Igehirdetés 2013. október 27.
A meg nem tanulható ének
Lekció: Zsolt 65
Textus: Jel 14,1-3
„És láttam, íme a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának neve volt felírva. Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását, és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. És új éneket énekelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki nem tudta megtanulni ezt az éneket csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről.”
Imádkozzunk!
Urunk, egyedül te vagy méltó arra, hogy dicsőséget, tisztességet és erőt vegyél, mert te teremtettél mindent, és minden dolgok a te akaratodért vannak és teremtettek. Ámulattal nézzük világod csodáit, a formák megszámlálhatatlan gazdagságát és benne a sokféle lényeket, s arra gondolunk, mennyivel fenségesebb maga az alkotó, ha a művei ilyenek. Mi is a te teremtményeid vagyunk, Urunk Istenünk, noha régen elszakadtunk tőled, és mind a magunk útjára tértünk. Pedig hozzád tartozunk és szeretnénk is igazán és teljesen a tiéd lenni. Segíts most áldott csendre, amiben szembe tudunk nézni vétkeinkkel és nem takargatjuk többé azokat, hanem megvalljuk és letesszük lábaidhoz. Tisztítsd meg szívünket, és ajándékozz meg a Krisztusban való új élet örömével, a Szentlélek tüzével. Ámen.
Igehirdetés
Hálaadó ünnepünk van, amikor a szüretet és az újbort köszönjük meg gondoskodó jó Atyánknak. Nem csak kenyeret adott tehát asztalunkra, amit aratáskor köszöntünk meg, hanem íme, bort is, hogy felviduljunk, amikor csak ünnepelünk. A mi szívünk itt ebben a gyülekezetben most attól is mámoros, hogy egy nagyszerű új hangszerrel gazdagodtunk Református Gimnáziumunknk istentiszteleti helyén, amit egy hete avattunk fel imádsággal, áldással és ünnepi muzsikával. Akik ott voltak orgonánk avatásán, emlékezhetnek mai igénkre (Jel 14,1-3) – amely ott áldásként hangzott el.
Annyira gazdag ez a néhány szó, hogy mai úrvacsorai istentiszteletünknek egész lelki tartalmát is megadja. Tele van ugyan jelképekkel, amelyek azonban a Biblia ismerői számára cseppet sem nehezen fejthetőek meg – vegyük csak sorra őket. Ahogy az előtte felolvasott zsoltár a tenyészeti év „megkoronázásáról” szólt, amikor is a termést begyűjtik és énekelnek örömükben, úgy itt a Jelenések könyvében is öröménekről van szó. Ez az ének azonban már nem a puszta életöröm és bőséges gazdasági haszon boldogsága. Van egy másik szintje a létezésnek, amikor a lélek Isten elé áll – és teheti ezt szégyenkezve, összetörten, ha csak bűneit tudja odavinni, ám teheti ezt boldogan énekelve, mámoros dicsőítéssel is: ha már ismeri azt, aki „elveszi a világ bűneit.” (Ján 1,29)
Őt látjuk ott állni a Sionon – a Bárányt, vagyis Krisztust. Akit megvetettek, meggyaláztak és kidobtak, mint egy haramiát. Nem csak lemeztelenítették, le is köpködték. És a látomásban megdicsőülten most ott a legszentebb helyen, a Sionon, a templom közepén! Ez a hegy nem csupán Izrael szent összegyülekező helye: itt Ábrahám átvonulása előtt is az igaz Istent, a Magasságost imádták! Amikor ott járt, Melkisédek volt a papja, aki megáldotta Ábrahámot, az pedig tizedet adott neki mindenből. A hely maga földrajzi értelemben a három nagy emberfaj, az európai, ázsiai és az afrikai találkozáspontján, mintegy központi részen fekszik – melynek birtoklásáért sokat harcoltak a különböző népek. A történészek szerint annyi háború zajlott e területen, ahány évre a történeti emlékezet terjed – minden évben egy háború…! „Huzatos hely”, mondhatnánk, ám a Biblia kifejezetten úgy szól róla, mint az emberiség eljövendő békéjének és egymásra találásának forrásvidékéről. E jövendölés az Ószövetség lapjain az igaz istenhitet jelenti, mely egyedül képes megteremteni az emberiség egységét, s ami az Újszövetség lapjain megtelik a Bárány Jézus arcmásával. Ő mutatja meg nekünk az Atya igazi mivoltát. „Én megismertettem velük a te nevedet” mondja Jézus. (Ján 17,26) A kép tehát, hogy a Bárány ott a Sionon, azt jelenti, hogy Krisztusban jön el az emberiség egysége, az igazi Egyház. S valóban azt látjuk, nélküle csak lőni és robbantani lehet még azon a szent hegyen is – mint a világ bármely más helyén…
A Bárány körül 144.000 ember énekel. Miért éppen ennyi? Ez a szám a szent nép tizenkét törzsének 12.000-rel való megszorzása eredményeként jön létre – vagyis végtelen kitágulását vetíti előre. Tévedés e „beszélő számot” konkrét, mennyiségi értelemben venni, ahogyan a Jehova tanúi szerint csak ennyien üdvözülhetnek. Ez jelképes, „nyitott szám” – és éppenséggel az üdv végtelen tágasságára utal!
De haladjunk tovább a szimbólumok értelmezésében. Itt “új éneket énekelnek” – vagyis kicsordul a szívükből a hála és a dicsőítés! Homlokukon a Bárány és az ő Atyjának neve felírva. Kainnak az volt a “homlokára írva”, hogy ő egy gyilkos – mert minden ember az élete lényegét viseli a “homlokán”. Áronnak, a mindenkori felszentelt főpapnak arany lemezen vésett betűkkel ez volt a homlokán: „Az Úrnak szentelt.” (3Móz 21,8) Az üdvözültek seregében mindenkinek a Bárány neve van a homlokán – vagyis élete meghatározó tartalma a Jézus követése. Ezek mind „áron vétettek meg” – mert ők is rabszolgák voltak, a bűn rabszolgái, tökéletesen eladósodott emberek – akiket egy nagy jóság kivásárolt helyzetükből, s adott nekik új lehetőséget. Nem makulátlanok, gyarló emberek – azonban éltek a nekik adott kegyelemmel!
Ők énekelnek új éneket, vagyis már nem a “régi nótát” fújják. Ezt nem lehet csak úgy megtanulni, ellesni – ezt kizárólag a Krisztusban megújult lélek tudja énekelni, senki más. Milyen üzenetet vehetünk e bibliai gondolatból? Először is azt, hogy kár kimaradni az új énekből, amit az üdvözültek serege énekel. Ez az ünnepi öröm és boldog összetartozás fölemeli s átnemesíti az embert, eszünkbe juttatva Schiller nagyszerű mondatát:
„Milliók, ti kart a karba! Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
Él mindnyájunk édesatyja!”
(Schiller: Az örömhöz, ford: Rónay Gy.)
Vasárnap ezért hív a harang, hogy vegyük fel a jobb ruhánkat, öltöztessük ünneplőbe a szívünket is, és odahagyva köznapi gondjainkat, amikbe „belenehezültünk”, lássuk azokat más fényben és új összefüggésben. Nem szűnik meg a világ – de más lesz az értelme. Fáj a mellőzés és a semmibevétel ezután is, de már nem végső fájdalommal, mint azelőtt – mikor még egyáltalán nem vettük komolyan, hogy valaki nagyon szeret bennünket odafent, s ez fontosabb a világon mindennél. Nem szűnik meg a magánosság és az egyedüllét, nem tűnik el sem a betegség, sem a gyász egyik napról a másikra, de megjelenik a sötét színek között a derengő hajnali fény: valaki imádkozott értem, a szent és igaz – éspedig akkor, amikor a legnagyobb szenvedések voltak rajta…!
Vele járni, őt követni olyan, mint amikor valaki átmegy a halálból az életre. Nem apró vigasztalás, nem “egy kis enyhülés” az ő követése, hanem valódi új élet. “Az első ember földből való, földi, a második ember, az Úr pedig mennyből való – s nekünk ígéretünk van arra, hogy amint hordtuk a földi arcát, hordani fogjuk a mennyeiét is.” (1Kor 15,47) E mennyei életet megtapasztaltak énekelik az új éneket! Nem is tudnak másként tenni, hiszen “új bort új tömlőkbe kell tölteni” (Mát 9,17) – vagyis ahol ilyen élet van, ott zeng a dicsőítés. Boldog, aki nem marad ki ebből! Hányan mondják, hogy nekik “nem szép a hangjuk”… Egy gyülekezet éneklése azonban akkor szép, ha senkinek a hangja nem hiányzik belőle – ki ne maradjak a 144.000 énekéből!
Az én homlokomon is ott a Bárány neve – már megkeresztelésem óta! S ha felnőttként is igent mondtam követésére, megtelt a homlokomon lévő láthatatlan jel valóságos tartalommal, bementem a szoros kapun és elindultam a keskeny úton – akkor tényleg van okom énekelni! Rabszolga voltam, a bűn rabszolgájaként bilincsek voltak kezemen, lábamon – el voltam adósodva s azon rettegtem, hogyan fogom mindezt letörleszteni – de ő kivásárolt adósságomból, s kifizette, amivel én tartoztam! Nem lettem tökéletessé, tovább is küzdenem kell a rám jellemző gyarlóságokkal, de már nem örökre eladósodott rabszolga vagyok, hanem kivásárolt, szabad ember. Új alaphangja van életemnek, más már a nevem is. A világ fiai azzal küszködnek, hova is tart az életük, van-e célja és értelme egyáltalán – mi pedig megértettük, hogy az Úrhoz megyünk, s ha testünk porrá lesz, “mindenkor vele maradunk.” Ezt a bizonyosságot jelenti, hogy neve a “homlokunkra” van írva. Legyen e mai vasárnap döntő, nagy kérdése: még csak saját nevem van-e a homlokomon, vagy már a Bárány nevével vagyok megjelölve? Saját “nevemet” a szüleimtől örökölt tulajdonságaim és képességeim írják rám – de megkaptam-e már a “…fehér kövecskét, rajta új, írott névvel – melyet senki nem tud, csak aki kapta” (Jel 2,17) – ez a nagy kérdés!
A legfontosabb a végére maradt: a megváltottak éneke csupán visszhangozza a mennyből jövő hangot! Először felhangzik az égi szó, mely egyszerre olyan, mint a mennydörgés és “nagy vizek zúgása”, ugyanakkor olyan is, mint mikor hárfán muzsikálnak – hát erre válasz az üdvözültek éneke! Így van rendjén: nem kell a világ vagy az ország legnagyobb költőinek sem lenni – mi egyszerű visszhang vagyunk. Azok boldogok, akik életében választ kelt Isten igéje – az ilyenek szívét az Alkotó hangja és gondolatai töltik el. Nem gondjuk már, mivel töltsék meg mulandó földi napjaikat, mert maga Isten tanítja őket erre naponta, mikor igéjével élnek!
Ne menjünk el érzéketlenül a pompás paradoxon mellett: az égi hang mennydörög és “sok vizek zúgása” – de olyan is, mint a legszebb hárfamuzsika! Aki Isten szavát, az igét valamennyire is ismeri, egyszer is meghallotta már életében, az tudja: pontosan így áll a dolog. A tőle való hang hatalmas, félelmetes ereje van – a szívünknek mégis gyönyörűséges, mint a legszebb muzsika… Miért van így? Mert erő és szépség összetartoznak, sőt azt is mondhatjuk, hiányosak egymás nélkül. Csak egyetlen példát említsünk, éspedig az építészetből. Nemzeti büszkeségünket, Széchenyi Lánchídját immár több mint másfél évszázada csodáljuk, s nem is tudjuk pontosan, miért tetszik. Éppen e kettőt ötvözi: az erőt pilléreivel, s a légies szépséget finom láncvonalával. Erő és szép az emberi alkotásban is milyen meggyőző – mennyivel inkább az, mikor maga az ég szólít így bennünket!
Ma ezt mondta: viseljétek homlokotokon a Bárány Jézus nevét – ő vásárolt ki bűneitek adósságából! Visszhangozzátok szavát új énekkel: ez méltó hozzá, nem pedig a bezárt szájak és bezárt szívek. Olvassátok, hallgassátok igéjét, éljetek vele mint lelki kenyérrel – így telik majd meg szívetek örök tartalommal. S ha tényleg halljátok, engedjetek is annak: ez lesz a ti életetek nagy ereje és – szépsége is! Így is legyen. Ámen.
