Igehirdetés 2004. június 2o.

Az a neved, hogy élsz

 

Lekció: Jel 3,1-6
Textus: Jel 3,5

“Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.”

 

Igehirdetés

A Jelenések könyve az egyik legtitokzatosabb könyv a Bibliában, hiszen teli van jelképes beszéddel, amik többsége a jövőben bekövetkező eseményekre vonatkozik. Kétezer esztendő alatt sokszor használták már ezt a könyvet a végidőkben bekövetkező dolgok menetrendjeként, pedig a Jelenések könyve sem nem álmoskönyv, sem pedig jóskönyv, hanem vigasztaló igehirdetés üldözések közepette élő emberek számára. Semmiképpen nem helyes tehát úgy olvasni, mintha a benne szereplő eseményeknek majd szépen sorban egymás után kellene bekövetkezniük a történelem során, mert ez a könyv nem ezt akarja a kezünkbe adni, hanem Isten cselekvésének valóságos és mindig esedékes mivoltára emlékeztet.

Mint vigasztaló irat, arra mutat rá, hogy az ő cselekvése akkor is bekövetkezhet, amikor az emberek már nem számítanak arra. Ő ki tud nyitni vasajtókat és le tud pattantani bilincseket, ha akar, ezt megtapasztalták az első keresztyének éppen elégszer. Fel tudja nyitni a halál vasajtaját is, erről szólt Krisztus feltámadása. Ő el tud tölteni mennyei lélekkel rettegő embereket, erről szólt a pünkösd. Mert ő nem csak egy név és nem csak egy fogalom, hanem hatalmas szeretet és örök erő, aki egészen valóságosan, személyesen és cselekvő módon jelen van ebben a világban. A hét levélben, amelyek a Jelenések könyve első hányadában találhatók, s amelyek közt a ma olvasott szárdiszi levelet is találjuk, jelképes beszédeket hallunk: elmegyek, odaállok ajtód elé és bekopogtatok rajta, adok neked az elrejtett mannából, kapsz tőlem egy fehér kövecskét, rajta új írott névvel, amit senki nem ismer, csak az, aki kapja – és még sok hasonlót!

Az Úrnak azonban nem csak helyeslő és támogató cselekedeteiről hallunk, hanem olyanokról is, amelyek figyelmeztetést tartalmaznak. Kiköplek számból, ha langymeleg vagy, sem hideg, sem pedig hév. Elmegyek hozzád, és kimozdítom helyéről gyertyatartódat, ha meg nem térsz. Úgy foglak fölkeresni, olyan váratlanul, mint az éjjeli tolvaj, ha nem leszel éber. E figyelmeztetéseket éppen olyan komolyan kell venni a könyv olvasóinak, mint a vigasztaló üzeneteket, mert ugyanaz az Isten mondja. Lássuk először az intéseket a szárdiszi gyülekezetnek írt levélből: mind megtérésre hívó üzenetek, utána pedig figyeljünk a levélben található vigasztaló isteni szóra!

“Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Félelmetes mondat, mint minden, ami a dolgok mögé néz és a látszatokat leleplezi. Fel tudod sorolni vallásos őseidet, akikre büszke vagy. Az a neved, hogy élsz – mert minden vasárnap templomban vagy és az utcából, ahol laksz, nem sokan akadnak ilyenek. Az a neved, hogy élsz, mert szolgálatot is végzel, ami sokaktól távol van. Az a neved, hogy élsz, mint gyülekezet, mert sokan járnak templomba és nevezetes renoválások és bővítések történnek. Az a neved, hogy élsz, mert stadionra való népet tudsz megmozgatni, mint felekezet. Még sok más módon érdemelheti ki ember vagy közösség a nevet, hogy él. Meggazdagodással, kitüntetésekkel, sikerekkel, jó hírrel – sok fajta módon. Gyakran azzal, hogy a világ megjavításával foglalkozik, éspedig ahelyett, hogy belülről ő maga jó és valóban megbékélt lenne. Rendezkedik a világban: legyen minden úgy, ahogy szerinte jó, s akkor “megjavul”a világ. Az a neved, hogy élsz…

Pedig halott vagy. Olyan a mondat, mint egy ostorcsapás, vagy amikor kalapáccsal ráütnek az üllőre – cseng tőle az ember füle. Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Vannak szép keretek, tetszetős statisztikák, fel tudsz mutatni sok mindent, amit szereztél, gyűjtöttél, nevet szereztél, talán tisztséget is – de belül valójában halott vagy. Nem tudod erősíteni a többi haló félben lévő embert, nem sugárzanak belőled élet-erők, te is csak a magad pecsenyéit sütögeted, nem vagy éltető a lelkileg haldoklók számára. Éltetni ugyanis csak élő ember tud, akit Isten Szentlelke újjászült és naponta vezérelhet. Térj meg, hogy belőled is élet-erők származhassanak ki megint, ahogy régen is volt!

Mert nem találtam cselekedeteidet teljeseknek Isten előtt. Itt most egy pillanatra jó azt a különböztetést megtenni, hogy más az emberek előtti, és más az Isten előtti “teljes cselekedet.” Emberek előtti az, ami jól van eladva. Tudjuk, hogy ügyes tálalással cégéres bűnökből közéleti erényeket lehet csinálni. A legsilányabb ember is, ha eleget szerepelt a képernyőn, népszerűségnek örvend bizonyos rétegeknél, s azt is tudjuk, hogy minden emberfia törekszik arra, hogy embertársaival elhitesse, ő alapjaiban nagyszerű ember. Vannak ügyesebbek és ügyetlenebbek, és olyanok is akadnak, akikről csak évtizedek múltán derül ki, kik is voltak valójában, mikor eltűntek már a történelem színpadáról.

Isten előtt “teljes cselekedetet” az Úr ítéli ilyennek, nem pedig az emberek. A bibliai próféták egyike sem nyert népszerűségi listavezetést: bebörtönözték, felnégyelték vagy karóba húzták őket. Mózest el akarták kergetni, Pált többször megkövezték, a világ Megváltóját keresztre feszítették – de a cselekedeteik Isten előtt teljesek voltak. Ha azon gondolkodunk, mit is jelent valójában a teljesség a cselekedetekben, akkor maga a szó igazít el. Teljesség, görög szóval pléróma olyasmi, amit Isten adhat, mert az egyedül neki van, minden más a világon töredékes. “Teljes cselekedet” ezért az, ami Istentől való. Amilyen mértékben őtőle van valami, annyiban hordozza az ő a plérómáját. Ha saját nevünkben, a saját fejünk után teszünk valamit, az csak ránk vall, minket dicsőít vagy gyaláz, ám amikor Istentől van valami bennünk, az őt jeleníti meg az emberek között. Így kell értenünk, ha valami Isten dicsőségét szolgálja ebben a világban.

Amikor tehát a Jelenések könyve arról beszél, az Úr nem találta teljesnek a szárdisziak cselekedeteit, akkor arról van szó, hogy mindent csak maguktól tettek, nem beszélték meg Istennel, nem figyeltek útmutatásaira, mentek a maguk feje után. Lehettek a tetteik hatékonyak és sikeresek, lehet, az emberek számára jól eladhatók, sokan esetleg tapsoltak is nekik, de Isten előtt megvizsgálva azokat hiányzott belőlük az Istentől való. Ezért nem volt cselekedeteikben pléróma, isteni Lélek, jelenlét: csak emberi cselekedetek voltak, semmi más.

A figyelmeztetés, ami ebből fakad, ébresztget. Ha mindez így marad, elmegyek hozzád mint éjjeli tolvaj, mondja az Úr. Az élet mindenképpen kiszámíthatatlan, ám az intésnek szinte felmérhetetlen a hordereje. Amikor Isten úgy jön, mint az éjjeli tolvaj! Eljön, és ő készületlen, alszik – pedig Isten keresi őt. Akarna vele beszélni, de nem lehet, mert ő nem képes erre. Elfoglalja a munkája, családja, az egészségi panaszai, a világ eseményei, millió dolog, talán csak egyszerű fásultság, ki tudja. Az Úr jönne hozzá, ő pedig nincs ébren. A figyelés hiánya a legdöntőbb ok a közúti balesetekben éppen úgy, mint az emberek közti személyes koccanásokban, vagy éppen tragikus ütközésekben. Ez választ el minket legtöbbször Istentől is: átalusszuk a megszólítás pillanatait. Ebből következik, hogy eljön hozzánk, mint éjjeli tolvaj, váratlanul és kiszámíthatatlanul s mi ott vagyunk – készületlenül…

Íme, ezek hát a dolgok, amik ébresztő szóval közelítenek: az a neved, hogy élsz, pedig belül halott vagy, nem tudod erősíteni a többieket, akik haló félben vannak – cselekedeteidből hiányzik az isteni jelenlét nyoma.

Ezen kívül azonban vigasztalások is megszólalnak e pár sorban! Mindenek előtt az, hogy megemlékezhetsz róla, miként vetted valamikor az evangéliumot, megtarthatod azt, és – megtérhetsz. Nincs az emberi életnek olyan mélysége, kudarcos vagy kiszolgáltatott állapota, ahol ne lehetne emlékezni Isten nekünk mondott ígéreteire és ne lehetne megtérni! Az elmúlt héten vettünk búcsút egy asszonytestvérünktől, aki hatvan éves korában emlékezett vissza arra, amit neki az élő Isten mondott már gyermekkorában, s ez az emlékezés megtérésére és üdvére lett. Úgy ment el közülünk, mint aki szép példát hagy maga után mindnyájunk számára. Emlékezzél róla, miként vetted és hogyan hallottad! Talán konfirmációi igéd, talán a héten olvasott biztatás, mindegy: csak tartsd meg és térj meg!

Aztán az is megszólal itt a szárdiszi levélben, hogy vannak néhányan, akik “nem fertőztették meg ruhájukat.” Ennek is elmegy a híre: a gyülekezetben vannak ugyan rendetlenül élő, kicsapongó emberek, de néhányan megőrizték tartásukat. Ezek fehérben fognak velem járni, mert – méltók arra. Jutalmuk a makulátlan tiszta élet, nem is kell más érdemrendeket kapjanak. A ruha ugyanis az erkölcsi színvonal jelképe a Bibliában: fehérben járni annyi, mint tiszta kezekkel és tiszta szívvel élni. Ez a jutalom, ehhez nem kell semmit hozzátenni. Egyszerű megfordulással bárkié lehet, nélküle azonban senki nem látja meg az Urat, mert – magunktól – mindnyájan elfelé megyünk tőle…!

Erről részletesebben is szól: “Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből.” Ha van rémisztő gondolat, az bizonyára az, hogy elmúlik az élet és egészen semmivé leszünk. Ezt nem tudjuk elfogadni, még megérteni sem, és nem csoda, hogy rettegünk tőle. Joggal, mert nem is erre születtünk. Az ember arra van teremtve, hogy Istent megismerje és vele örök boldogságban éljen itt a földön és – egykor odaát. A Sixtus-kápolna Utolsó ítélet freskóján van egy ember, rémült szemekkel néz lefelé, s jól láthatóan retteg attól, ami bekövetkezik majd rá. Ez maga a kárhozat, a boldogtalanság: az üdv hiánya.

Aki győz, az fehér ruhákba öltözik és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből. Milyen fontos, hogy az ember rajta van egy listán, vagy nincsen! Az elmúlt héten Horvátországban jártunk, magyar lakta vidékeken. Szívtépő volt a szétlőtt, romos, elvadult vidék. Nem sokan maradtak magyarok a délszláv háború után – igaz, már az azelőtti háború után sem. Ők mesélték, micsoda félelemmel várták, amikor jöttek a behívók, menjenek a tűzvonalba meghalni. Aki rajta volt egy listán, hogy mentessége van – az megmenekült. “Nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből” – azt jelenti, hogy az ember megmarad. Milyen jó, ha egy hazatért szerettünk után úgy tekinthetünk, mint Isten gyermekére! Az elmúlt héten búcsúztunk egy férfi testvérünktől is. Itt volt velünk a templomban, amikor csak tehette, hallgatta Isten igéjét, élt vele – és szolgált tehetségével, mérnöki munkájával Gimnáziumunk megépítésében. Mindenkor szeretettel fogunk rá emlékezni, mintha itt lenne közöttünk!

A vigasztalás Isten igéjében kettős, nekünk halandó embereknek:  “Aki győz, nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből.”  Vagyis lehet győznünk, nem feltétlenül erősebbek a lehúzó, destruktív erők, nem vagyunk vereségre ítéltetve. Bárcsak sokan hittel fogadnák ezt az evangéliumot: van győzelem, van új élet minden ember számára! Ez a vigasztalás egyik fele. A másik pedig ez: annak neve “fel van írva az élet könyvében.” Ha vétett volna is, ahogyan mindnyájan vétünk, akkor sem törlöm ki nevét az élet könyvéből – mert megvolt benne az igyekezet a jóra. Az ilyen ember van, véglegesen és visszavonhatatlanul létezik. Akkor is, ha a teste porrá omlik, és akkor is, ha eltemetjük: Isten szeretetében örökké van, nevét nem törölték ki az élet könyvéből!

Járhatunk ebben a hitben mindnyájan: mert érdemes így élni és érdemes így készülni ama napra, amikor testileg magunk is elenyészünk. Addig pedig legyen imádságunk:

 

” Nyílj fel, édes szív rózsája, jó illatú violája,

Hogy lehessen maradása, Szívemnek s benned lakása,

Jézus engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem!

Engem bűnöst kérlek ne hagyj, Halál rabját, kínra ne adj!

Sőt, ha eljő majd halálom, Szent jobbodra engedj állnom!

Jézus engedj hozzád térnem, veled halnom, veled élnem!”

 

Így is legyen. Ámen.

 

 

Fohász

Mennyei jó Atyánk, köszönjük igéd szavát, amikor megmér bennünket és akkor is, amikor vigasztal és erősít. Szükségünk van erőidre, mert magunkat szeretjük a legjobban, és énünk óhatatlan  önmagába zárul. Köszönjük a megváltás csodáját, hogy te Krisztusban minden szeretetedet ránk pazaroltad. Taníts minket tanítványainak lennünk, hogy bennünk legyen fény először és csak azután igyekezzünk a világot takarítani magunk körül. Köszönjük azokat, akiket szerethetünk és azokat, akik szeretnek bennünket, de kérve kérünk, hogy vezess minket ennél is többre, hogy azokat is szeretni tudjuk, akiktől nem kapunk jót. Segíts feladatainkban, adj egymás közt megértést és szelídséget, hogy a bennünk lévő fény fontosabb legyen, mint amit a világban akarunk létrehozni magunk körül. Vigasztald gyászoló testvéreinket, mert te magad vagy a feltámadás és az élet. Adj békességet családjainkban és épülést az anyaszentegyházban: Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen.