Igehirdetés 2015. november 22.

Egy gondolatritmus tanítása

 

Lekció: 1Tim 2,1-15
Textus: 2Tim 2,11-13
„Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenkedünk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.”

 

Imádkozzunk!

Urunk, a világ gonosz, és mi magunkat sem találjuk, utunkat sem leljük ebben a világban. Ki segít rajtunk, ha te nem? Jöjj el, örök Lélek, gyógyító szeretet, s adj nekünk éltető, új hitet! Ámen.

 

Igehirdetés

Ha a világban nagy baj van, mint most is, hirtelen bizonytalanul érzi magát mindenki. A párizsi merényletek másnapján több mint háromszor annyian olvastak igehirdetést e honlapon az eddig legnagyobb olvasottságánál. A megrettenésben, amikor a föld a lábunk alatti megindul, mert ilyesmit éltünk át mindnyájan – keressük a biztos pontot, a kapaszkodót, vagy, ahogy némelyek mondani szokták a „mankót”. Amikor ilyen  szót kimondunk, a hívő ember el is szégyelli magát, mert eszébe jut az ige Ézsaiástól: nem hogy mankót, de sasszárnyakat kap, aki az Úrban bízik! (Ézs 40,28-31) A felülemelkedés nagyszerű képe, olyan magasságokba szárnyalás ígéretével, amin csak hüledezünk – hát valóban másként, egészen más szögből is láthatjuk a dolgokat, mint ahogyan azt a hírekben halljuk, meg amint a világ látja ezeket? Mentesülést, kivételezést biztosan nem kapunk, hitünk nem vesz ki minket a világból, de lelki előmenetelünk terén még a borzalmak is javunkra fordíthatók, amennyiben megmaradunk ilyen időkben is Isten gyermekeinek és Krisztus követőinek. Hogyan zajlik mindez a valóságban?

Erről szól a különös őskeresztyén hitvallás, amit Pál készen találhatott a gyülekezet hitében, s aztán beépített levelébe: „Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenkedünk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,11-13)

Ízlelgetjük a szavakat, és rájövünk, hogy a mondás fenséges tartalmán kívül formájában is üzenetet hordoz. A héber költészet szívesen alkalmazta a gondolatritmust, amikor egymás után következő mondatok fokozást vagy éppen ellentétet fejeztek ki, ráerősítve ezzel a mondanivaló végső csattanójára. „Három bűne miatt Edomnak, sőt négy miatt….három bűne miatt Ammón fiainak, sőt négy miatt…” (Ám 1,11-13) Említhetjük a Példabeszédek könyvét is, ahol egy helyen ezt olvassuk: „Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek…” (Péld 30,18-23) Ez az irodalmi forma rejlik a háttérben, amikor négy mondatot olvasunk egymás után, s a harmadik megtöri a kialakult ritmust, hogy aztán a negyedik, visszatérve hozzá, annál diadalmasabban zenghessen. De vegyük csak sorra őket.

Az első mondat így szól:„Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.” Az Újszövetség központi gondolata ez, tipikus paradoxonba csomagolva – a köznapi értelem számára ellentmondás, a hit szintjén azonban pontosan értjük, miről van szó. Jézus tanításában így kerül megfogalmazásra: „Aki meg akarja tartani életét, elveszti azt, és aki elveszti én érettem és az evangéliumért, megtalálja azt.” (Márk 8,35) Ez a páli hitvallás első gondolata is, s nyugodtan mondhatjuk, lelki értelemben a belépő. Aki nem hajlandó halálba adni régi énjét, mentegetés és magyarázgatás nélkül megválva attól, hanem őrizgeti és vigyáz rá, annak nincs köze a Krisztus által hozott új élethez. A kereszten vér folyt, mégpedig az egyetlen szent és igaz vére, s ennek az áldozatnak komolyan vétele minden új élet legelső feltétele. Aki nem akar válaszul „Krisztussal együtt meghalni”, vagyis régi énjét a halálba adni, nem életre-halálra fontos még az ő követése, az nem fog részesülni tőle az új életben sem. Hadd húzzuk alá, ez a belépő. Itt fordul komolyra a dolog, valaki csak hangulatokat akar – terrortámadások idején egy kis békét, valami lelki megnyugvást – vagy pedig tényleg más ént, valódi új kezdetet: Krisztusban való új és örök életet.

Már elég kevesen ismerik John Bunyan könyvét, a „Zarándok útját”, mert annyira naiv és tiszta írás, hogy ma legtöbben megmosolyogják. Valójában sok telitalálatos igazságot mond ki, amikor is a bibliai üzenetet szimbolikus képekbe és szereplőkbe öltöztetve fogalmazza meg. Egy ember elindul Romlás Városából a hit útján a Mennyei Városba, azaz Isten országa felé, és bemenve a Szoros Kapun rátér a Keskeny Útra. Időközben átküzdi magát a Csüggedés Mocsarán, elhalad a Hiúság Vására mellett, s találkozik Jámborság, Simulékony, Csökönyös, Hívő, Pénzsóvár és Reményteljes nevű, meg egyéb érdekes figurák közt Mellékútival is, aki egy időre hozzá szegődik, de az első komolyabb próbánál visszafordul. Zarándok gondolkodik, mi volt a baj, hiszen Mellékúti oly lelkes volt. Rájön, hogy az illető nem a Szoros Kapun, hanem a kőfalon átmászva jött be a Keskeny Útra – így nem csoda, hogy valódi megtérés nélkül, ó-emberének halálba adása nélkül az első komolyabb akadálynál feladta… Jézus maga mondja: “Újonnan kell születnetek!” (Ján 3,7) A kép a radikális új kezdetet fejezi ki – a régi énnek előbb halálra kell jutnia, hogy az új megszülethessen. Amíg e belépő hiányzik, Mellékúti mindenki, aki valami jobbra vágyik – s hosszabb távon nem is jók a prognózisai. Jézus még azt is hozzáteszi: „Én vagyok az ajtó” (Ján 10,9 és Ján 10,1) – s aki ezt megérti, annak már nem marad semmi félreértés.

A második mondat így hangzik: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.” Ez az első logikus folytatása, gyakorlati kibontása, s nem szorul sok magyarázatra. Legfeljebb annyit tehetünk hozzá, amit mindnyájan látunk is, hogy a türelmetlenség valóban rengeteg baj okozója, s ahol egy parányival is több akad a türelemből a szokásosnál, ott már nagyon boldogok az emberek. Persze ez is paradoxon, hisz azt szoktuk gondolni, aki türelmes, az aláveti magát, mikor vállalja a „kicsi” szerepét – itt pedig azt halljuk, hogy aki az alázatra képes, az uralkodik és uralkodni is fog. Amint a szelídeké “örökségként” a föld, nem pedig a sikeres, győztes, erőszakos harcosoké…! (Mát 5,5) Ezt is csak azok értik, akik már bementek a Szoros Kapun és úgy indultak el a Keskeny Úton. Akik nem csak elvileg, hanem valóság szerint is megfordultak már lelkükben: megtértek, s Jézus követői életre-halálra.

A harmadik mondatnál törik meg a világos vonalvezetés, kiesünk a ritmusból: „Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket…” Mi történt ilyen hirtelen? Ennyire magasztos, ígérettel teli mondatok után hogyan következhet ez a brutálisan kijózanító igazság? Úgy, hogy szabadságunkat ő mindvégig meghagyja. Meg is tagadhatjuk őt – igaz, azzal magunkat szakítjuk el tőle. Nem neki ártunk, hanem magunknak. Hány ember jár ezen az úton! Persze, legtöbben elvileg maradnak keresztyének, sőt, szívesen hallgatják a „keresztyén európai hagyományok és gyökerek” jelszavát – de anélkül, hogy kisujjukkal is érintenék a nevezetes keresztyén hagyományokat. Ha mi őt megtagadjuk, amint most Európa nagyobb része ezt teszi, akkor ő hagy menni a magunk útjain. A norvég-magyar labdarúgó mérkőzésen megjelentek a norvég szurkolók kezében azok a zászlók, amikből tüntetőleg kihagyták a keresztet, csak nemzeti színeik és egyetlen sáv jelent meg rajtuk. Nem hiszem, hogy véletlen lenne a jelenség egy valamikor szorgalmasan és keményen dolgozó, ma a tengeri olajból mesésen meggazdagodott országban. Ám lássuk, hova jutunk a pénzünkkel. A Jézus megtagadásához Európában önigazoló humanizmus is kapcsolódik, mögötte politikai tartalmakkal és gazdasági számítással – ám lássuk, hova jutunk vele. Párizs elég beszédes. A himnikus páli hitvallás szép gondolatritmusa mindenesetre megtörik, amikor azt mondja –“… ha mi megtagadjuk, ő is megtagad minket.”

Viszont a negyedik mondat váratlanul olyan magasságokba röppent, hogy tényleg nem kapunk levegőt. „Ha hűtlenkedünk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” A mondatfűzés visszatér az első két sor áradó, Isten kegyelmét éneklő magasságához, sőt messze túl is szárnyalja azokat. Isten hűsége mindent elsöprő módon zendül meg benne, azt már semmi túl nem szárnyalhatja: ő a hűtlenkedőkhöz is hű marad…! Mint a Tékozló atyja, aki kiadta követelődző kisebbik fiának a vagyonból ráeső részt (Luk 15,11-12), holott a jogi helyzet szerint az apát holtig tartó haszonélvezet illette, semmi nem kötelezte a vagyon megosztására. Aztán pedig, sokkal később, elébe szalad a rongyosan, mezítlábas koldusként hazatérő fiának… (Luk 15,20) Ezt jelenti, hogy “ha mi hűtlenkedünk, ő hű marad”…

A szárnyaló utolsó mondatnak, mely helyreállítja a mondóka gondolatritmusát, van egy belső titka. „…Ő magát meg nem tagadhatja” – ez értelmezhető Istennek saját jóságához való rendíthetetlen hűségeként, ám értelmezhető, s ezt félve mondom ki, az emberi lényegben letett kincséhez való hűségeként is. Amikor Isten szeret minket, és hűséges ehhez a szeretetéhez, „önmagát meg nem tagadhatja” – akkor önmaga lényegét szereti bennünk, ami nálunk van, mert ránk bízta, hogy azzal együtt leszünk majd emberek. Persze, ennek semmi köze a nagyon is emberi önszeretethez – ez inkább a régen látott, szerető rokonok újra találkozásához fogható, akik egymásnak örvendeznek. Annyit tegyünk még hozzá, hogy ehhez azért a Tékozló belátáson alapuló, önkéntes hazatérése is kell atyjához – mert a disznók vályújánál senki nem fog sarut húzni a lábára, és gyűrűt az ujjára…

Gondolkodjunk rajta, hol is vagyunk, hová jutottunk. Ki-ki pontosan tudja maga is. Lesz, aki még nem halt meg Krisztussal együtt, s most rádöbben, hogy ennek itt az ideje. Lesz, aki szégyelli, milyen türelmetlen tud lenni, holott már réges-régen úrvacsorázó egyháztag. Akadhat, és miért ne akadna, aki hűtlensége felett szomorkodik, éspedig joggal:

 

„Sok szép ígéretem, ó hányszor megtagadtam,

A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem…” (445. dics. 2. v.)

 

Mindnyájunknak szól azonban, bárhol is álljunk, az ő hűségéről zengő bizonyosság: „Ha mi hűtlenkedünk is, ő hű marad…!”

Ami pedig a történelmi időszakot illeti, amiben élünk, arra érvényes a Jézus szava: „Fogtok hallani háborúkról és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez nem a vég.” (Mát 24,6-14) Földrengések, járványok, kozmikus katasztrófák képe is felsejlik (Luk 21,25-26), ami hitem szerint azt jelenti, hogy nincs olyan történelmi borzalom, a saját életünk elvesztése sem, ami jelentőségében felérne Isten országa ügyével! Az a „vég” – annál valóban nincs nagyobb súlyú ügy. Íme, az evangélium értékrendje – igazítsuk hozzá szívünket!

Nagy léptékekben keveset tudunk tenni, ám saját portánkon, a családunkban és emberi közösségeinkben sugározhatjuk az újonnan születettek békéjét és örömét. Ne is adjuk alább, hiszen éppen erre hívattunk. Legyen jó a közelünkben lenni, akadjon mindig jó és békéltető szavunk (Mát 5,9) – a gyűlölködés pedig távol legyen attól, aki keresztyén. Akkor jobb idők köszöntenek ránk, legalább ott, ahol magunk élünk. A többiekért, a távolban lévőkért pedig imádkozzunk, hogy ők is találják meg a megbékélés helyét. Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

“Adj békességet Úr Isten, a mi időnkben a földön!

Mert nincsen nékünk több senki,

Bajvívónk és hadakozónk,

Hanem csak te, Úr Isten!”  Ámen.  (192. dics.)