Templomunk felújításáról

Templomunk felújításáról
2008. december 14. – hálaadó istentiszteleten

 

Textus: Jel 3,12-13

“Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé. Felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek nevét,  amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”

 

Ünneplő Gyülekezet,

Az idén 260 éves templomunk külső felújítási munkáihoz júniusban tudtunk hozzákezdeni. Tíz évvel ezelőtt lett volna a templom építésének kerek évfordulója, de akkor minden erőnket lekötötte a Református Gimnázium indítása, ezért ezek a munkálatok mostanra maradtak.

Templomunk 1748-ban épült, éspedig ún. kövér, márgás agyagon. A néhány évvel ezelőtti talajmechanikai vizsgálatok kimutatták, hogy ez a fajta anyag nagyobb esőzés esetén 15%-ot is tágul, vagyis egy méteres szakaszon 1 m 15 cm-esre duzzadhat. Így nem csoda, hogy az eredetileg famennyezetű templom falai, amikre csak 22 évvel később, a torony építésekor, 1770-ben került a jelenlegi szép, boltíves kőmennyezet, a nagy súly alatt, aminek tartására az eredeti alapok nem voltak méretezve, mindig repedeztek.

Nem segített ezen a valószínűleg 1913-ban, majd az 1960-as években még hozzáépített, mindösszesen tíz támpillér sem, amik némelyike mostanra annyira elvált a faltól, hogy ijesztő repedésével jelezte, maga is megtámasztásra szorulna. Templomunkat egy-két évente belülről is mindig újra több százezer Ft-os költséggel lehetett csak elviselhető formában tartani, hogy az istentiszteleteink ne folyjanak méltatlan körülmények között.

Ezért született elhatározásunk, hogy megpróbáljuk az épület statikai problémáit hosszabb távra érvényes megerősítéssel orvosolni. A munkálatokat Szuromi Imre építészünk, akinek Református Gimnáziumunk és a templomudvaron lévő kápolna és tetőtér-beépítés munkáit is köszönhetjük, valamint Andorka Tibor statikus tervezte. Utóbbi, mindnyájunk nagy megdöbbenésére, a nyár során 49 évesen infarktusban teljesen váratlanul elhunyt – kitűnő szakmaisággal végzett tervezői munkája azonban beépült templomunk megerősítésébe. Tanácsaival hozzájárult a tervezéshez dr. Imre Lajos statikus szakmérnök presbiterünk is.

A templom alapzatát a térszín alatt körös-körül hatalmas, egybefüggő betonkoszorúval vettük körül, a falakon tátongó repedéseket acélkapcsokkal tűztük össze. Kívül, az ablakok felett grafitzsír bélésű vascsőben elhelyezett, 10 tonna feszítőerővel megfeszített acélhuzallal erősítettük meg az egész épületet. A félig már lehámlott külső vakolatot speciális, ún. lélegző, de mégis nagy húzóerejű változatra cseréltük. A tetőzet sok helyen fél-vastagságban már szétfagyott cserepezését teljesen újjal váltottuk fel, a bádogozást és csatornákat, beleértve a toronysisakot és csillagot is, vörösrézre cseréltük.

Új, a mai szabványoknak megfelelő villámhárító rendszer épült ki, felújításra kerültek az elkorhadt toronyablakok, kijavítottuk a törött, színes ablaküvegeket, az esővizek pedig nem a templomudvaron folynak immár, hanem földalatti csatornában kerülnek elvezetésre. Megépült a templom falaitól 3 méterre körös-körben húzódó, de nem látható, másfél méter mély, geo-textil szigeteléssel ellátott, dréncsöves, kaviccsal töltött földalatti szárító-szigetelő árok is, hogy a templom alapjaihoz ne juthassanak oldalról érkező rétegvizek. Ezeket egy 120 m3-es, földalatti kialakítású, szintén nem látható szikkasztó-aknába vezettük a fenyőfák mögött. Végül pedig elkészült a templomudvar új dísz-burkolata is, aminek teljes befejezését csak a korán érkezett hóesés akadályozta meg, s amit a hátralévő, kisebb kiegészítésekkel tavasszal fogunk elvégezni.

Ünnepi istentiszteletünkön megköszönjük a hívek minden egyes adományát, amik erre a célra 2008. év során összesen 2 millió Ft összegben érkeztek. Ugyancsak megköszönjük felnőtteknek és fiataloknak, hogy kétkezi munkával segítették az építkezést. Nevüket a kivitelezőkkel együtt megörökítettük a templom déli falába befalazott palackpostában, amit magunk is ott találtunk az 1913-as, és a 1960-as évekbeli felújítások munkásainak nevével.

A generál-kivitelezést Szabó Zoltán Innoform Kft. cége végezte jászárokszállási kőművesek és dunabogdányi ácsok közreműködésével, Békefi György békásmegyeri presbiter-gondnok, mérnök műszaki ellenőri munkájával. A tetőfedési és bádogos munkákat Kasza Ferenc szentendrei vállalkozó és fia, valamint munkacsapata végezte nagy lelkiismeretességgel. A festési munkákat kiemelkedő ingyenes felajánlásként, összesen 1,5 millió Ft-os adományként Böszörményi Géza pomázi vállalkozó adta. Ingyenes adomány volt Balogh Péter gyülekezeti tagunk többszöri, értékes földmérői munkája. Az asztalos munkákat Szűcs Mihály asztalos, a térkövezést pedig Pap József cége végezte. A templomajtók és ajtókeretek restaurálást, ugyancsak több százezer Ft értékű, ingyenes felajánlásként Szabó József visegrádi restaurátor művésznek köszönhetjük. Valamennyi kivitelezőnek megköszönjük a magas minőségű közreműködést, az adományozóknak pedig jó szívvel adott, értékes adományait.

A felújítás eddigi munkáihoz 1,5 millió Ft-os összeggel hozzájárult az egyházkerület, és határozat született városunk önkormányzati testületében is arról, hogy 3 millió Ft építési segélyt folyósítanak majd számunkra, amely támogatásokat a jelenlévő Esperes úrnak és Polgármester úrnak, mint közreműködőknek szeretettel megköszönjük. Az eddig elvégzett munka összesen 38,5 millió Ft-ba került. Ennek a nagy összegnek kifizetését, amely a háromszorosa egyházközségünk egy éves teljes költségvetésének, áldott emlékezetű Lakatos Dezső egykori presbiterünk végrendeletileg ránk hagyott öröksége, ill. az ebből létrehozott Lakatos Alapból vett belső kölcsönünk tette lehetővé. Ezt a „kölcsönt”, mivel a Lakatos Alap más célra született, vissza kell majd fizetnünk, és így szeretettel fogadunk a testvérektől templomunk renoválására további adományokat is, annál is inkább, mivel hátra van még a templom teljes belső felújítása, amit ezután szeretnénk elvégezni.

Végül mindnyájunk nevében megköszönjük Fónagy Miklós váci lelkipásztornak, egyházmegyénk három ciklusban, összesen 18 éven át szolgáló esperesének, hogy két évtizeden át nagy szeretettel nyomon követte és mindenkor jó szándékkal támogatta Gimnázium-építő erőfeszítéseinket, most pedig templom renoválásunkat is. A rábízott 50 gyülekezet gondját tizennyolc év után idén december 31-ével teszi le, hiszen holnap délelőtt alakul meg az újonnan választott egyházmegyei közgyűlés Vácott, amely jan. 1-vel kezdi működését. Esperes úr életére, családjára és további szolgálatára Istenünk gazdag áldását és megsegítő kegyelmét kérjük.

A templomépítés és felújítás a legszentebb vállalkozás, hiszen ilyenkor az Úr háza épül, ahol az ő igéje szólít meg bennünket – s ez a hely az, ahonnan a gyülekezet imái szállnak az ő mennyi trónusa elé. Neki legyen dicsőség, hogy lehetőséget adott a Szentendrei Református Egyházközség minden tagjának, hogy erőink szerint részt vegyünk ebben a szép és szent szolgálatban! Ámen.