Esküvő alkalmával

Minden ember életének van egy alapvető dallama: az egyiké kicsit búsongó, a másik szeret masírozni, a harmadik bonyolult és rejtélyes, mint az Enigma Variációk – megint másé csapongó, valóságos capriccio.  Figyeljük meg az apróságokat a homokozóban: beszélni még alig tudnak, de már dúdolnak játékukhoz, éneklik életük dallamát… Némelyek azt állítják, van külön dúr, és van moll hangolású lélek is – egy biztos: ahol szeretet van, ott általában meghallják az emberek egymás „életdallamát” és – elfogadják azt. Szeretet nélkül ez nem szokott sikerülni. Szeretet nélkül az emberek megpróbálják egymást átnevelni: ne olyan legyél, amilyen vagy, hanem amilyennek én álmodlak téged… Egyszerűen nem hallják, kicsoda a másik – a botfülűek! Pedig jól tudhatnák, ha máshonnan nem, megint csak a zenéből, hogy hárfán nem lehet trombitálni, dobon pedig nem lehet hegedülni… Erről szól az alábbi igehirdetés.

 

 

Igehirdetés 2018. július 28.  (Bp.-Pasarét)

Esküvő alkalmával

 

Textus: Mát 18,19

„Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám.”

 

Igehirdetés

Kedves ifjú testvéreim, akik közelebbről ismernek benneteket tudják, hogy titeket a muzsika, azon belül is az éneklés és a kórus hozott össze. Innen ered barátságotok, és ebben termett meg az emberélet különösen is nagy ajándéka, szerelmetek is. Úgy döntöttetek, hogy Isten és emberek előtt is kinyilvánítjátok a mai napon: mostantól kezdve mindig egymásért akartok élni – ehhez az elhatározásotokhoz pedig az Örökkévaló segítségét is kéritek. Veletek együtt imádkozunk közös utatok boldogságáért, és azért, hogy legyen az ő áldása házassági életeteken!

Legjobb lenne, ha ki tudnánk valahogy mondani azokat a hangokat, bizonyára zengő harmóniákat, amik a ti szívetekben szólnak most, hogy elérkezett életeteknek ez a különleges perce. Talán fénylő hármashangzatokat hallanánk, mintegy a rézfúvósoktól, talán szárnyaló vonós és fafúvós felhangokkal, mély-vonósok hatalmas kíséretével; a menyasszony kedvéért pedig mindezt egyetlen zongorán – s hogy a vőlegénynek is jusson valami: a legjobb kórusok hangján, amikbe valaha is énekelt, vagy amit párja valaha is kísért – ki tudja…! Meghaladja erőinket, hogy a bennetek most zengő-zúgó világokat megszólaltassuk. Meg is hagyjuk számotokra, hogy szívetek egész tartalmát, gyermekkorotok emlékeitől kezdve ifjúságotok álmain át, minden eseményét beleértve, a mai napig – magatok vigyétek az élő Isten elé – amint bizonyára teszitek is. Eszembe jut a pillanat, mikor negyvenöt évvel ezelőtt, nem ebben a templomban ugyan, de magam is életem párja kezét fogva mondtam el az esküt, amit ti is elmondotok ma – abban a percben ott benne volt az egész életem, a teljes valóság… Valahogy így érezhettek most ti is. Az is eszünkbe juthat, miután a nagy zeneszerző megírta nyolc hatalmas szimfóniáját, s amikor a legtöbbet akarta mondani, a kilencedikben – mely száma szerint háromszor-harmadik, azaz Szentháromság a „négyzeten” – akkor az emberi hangot is segítségül kellett hívja… Ott is azonban mi a leginkább emlékezetes? A kórus – a közösség hangja:

 

„Milliók, ti kart a karba,

Gyúljon csók az ajkakon!

Túl a csillagsátoron

Él mindnyájunk édesatyja!”

                                              (Schiller: Az örömhöz, ford. Révay Gy.)

 

Esküvőtök napján mindenki azt mondja nektek, aki csak szeret és eljött ide: legyetek nagyon boldogok, ahogy a mai napon is vagytok – s én sem mondhatok ennél jobbat. Életem elmúlt évtizedei alapján mégis hadd kössek pár dolgot a lelketekre.

Először is azt, amit magatok is tudtok, hogy a jó emberi kapcsolat titka a jó kommunikáció. Ha valahol gondok támadnak – s ahol esznek, szinte elkerülhetetlen, hogy a tányér néha ne csörrenjen – ott még több beszélgetésre, és egymás még jobb, és még mélyebb meghallására van szükség! Becsüljétek meg a szavakat, ne fukarkodjatok velük. Életünk nagy kiváltsága, hogy mi emberek – tudunk beszélni. Óvakodjatok a fölösleges hallgatásoktól éppúgy, mint bántó, vagy túl gyorsan kimondott, meggondolatlan szavaktól. Amit egyszer kimondtunk, azt meg lehet bánni, de meg nem történtté tenni már nem lehet. Legyenek jó és éltető szavaitok egymáshoz: biztassátok, erősítsétek, ha kell, vigasztaljátok a másikat. Erre mindnyájunknak szüksége van, az emberi kor felső határáig – s kell, hogy mindenkor jusson rá idő egy házaspár életében!

Életünk jókora része a szavak világában zajlik – nagyon fontos, hogy az emberek mit mondanak egymásnak! A szavak is tettek – s azokra is érvényes, amit így olvasunk a Szentírásban: „Jobban van dolga kettőnek, mint az egynek. Mert ha elesik az egyik, a másik fölsegíti… És ha ketten együtt fekszenek, megmelegszenek – de aki egyedül van, az hogyan melegedhet meg…?” (Préd 4,9-11) Legyen otthonotok mindig a támogató, jó szavak otthona!

Van azonban a közlésnek egy másik, „felettes módja” is, s ez pontosan a muzsika. Akadnak dolgok, amit nem lehet elmondani, de el lehet énekelni. Milyen jó, hogy ennek a világát, az éneklés és a kórus világát mindketten ismeritek és szeretitek! Erős kapocs ez közöttetek, különösen akkor, ha eszünkbe jut a Jelenések könyvéből, hogy az igaz lelkek az Úr trónusa előtt énekelnek – éspedig „új éneket”! (Jel 5,9) A Zsoltárok könyvében hatszor halljuk az elragadtatott felkiáltást: „Énekeljetek az Úrnak új éneket” – aztán a prófétáknál is többször megfogalmazódik – de most beszéljünk mégis magunkról.

Minden ember életének van egy alapvető dallama: az egyiké kicsit búsongó, a másik szeret masírozni, a harmadik bonyolult és rejtélyes, mint az Enigma Variációk – megint másé pedig csapongó, valóságos capriccio.  Figyeljük meg az apróságokat a homokozóban: beszélni még szinte alig tudnak, de már dúdolnak játékukhoz, éneklik életük dallamát… Némelyek azt is állítják, hogy van külön dúr, és van moll hangolású lélek is – egy biztos: ahol szeretet van, ott általában meghallják az emberek egymás „életdallamát”, és – elfogadják azt. Szeretet nélkül ez nem szokott sikerülni. Szeretet nélkül az emberek megpróbálják egymást átnevelni: ne olyan legyél, amilyen vagy, hanem olyan, amilyennek én álmodlak téged… Egyszerűen nem hallják, kicsoda a másik – a botfülűek! Pedig jól tudjuk, és megint csak a zenéből, hogy a hárfán sosem lehet trombitálni, a dobon pedig nem lehet hegedülni… Fogadjátok el tehát egymást úgy, ahogy van – ez minden dolgok alapja!

Az viszont kétségtelen, hogy az egyéniségünk, mert hát ezt jelenti az „élet dallama” – néha nagyon is „ránk ég” – s ilyenkor folyamatosan és kizárólag a „régi nótára” vagyunk képesek. Önmagunkat ismételjük, nincs friss mondanivaló – ezzel pedig egy idő után a másik idegeire megyünk. Mert a kezdeti, szivárványos idők szükségképpen elmúlnak egyszer. A próbatételes időkben, amik így eljönnek, van aztán szükség arra különösen, hogy képesek legyünk az Istentől vett új éneket megtanulni! Krisztus követése pontosan erről szól – őbenne és általa lesz új dallama az életünknek! Szívből kívánjuk, hogy a ti kettőtök kapcsolatában is jöjjenek el a lényegi, bensőtöket érintő, hitből fakadó lelki megújulások!

Ennek titka pedig az, hogy otthonosak legyetek a közlések világának legmagasabb szintjén, az imádságban is. Az egész Biblia erről szól. Megváltó Urunk ebben volt nagyobb mindenki másnál: ő tudott a mennyei Atyával igazán beszélgetni – sőt, minket is meg tud erre tanítani, újra és újra! Hívjátok őt segítségül, tekintsetek őrá: Jézus a legnagyobb szenvedésben is, az utolsó órán, még a kereszten is – imádkozik! Amikor pedig a tanítványok azt kérik, tanítsa őket imádkozni, olyan fohászt mond, mely kétezer éven át megmarad, s ma közel kétmilliárd keresztyén napi imádsága.

Mert az alapszint a közlések világában a beszéd: ezt mindnyájan megtanultuk, gyakoroljuk és elvileg tudjuk is – mindenesetre, valahogyan tudjuk – sajnos, nem mindig a legjobban… Magasabb és emelkedettebb ennél a dal: a muzsika, főleg pedig az együttes éneklés, az összetartozás hangjai. Kiváltságosok, akik ebben is otthon vannak – lám, nektek ez is megadatott… Hölderlin mondja:

 

„Sokat tapasztalt az ember,

Sok égit már megnevezett,

mióta beszélgetés lettünk,

és hallani tudjuk egymást,

de csakhamar Dallá leszünk.”

                                       (Hölderlin: Békeünnep, ford. Bernáth I.)

 

Milyen szép sorok! Annyiban vagyunk emberek, amennyiben „beszélgetés leszünk” – ám ez is elmúlik egyszer, s idő múltán „legendává lesz” mindenki – már csak emlékeznek rá…

A legmagasabb közlési szint azonban az imádság, ahol mi emberek egyenesen a Feljebbvaló elé állunk. Ez olyan személyes terület, amiről alig lehet szavakban szólni. Legjobb kívánságunk, kedves ifjú pár, így hangzik: legyen sok imádság az életetekben! Ez számotokra, s a valóságban mindenki számára – a legfontosabb összekötő kapocs. Lassan hosszúnak mondható életem egyik fontos megfigyelése: azok a párok vannak a legnagyobb védelemben az élet úgynevezett viharai közepette, akik ugyanazon Úr előtt tudnak fejet hajtani. Ha pedig ezt még együtt is tehetik, akkor valóban nincsen számukra lehetetlen. „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám…!”

Kedves vőlegény testvérem, eddigi néhány találkozásunk során meggondolt, érett szívű, komoly embernek ismertelek meg. Vigyázz a kincsre, akit az élő Isten most párod személyében terád bíz. Életed jobbik fele lehet ő! Rajtad, és igen, döntően rajtad múlik, kivé lesz a te kezeden az együtt töltött évek és évtizedek alatt, tíz év múlva, ötven év múlva: panaszolkodó házisárkánnyá, akinek semmi sem jó – ettől Isten mentsen tégedet – vagy pedig boldog, elégedett, támogató szívű asszonnyá, akinek mindenkor kijár a „Derék asszony dicsérete” a Bibliából…! (Péld 31,10-31)

Kedves menyasszony testvérem, téged hatéves korod óta ismerlek, hiszen első osztályos korodtól jártál hozzám hittanra. Nálam konfirmáltál, négy évig az általunk alapított Szentendrei Református Gimnáziumot látogattad, ahonnét kedves jó barátaid is lettek – némelyek itt is vannak, hogy veled örüljenek boldogságodban. Két nővéredet is eskethettem, itt vannak ők is, immár családjukkal. Hosszú éveken át együtt szolgáltunk a szentendrei református templomban: én a szószéken igehirdetőként, te pedig fenn a karzaton az orgonánál, a gyülekezet énekeit vezetve. Amikor nemrégiben a MÜPÁ-ban, aztán a Vigadóban tartott gyönyörű koncerten az ott szereplő énekkarokat zongorán kísérted, feleségemmel együtt nem csak tapsoltunk, hanem nagyon büszkék is voltunk rád – hiszen lelki értelemben egy kicsit a saját gyermekünknek tekinthetünk. Szeretnénk, ha hivatásod – és a művészet mindig az – kiteljesítése mellett, igazán boldoggá tennéd a melletted lévő férfiembert: az ő mindennapjai, szívének boldogsága és emberi elégedettsége mától kezdve a te kezedben van letéve. Arra kérlek, sose élj vissza az erőfölényeddel – hiszen mindenki tudja, hogy a férfiak erősek ugyan a maguk módján; egy valaki azért mindig erősebb náluk, az pedig – a feleségük…

Az én esküvői ajándékom számotokra ez az ige, amit hallottatok. Mindkettőtöknek szól, vigyétek el szívetekben. Nagyon szeretném, hogy legyen ez a vezérlő csillagotok: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám.”

Gyönyörű ígéret! Befejezésül annyit fűzök hozzá: itt nem a vágyak automatikus teljesítéséről van szó, mint a mesebeli három kívánságnál. „Egy akaraton lenni” ugyanis azok tudnak, akik Krisztusban vannak. Egy másik evangéliumban ezt az igét így olvassuk: „…amit az én nevemben kértek” meglesz az számotokra. (Ján 14,13-14) Mi emberek a „magunk nevében” nem tudunk még boldogok sem lenni, legfeljebb csak önzők… Amikor ti ketten egymást szeretitek, föladva bizonyos egyéni szándékokat ezért a szeretetért – már nagyot léptetek előre a boldogság útján! A teljesség azonban Krisztusban van, aki által megtanuljuk, hogy mi az értelme az áldozatnak. Ezzel a kívánsággal indítunk hát utatokra benneteket: „Keressétek először mindig őt, és az ő országlását – s ezek mind, igen, ezek mind megadatnak nektek…!” (Mát 6,33) Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, hálát adunk teremtő és megtartó szeretetedért, e házaspár mindkét tagjáért. Megemlékezünk a szülői szeretetről, amiben részesülhettek, s neked köszönjük, hogy egymáshoz vezetted őket. Őrizd életüket, testi-lelki egészségüket, és szívük boldogságát. Tartsd meg bennük a hit lángját, hogy mindig megújulhassanak a szeretetben – úgy egymás iránt, mint teirántad. Adj számukra lelki kenyeret igédben naponként, és vezesd őket az igazság útjain. Vigyázz rájuk, hogy amikor gondjaik támadnak s nehéz idők köszöntenének rájuk, akkor fogják egymás kezét a legerősebben, s a te nevedben jussanak egy akaratra a földön minden dolog felől! Adj mindennapjaikban békességet, családi harmóniát, és ajándékozd meg őket jelenléted áhítatával egyéni, de közösségi életükben is. Ha gyermekekkel áldod meg szövetségüket, segítsd őket, hogy nevelhessék azokat a te ismeretedben, és hozzád való hűségben. Istenünk, rád bízzuk, jóságodba ajánljuk e házaspárt: áldd meg őket a földön testi-lelki jókkal, elégedett, beteljesedő élettel, a mennyben pedig a te boldogságoddal! Ámen.

 

Áldás

Végezetül, a minden jóknak adója, a kegyelemnek és irgalomnak Istene áldjon meg és szenteljen meg titeket! Adjon bölcs és hálás szívet a jó napokban, béketűrést és bizodalmat a nyomorúság idején. Áldjon meg testetekben, lelketekben, ti magatokban és családotokban – és áldjon meg egykor a mennyben, a mi Urunk Jézusnál örök üdvösséggel! Ámen.