Akit a kígyó megmart

Igehirdetés 2014. augusztus 10.

Akit a kígyó megmart

Lekció: 4Móz 21,4-9

Textus: Fil 3,16

„Amire eljutottunk, aszerint is járjunk.

 

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, áldunk téged életünk csodájáért. Minden nap és minden óra ajándék, méltó módon megköszönni sem tudjuk, és megvalljuk, a percek kincseit tékozolva szórjuk, míg csak el nem fogynak egyszer… Tudjuk és fájlaljuk, hogy életünk kígyómarásait gyakran mi magunk idézzük fejünkre. De arról is biztosak vagyunk, hogy te, aki végtelen irgalmú Atyánk vagy, még szenvedésekben is tanítást rejtesz el, hogy általuk fölébredjünk és útjainkat megjobbítsuk. Segíts most értelmes, a te gondolataid által áthatott istentiszteletre, hogy míg lelki szemeinket az örök igére, megváltó Krisztusunkra függesztjük, általa átformálódhasson szívünk, és megtisztuljanak gondolataink. Járd át lényünket Szentlelkeddel, ints, feddj, biztass és vezérelj az igaz életre! Ámen.

 

Igehirdetés

Valahányszor elérünk Kalauzunk vezetése szerint a Bibliában a pusztai lázadások történeteihez, csodálkozunk a furcsaságon, hogy kígyók mardossák a népet elégedetlenségeik miatt – Mózesnek pedig az Úr parancsára mégis éppen egy kígyót kell rézből készítenie, hogy aki felnéz arra, meggyógyuljon. És valóban: nem hal meg, aki így tesz – még ha meg is mardosták már a kígyók! Olyan erős kép, s olyan döbbenetes gondolatok rejlenek benne, hogy mindenképpen tanácsos elidőznünk fölötte.

Először is azért, mert azt üzeni, hogy a kegyelem erői mindig nagyobbak, mint a bűn és a romlás erői. Kilátástalan, elrontott vagy már halálosnak tűnő rontásból is van – az engedelmesség feltétele alatt – menekvés. “Dicsekedik az irgalmasság az ítélettel szemben” – mondja az apostol (Jak 2,13) – Isten szeretete nagyobb, mint ahogy azt legmerészebb álmainkban elképzelni mernénk.  Felnőnek az ember szívében félelmek és rossz gondolatok, néha az élet váratlan fordulatokkal, legyőzhetetlennek tűnő, egészen megsemmisítőnek tűnő próbákkal is szolgál – ám aki a Bibliát hittel és értő szívvel olvassa, minden lapján talál ígéretet Isten kegyelméről, mely átsegítheti a kígyómaráson!

Miért éppen kígyót kell Mózesnek készítenie, hogy azt nézze, aki gyógyulni szeretne – hiszen éppen ez volt az, amit a legkevésbé akartak ott látni a megmartak! Miért nem egy jóságos, fehér hajú, szakállas öregember képét kellett Mózesnek elkészítenie, ahogyan a bölcs és gyógyító atyákat elképzelni szokás, vagy egy áhítatos arcú, mindent megbocsátó nőalakot, akiben bárki az édesanyja legjobb arcára emlékezhet?

Akik idejárnak  vasárnaponként, nem először hallhatják ezt az idegen szót: paradoxon. Kígyómarás idején éppen rézből készült kígyót nézegetni: ez paradoxon, vagyis a köznapi gondolkodásunk szintjén önellentmondás, ami csak úgy oldódik fel, ha a képet nem csak értelmünkkel, intellektusunkkal próbáljuk megérteni, hanem lényünkkel, még pontosabban a szívünkkel. Ugyanis a szívünknek kell először megtisztulnia ahhoz, hogy felfogjuk üzenetét – s ez a Bibliában található összes paradoxonra érvényes. Szűztől születés, keresztfán megdicsőülés, halálból feltámadás – vagy akár az olyan mondatok is, hogy „…aki szereti az ő életét elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, örök életre tartja meg azt” (Ján 12,25)  – mind akkor érthetők, ha hajlandó az ember szívét megtisztítani. “Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják” (Mát 5,8) – a jézusi mondat is paradoxon, hiszen Istent soha senki nem látta, s élvén nem is láthatja… (2Móz 33,20) Jézus mégis ígéri, hogy a tiszta szívű előtt világossá és egyértelművé lesz, ki is valójában Isten, és mi mit várhatunk tőle. Az ilyen ember boldog, pontosabban szólva áldott életet él – akinek szíve tiszta, az tudja, kicsoda Isten az ő élete számára.

Ha első üzenetünk az volt, hogy a kegyelem erői nagyobbak a bűn és a romlás erőinél, mert Isten szeretete a legnagyobb valóság, akkor a következő így hangzik: az ember a kegyelem erőihez csak akkor jut hozzá, ha hajlandó megtisztulni. Azért kellett kígyót nézegetnie a megmartaknak, mert az a megtett úttal való őszinte szembenézést jelentett. Kígyómarás ért? Nézegesd csak azt a kígyót, s gondolkozz felette! Morfondírozz egy kicsit, hogyan is jöttek azok a kígyók…  A nép „hitvány eledelnek” nevezte az égi mannát, amivel pedig Isten megmentette életüket, s nem csak megszabadultak a rabszolgaságból, de a pusztában éhen sem haltak. Ennek ellenére azt mondták, visszamennének Egyiptomba – ami Isten szabadító szeretetének megvetése volt: olyasmi, ami cseppet sem ismeretlen vétek a mi mai életünkben sem.

Visszavágyakozni elhagyott életkorok időszakára: amikor idős emberek úgy öltözködnek, úgy festik magukat, vagy úgy akarnak érezni, és olyan kalandokra vágynak, mintha kamaszok lennének. Maga az önzés is mindig infantilizmus, hiszen a kisgyerek van úgy teli önmagával, hogy semmiről letenni nem tud, amire csak vágyik – toporzékol, és földhöz vágja magát, ha valamit nem kap meg… Infantilis önzéseink és elvágyódásaink pontosan ilyen Egyiptomba való visszakívánkozások: Isten valahonnét kihozott bennünket, mi meg pontosan oda akarnánk visszamenni… Ilyenkor szoktak jönni aztán a mérges kígyók, mert ezek az elvágyódások mindig a meglévő manna, az ő ajándékainak megvetését jelentik. Ami van, az nem jó – ami régen volt, az volt az igazi. Ahol ilyen mértékben nem kell a legfontosabb, megvetik az ő ajándékait – ott megjönnek a kígyók is. Hát ezzel kellett szembenéznie azoknak, akik gyógyulni akartak – ezért kellett Mózesnek kígyót készítenie meditációs objektumként, vagy ahogy azt ma tibeti szóval emlegetni szokás, mandalaként.

A tennivaló összesen annyi volt, hogy nézzenek fel a rézkígyóra, amit Mózes a póznára tűzött. És aki megtette, akkor is meggyógyult, ha már halálos marás érte..! A minimális engedelmesség, mint ami nélkül nincs gyógyulás. Ennyit meg kell tennie az embernek: kizökkenni a megszokásaiból, hajlandónak lenni kilépni abból, amiben van – elmenni mondjuk a templomig, ha eddig a vasárnapok családi kirándulással vagy pláza-látogatással teltek. Elővenni a Szentírást, amiben a  létezés hiteles szövegét találhatjuk. Úgy olvasni belőle, hogy azt magunkra is alkalmazzuk – vagyis kígyómarás idején a kígyót nézegetjük, nem pedig a sebeinket… itt ugyanis ezt a tanítást kapjuk!

Nem megtakarítható, hogy kicsit filozofikus területre ne kiránduljunk. Ez itt így hangzik: más az élet, és más a Létezés. Az élet a hiányok és a vágyak világa, ahol a szükségletek uralkodnak s meg is határoznak mindent. Létezésnek azonban azt a világot nevezhetjük, ahol az ember már maga határozza meg, hogyan viszonyul a vágyaihoz, vagyis egy magasabb élet felé elindult. A pusztában vándorló nép csak élni akart, s eközben elfeledkezett a „létezésről”, vagyis arról, ami már valóban megérdemli az “élet” nevet. Azt, amely akár nagy betűvel is írható, mert való, biztos és igaz, s örökre megmarad. Amelyikről Jézus így beszélt: “Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” (Ján 14,6)

Az önmegtagadás, vagyis a vágyak feletti uralom azonban “…nem arra való, hogy az élet örömét elvegye, hanem arra, hogy az embert átemelje abba a körbe, ahol az életnél nagyobb hatalom a maga fensőbb tudásával az élet szépségéről gondoskodni tud.” (Hamvas B.) Ha már világosan látjuk, hogy a puszta élet még nem létezés is a szó igazi értelmében, akkor mai történetünkből éppen ez szólít bennünket: lehet létet eljátszani, és lehet létet alapítani! Önzésünkkel és mohóságunkkal, önkorlátozásra való tunyaságunkkal és tartás-nélküliségünkkel mindig létet játszunk el – mert aki szereti a maga életét ezen a világon, az valóban el szokta azt veszíteni. Minél nagyobbat akarunk harapni az életből, annál inkább tűnik el előlünk – és így érkezünk oda, hogy élet helyett aztán tényleg csak órák maradnak… (Ady E.)

Mit jelent már most “létet alapítani”? Összesen annyit, hogy kiépítünk belül, a lelkünkben valamit, ami eddig nem volt ott. Egy láncdohányos például azt találja mondani, megegyeztem magammal, hogy mától nem gyújtok rá. És ez a megegyezés, mint lelki valóság ettől kezdve ott létezik őbenne. Az ilyen, ha komolyan veszi a “létezést”, amit magában alapított, nagyobb valószínűséggel éli meg a nagyszülői kort, mint az, aki folyamatosan füstöl, mint egy gyárkémény. De nem csak magunkkal lehet egyességet kötni, hanem az élő Istennel is – aminek már szövetség a neve! Egyáltalán nem véletlen, hogy a Szentírás első felét Ószövetségnek, a második felét pedig Újszövetségnek hívjuk – mert valóban Isten és ember megegyezéséről van szó ebben a könyvben, s a Szentírás központi témája éppen az, hogy milyen “létező” összetartozást alapítanak emberek az Örökkévalóval, s ki, hol mennyire veszi azt az összetartozást komolyan.

Egy asszonytól született ember halálos komolyan vette, akiben ezért valóban a végső szeretet ragyogott fel – s őt Krisztusnak, a világ Megváltójának hívjuk a mai napig, akik hiszünk benne. Ő Létet alapított, mégpedig nem csak saját magának! Aki így tesz, vagyis kiépít önmagában valami addig nem létezőt, az a félelmével és vágyaival szemben  Isten nagy jóságára kezd építeni. Aki önző és infantilis (láttuk, a két dolog ugyanaz) – az építse be önmagába Jézus odaadását, legyen ez az ő újfajta Létezése – és csodákat fog látni! Aki nehezen tud ellenállni vágyainak, legyen az megszerzés vagy hatalmi ambíció, a mások fölébe kerekedés bármilyen formája – az ismerje meg és építse lényébe a “Krisztus feltámadásának erejét” (Fil 3,10) – és megtapasztalja, mennyivel nagyobb az bármilyen világi hatalomnál.  Ezek után már nem is marad más, mint az, hogy amit jónak ismertünk meg, s létező valóságként beleépítettünk szívünkbe – azt állhatatosan meg is valósítsuk. Ezt mondja így az ige: „Amire eljutottunk, aszerint is járjunk.” (Fil 3,16)

Kígyók kellettek ahhoz, hogy a nép kimondja: Vétkeztünk.  Megtették, készek voltak elgondolkodni felette, hogyan is jöttek azok a marások – s Isten kiáraszthatta rájuk gyógyító erejét! A sorrend ez: megújulni hitünkben, hogy hűsége nagyobb és fontosabb  mindennél – hisz megtapasztaltuk! Ott van mögöttünk a Vörös tenger, ami elnyelte a fáraó vasalt harci szekereit, lovat lovasával együtt – ott a manna, a sziklából fakadt víz, a fürjek – mi kellene még? Aztán elgondolkodni a kígyók felett, amik megmartak: ugyan miért is jöttek…! Ez elengedhetetlen. Még inkább az föltekinteni Krisztusra (Ján 3,14) – s gyógyul az élet. Maradandó valóság lesz a csalóka meséből, a vágyak színjátékából – úgy is mondhatjuk, Létezés lesz a puszta életből. Bibliai szóval: “… a vége pedig örök élet.”  (Róm 6,22) Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Urunk Istenünk, szeretnénk letenni mindazt, ami gyermekes önzés és a mohó ember feledékenysége bennünk. Adj ehhez igaz belátást, életünk útjának őszinte megértését. Szeretnénk föltekinteni Megváltó Jézusunkra, hogy általa legyen erőnk a megújuláshoz. Vedd el vakságunkat, azt, amikor csak sebeinket látjuk, de azok okaival nem akarunk szembenézni. Hadd legyünk olyan gyermekeid, akik hálásak ajándékaidért, és készek vezetésedet elfogadni. Gyógyítsd sebeinket, építs belső emberünkben, és add meg nekünk, hogy amire eljutottunk, aszerint járjunk is. Krisztusért kérünk, hallgass meg imádságunkban! Ámen.