Mi a baj a magántulajdonnal?

Igehirdetés 2012. április 29.

Mi a baj a magántulajdonnal?

Lekció: 5Móz 15,1-15
Textus: Mt 6,24

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

 

Imádkozzunk!

Urunk, minden keményszívűség és önzés saját magunkra hull vissza, akik meg akarjuk nyerni az életünket és éppen így veszítjük el. Te pedig elveszítetted mennyei magasságodat, hogy gazdag lévén, szegénnyé légy értünk, emberekért, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk. Áldunk téged ezért, amit Krisztusban ma is adsz minden nyitott szívű és gyermeki lelkű embernek. Segíts minket, hogy ez a mostani óra is ezt a csodát hozhassa közel hozzánk. Nyisd meg előttünk az élet igazi titkát, hogy ne maradjunk koldusok, amikor gazdagok lehetnénk a te igéd által, és ments meg minket a silány élettől, ami csak látszik gazdagnak, valójában bálványozás és a Mammon szolgálata. Áldd meg ezeket a perceket igazi lelki előmenetellel, szívbéli tisztulással és emelj fel bennünket egészen te magadhoz! Ámen.

Igehirdetés

Csodálkozva olvassuk Mózes ötödik könyvében azt a különös parancsolatot, hogy a hetedik évben el kell engedni az adósságokat, és ha valaki úgy eladósodott volna, hogy már rabszolgává lett, azt is szabadon kell bocsátani a hetedik esztendőben. Milyen embertelen világ lehetett az, gondoljuk magunkban, amelyikben akkora adósságokat lehetett nyakába varrni egy nehéz helyzetben lévő embernek, hogy egész életére rabszolgává legyen. Aztán eszünkbe jut, amit néhány hete magam is hallottam valakitől, hogy hat éve vettek fel a házukra kilenc millió forint hitelt, amit azóta minden hónapban törlesztettek, és ma tizenkét millió forint az adósságuk – és erre azt kell mondjuk, hogy semmit nem változott a világ. Legfeljebb annyit, hogy ma kevés hitelező gondol arra magától, hogy a hetedik évben egyáltalán valamit elengedjen az adósai a tartozásából, és nagyon is sokan élnek – főleg itt, a mi országunkban, közvetlen adósrabszolgaságban. Amikor pedig ennek a tarthatatlanságát valaki kimondja, akkor az egész világ a magántulajdon szentségére hivatkozik, mint olyan sérthetetlen alapelvre, ami mindent helyesen megalapoz.
Az a könyv azonban, amiből mi Isten szavát halljuk, amint szólongat bennünket, azt mondja nekünk, hogy igazad volna, ha minden adósod minden tartozását könyörtelenül behajtanád, mert ő tényleg felvette tőled azt a kölcsönt – mégse ezt tedd ővele, hanem a hetedik évben engedd el adósságait, és ha már a rabszolgáddá lett is volna, akkor is engedd őt szabadon.

Ilyet persze csak az mondhat, aki a saját kincsei és vagyona fölött egy sokkal nagyobb kincsről és vagyonról tud, és aki ennek következtében nem a magántulajdon szentségét tekinti a világ végső alapjának, hanem magát az élő Istent. Kövessük most ennek az ismeretlen igehirdetőnek a gondolatmenetét, aki Mózes ötödik könyvéből szól hozzánk mintegy Mózes nevében és tekintélyével, mert maga Jézus is jól ismerte ezt a bibliai könyvet, különben nem idézte volna szinte szó szerint azt az előbb hallott mondatot belőle, hogy szegények mindenkor lesznek veletek. (5Móz 15,11  Mát 26,11)

Mi a baj a magántulajdonnal, kérdezheti valaki, és egyáltalán mi a baj azzal a világrenddel, ami a magántulajdon szentségére épül? A Biblia szerint az, hogy igazából minden, de minden Isten tulajdona ezen a világon, és nekünk ezért mindig abból kell kiindulnunk, hogy mi emberek kizárólag csak másodlagos birtokosok lehetünk. Az Úré a föld és annak teljessége, ahogyan a 24. Zsoltárban énekeltük is az előbb – ez az alap. Ezt kell elismernünk, hogy mi akkor sem az igazi tulajdonosok vagyunk, ha törvényesen örököltünk a szüleinktől egy ingatlan, akkor sem az igazi tulajdonosok vagyunk, ha a két kezünkkel és orcánk verítékével becsületesen megdolgoztunk valamiért, mert az Úré a föld és annak teljessége. Mi pedig tőle, az igazi tulajdonostól csak megbízatásként, mintegy haszonbérletbe kapjuk, vagy ahogyan a régiek mondták, sáfárságra, tehát úgy, hogy el kell majd számolnunk vele, mire is használtuk, és mivé lett az a dolog a kezünkön. Az igazi tulajdonos még akkor is az élő Isten, ha a földhivatalban a mi nevünkre van 1/1 tulajdoni arányban bejegyezve valami, és ez ugyanígy vonatkozik a kocsinkra, a bankbetétünkre, a nyaralónkra, kinek mije van. De bizony érvényes még a saját testünkre, a végtagjainkra, az értelmes elménkre, és a földi életben eltöltött minden egyes napunkra és óránkra is. Kaptuk, sáfárságra, gazdálkodásra kaptuk, és az igazi tulajdonosok nem mi magunk vagyunk.

Nagyon nehéz ebbe a gondolatkörbe belehelyezkedni, éspedig mindaddig, amíg az ember bálványként tiszteli a vagyont és az anyagiakat, és azokat mindenek feletti kincsnek tekinti. Jézus azonban világosan beszél: Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak. Mai első jó hírünk azonban éppen ehhez kapcsolódik: nagy terheket tud levetni magáról, félelmeket és szorongásokat az,aki a birtokolt dolgok helyett tényleg Istennek adja az első helyet. Amíg az első hely a birtoklásé, általában az életünk külső szféráié, addig mindig van okunk aggódni, mert hát a pénz elértéktelenedhet, a bank tönkremehet, a vállalkozást csődbe lehet vinni – és akkor mi lesz velünk! Aki azonban már nem a birtokolható dolgokat, vagyis a Mammont szolgálja, hanem valóban Istent, annak nem marad félnivalója. Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem? (Zsolt 56,12)

Ezt a hitet, és ennek a valóságát életünk küldő szféráiban nem találjuk, mert ott csak a birtokolható dolgok, és elég sokszor azok féltése tanyázik. Beljebb kell hatolnunk, az életünk belsőbb és mélyebb rétegeihez, sőt egészen a legbenső magvához, ahol már ő maga lakik bennünk, mert ha ezt az utat járjuk, magunk mögött hagyva mindazt, amink csak van, ami csak birtokolható – akkor érkezhetünk el őhozzá, akit már nem lehet birtokolni, mert ő maga a tulajdonos. Jó szívvel ajánlom ezt az „utazást befelé”, mert ezen az úton el lehet érkezni őhozzá, ahogyan Jézus is elérte őt. Sokat segíthet ebben, ha emlékezünk Isten szabadító tetteire, amint a zsidók emlékezhetek az egyiptomi szabadulásra. Nekünk is vannak ilyen élményeink, amikor megszabadultunk bűnből, betegségből, életveszélyből vagy egyszerűen gonosz és rosszindulatú emberektől. Hát merítsünk erőt ezekből, és induljunk el befelé a saját szívünkben.

Amikor valaki megkockáztatja ezt a befelé mozgást, ezt az Istent kereső elmélyedést, akkor csodálkozva tapasztalja, hogy ezzel maga mögött hagyja a félelmeit, hogy éhen fog halni, ki fog semmiződni, mi lesz ővele – és képessé válik a nagylelkűségre. Ettől kezdve már nem abszurd felszólítás, hogy ne legyen köztetek szegény, hiszen Isten tud gondoskodni rólatok, nektek pedig mindig van miből adnotok. (5Móz 15,4) Ha viszont fukarok vagytok, akkor az Úrhoz kiáltanak miattatok a szegények, és áldás helyett átokká válik a gazdagságotok. Az egészséges emberi közösség nem engedi, hogy valaki kihulljon a soraiból. Csak a modern világ büszkeségei, a világvárosok termelik a számtalan hajléktalant, de az élő és valóságos közösségek, el egészen a legprimitívebb törzsekig, mindig gondoskodnak a maguk szerencsétleneiről, akik lelki betegek, ezért nehezen tudnak alkalmazkodni és magukért szorgalmasan megdolgozni. Az első keresztyénekről is azt halljuk, hogy mindenük közös volt, mert nem uralkodott felettük az anyagiak imádata.

Elég fontos azonban itt megjegyeznünk, hogy ez a dolog nem azonos a jótékonykodással, mert az mindig látványos és elvárja a tapsokat. Jézus szomorúan mondta a látványosan, a nyilvánosságnak szólóan adakozókról, hogy bizony mondom néktek, elvették jutalmukat. (Mát 6,2) Sokkal többet ér, ha nem tudja még a saját jobb kezed sem, hogy mit cselekszik a bal, vagyis nem látványos akcióról és nem a tapsok learatásáról van szó. Tegyél jót, de ne azért, hogy tapsokat kapj érte. Ma nagy cégek komoly pénzeket fordítanak különböző dolgok támogatására, művészeti szponzorálásra, sportversenyek rendezésére, és elvárják, hogy cserébe mindenhol elhangozzék a nevük, ki legyen írva még a versenyzők trikójára vagy sisakjára is, mert ők adtak valamit, pedig legtöbbször csak az arculatukat akarják javítani, mert olyan arcátlanul sok pénzt tesznek zsebre profit formájában, hogy ez nagyon is rájuk fér. Az, hogy adok valamit, de cserébe reklámfelületet kérek magamnak, manapság természetes, egy beteg és rosszul megalapozott gazdasági világrendben, ahol állandóan kurblizni kell a gazdaságot, hogy fogyasszatok már, fogyasszatok már, de ez a dolog fényévekre van az eredeti életrendtől, és nem is valószínű, hogy nagyon sokáig fennmarad. Nem is várhatjuk a tisztán gazdasági alapokon álló emberektől, hogy így gondolkozzanak. Az ő logikájuk szerint befektetés van, meg befektetői környezet, az egyetlen igazi valóság pedig az elérhető profit. Legyen nekik az ő hitük szerint.

Mi pedig irigykedés nélkül hagyjuk meg nekik ezt a gondolkodásmódot, és vegyük komolyan, amit a Mózes könyveiben olvasható igehirdetések éppen úgy egyértelművé tesznek számunkra, mint az evangéliumok, hogy az élő Isten az egyetlen igazi valóság. Ő az, aki van, volt, és aki eljön, a Mindenható. Benne nincs keletkezés és elmúlás, és ő nem változik, mert az lesz, aki volt. (167. dics. 3.v.) Az embernek pedig igenis el kell döntenie, hogy mit tart az életében elsődleges valóságnak, mert ez meg fog látszani minden, de minden lépésén. Az olyan ember, aki valóban vallja, hogy az Úré a föld, és annak teljessége, még a modern életünktől legtávolabbinak tűnő ószövetségi felsorolásból is épülni fog, amikor mondjuk a tiszta és a tisztátalan állatok kerülnek felsorolásra – mert eszébe jut, hogy Isten előtt bizonyos tettei esetleg éppen olyan tisztátalanok lehetnek, mint valamikor bizonyos “hasadt körmű, de nem kérődző” állatok voltak a zsidók számára. És egy ilyen felismerés valóban azon múlik, hogy kit és mit is tart az ember a maga életében elsődleges valóságnak, igazán létezőnek. Mert ha az Urat tartja annak, akkor megnyílik az ige, és megszólal számára a háromezer éves betű is. Ha pedig nem, akkor látván nem lát, hallván nem hall, mert megkövéredik a szíve, és vakon járja végig az egész földi életét. (Mát 13,15)

Az adósságtól indultunk, és a hét évenként esedékes elengedésen gondolkodtunk ezen a vasárnapon. Isten örök rendje szerint így volna helyes. Mérjük csak oda magunkat ehhez a mércéhez, és szégyenkezzünk, ha arra van szükségünk, mert már magunk is régen a Mammont tartjuk igazi Istenünknek. Ezt a hitünket ma az a bibliai igazság vonta először is kétségbe, hogy egyáltalán nem is a miénk, amit a miénknek gondolunk, mert az igazi tulajdonos maga Isten. Az Úré a föld és annak teljessége. Így tekintsünk mindenünkre, amink csak van, és elkezd majd átrendeződni minden. Kedvet kapunk befelé mozogni, a saját létünk belső szférái felé, s talán elérkezünk egészen az örökkévaló énünkig is. Jézusnak ez sikerült, és ő elmondhatta, én és az Atya egy vagyunk. (Ján 10,30) Ne adjuk alább mi sem, mert ez a lehetőség minden asszonytól született ember számára egyenlőképpen nyitva áll. Szorongásaink, és a birtokoltak elvesztésétől való félelem így fog megszűnni, és a helyén megjelenik a nagylelkűség. Nem lesznek közöttünk többé szegények, mert egymásnak sokkal inkább testvérei leszünk. Fogunk tudni jók lenni és segítőek, anélkül, hogy kürtöltetnénk magunk előtt. Örömmel és nagylelkűen tudunk majd adni, és megértjük, valóban jobb adni, mint kapni. És elérkezünk hitünk legérettebb szintjéhez is, amikor már azt is tudjuk, hogy Isten az egyetlen igazi valóság, és minden, ami látható, csak másodlagos és mulandó. Ez a tiszta hit vigasztaljon, adjon erőt és mutasson utat mindnyájunknak, mert ez a hit a Jézus hite, és üdvözítő hit. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk Jézus, hogy te nem csak tanítottál a szegénységről, hanem mindenedet odaadtad a kereszten a bűnös világért és értünk. Kérünk, szabadíts meg minket is a nyerészkedésnek és önzésnek minden fajtájától, hogy félelem nélkül képesek legyünk a nagylelkűségre, akár anyagiakról van szó, amit el kell engednünk valakinek, akár vétkek megbocsátásáról. Nehezen megy nekünk ez nélküled. Kérünk, jöjj el és tégy minket Lelkeddel képessé arra a nemes és tiszta életre, amire magunktól nincs erőnk. Adj jó elhatározást és aztán adj szilárdságot a véghezvitelben. Ámen.