Igehirdetés 2014. augusztus 31.
A pozitív gondolkodásról
Lekció: Zsolt 100,1-5
Textus: Zsolt 100,5
„Jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről-nemzedékre.”
Imádkozzunk!
Urunk Istenünk, áldunk téged az elmúlt nyár ajándékaiért. Megköszönjük a sok napfényt és az éltető esőt, aztán a gyümölcsöket, amiket az asztalunkra adtál, és a pihenést, ami megfrissítette testünket-lelkünket. Köszönjük, hogy egy új tanév is kezdődhet ezekben a napokban. Imádkozunk gimnáziumunkét és óvodánkért, az ott hűséggel szolgáló testvéreinkért, és kérünk a ránk bízott fiatalok előmeneteléért. Áldd meg a mai vasárnapot tőled való lelki táplálékkel, Lélekkel és igével egyaránt. Ébreszd fel az alvót, biztasd az igyekvőt, és vigasztald, aki szomorkodik. Jó a te közeledben, hiszen a te néped és a te legelődnek nyája vagyunk – add, hogy amire nem elégségesek erőink, az is lehetségessé váljon a te szereteted által! Ámen.
Igehirdetés
Manapság sokat hallunk a pozitív gondolkodásról, ami egy Amerikából indult mozgalom. Az a lényege, hogy az ember verje ki a fejéből az aggódásait, a másoktól kapott sérelmeket és a bizalmatlanságot: vegye észre, hogy a világban és az emberekben mennyi dicséretes dolog is van, nem pedig csak bűn és katasztrófa, ahogyan azt a kereskedelmi tévék például sugallják a hírműsoraikban. Tény és való, hogy a nevetés olyan hormonokat szabadít fel a szervezetben, amik egészségesebbé teszik a testet és erősítik az immunrendszert. Az ilyesmivel foglalkozó szakemberek szerint naponta legalább 15 alkalommal kellene szívből és hangosan nevetnie mindenkinek ahhoz, hogy a saját szükséges belső tartalékait ilyen forrásokból megfelelően feltöltse – a mérések szerint azonban a mi országunkban például jelenleg átlagosan összesen 3-4-szer nevetnek az emberek hangosan egy nap. Az is tény, hogy a világ dolgait mi emberek értelmezzük, vagyis valóban rajtunk is múlik, hogy egy fél pohár vízről azt mondjuk-e, hogy félig üres, vagy pedig azt, hogy félig tele van – tehát nagyon is helyes, ha az életünk dolgait nem a sötétebb oldaláról és a rosszabb kimenetel lehetőségei felől nézegetjük, mert ilyen módon igenis tehetjük a dolgokat még nehezebbé és még sötétebbé. A székely ember humora például messze földön híres, megtanulhatunk belőle, mondjuk egy Tamási Áron prózájából is, nevetni, még olyasmin is, amin egyébként csak bosszankodnánk vagy éppen haragudni kezdenénk.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Biblia egyáltalán nem ellenzi a pozitív gondolkodást, csak éppen kiegészíti a gondolatot, a „mozgalmat” egy nagyon fontos elemmel, amikor is arra tanít, hogy nem a világ állapota és nem az emberek nagyszerűsége, hanem Isten jósága az igazi alapja a derűs léleknek. “Menjetek be kapuin hálaadással, udvaraiba dicséretekkel, mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és nemzedékről nemzedékre hűsége!” – így hallottuk az előbb a zsoltáros szép vallomását. A vasárnapot is arra kaptuk, hogy Isten közelében legyünk, és megteljen a szívünk örömmel és hálaadással, hiszen nincsen az egész világban és az emberekben együttvéve sem annyi jó, amennyi az ő lényéből árad felénk csak egyetlen napon is.
Igen, gondolkodjunk csak el azon, hogy jó az Úr. Igaz, hogy szentséges és félelmetes is, és az ő igazsága és tisztasága olyan fényességes, hogy azt ember ki sem bírhatja – de ezek ellenére itt kell ma lélekben először letáboroznunk, hogy ő mindenekfelett – jó. Jó az Úr! Már a teremtés is a jóságáról szól, hiszen elég lehetett volna önmagának, megmaradhatott volna örök szellemi ragyogásában. De ő világot teremtett, anyagi, testi lényekkel, akikkel beszélgethet, akiknek sorsában jelen lehet az intéseivel, az ihletéseivel, sőt egészen konkrét tanácsaival is – de mégis szabadon hagyja őket, hozzák csak meg a maguk döntéseit, járják végig az utat, amit végig akarnak járni – mert ez méltó az ő végtelen nagylelkűségéhez. Ha így nézzük a világot, akkor minden embertársunkban a csodát és a lehetőségek templomát kell látnunk, nem pedig a kellemetlenségeiket és a hiányosságaikat számlálni. És nem csak az egyes ember csoda, hanem a rablóbandákat és a különböző maffiákat leszámítva minden jó szándékú emberi társulás is az, ahol csak egymásnak meg a többieknek a javára igyekeznek, ahogy manapság azt fogalmazni szokás, a közjót szolgálják. És mindennek forrása a teremtő Isten, aki ezekre lehetőséget adott nekünk. És ott van az elromlott, elsötétedett világban a kigyúlt fényes fáklya, a világ világossága, Krisztus, akit szintén ő küldött hozzánk. Nincs olyan zátonyra futott lélek, aki benne meg ne találná az új kezdetet, az új hitet, hiszen ő megmutatta, hogy a bűn legyőzhető és a szenvedés is legyőzhető, ha mi valóban Isten gyermekei vagyunk. És ez a Krisztus elküldte a világba a maga Lelkét is, hogy akik őt követni akarják, azok egészen közvetlenül csatlakozhassanak az ő jóságához, és tapasztaljuk, hogy a Szentlélek által valóban erőt, szeretetet és józanságot kap mindenki, aki őt a szívébe fogadja (2 Tim 1,7)
Van tehát bőségesen okunk azt mondani, hogy jó az Úr. És menjünk csak közel őhozzá ezen a vasárnapon is, meg a most következő hét napjain is, mert akkor nem lesz nehéz az a pozitív gondolkodás, ha belőle táplálkozunk, az ő jóságával telik meg a szívünk. Ne engedjük, hogy a világ lehúzó erői kisajátítsák a lelkünket. Ne engedjük, hogy az emberi hitványság, akár a magunké is, fontosabb legyen csak egyetlen pillanatra is annál a bizonyosságunknál, hogy jó az Úr! És ha ő valóban jó, márpedig ő ezerszeresen az, akkor az ő jósága le tudja győzni a mi szomorúságunkat, kételyeinket, meg tudja gyógyítani a sebeinket és teljesen új alapra képes állítani az egész életünket.
A zsoltáros így folytatja: örökké tart szeretete. Ha jobban meggondoljuk, a legtöbb életválság abból a téves gondolatból fakad, hogy nekünk csak az élet jutott, semmi más, ezt kell hát gyorsan és hatékonyan felhörpinteni – utána úgyis következik a sötétség és a halál. Istenünk igéje azonban az első lapjától az utolsóig arra emlékeztet, hogy több az élet, mintsem az eledel, és a testünk is több annál, mint amit ruhába tudunk bujtatni – vagyis az életet sosem tanácsos önmagában szemlélni, hanem mindig azzal együtt kell róla gondolkodunk, aki alkotta azt. Amikor Ádám és Éva elfelejtkeznek alkotójukról és csak az életet magát látják a benne leszakítható gyümölcsökkel, akkor azonnal elvész a paradicsomkert. Mert a világ Isten nélkül valóban tébolyda – ezt a történelem minden lapja nagyon beszédesen bizonyítja. Elég csak olyan drámákat olvasgatni, amiket mondjuk Strindberg írt, és látjuk, miként teszik az emberek egymás életét pokollá. Ahol ugyanis ez emberek Isten nélkül, önmagukban maradnak, ott rendszerint elszabadul a pokol, és ahelyett, hogy egymást fölemelnék és boldogítanák, csak iszonyatosan gyötrik a másikat, még a legközvetlenebb összetartozásaikban is. Lássuk tehát az életet, annak eseményeit, beleértve a saját tetteinket is, mindig Isten jelenvalóságában. Állítsuk csak oda az életünk horizontális eseményeire újra és újra az ő vertikális tengelyét, és emeljük csak fel szemünket, ahogy a sántának mondja Péter és János az Ékes-kapunál! (Csel 3,4) Ha így felnézünk, rögtön több lesz az élet, mint önmaga, és pontosan erre van szükség. Halljuk csak meg az ilyen nagyszerű mondatokat, hogy örökké tart az ő szeretete! Isten szeretete valóban nagyobb az életnél – már akkor is ott volt felettünk, amikor még meg sem születtünk, és akkor is ott lesz, amikor a testünk már régen porlad! “Tudom, az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És amikor testemet megrágják, mégis e testemből látom meg őt, akit magam látok meg magamnak, nem más.” (Jób 19,25-26)
Hát ilyen nagy az ő szeretete, tényleg nagyobb, mint az élet. Örökké tart az ő szeretete. Tekintsünk így a hazatértek után, és gondoljunk így a magunk mulandóságára is: Isten szeretete keretezi az egész létezést, beleértve a testi halál időszakát is. A fizikusok folyamatosan küzdenek mainapság az úgynevezett ősrobbanás problémáival, mert nem akarják belátni, hogy véges a tudományuk, és a meglévő világból akarják magyarázni azt a pillanatot is, ami megelőzte a világ létezését. Ez pedig nem lehetséges, mert nem a kisebből lehet magyarázni a nagyobbat, nem az időben létezőből lehet magyarázni az örökkévalót, hanem fordítva. Pedig milyen végtelenül egyszerű és tiszta ez a gondolat, hogy örökké tart az ő szeretete – akinek békességre van szüksége a szívében, az itt keresse azt.
Végül pedig, mint egy korona, olyan a záró gondolat, amit a zsoltáros felsorolásából kiolvashatunk: nem csak jó az Úr, nem csak örökké tart az ő szeretete, hanem hűsége is megmarad nemzedékről nemzedékre. Isten hűsége valami nagyon megszégyenítő dolog, hiszen mi emberek messzi vagyunk attól, hogy rólunk lehessen ezt a dolgot mintázni. Elhatározunk valamit, aztán másnap egyebet gondolunk: megígérünk helytállásokat, és nem lesz belőle semmi. Elkezdünk műveket és abbahagyjuk. Isten azonban hűséges, elsősorban önmagához, jóságához és szeretetéhez. Benne nincsen változás, vagy változásnak árnyéka. (Jak 1,17) A világ törvényeit sem változtatja naponta, hűséges önmagához ebben a tekintetben is. És ahhoz a tervéhez is hűséges, hogy teremtményeit egészen az üdvösségig akarja vezetni, ami végtelenül jó hír mindnyájunknak. Ha van pozitív gondolkodás, hát annak innen kell kiindulnia, nem pedig a világ vagy az emberek jóságából és nem is a saját optimizmusunkból. Sem a világ nem elég jó, sem az emberek nem azok, és a mi optimizmusunk is hamar végéhez ér, amint elkezdenek a dolgok vérre menni. Igazán tartósan csak az tud pozitívan gondolkodni, aki Isten hűségéből meríti a maga pozitív gondolatait. Ha ő hűséges, akkor miért félnénk a testi elmúlástól? Ha ő hűséges, éspedig nemzedékről nemzedékre, akkor miért féltenénk a világot vagy a szeretteinket? Még az ellenségeinktől sem kell félnünk, mert ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm 8,31)
Tanévnyitók időszakát éljük ezekben a napokban. Milyen lesz az új tanév, sikerülnek-e a diákok tervei? Hányan kérdezik, milyen lesz az új osztály, vagy milyenek lesznek új tanáraik. A felnőttek életében is akad éppen elég változás új feladatokkal, új kérdésekkel: néha egyszerre több szőnyeget is kihúz az élet az ember lába alól. Olyankor különösen is sokat ér az ilyen ige: Istenünk hűsége nem enyészik el az idő múlásával, hanem kitart nemzedékről nemzedékre. Milyen jó így gondolni a gyermekeinkre, unokáinkra – az ő hűsége nem csak miránk, de őrájuk is érvényes.
Teljen meg a szívünk ezekkel a nagyszerű ígéretekkel, amiket ma hallottunk. Jó az Úr – ez volt az első: és valóban ez az alapja mindennek már a világ teremtésétől fogva. Neki olyan szeretete van, ami örökké tart, így folytatódott az ige tanítása – vagyis nagyobb az életnél is – és ha ezt hittel hisszük, akkor tényleg tudunk majd pozitívan nézni a jelenbe és a jövőbe egyaránt. Hűsége pedig túlmutat kis, egyéni életünkön, nyugodtan rábízhatjuk a már elmenteket éppen úgy, mint a saját mulandóságunkat. Jó helyen leszünk nála, ha egyszer magához hív majd. Talán bizony még annál is sokkal jobb, mint az életünk legjobbnak gondolt pillanatai voltak. Hát ezért menjetek be kapuin hálaadással, udvaraiba pedig dicséretekkel, mindig újra és mindig nagyobb örömmel! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, megköszönjük igéd gazdag ajándékait, amikkel jóságodra emlékeztetsz. Sokszor felhős a lelkünk, mert több bennünk az aggódás, mint a hála. Köszönjük Szentlelked csöndes, belső szavát, hogy minden éppen úgy jó, ahogyan azt te adod nekünk. Segíts megbecsülnünk, amink van, és tőled várnunk, ami szükséges, aki meg is adod azt szemrehányás nélkül. Együtt imádkozunk ma egy emlékező családdal, ahonnan húsz esztendeje hívtad haza az áldott életű édesanyát, nagymamát, dédnagymamát, aki kegyelmedből sok jót adhatott övéinek szép, hosszú életével. Légy áldott érette, és szenteld meg családja emlékezését. Imádkozunk a kezdődő új tanévért, benne sok-sok gyermekért és a körülöttük szolgáló felnőttekért. Imádkozunk a világi hatalomért, elöljáróinkért, hogy mindenkor tiszta és vállalható legyen a velük való kapcsolatunk. Szenteld meg e mai nap hátralévő óráit, hogy este majd örömmel és hálával hajthassuk le fejünket. Vezéreld utaink a most következő hét napjain! Ámen.