Miért éppen Betlehem ?

Igehirdetés 2012. december 25.

Miért éppen Betlehem?

Lekció: Mt. 2,1-12
Textus: Mik. 5,1-3

„Te pedig, efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba. …..A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség!”

Imádkozzunk!

Örök Isten, aki mindig voltál és mindig leszel, akinek nevét sem vagyunk méltók kimondani, hozzád száll az imádság és téged dicsér az ünnepi ének. Úgy érezzük magunkat ezen a szent napon, mint akik hazaérkeztek, mert íme, megint megadtad, hogy karácsonyt ünnepelhetünk, ami olyan jó dolog. Köszönjük a régi karácsonyok emlékét, szüleink, nagyszüleink szeretetét és azt, hogy jó volt valamikor gyermeknek lenni. És neked köszönjük, hogy ha elveszítettük is volna már földi szüleinket, mégsem vagyunk árvák, mert a te gyermekeid lehetünk, akiket te örök szeretettel szeretsz. Áldunk téged az Egyszülöttért, aki tőled jött a világba és testiképpen Betlehemben született, mert ő megismertette velünk a te igazi nevedet. Az ő nagy engedelmességéért kérünk, hajolj le hozzánk ebben a mostani ünnepben is, és szentelj meg minket, tisztítsd meg szívünket és indíts el újra a keskeny úton, ami az életre visz. Gyógyítsd a betegeket, vigasztald a megtört szívűeket, könyörülj a foglyokon. Nyisd meg számunkra igéd gazdagságát, és munkálkodj bennünk áldott Szentlelkeddel. Jézus nevében hallgass meg minket, és emeld ezt az ünnepet igazi, hozzád méltó ünneppé. Ámen.

Igehirdetés

Az evangéliumok karácsonyi történetét legtöbben gyermekkorunk óta ismerjük, így hát régen volt ünnepeket idéz fel bennünk minden szó. Ma mégis megállhatunk egy apró részlet mellett, és megkérdezhetjük, ugyan miért éppen Betlehemben született meg a világ Megváltója. Ez a falucska ugyanis olyan település lehetett valamikor Jeruzsálem mellett néhány kilométerre, mint manapság mondjuk Kistarcsa Budapest mellett. Jeruzsálemnek temploma volt, az egyetlen templom Izraelben, és ezer éves királyi vára is volt, amihez a római megszállók külön erődítményt is építettek. Betlehem viszont jelentéktelen falucska volt a főváros mellett, egyetlen nevezetességgel, az is csak történelmi emlék volt, hogy ezer évvel Jézus előtt ugyanitt láttam meg a napot egy pásztorfiú, akiből később Dávid király lett.
Miért éppen itt születik a Megváltó, és miért tud erről már Mikeás próféta is, nagyjából 750 évvel a Jézus születése előtt?
Ha röviden akarunk erre a kérdésre válaszolni, azt kell mondjuk, Isten a maga hűségét nyilatkoztatja ki ezzel a helyválasztással. A világ Megváltója nem máshol, hanem a szent nép, Izrael körében született, ami már maga is azt mutatja, hogy az ügyet, amit Isten elkezdett egy nép életében, be is akarja teljesíteni. Ettől azonban még születhetett volna bárhol, az ország területén, de ő Betlehemben született, és ezt a tényt félreérthetetlenül hangsúlyozzák is az evangéliumok. Miért fontos ez? Azért, mert Betlehem mellékneve, ahogy akkoriban emlegették, ez volt: a Dávid városa. Dávid nevéhez pedig sok és lényeges prófécia kapcsolódott, mert Isten megígérte neki, hogy királysága örök királyság lesz, leszármazottai pedig örökölni fogják a trónusát mindenkor. Ez a dolog politikai és dinasztikus értelemben nem valósult meg, de lelki értelemben igen, éspedig pontosan Jézus által. Jézus a dávidi királyság folytatója és legitim uralkodója, ezért születik ő is Betlehemben, de az ő uralma lelki királyság. Erre utal az egyébként szintén évszázados próféciát beteljesítő virágvasárnapi bevonulása: Örülj nagyon, Sion leánya, örvendezz, Jeruzsálem lánya, ímé, jön néked a te királyod, igaz, és szabadító, szegény és szamárháton ülő. (Zak. 4,4)
Sokan azt mondják, a Jézusé „csak” lelki királyság, az igazi pedig a katonai erővel alátámasztott végrehajtó hatalom, ahogy a föld királyai mind uralkodnak a maguk országában. A valóság pedig az, hogy a lelki mindig magasabb rendű a külső, cselekvéses hatalomnál, mint ahogyan a szív döntései is fontosabbak és elsődlegesebbek a cselekedeteknél. Először van a szívünkben hozott hitbeli döntés, a belső tisztázódás, és csak azután a cselekvés. Régen rossz, amikor valaki a cselekvéssel kezdi, mert nem fér a bőrébe, vagy pedig unja magát, mert sok a felesleges szabadideje. A cselekvő ember, a csupán csak cselekvő ember mindig tele van dühödt ellenségességgel, az ég felé forduló lélek békés egyedül. A mai európai ember szinte teljesen szakított a szemlélődéssel, és egyre inkább szakít az áhítattal és a csendes figyeléssel, miközben képtelen leállítani magát. Sokan azért nem jutnak el a templomig még karácsonykor sem, mert mindig annyi a tennivaló, és ha nincs, akkor csinálunk magunknak. Úgy elszoktunk a hetedik nap tisztességes megszentelésétől is, hogy már azt sem tudjuk, hogyan kell leállni és elkezdeni befelé és fölfelé figyelni. Ezért fontos most ez az üzenet, hogy a Jézus hozta királyság lelki királyság, nem pedig a végrehajtó, cselekvő, erőt és hatalmat gyakorló, kifelé forduló ember királysága. És azért született ő éppen Betlehemben, hogy folytatója legyen a Dávid nagy és nevezetes királyságának, de ezen a magasabb, lelki szinten, és minket is megtanítson arra, hogy a cselekedet mindig csak második, amit meg kell előzzön a belső élet, az igére figyelés, a vezetettség, a belső tisztázódás.
Ez mind benne rejlik abban, hogy Isten a maga hűségét nyilvánítja ki Betlehem helyszínével, és ezen az ünnepen mindnyájunk szíve megtelhet örömmel és hálával, mert Isten valóban hűséges a maga szeretetéhez. Mi csak szégyenkezhetünk sok hűtlenségünk miatt, ígéretek miatt, amiket nem tartottunk meg, mulasztások miatt, amik terhelnek és elmarasztalnak bennünket, de ő hűséges maradt önmagához. Ezért lehetünk itt életben, egészségben, tart a kegyelem ideje, nem jött el a világvége minden tömeghisztéria dacára sem. Legyen ennek az ünnepnek legfontosabb ajándékává, hogy újra fontossá lesz, újra mindenek alapja lesz számunkra Isten hűsége. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökre ugyanaz! (Zsid. 13,8) A karácsonyban is az a jó, hogy mindig ugyanolyan, és mindnyájan nagyon is emlékszünk azokra a karácsonyokra, amik egészen mások voltak, mert kórházban voltunk, vagy gyászoltunk, vagy bármi más okból minden megváltozott.
Miért Betlehem? Mert az Úr nem változtatgatja szándékait, ő hűséges önmagához, és minket is abban akar segítni, hogy fölé nőjünk a magunkkal való meghasonlottságainknak, és mi is hűségesek legyünk önmagunkhoz.
Ez a Betlehem azonban másért is fontos. Isten nem csak az önmagához való hűségét mutatja meg ezzel a hellyel, hanem kifejezetten megtisztító, katartikus szándékát is kinyilvánítja általa. Jeruzsálem elpiszkolódott, mert rakódtak a köznapiság rétegei egymásra, és bár az is a „nagy király városa” lett volna, hiszen Dávid vitette oda valamikor Isten szövetségének ládáját, és tette a maga székhelyévé és fővárosává, de most, amikor eljön a Megváltó, éppen Heródes bitorolja ezt a várost, a nagyon is cselekvő, és ennek következtében gyógyíthatatlanul ellenséges és hatalomféltő ember. Jézus nem Jeruzsálemben születik meg, hogy a főváros szégyenkezzen, és ha méltó rá egyáltalán, akkor megtérjen. Tudjuk, hogy a legtöbb meg nem térő ember egyszerűen nem méltó a megtérésre, mert öntelt és hitetlen, és még a saját maga üdvözítésénél tart. Mint Münchausen báró, aki az üstökénél fogva magát gondolta kiemelni az ingoványból. De hát ez az, ami nem megy. Emberek meg akarják tartani az életüket, és így vesztik el azt. Aki pedig elveszti a maga életét, vagyis hajlandó feladni azt, az méltóvá válik arra, hogy képes legyen új úton elindulni.
Alig hiszem, hogy valaki is lenne köztünk, akinek nem volna szüksége megtisztulásra.
A mi életünk is olyan, mint Jeruzsálemé, hogy rakódnak benne egymásra a rétegek, és észre sem vesszük, hogy már hol tartunk. És talán magának Istennek kell megszégyenítenie bennünket, mint Jeruzsálemet Betlehemmel, hogy felébredjünk valahogyan.
Kevés igazán felébredt ember van. Jézus egészen az volt, de mi rendszerint a káprázataink által fogvatartott emberek vagyunk. Panaszkodunk a valóságra, ami körülvesz bennünket, miközben mi magunk hozzuk létre az életünk valóságának legnagyobb részét. Azt mondjuk, hogy cudar a világ, pedig ennek a felidézésében mindnyájan részesek vagyunk. Egy biztos, hogy az ember számára semmi sem olyan fontos, mint az, hogy megszabaduljon káprázatai rabságából, különben nem éri el azt a létszintet, ahonnan egykor majd boldogan és hálásan tud visszatekinteni. Felébredni és a káprázatok rabságából kiszabadulni pedig Jézus által lehet. El lehet őt utasítani, éspedig nem csak nyilvánosan és dühödten, hanem megtartva a vallásos és ünnepi kereteket is, szépen és csendben, belül a szívünkben. Ez egyszerűen úgy történik, hogy valami másé vagy valaki másé az első hely, a középső, a legfontosabb, legtöbbször a saját magunké. Pedig milyen jó lenne néha elfelejtkezni magunkról, és rájönni, hogy nem is vagyunk olyan nagyon fontosak, mert ő a fontos egyedül. Ez lenne az igazi felébredés, és ez lenne az igazi megtisztulás.
Végül pedig Isten nem csak hűséges szeretetét nyilvánítja ki azzal, hogy Betlehemet választotta Jézus születése helyéül, és nem is csak a minket megtisztító szándékát mutatta meg, hanem azt is kinyilvánította ezzel a Betlehemmel, hogy föl akar és föl is tud minket emelni a végleges létezés magasságáig. Mert a Dávid királyságát örök királyságnak szánta, és a Dávid városában született Jézus nem kevesebbet, mint az örök életet hozta el nekünk. Az örök élet nem mennyiségileg végtelen, időben állandóan folyamatos biológiai élet, ezért teljesen fölösleges Heine csúfolódása, hogy ő ott unná magát. Az örök élet Isten előtt is érvényes, végleges és megdönthetetlen létezés, éspedig azáltal, hogy az ember belegyökerezik Isten létezésébe. Őáltala és őbelőle való a mi örök életünk. Akik befogadták őt, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek. (Ján. 1,12)
Akinek ilyen élete van, az megértette és megtalálta, amit Krisztus hozott nekünk. Az ilyen ember nyugodt és kiegyensúlyozott, képes a szeretetre és örömét leli még a próbákban való helytállásban is. Az ilyen embert nem lehet megsérteni, mert ő tudja, hogy neki imádkoznia kell azokért, akik őt akár üldözik is. Egy nemzetközi konferencián mondta el egy japán résztvevő, éspedig amerikaiak jelenlétében, San Francisco-ban, ahol a konferencia volt, hogy édesapja a világháború alatt pincében, óvóhelyen hallotta a bombák zuhogását, de nem a saját maga megmaradásáért imádkozott, hanem annak a repülőnek a pilótájáért, aki szórta rájuk a bombákat. Ezt jelenti keresztyénnek lenni. Amikor már visszavonjuk a projekcióinkat, amikor már nem egymást hibáztatjuk, amikor már az sem igazán fontos, hogy életben maradunk-e, mert már csak az a fontos, hogy a másik ember hol tart az üdvössége útján.
Egy boldog jegyespárral beszélgettem a múltkorában, készültünk az esküvőjükre, amit itt tartottak a templomunkban. Arra terelődött a szó, mit szeretettek meg egymásban, mit tartanak a másikban a legtöbbre. Ilyenkor olyasmik szoktak elhangzani, hogy okos, hogy erős, hogy jókedvű, azt szerette meg a másikban – de ez a menyasszony azt mondta, és még a könnye is kicsordult közben, hogy „azt a nagy szívét” szerette meg a párjának. Igen, ez a fontos, és ez az egyetlen igazán lényeges kérdés, mekkora szívünk van. Belefér-e, hogy nem rovunk fel mindig, minden hibát, amit a másik elkövet. Belefér-e a szívünkbe, hogy tudunk méltányosak lenni és megbocsátani is, ha kell. Belefér-e a szívünkbe, hogy a lelki családunknak, a gyülekezetünknek is szüksége van a helytállásunkra, sőt, már magára a jelenlétünkre is, mert hiszen azzal is ajándékot adunk a többieknek. Belefér-e a szívünkbe, hogy túlemelkedünk egy-egy félreértésen, vagy valakinek olykor akár a rosszindulatán is? Mert az igazán nagy kérdés életünk dolgában az, hogy mekkora szívünk van. Ünnepi szóval szoktuk ezt nevezni szeretetnek is, amit Megváltó Jézusunk minden fontos dolog sarokkövének tekintett. Ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok, mondja az apostol, és ez pontosan így is van. Aki szeretet nélkül éli le az életét, annak üres az élete. Ezért mondhatjuk, hogy Jézus a valódi tartalmat hozta földi életünknek, mert ő a szeretetet hozta nekünk. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és szeresd a másik embert úgy, ahogy magadat szereteted, ez a nagy parancsolat, amiben benne van az összes többi. Ezt ő maga foglalta így össze számunkra.
Hát miért Betlehem? Mert Isten a hűségét nyilvánította ki ennek a helynek a választásával. Legyen életünknek újra alapjává az ő hűsége, és ha ezt komolyan vesszük, minden alapozódhat újra, minden kezdődhet elölről, akár hogyan el is rontottuk volna már. Mert ő a megtisztulásunkat is akarja. A sok lerakódott réteg eltakarítását, igazi megújulást. Itt vár minket a kegyelem királyi vendégsége, jöjjetek, tegyük le gyarlóságainkat! És ő akkor nekünk adhatja az örök királyságot Krisztusban, ami nagyobb az életnél, de nagyobb a halálnál is. Azt az örök életet, amit azoknak hozott, akik benne hisznek. Hát ilyen Megváltó született karácsonykor Betlehemben. Jöjjetek, dicsőítsük és magasztaljuk érte Istenünket. Ámen.

Úrvacsoraosztás