Tagadók, közömbösek, elindultak

Igehirdetés 2004. május 9.

Tagadók, közömbösek, elindultak

Lekció:Csel 26,15-32
Textus: Mt 13,40-43

“Ahogy tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek az ő Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, Köszönjük az éjszakai nyugodalmat, a pihenést, ami megfrissítette testünket és megbékélteti lelkünket. Köszönjük, hogy vigyáztál ránk az éjszaka sötétjében, nem tört ránk veszedelem és pusztulás. Téged áldunk a vasárnapi békéért, a csendért, a madarak szaváért és a napfényért. Megköszönjük otthonunkat, és azokat, akik lakhatóvá és bensőségessé teszik számunkra azt a helyet, ahol élünk. Áldunk téged a templom ajándékáért, hogy addig is, amíg eljön az üdvösség, amikor te leszel minden mindenben, adsz nekünk egy tiszta helyet ebben a világban, ahol lelkünket hozzád emelhetjük. Köszönjük, hogy itt befelé fordulhatunk és azokat a hangokat is meghallhatjuk, amiket elnyom a mindennapok zaja. Köszönjük az ige áldott, lelki kenyerét, amit te adsz nekünk nemzedékről nemzedékre. Legyen most velünk ajándékozó szereteted, amellyel nevünkön szólítasz és táplálsz minket Szentlelked mennyei erejével a jóra. Ne hagyd, hogy éhesen és szomjasan menjünk el innen, táplálj minket hozzánk illő eledellel, ahogy ezt meg is ígérted nekünk.

Ámen.

Igehirdetés

A Jézus ügyéhez a kezdetektől fogva különböző módokon viszonyultak az emberek. Voltak nyílt elutasítói, akik már a legelső, názáreti zsinagógabeli igehirdetése után le akarták dobni őt arról a szikláról, amin a város épült. De Jézusnak nem csak a földi útját kísérték némelyek ilyen lélekkel, hanem ma is elhangzik olyasmi, hogy valaki legszívesebben kiirtaná még a követőit is. Ezek az ő személyének és ügyének elutasítói, mint amilyen Festus helytartó is volt, aki Pált bolondnak nevezi Krisztusban való hitéért.

Aztán vannak olyanok is, akik nem utasítják el ugyan a Jézus személyét és ügyét, de azért nem is követik őt. Ezt az alapállást Agrippa király képviseli mai történetünkben, aki azt mondja, majdnem ráveszi őt Pál, hogy keresztyén legyen. Később sajnálkozik, hogy milyen kár, hogy Pál a császárra fellebbezett, különben szabadon lehetett volna bocsátani. Ez a második változat, aki rokonszenvez ugyan elméletileg a krisztusi tanítással és lelkülettel, de azért nem tartja a dolgot annyira fontosnak, hogy magát elkötelezze mellette és ő is hitvalló keresztyén legyen.

Végül pedig vannak azok, akik nagy nehézségek közepette, akár bántalmazást is elszenvedve készek hűségesek maradni a Jézus nevéhez. Ezeket nevezi igazaknak az evangélium, és azt mondja róluk, hogy a világ végén, az ítélet után is úgy fognak fényleni, mint a nap. Foglalkozzunk most ezzel a három fajta alapállással, mint ami látens módon, rejtőzködve ott bújik mindnyájunk szívében, mint lehetőség: mi vagyunk Festus, mi vagyunk Agrippa, és mi lehetünk Pál is. A Biblia, mint képeskönyv a mi szívünkben rejlő lehetőségeket mutatja fel elejétől a végéig.

I.

A tagadás nem feltétlenül jelenti a hangos és tételes elutasítást. Amikor a mi országunk lakosságának 9 %-a mondja magáról azt, hogy ateista, további 23% pedig elutasítja magát a kérdést is, hogy ő hívő vagy nem, és egyáltalán nem is válaszol erre a kérdésre azzal a felkiáltással, hogy hagyják békén, ő nem foglalkozik ilyen dolgokkal, akkor azt mondhatjuk, hogy az ilyen közömbös emberek is valójában nemet mondanak ő rá. Nem méltatják őt és az ő ügyét arra, hogy foglalkozzanak vele. Foglalkoznak a kihúzott lottószámokkal, a legújabb leértékelésekkel, a képernyőn felkínált foglalkozni valókkal, de nem foglalkoznak azzal, ki volt Jézus és mit mond ő ma a világnak.

A közömbösség is elutasítás, abban a formában is, amikor hetekig ki sem nyílik a Biblia és akkor is, amikor Isten alkalmakat és lehetőségeket készít ugyan, hogy az ő ügyével foglalkozzunk, de nem kell, mert mi mással foglakozunk. Ki az egészségével, ki a közélettel, ki a kertjével, ki az ellenségeivel, de nem az ő dolgaival.

Festus helytartó hallgatja egy darabig Pált, és aztán kifakad: elég, bolond vagy te, Pál. A sok tudomány őrültségbe visz. Egy helytartó megengedhet magának ilyen sommás véleményt egy megbilincselt fogollyal szemben, de ez a dolog a ige mércéjén nem egy főúri gesztus, hanem a legsúlyosabb ítélet. Jézus egy kategóriába helyezte a gyilkossággal azt az ítélet alkotást, amikor valaki a másikat bolondnak tartja. Amikor nem vesszük komolyan azt, amit a másik mond, legyintünk rá, ez bolond, nem is kell meggondolni, mit mond, akkor valójában mi is ezen az úton járunk.

Az ember nagyon be tud zárkózni a maga igazába. És amikor eljut már egészen oda, hogy az, amit a másik mond, semmit sem ér, akkor a Festus útján jár: bolond vagy te, Pál! Így lesz az ember méltó a főtörvényszékre és a legsúlyosabb ítéletre – azzal, hogy kizárja, leírja, semmibe veszi a másikat, mint embert. Aki elveszti az érzékenységét embertársai iránt, az elindult egy úton, amin nagyon rossz irányba halad aztán tovább. Mert a mások semmibe vételének sok állomása és árnyalata van ugyan, de a végső iránypontja a teljes elszigetelődés az emberektől és végül magától Istentől is.

Vegyük észre, amikor semmibe veszünk valakit, legyintünk rá, akár csak magunkban is, mert Festus így játszotta el az üdvösségét. Semmibe vette Pált, és az ő révén aztán semmibe vette magát Jézust is. Ne felejtsük el, hogy minden emberben maga Jézus jön velünk szembe, még a legkisebbek, a legszegényebbek és legrászorultabb emberek képében is. Ha megcselekedtétek eggyel a legkisebbek közül, velem cselekedtétek meg, mondja ő maga.

II.

A második viszonyulási mód nem tűnik ilyen sötétnek. Agrippa király érdeklődik az evangélium iránt, amit Pál bilincsekkel a kezén hirdet, figyelmesen hallgatja őt, és azt tudjuk meg róla, hogy hisz a prófétáknak is. Ezek szerint ismeri az Ószövetségi szerzőket, és közel áll hozzá a zsidó hit. Pál unszolására ezt be is vallja, sőt azt mondja, majdnem ráveszel, hogy keresztyénné legyek.

Ez a majdnem azonban valójában azt jelenti, hogy nem. Gondoljunk egy utazóra, aki majdnem elér egy repülőgépet, de az mégis nélküle száll fel, vagy gondoljunk egy légtornászra, aki majdnem végig tud menni a kötélen, de mégis egészen leesik. Agrippa király közel volt a megtéréshez, de nem lett belőle Jézus követője, mert ő csak majdnem volt keresztyén. Fejcsóválva mondja, hogy Pál akár meg is menekülhetett volna a csaknem biztos haláltól, amit a császár elé állás jelentett, vagy amit a tengeri szállítás is a maga életveszélyeivel megelőlegezett. Ha nem fellebbez a császárra! Ha egy kicsit okosabb, ha van magához való esze, ha nem megy fejjel a falnak. És mindezekben észre sem veszi, hogy Pál Rómába jutásának micsoda világtörténeti jelentősége van, hogy a birodalom fővárosában micsoda misszió fog zajlani körülötte és általa, hogy emberi szívek fognak lángra gyúlni, akik az oroszlánok előtt is megmaradnak majd Jézus követőinek� Igen, Agrippa király csak majdnem-keresztyén. Hallgatja az igét, mint sokan mások is, de nem akarja magát a Jézus követésében elkötelezni annyira. Talán Festus előtt is szégyelli magát, aki lesújtó véleménnyel van Pálról és a keresztyénekről általában, talán egyszerűen azt hiszi, hogy ő még nem tart ott, hogy nekik megváltóra lenne szüksége, talán egyszerűen rest ahhoz, hogy komoly döntést hozzon, nem tudjuk.

Vigyázzunk, hogy nehogy mi is azok közé tartozzunk, akik elvileg jó dolognak tartják ugyan a keresztyénséget, de valójában, a mindennapok tényleges cselekedeteit nézve csak majdnem követői Jézusnak. El lehet tölteni egy életet ebben a kellemes félig kívül állásban. Egyszerre igen is, meg nem is, egyszerre vagyok kívül is meg bent is. Ezt a fél-keresztyénséget mindnyájan ismerjük, és valószínűleg erre vonatkozik a Jelenések könyvében az a mondat, hogy aki sem nem hideg, sem nem hév, hanem langymeleg, azt kiköpi a szájából az Úr.

Mert aki elkötelezi magát, és nem csak szavakban, az bemegy a szoros kapun, és járni kezd a keskeny úton. Ami más szóval azt jelenti, hogy növekedik, épül. Amikor az ember stagnál, nem fejlődik sehová, csak őrizgeti a formáját, vagy úgy-ahogy szinten tartja magát, ahogy ezt mondani szokás, ott éppen a lényeg hiányzik. Mert az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, amely minél tovább halad, annál fényesebb lesz, egészen a teljes délig.

III.

Erről szól a harmadik kép, amit a szemünk elé állít a mai ige: az igazak fénylenek az ő Atyjuk országában, mint a nap. Ez a világító élet, amikor valaki a tőle telhető módon rendezte az életét, átvilágította a maga homályos és zűrzavaros lelkét, és ennek a világosságánál felteszi a kérdést, hogy mit is tud ő az ő életében a saját életéből az életéért tenni.

Ilyen fénylő napként világító emberek nem csak a hazatértek közt vannak. Az én tapasztalataim szerint a legegyszerűbb emberek is lehetnek Isten ajándékából világító, szép példákká. A hitves, aki őrzi a hűséget rendületlenül, a nagyszülő, aki csendes helytállással javára van az unokáinak, a szomszéd, aki soha nem indiszkrét vagy tolakodó, de mégis barátságos és emberi, a testvér, aki észreveszi, hogy most jó lenne meghallgatni a másikat.

Mennyi egyszerű, emberi ajándék, amely mind abból fakad, hogy valaki igaz. Nem jár a hamisság útján, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Azt is tapasztaltam,
hogy amiben magam nem vagyok rendben, abban nem tudok segíteni másoknak sem. Mert csak az igazak tudnak világítani. És nem is tudják a legtöbbször, hogy ők világítanak. Mégis meleg és éltető sugarak származnak abból, ahogyan élnek, ahogyan beszélnek, ahogyan elintéznek valamit.
Az igazak az ő Atyjuk országában világítanak, vagyis nem a saját világosságukról van szó. Isten országa az a közeg, ahol az emberre fény ragad. Minél többet tartózkodunk az ő közelében, annál inkább lesz fénye és ragyogása az életünknek. Emlékezzünk csak, hogy amikor Mózes lejött a hegyről, sugárzott az arca, és amikor Jézus a megdicsőülés hegyén járt, Isten közelében, akkor elváltozott a ruhája, és fehérebb lett, mint a hó. Aki megtartja a maga napi csendességét, imádkozik szíve szerint és elmélyülten, az lehetetlen, hogy másokat lehúzzon és belőle sötétség fakadjon. Törekedjünk az átszellemült életmódra, amikor a lényünkből kihathatnak már azok a Szentlélek-hatások, amelyeket magunk is úgy vettünk.

Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez lehetetlen. Járjunk az igaz úton, és meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten megadja még ezt is. Az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában. Nem azért, mert fényleni akarnak, hanem azért, mert Isten közelében vannak, és ez megérződik a lényükön. Meleget és világosságot adnak másoknak, útbaigazítják őket, gyógyítanak is, hiszen annyi, de annyi a lelkileg beteg ember, akinek a hite megbetegedett.
Éljünk így, mert élhetünk.

Vannak tagadók, akik nyíltan tagadnak és vannak tagadók, akik csak a közömbösségükkel.
Festus ilyen volt. Bolondnak mondta a bizonyságtevőt, és így, kizárva embertársát a maga nagy okossága miatt, kizárta magát a Jézus követéséből is.

Aztán vannak majdnem elindultak, majdnem megtértek, majdnem keresztyének és majdnem Biblia-olvasók. Nehogy lekéssünk az elkészített alkalmas pillanatokról, amikor Isten szólhat hozzánk!
És végül vannak igazak, akik világítanak, mint a fénylő nap az ő Atyjuk országában. Lehet bilincs a kezükön, lehet ezer mérföldes viszontagságos út előttük, lehet nagy család és nehéz munkahely terhe a vállukon, nekik minden javukra van, mert Istent szeretik. Még a rossz dolgokból is jó jön ki számukra, ahogyan a császárra apellálás a misszió sikerét szolgálhatta. Adja meg nekünk Isten, hogy ez a mi életünkben is így legyen.

Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked, hogy te nem hagytad félbe teremtő munkádat, hanem valóban igen jó, amit alkottál. Bocsásd meg, hogy emberi értelmünk gőgjével és önzésünkkel kuszává tettük az életet magunk körül, és minduntalan el is tévedünk benne. Szabadíts meg minket az önhittség és az önáltatás bűneitől, amikkel elzárjuk magunkat a te minket kereső szeretetedtől. Ments meg minket a közömbösségtől és a majdnem keresztyénségtől. Adj nekünk igazi odaadást, hogy egész szívünkkel, egész lelkünkkel és egész értelmünkkel szerethessünk téged, aki magad is egész jóságodat nekünk adtad Krisztusban. Imádkozunk megszomorodott szívű testvéreinkért, akik egy szép hosszú életet köszönnek meg ma neked, amiben sok hűség és sok szolgálat volt. Légy közel, vigasztaló Szentlélek, aki letörölsz arcunkról minden könnyet és elhozod az időt, amikor halál nincs többé. Segítsd a gyógyulásra váró betegeket, állj a támogatásra szorulók mellé és legyél a mi fényes napunk életünk útjain.
Krisztus nevében hallgass meg minket,

Ámen