod ajándéka volt, de voltak bukásaink is, különösen akkor, amikor nem figyeltünk rád. Mindig készítgettél az előttünk álló jövendő ismeretlen ajándékaira, mi pedig legtöbbször mégis készületlenül találkoztunk a holnappal. Szeretnénk tanulni azokból, amik elmúltak és mögöttünk vannak, hogy ne legyen terméketlen helyben járás az életünk – segíts önvizsgáló szívvel visszatekinteni az elmúlt időkre, hogy képesek legyünk okulni. És őszintén valljuk, szeretnénk felnőni az előttünk álló időkhöz, hogy képesek legyünk nemesebb és tisztább életre, mint eddig sikerült. Ezzel a kérésünkkel is hozzád jövünk: egyedül te tudsz képessé tenni ilyen növekedésre! Az ige testté lett – s te megcselekedheted, hogy az bennünk is élő valósággá legyen. Jézusért kérünk, munkáld e csodát mindnyájunkban! Ámen.

 

Igehirdetés

Esztendő fordulóján elgondolkodunk, mit is szeretnénk, ha megtörténhetne a most kezdődő újévben. Vannak eget verő kívánságok, amik biztosan nem is teljesülhetnek, és valószínű, hogy ebben a tekintetben Arany Jánosnak van igaza, aki szerint „Földi ember kevéssel beéri / Vágyait ha kevesebbre méri.”  Sok népmese szól arról, milyen csapásokat hozhat az emberre, ha minden kívánsága teljesül – emlékezzünk csak az egyszeri házaspárra, ahol a három kívánság közül a férj először mindjárt egy rőf kolbászt kívánt. A feleség pedig, hogy nem valami értékesebbet, fazék aranyat vagy mást kívánt, hát dühében azt mondta, ragadjon az ura orrához a rőf kolbász – s az úgy is lett. Nem volt mit tenni, a harmadik kívánság már nem lehetett más, mint hogy az odaragadt kolbász váljon le valahogy a férje orrától. Így tanít bennünket a népmese, hogy helyes megszűrni a kívánságainkat, újév táján is – nem mindegyik hoz áldást azzal, ha maradéktalanul teljesül!

Van azonban egy kívánság, ami valószínűleg a legmélyebben lakik bennünk, s ez nem más, mint hogy szeretnénk az életünket megjobbítani. Ez néha eltorzulva összesen abban jelenik meg, hogy az anyagi világban teljesüljenek kívánságaink ennek vagy annak megszerzésével – ám az ember, ha eléri is ezeket, a tapasztalat szerint ezzel nem szokta beérni. Eszembe jut egy film a hatvanas évekből, ahol a főszereplő egy rock-koncertre tévedve látja, amint a szólógitáros eksztázisában összetöri a gitárját, a közönség meg öli egymást, hogy a gitár egy darabjához hozzájusson. Beleveti magát a küzdelembe ő is, meg is szerzi a gitár egy csonkját, amivel aztán kiszabadul az utcára. Ott a külső csendben, amikor egyedül van, nézi-nézi, mi is van a kezében – végül pedig eldobja. Emlékezetes a filmből a nyers, durva zörej, amit a járdára eső csonk kelt… Aki egyszer is hallotta már életében ezt a zörejt, tudja, hogy a birtoklás vágya sokszor valóban nagyobb, mint öröme.

De nem csak ilyen eltorzult formában, a szerzés és a megszerzés világában tévelyegve törekedik az ember élete „megjobbítására”, hanem sok más úton is. Néha önkorlátozással, aszkézissel, máskor értékes alkotások létrehozásával vagy hősi helytállással, el egészen önmaga odaáldozásáig, ha arra érdemes ügyet talál. Mert ez a dolog, hogy életünket valahogy feljebb emeljük, mint ahol van, nagyon is mélyen a lelkünkben lévő vágy, és vannak, akik a dolgot nem egyenesen a belénk oltott “megistenülési” szomjúságnak nevezik. A Biblia is tud erről, mikor Péter levelében azt írja, hogy az ember előtt nyitva áll, hogy „isteni természet részese legyen.” (2Pét 1,4) Ha egy kicsit jobban körülnézünk, azt látjuk, ezer módon ugyan, de mindenki pontosan ebben mesterkedik – istenülni szeretne.

És ez nem valami gőgös lázadás, nem is pogány istentelenség a részünkről, hanem a Teremtő által belénk oltott legmélyebb és legszentebb vágyunk. A Kísértő sokszor sikeresen kisiklatja, valami tetszetősnek tűnő álutat kínálva elhiteti, hogy neki engedve „olyanok lesztek, mint Isten” (1Móz 3,4) – hogy aztán még olyanok se tudjunk lenni, mint az ember… Nem azzal van baj, hogy mi „isteni természet részesei” szeretnénk lenni – ő valóban a maga számára teremtett bennünket, s ezért az élet beteljesedése csakis az lehet, hogy hozzá eljutunk. Hanem azzal, hogy ennek a „hogyan”-ját ő nélküle, vágyaink pszichés vezérlete alatt akarjuk meghatározni.

Legyen hát ennek az újévnek szívbéli jókívánságává, és magától értetődő, belső vágyává, hogy mi isteni természet részesei legyünk – azzal a fontos kikötéssel, hogy ennek módját egyedül maga az Úr határozhatja meg – nekünk pedig gyermeki szívvel és alázattal kell figyelni a “hogyan” dolgában – különben messzebb kerülünk tőle, mint eddig voltunk.

Bontsuk hát ki életünk megjobbításának – ezek után félelem nélkül mondhatjuk, életünk “istenülésének” – útjait. A Biblia egésze jegyében megállapíthatjuk, hogy rossz dolgok is, jó dolgok is, sőt, maga a “semmi” is alkalmas lehet arra, hogy elindítsa az embert ezen az úton – s ha megfeneklett, újra elindítsa. „Akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak” – mondja az apostol (Róm 8,28), s ha ez tényleg így van, miért ne lehetnének javunkra a most következő évben eljövő megpróbáltatások, egyáltalán minden, ami csak rossz lehet az életünkben? De a jó dolgok is: az ő jósága, elnézése és türelme szintén hozzá és felé terelgethetnek – végül pedig, furcsa mód az is jó irányba mozdíthat, ha magával a “semmivel “szembesülnénk életünk útján…! Vegyük csak rendre-sorra ezeket a lehetőségeket.

A “rossz” dolgok ügye paradox módon könnyebb: azok még fel tudnak ébreszteni. A felolvasott zsoltárrészlet is csak sorolja-sorolja a próbatételes helyzeteket: pusztában bolyongás úttalan utakon, ahol nincs egyetlen lakott város sem, aztán sötétségben és a halál árnyékában ülés, amikor a létezésünk kerül fenyegetésbe, meg hajózás a tenger mélységei fölött, amikor a hullámok az égig emelkednek, hogy aztán a mélységbe zuhanjon a hajó… „De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket.” – ez a refrénje a 107. Zsoltárnak. S valóban, a bajban lévő ember megtanul az Úrhoz kiáltani, megtanul újra imádkozni, „számban nevednek jó íze van” – aki bajba jutott, az valóban sokszor megjobbítja életét. Szögezzük le, mert ez is bibliai igazság, hogy egyáltalán nem minden próbatétel büntetés. Jób könyve kimondja, van olyan szenvedés, ami az istenfélő, igaz és bűngyűlölő embert éri, s még csak azt sem tudja az illető, mi okból. Nem minden baj és szenvedés .büntetés, de minden baj és szenvedés alkalmas arra, hogy felébresszen! Ha ilyesmi ér a következő évben, ne feledkezzünk el erről: a szenvedés arra való, hogy az embert fölébressze.

Nehezebb az ügy akkor, ha minden nyugodt és békés, szalad a kocsi és bejön a vállalkozás. Amikor mindenki egészséges a családban, nincsenek visszafizethetetlen adósságok, és az egyetlen kérdés: mire költsük pénzünket a sok lehetőség közül. Ilyenkor nagyon is hajlamosak vagyunk elaludni, és ahogyan a népi mondás tartja, “a kutya is jó dolgában ugrik a kaszának.” Nagy csapda a jólét és a zavartalan egészség, meg a sikerek és a háborítatlan békesség: mert észre sem szoktuk venni, hogyan csúszunk mélyebbre és mélyebbre. Ezért kérdezi az apostol, hogy nem látod, ember, a jó idők különösen is ráébreszthetnének, eljött életed belső megjobbításának pillanata, el ne játsszad ezeket az időket. Amikor nincs teher, szenvedés – jól és szépen halad minden, nem érezzük magunkon az ítéletnek és számonkérésnek még a lehetőségét sem. Ezekben az időkben nehezebb valakinek felébrednie, és arra gondolnia: van tovább, növekedni és tisztulni kellene – Isten a maga számára teremtett engem is… Ilyenkor leginkább elkényelmesedünk, átadjuk magunkat az önelégültségnek, s az sem ritka, észrevétlen olyan bilincsek kerülnek ránk, amiktől aztán valóban Isten mentse a lelkünket. Ilyen időkben aktuális a Római levél intése: „Megveted az ő jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát és nem veszed észre, hogy téged Isten jósága megtérésre indít?”

Igen, most nincs rajtam az ítélet, Isten jóságából, elnézéséből és türelméből éppen minden zavartalan és sima az életemben – de azért nagyon is itt lehet az ideje életem megjobbításának! Nehogy azok közé tartozzam, akik megvetik az ő jóságát, elnézését és türelmét: mert jöhetnek idők, amikor ezek majd elfogynak, s ott vagyok a betegségben, kísértésben készületlenül – s leginkább a mulandóságban, amire mind készületlenek vagyunk…

Végül pedig a “semmi” – mert azzal is lehet találkozni! Igaza van a régi görög filozófusnak, aki ilyen fölösleges dolgokat mondogatott, hogy “a nem létező nem létezik, csak a Létező létezik.” (Parmenidész) Ami tökéletesen megfelel a valóságnak: mi emberek mégis szembesülni tudunk a nem létezővel is… Számos példája van, mikor valaki átéli ezt, gondoljunk Tolsztojnál “Iván Iljics halálára.” Jön az elkerülhetetlen elmúlás, s az ember azt sem tudja, mivel szembesül – csak annyit ért, hogy ezt a földet itt kell hagynia… S mivel nincs élő hite, a “semmi” áll előtte, oda készül távozni – ami természetesen elfogadhatatlan…

De nem csak a testi mulandóságban lehet a “semmivel” találkozni. A földi élet elérhet egy olyan belső állomásra, ahol már minden illúzióról kiderül, hogy micsoda, minden látszat lelepleződik és megtetszik a dolgok önmagukban való tökéletes üressége. Sokan vetik el ilyenkor maguktól az életet – azt hitték, az élet azonos a szép illúziókkal…  s amikor lelepleződnek, nem marad más, csak a “semmi.” Mi marad nekünk, hívő embereknek, amikor az illúzióink már nem áltatnak többé minket sem, és minden látszatról kiderül, hogy látszat volt és velejéig üres? A válasz egyértelmű, éspedig szent könyvünknek mind az ó, mind az újabb lapjairól. „Én az vagyok, aki tényleg Van. Ezt mondd a te népednek: a Vagyok küldött engem hozzátok” (2Móz 3,14-15) – így olvassuk a választ Mózesnél.

Az Újszövetség lapjain ugyanez a hang szólongat minden „Én vagyok…” igében. Én vagyok az út, az igazság és az élet, én vagyok a jó pásztor, én vagyok az igazi szőlőtő, én vagyok az ajtó… – nem is kell tovább sorolni. Ezek mind arról szólnak, hogy ahol emberek megtapasztalják a “semmit” – ott nem kétségbeesni kell – mert Krisztusban a “Vagyok” szól hozzájuk! Az a “Vagyok”, akiben nincs keletkezés és elmúlás, mert ő a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Ómega, “aki van, volt, és aki eljön, a mindent Átható.” (Jel 1,8-11)  Nagy vigasztalás rejlik ebben nekünk, akik nem voltunk mindig itt, s nem is leszünk mindig itt – ezért él bennünk a félelem.

De nem csak vigasz és megnyugtatás rejlik a “Vagyok”-ban – hanem világos útmutatás is. Ha tényleg ő az Út, akkor mi nem járhatunk akármilyen úton. Ha ő az Igazság, akkor mi az igazságot sehol máshol nem is kereshetjük, csak őbenne. S ha ő az Élet, akkor mi ő benne „élünk” – nem pedig vágyainkban és nélküle való örömeinkben! Ha ő az “ajtó”, akkor nem léphetünk be akárhová – csak oda, ahová rajta át léphetünk…!

Újév reggelén adjon ébredést minden megpróbáltatásunk, ami csak rossz ért bennünket valaha. De ugyanezt tegye, ébresszen megtérésre Isten jósága, elnézése és türelme is – mert ezek is pontosan erre valók! És ha a “semmi” is szembejött már, az különösen is ébresszen rá arra, aki a Vagyok – akiben megbízhatunk, mégpedig mindenhol, és örökkön örökké. Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Urunk, újév reggelén nem csak mércét adsz elénk, aminek meg kell felelnünk, hanem közlöd erődet és vezetésedet is. Önmagadat adod, kitöltve szívünkbe Szentlelkedet, ránk bízva igéd útmutatását. Te, aki mindig voltál, vagy és eljössz, segíts ébredezésünkben, hogy ne féljünk odahagyni a félálmot, és látni és elfogadni, amit akaratod szerint látnunk kell. Add értenünk felséges dolgaidat, mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Rád bízzuk életünket, törékeny hitünket, szeretteinket, s mindazt, ami fontos számunkra ebben a világban. Add, hogy méltó módon és szentségesen élhessünk drága ajándékaiddal, önzés és hitetlenség nélkül. Adj a szívünkbe élő reményt, hogy a küzdelmet, amit ránk bíztál, fel ne adjuk, hanem hittel higgyük, hogy veled együtt győzelmesen megharcolhatjuk. Áldd meg anyaszentegyházunkat, gyülekezetünket, országunkat, nemzetünket és elöljáróinkat, ezt az egész vívódó, küszködő világot. Add meg, hogy a most következő évben előre haladjunk, ne pedig visszafelé – lépésről lépésre hozzád közeledve, aki a magad számára teremtettél minket. Jézus nevében kérjük, hallgass meg minket, s áldd meg az előttünk álló 2012. esztendőt! Ámen.