Megtérni ma kell

2000 december 10.

Megtérni ma kell

Lekció: Jel 9,13-21
Textus: Márk 1,1-8

“A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdet. A mint meg van írva a prófétáknál: Íme, én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, a ki megkészíti a te utadat előtted; kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az o ösvényeit! Előállt János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén. János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt, és sáskát és erdei mézet evett. És prédikált, mondván: Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük, hogy ahol élünk, most éppen nem háborús idők járják, amikor emberek sokasága hal meg értelmetlenül. De vallást kell tegyünk színed előtt, hogy békeidőben is tudjuk rongálni egymás életét bőségesen. Elrontjuk egymás kedvét, tönkretesszük mások reménységét és kárára vagyunk még egymás hitének is. Mindez sokkal gyakrabban meg is történik, mint elismerjük. Terhel minket a világ sok szenvedése is, ahol hatalmi harc miatt ma is emberek százai halnak meg fölöslegesen, köztük fiatalok is, mert az igaz és emberséges hit helyett elvakult fanatizmus és bálványimádás uralkodik emberei szívekben. Urunk, könyörülj rajtunk, bűnös embereken, hogy tisztuljon a szívünk, tisztuljon a hitünk. Segíts most bennünket, akik itt együtt vagyunk, úgy figyelni hirdetett igédre, hogy téged hallhassunk, és értelmet kapjon a jóra való igyekezet mindnyájunk szívében. Hallgass meg minket imádságunkban, és közöld velünk igédet és Szentlelkedet! Ámen.

Igehirdetés

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint, akik együtt olvassuk Isten igéjét, mostanában a Jelenések Könyve kerül sorra napról napra újszövetségi olvasmányként. Ez a könyv látomásokkal, költői és prófétai képekkel van teli, ezért nem mindig értjük, amit olvasunk.

Általános tanácsként jó figyelembe vennünk, hogy a Bibliának ez a könyve nem jóskönyv. Félreértelmezték, és ma is félreértelmezik azok, akik a végidők menetrendjét akarják kiolvasni belőle: hogy mi után mi következik majd.
Azok a félelmetes események, amik ebben a könyvben leírva szerepelnek, mindig történnek. Ilyen rettenetes az élet! Vajon nem halt-e meg a lisszaboni földrengésben több, mint 250 ezer ember néhány szempillantás alatt, vajon nem temette-e maga alá a Vezúv lávája Pompeit, vajon nem halt-e meg a harmincéves háborúban sok millió ember fölöslegesen, értelmetlenül, vagy most, a második világháborúban több, mint húsz-millió? Nem mondhatjuk a Jelenések Könyve egyetlenegy látomásáról sem, hogy túlzás lenne. Most, amikor a környezetszennyezés világkatasztrófája elé nézünk, amikor e könyv a tűz, a füst és a kén rontásait látja évezredek távolából, vajon nincs igaza? Ilyen az élet, ilyen az ember, és tegyük hozzá ilyen az ember Isten nélkül, neki hátat fordítva, vele dacolva. Kegyetlen, szenvedéssel teli, önmagát roncsoló az emberélet Isten nélkül! Ám a Jelenések Könyve nem erről szól, nem ez a legfontosabb mondanivalója. Hiszen nyitott szemű, érzékeny lelkű ember számára mindez nyilvánvaló, ha körülnéz az életben akár az ige tanítása nélkül is észreveheti.

Arról szól a Jelenések Könyve, hogy ezen iszonyatok között is meg lehet maradni Isten gyermekének és Krisztus követőjének. Hogy nem szükségképpen bukik el az ember, nem szükségképpen lesz istentelenné, megvan a lehetősége, hogy megőrizze a hűséget, megmaradjon Isten gyermekének és Krisztus követőjének, amire öröktől fogva szánt is bennünket teremtő Istenünk.

Nem jóskönyv tehát, amiből a végidők menetrendjét kell kiolvasni, ahogy a különböző szekták tanításai szívesen tanítják ezt, fenyegetve az embereket, pontos időpontokat megjósolva, hanem éppen ellenkezőleg: vigasztaló irat, ami a meginduló véres keresztyén-üldözések idején a Krisztus után ötödik-hatodik évtizedben tartotta a lelket a hívőkben. Ők értették ezeket a képeket, amiknek az üzenete minket, mai keresztyéneket is erősíthet, hogy megálljunk a hitben. A Jelenések Könyve tehát vigasztaló irat, így is kell olvasni mindazt, amit benne találunk. Még azt is, amit mai részünkben olvasunk, hogy akkora a pusztulás, a mélység erőinek olyan a tombolása, hogy az emberek harmadrésze meghal, és a többi ember, akiket nem ölnek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, a tisztátalan gonosz szellemek imádástól és a bálványimádástól. Félelmetes refrénként ismétlődik a mondat a csapások után: ezek történtek, és mégsem tértek meg!

Ádvent második vasárnapján aligha van időszerűbb üzenet, mint a megtérés evangéliuma. Az, hogy lehet, mai is, most is, mindig lehet! Ahogyan az első Karácsony eljötte előtt ott volt Keresztelő János, az útkészítő, aki hirdette a megtérést, “hogy készítsen az Úrnak felkészített népet” – ahogy Lukács evangéliumában olvassuk, és ott volt a kiáltó szó, aki már Krisztus előtt sok évszázaddal, Ézsaiás idejében megszólalt, hogy még a pusztában is lehet készíteni az Úrnak utat: úgy ez a szó most sem hallgat, bennünket is, most is, újra megtérésre hív.

Ézsaiás Kr. e. 520 táján a fogságból hazatérő zsidó népnek szólt, akik éppen az Eufrátesz partjairól készültek hazafelé, hogy ne féljetek hazatérni a pusztán át, ne féljetek otthagyni berendezett babiloni otthonotokat, mert az út, a pusztán átvezető út az Úr útja, ő maga megy előttetek. Készítsétek az utat, ahogy a királyoknak el szokták készíteni azt az utazó udvarmesterek.

Egy külföldi ismerősünk, egy távoli ország budapesti nagykövetségén tejesít szolgálatot, és a napokban készülnek meglátogatni minket. Azt mondták, csak rövid időre tudnak jönni, mert a jövő héten Budapestre érkezik országuk külügy-minisztere, és minden percét elő kell készíteni. És ez rengeteg munkával jár. Ha földi hatalmasságok érkezését így elő kell készíteni, mennyivel inkább kijár ez az érkező Úrnak, aki azt mondta, nem hagylak titeket magatokra, eljövök hozzátok! Nem inkább kijár-e neki, az érkező Jézusnak, hogy készüljön út számára? Keresztelő János azt mondta, arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam – ami a rabszolga munkája volt. Keresztelő János pedig az asszonytól születettek között a legnagyobb volt! (Mt 11,11) És elmenve a pusztába maga is, mikor kimentek hozzá az emberek, nem tudott mást mondani, csak azt, hogy így nem fogadhatjuk az Urat. Hirdette a megtérés keresztégét, és valóban, egy sereg dolog akkor is, és most is, útban van. Akadályozza, hogy eljöhessen az Úr. Tudjuk Jánostól, hogy ő miket látott ilyeneknek. A már említett Lukács evangéliumában szépen fölsorolva sorjáznak, egyik a másik után.

Első az álszentség. Mérges kígyóknak fajzatai – így titulálja a korabeli vallásos embereket! Mert látott embereket, akiknél megvolt a külső forma, a látszat, és a szívük egészen mással volt teli. Azt mondja: Teli van a szívetek ragadománnyal – a régi Károli fordítás szép magyar szava: a rablott holmit, a méltatlanul bitorolt holmit nevezi így, “ragadomány”. Olyasmivel van teli az ember szíve, ami nem jár neki, mégis ráteszi a kezét. Arra irányítja a vágyait, és más a látszat, ami kívül van, és más a belső valóság. Itt megtérésre van szükség, semmi másra, mert ez bizony útban van, akadályozza az Úr, a király érkezését. Így nem fogadhatjuk őt.

Útban van, akadályozza Jézus eljöttét az érzéketlenség is. Ezt is megtaláljuk a Lukács evangéliumában. A berendezkedett polgári kényelem, ami nem tud mást, csak szerezni. Olyan érdekes, amikor embereket hallunk beszélgetni itt vagy ott, a beszélgetésekben rendre azt hallani, természetes dolog, hogy az ember szerezni akar. Ezt nem kell magyarázni, magától értetődő, hogy embernek lenni annyi, mint szerezni. Testvérek, ha ennyi lenne az ember életének rendeltetése, akkor nem lennénk különbek a hörcsögnél, aminek egy a gondja, hogy minél többet szerezzen és tartalékoljon. Szomorú, ha egy embernek nincs magasabb rendű programja, mint gyűjteni.

Azt mondja Keresztelő János, akinek két ruhája van, adja oda az egyiket annak, akinek nincs. Akinek van ennivalója, hasonlóképpen cselekedjen. Ha az ember nem tud adni abból, amije van, sem idejéből, ami Isten ajándéka, sem szíve odafigyeléséből, akkor megtérésre van szüksége. A vámszedőknek azt mondja Keresztelő János: Ne követeljetek többet, mint az előírás, vagyis ne legyetek telhetetlenek. Mennyi elégedetlenség mérgezi az ember életét, és nem csak anyagiakban. Tökéletességet várunk a másik embertől, vagyis olyasmit, amit magunk nem valósítunk meg. Emiatt az elégedetlenség és telhetetlenség miatt mérgezett az élet a munkahelyen, a családban, az emberi kapcsolatokban: mert a másik ember az legyen tökéletes, hibátlan, bűntelen! Igen, útban van, Jézus eljöttét akadályozza az, amikor az ember “többet követel”, mint követelnie kellene.

A katonáknak azt mondja, senkit ne bántalmazzatok, ne zaklassatok, elégedjetek meg a zsoldotokkal. Vagyis ne éljetek vissza hatalmatokkal. Hiszen a katonánál fegyver van, kényére-kedvére kihasználhatja a többiek a védtelenségét – ne használjátok ki hatalmi helyzeteteket! Sem azért, mert felnőttek vagytok és gyermekek vannak rátok bízva, sem azért, mert idősebbek vagytok a fiatalokkal szemben, sem azért mert fiatalabbak vagytok az idősebbekkel szemben, sem azért mert hivatalnokok vagytok, akik ügyfelekkel dolgoznak. Ne éljetek, és főleg ne éljetek vissza hatalmatokkal! Egy régi keleti mondás tartja: A nemes ember nem él hatalmával, a nem nemes ember él hatalmával. Méltatlan dolog, útjában van a Jézus eljöttének, amikor az ember öncélúan, a maga boldogságára, gőgjének legeltetésére él hatalmával.
Legyen ennek az adventi vasárnapnak üzenetévé a kérdés, hogy mi van az ő eljötte útjában. Mi az, amit el kell takarítanom, hogy az én életem “pusztájában” is legyen út számára. Hogy eljöhessen, hiszen megígérte! Ő az, “aki van volt, és aki eljön”.

Testvérek, hadd mondjak most három szót: felismerni, megvallani, elhagyni. Ezek azok a szavak, amelyeket jó megfontolnunk, ha komolyan vesszük a megtérés evangéliumát. Felismerni – mert még arra is képesek vagyunk, hogy öncsalásban éljünk. Átszínezzük, átcímkézzük akár a legnagyobb galádságainkat is, magyarázatot mindig találni. Így lesz a fösvénységből, adni nem tudásból józan takarékosság, így lesz a szeretetlenségből igazságosság, így lesz a hamisságból okos taktikusság. Így lesz a döntést nem vállaló komolytalanságból szabadságvágy és annak kultusza. Leplezzük le, hogy mi micsoda! Átcímkézés helyett ismerjük föl a bűnt annak, ami: bűnnek. Mert azt átcímkézés csöppet sem veszélytelen dolog. Gondoljuk meg, mi lenne, ha a közértben egyik napról a másikra kicserélnék a szódavíz meg a Hypo címkéjét! Magyarázatok, csúsztatások világában legyen a bűn bűn a mi szemünkben is. És legyen az igazság igazság. Ezt jelenti az, hogy felismerni.

De ez önmagában még kevés: megvallani! Ez a második szó, mert “…amíg elhallgatám, megavultak csontjaim” – ahogy a 32. Zsoltárban olvassuk, és így énekeltük az előbb: Csontjaim ottan elszáradnak, soksága miatt siralmaimnak. Mert az elhallgatott bűn, ez lélektani valóság, emésztő tűzként van jelen az ember életében. A megvallott pedig olyan, mint a kifakadó fekély: talán fáj, de tisztulást hoz az embernek. Jussunk el odáig, hogy vallunk. Legalább Istennek, ha nincs olyan ember, akiben szívünk szerint megbízhatnánk. Amint neked megvallottam, Uram, azonnal ott volt a kegyelem – így számol be erről a zsoltáros. A kegyelem egyetlen akadálya, hogy tartogatjuk, visszafogjuk, még előtte sem merjük vállalni a bűnt bűnnek. Legyen vallomásossá ez az ádvent, mert a felismerés önmagában nem elég, ha nem követi Isten előtti kitárulás. János is azokat keresztelte meg, vagyis azoknak hirdette meg a kegyelmet, akik vallást tettek bűneikről. Nekik segített a megtisztulásban, kiábrázolva, hogy maguktól nem tudnak megtisztulni. Legyen ez az advent vallomásos!

A harmadik szó így hangzik: elhagyni. Felismerni, megvallani és elhagyni. Nem csak szokásokat, konkrét bűnöket lehet és kell elhagyni az embernek, hanem az életmódját, ha úgy tetszik a “tartózkodási helyét”, ahol leggyakrabban időzik lélekben. Mert a megtérés szava eredetileg a Jordánban alásikló halak életmentő mozdulata volt. Ahogy elérték a Holt-tengernek a sós vízét, ahol halál várt volna rájuk, egyetlen csapással visszafordultak, és az árral szemben is, de mentették életüket. Ez a bibliai szó gyökere, eredete. Ez a megtérés, ilyen radikális a visszafordulás. Ezt a megfigyelt jelenséget, képet alkalmazták később a vallási életre, és lett belőle lelki-erkölcsi kifejezés: megtérés.
Megtérni annyit jelent, mint életteret, élőhelyet változtatni, a halált hozó helyett az életet választani. Erre a mozdulatra minden embernek élete utolsó pillanatáig megvan a lehetősége. Gondoljunk a kereszten megtérő latorra. De vajon kell-e az embernek várni ezzel az utolsó pillanatig? Nem fog egy idő után eltölteni az öregkor terhe, a testi szenvedés ügye, meg a szellemi leépülés talán már úgy annyira, hogy kisebb gondunk is nagyobb lesz annál, mint hogy próbálhatnánk valamit is változtatni életünkön? Bizony, le lehet késni saját életünkről! Indok mindig van elég. Ott a család, a házépítés, ott a gyermeknevelés gondja, ott a megélhetés szorító terhe, ott a sok megnéznivaló, a mindig ismétlődő cselekményű filmek estéről estére a tévében, és legtöbbször nem jut csak egy perc is naponta, hogy Isten igéjével éljen az ember. Mire feleszmélünk, már elsuhant az életünk java, úgy tekintünk utána. Visszahoznánk a régi időket, de már nem lehet, mert ahogy a Dunát nem lehet visszafordítani, úgy életünk is mindig csak előre halad, a nagy beteljesedés felé. Testvérek, megtérni ma kell, nem holnap! Holnap talán már késő lesz. Ahogy a tíz szűz példázatában is voltak későn jövők, akik lekésték az öröm óráját, kimaradtak a menyegző ünnepéből: jaj, így ne járjon Isten mai adventi népe is!

Advent csendes öröme a várakozás. Milyen jó, hogy van kire várnunk! Ő eljön, megígérte! Nem hagyja, hogy egyedül maradjunk. Nem azt akarja, hogy ki-ki egymaga vacsorázzon bezárkózva, elzárkózva a többiektől, a jövendőtől és az eljövendő Úrtól. Készítsük most útját, felismerve, amit fel kell ismernünk, megvallva, amit ki kell végre mondanunk színe előtt, és elhagyva a megtérés megújulásában mindazt, ami elválaszt tőle. És akkor nem hiába hirdet az Útkészítő, hogy térjetek meg, mert közel van hozzátok Isten királyi uralma. Ámen

Imádkozzunk !

Köszönjük, Urunk a hívó szót, hogy nem fordulsz el népedtől, hanem ünnepi örömödbe hívogatsz bennünket. Jól tudjuk, sok méltatlanság választ el tetőled, de azt is tudjuk, hogy aki hozzád tér, semmiképpen ki nem veted. Kérünk, segíts megújuló hitre, hogy uralmad valóság lehessen mindnyájunk életében. Kérünk, vigasztald a sírókat, erősítsd a gyászolókat, gyógyítsad a betegeket, és légy velünk az adventi várakozás idejében, hogy felkészülten fogadhassunk, ha eljössz mihozzánk. Adj igaz megtérést bűneinkből a felismerés és a vallástétel útján, és adj erőt a jóra, hogy ne maradjon a szívünk kitakarítva és felékesítve, de mégis üresen. Jöjj el hozzánk Lelkeddel, éltess, vezérelj, adj szárnyakat, hogy veled és általad igazi, istengyermeki életet élhessünk. Hallgass meg minket imádságunkban! Ámen.