Akiknek nem árt a második halál

Igehirdetés 2004. augusztus 1.

Akiknek nem árt a második halál

 

Lekció: Jel 21, 1-9
Textus: Jel 21, 7-9

“Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és a hitetleneknek, és utálatosaknak és gyilkosaknak, és paráznáknak és varázslást űzőknek, és a bálványimádóknak és minden hazugoknak helye pedig a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled, a világosságok Atyjától száll alá. Köszönjük, hogy eljöhettünk szent házadba, ahol hálát adunk életünkért, egészségünkért, otthonunkban a terített asztalért és minden gondoskodásodért, amivel fenntartod életünket. Köszönjük az anyaszentegyház közösségét, ahová te hívtál el bennünket. Kérünk mai együttlétünk áldásáért, hogy ne csupán emberi beszéd, hanem tőled való Ige szólhasson közöttünk. Add most jelenlétedet, a Szentlélek világosságát, erejét és megújító hatalmát, ami nélkül hiábavaló minden erőfeszítésünk. Segíts, hogy sokkal inkább gyermekeid és Megváltó Jézusunk követői lehessünk, mint eddig voltunk. Ébreszd fel az alvót, erősítsd a megfáradtat és szólíts meg mindnyájunkat! Ámen.

 

Igehirdetés

Azt szokták mondani, hogy egyetlen életünk van és ez az egyetlen életünk mindennél többet ér. Amikor egy haldokló ágya mellett megállunk, vagy amikor fizikailag veszély közelít, pontosan érezzük, hogy ez így áll. Az élet egyszeri és megismételhetetlen, amit mindnyájan “most és mindörökre” élünk, ezért hát illő vigyázni rá. Fáj is az ember szíve, amikor olvassuk a statisztikákban, hogy mennyi létrontás történik éppen itt, a mi országunkban nikotinnal, alkohollal, a változatlanul növekvő kábítószerezéssel és sok más módon is, mert ezek a visszaélések mind-mind éppen életellenességükkel rombolnak. Az élet Isten ajándéka s ezért mindig ő ellene vétünk igazán, amikor az élet ellen vétkezünk, akár túl sok evéssel-ivással, munkában agyonhajszolással, akár pedig harag, irigység, bosszú önmagunkban megtűrésével vagy éppen tenyésztésével – mert ezek mind életellenes dolgok. Vigyáznunk kell az életre, biológiai mivoltunkra, hiszen törékeny, sérülékeny edény, jól tudjuk.

Van azonban valami, ami még az életnél is nagyobb – és ez az üdv. Az élet, akármilyen szép és élményekkel teli dolog is, önmagában csak hordozója, edénye az üdvnek, de még nem maga az üdv. Az életet tele kell töltenie és át kell járnia az isteni többletnek, mert az élet önmagában üres és tünékeny, elszalad és csak emlékeket hagy maga után. Nem az élet a legnagyobb, hanem az életben megvalósuló üdv. Ha az nem jön létre, az élet lényege hiányzik, üres maradt akkor is, ha volt benne bőven élmény, siker és gazdagság.

Erről szól a mai igénk, amikor azt mondja, hogy aki győz, annak nem árt a második halál. Különös ez a kifejezés, hogy “második halál”, hiszen azt gondolnánk, valaki vagy meghal, vagy nem, életből és halálból csak egy van – de a Biblia nem ezt mondja. Egy lelki titkot fed fel előttünk: az első halál a biológiai működéseink leállása, a “második” pedig az, hogy minden ember elfoglalja helyét az örökkévalóságban. Van, aki lelki-erkölcsi értelemben nem visz magával semmit, ami ott megállhatna, úgy élte le életét. Amint a Jelenések könyve mondja: gyáván, hitetlenül, hazugságban. Ha leáll a szíve, azzal nem csak biológiai létezése szűnik meg, hanem az erkölcsi-lelki énje is, mert már nincs több lehetősége, eljátszotta mindet: ilyen módon ezért véglegesen benne marad a halálban. Ám vannak, akiknek nem árt a második halál, a nagy megméretés, mert lelki-erkölcsi értelemben élő, Isten számára is létező emberek voltak. Nem csak ettek-ittak, dolgoztak, nem csupán biológiai gépezetük működött, hanem meghozták a maguk döntéseit, áldozatait – erkölcsi lények voltak. Nem csupán az élet, hanem az örökkévalóság számára is léteztek! Ők sem “érdemeik elismeréseként”, hanem Isten kegyelméből jutottak az üdvhöz – de a szívükben igent mondtak rá, s nem dobták el, nem játszották el annak lehetőségét.

Az élet egyetlen reális tartalma az üdv, amit vagy megtalálunk s akkor nem üres kézzel megyünk az örökkévalóságba, vagy nem – s akkor bizony árt a második halál. Nagyon is örömteli olvasmány a Jelenések könyve, hiszen az élet és a történelem borzalmai mellett, amiket nagyon pontosan ismer, gyönyörűségesen szól az üdvről is – az élet igazi tartalmáról – hogy akik vágynak arra felismerjék, szeressék és meg is valósítsák magukban!

Mai igénkben mindenekelőtt úgy hallunk az üdvről, mint ami valami új dolog. “Láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúltak.” Sokan ismerik az érzést, amikor leszámoltak életük egy lehúzó terhével, talán bűnével, hogy a megfordulás, mondjuk így, megtérés következményeként más ég lett felettük és más föld a lábuk alatt. Az egész valóság átalakul, ha az ember szíve átalakult. Aki belül keserűséggel van bélelve, az a világot is gonosznak és ellenségesnek látja. Aki boldog, mint a menyasszony és a vőlegény a menyegzőjekor, az a világot is szépnek látja. Nem véletlen, hogy ezt a nagyon is életes képet használja a szentíró: a szent város, a mennyei Jeruzsálem úgy száll alá a mennyből, olyan szépségesen, mint a férje számára felékesített menyasszony! A kép azért szép, mert a házasságkötés nem csupán pecsét és papír, amint degradálva mondogatják mainapság, hanem egy új életszakasz, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Új dolog az ember életében, hogy valakiért igazán és szíve szerint élni akar: ilyesmit gyermek nem tud sem eldönteni, sem megvalósítani. Aki ebben él, az maga mögött hagyta a gyermekkort és új életszakaszba lépett: ember lett.

Ehhez hasonlítja az üdvöt az ige. Valami új kezdődik: “Aki Krisztusban van, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Az üdv az ember életének mozgásba lendülése, megújulása. Van, amikor tényleg akkora a változás, hogy mintegy új ég és új föld lesz körülöttünk, de olyasmi is idetartozik, amikor Istennek egészen egyszerű, apró ajándékát tudjuk elfogadni az ő kezeiből. Egy új tulajdonság megjelenik, ami eddig ismeretlen volt. Ez is az üdv része, még akkor is, ha nem látványos a dolog. Eddig türelmetlen voltam, sietős, nem bírtam elviselni, ha valaki az utamat állja vagy mást akar, mint én – de most képessé válok a csöndes, türelmes szemlélődésre, nem csak a hatékonyságra és eredményességre.

A zsidó lelki mozgalomnak, a haszidizmusnak a lelkisége kis történetek formájában maradt fenn, amiket összegyűjtöttek és magyarra is lefordítva olvashatóak. Ezek között található egy, mely egy nevezetes rabbiról szól. Meghívták egy ünnepségre, de nem lehetett megkezdenie a szertartást, mert nem volt ki a minjan, a szükséges tíz férfi,  kilencen voltak. Ráadásul esett az eső egész nap, és sokáig hiába vártak egy betoppanó vándorra. A rabbi nagyon bosszús és ingerült lett, mert nem szerette, ha várakoztatják. Végül arra jött egy koldus, aki a felkérésre, hogy legyen tizedikként jelen a szertartáson, azt mondta, úgy legyen – és betért a házba. Amikor forró teával kínálták, azt mondta, úgy legyen. Amikor az evőasztalhoz invitálták, megint csak ez volt a válasz. Megkérdezték tőle, te mindig ezt mondod, úgy legyen? Mire ő így válaszolt: A zsoltárban az áll, hogy “Boldog a nép, amelynek így van dolga” (Zsolt 144,15) – és mindjárt el is tűnt a szemük elől. A következő éjszakán nem jött álom a rabbi szemére. Újra és újra a koldus szavajárására gondolt “így legyen” – amíg nyilvánvaló nem lett számára, hogy az nem más volt, mint Illés próféta, aki azért jött el, hogy megrója bosszankodásra való hajlama miatt. “Boldog nép az, amelynek így van dolga!” suttogta – és rögtön el is aludt…

Az üdv néha egyetlen új tulajdonság megjelenéseként van jelen, semmi több. Legyen az állhatatosság, szelídség vagy kedvesség – kiből mi hiányzik. Minden nap egy követ rakni a házhoz – végül egy várkastély is felépülhet így, tudjuk. Az üdv, mint Isten adta újdonság, amivel gazdagodtunk. Belátás, felismerés, egy önmagunkra ismerés vagy elhatározás. Megrendítően szép élmény lehet, ha Isten kezéből fogadjuk, mint amikor a vőlegény magához öleli a menyasszonyt, aki számára van felékesítve. Mint az új ég és az új föld – mint a mennyei Jeruzsálem!

Az üdv Istennek olyan jelenléte, halljuk továbbá, melyben vigasztalás van. “Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek és maga Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”  A világban sok a könny, a gyász és a jajszó – s akad fájdalom is elég. Emberélet nem járható úgy végig, hogy ezeket meg ne ismernénk. És ha nincs is éppen közvetlen veszteségünk, maga az élet szenvedés – ezt tudjuk. A sikeres,  hatékony, eredményes élet is az. Nem véletlenül kérdezi a Káté mindjárt első kérdésében, hogy “Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” – mert vigasztalásra szorul, aki ember fia. Azért mert ember: mulandó, gyarló, megsebzett szívű ember. Legyenek vigasztaló együttléteink az Úrral! Isten sátora az emberekkel van: velük lakozik, s azok az ő népei lesznek! Maga Isten lesz velük, az ő Istenük – ez az üdv, testvérek: az Istennel töltött idő! Ez nem vész el akkor sem, amikor a test lehull rólunk. Jön velünk az örökkévalóságba – mert ez az igazi “tartam” – amit egy Rilke is oly nagyon keresett. A közelében töltött időben értjük meg, hogy ő  “az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, aki inni ad a szomjúhozóknak az élet vizének forrásából ingyen!” (Jel 21,6)

Végül azonban még egy arca az üdvnek: a döntés. “Aki győz, örökségül nyer mindent, annak Istene leszek és az fiam lesz nékem.”  Az üdv nem hull ölünkbe, a magunk harcait meg kell vívni, döntéseinket és áldozatainkat meg kell hozni. Örökségül nyerni mindent azt jelenti, hogy az mindig az ember saját döntése, az üdv útján akar-e járni vagy sem. A döntés, “igenünk” Isten kegyelmére elengedhetetlen része az üdvnek. Nem lehet kívül is, meg belül is lenni Isten országán!

Dönteni kell, bemegyünk-e a szoros kapun, járunk-e a keskeny úton, vagy sem. Nem lehet az ember egyszerre “hideg is meg hév is” – mert a langyosat kiköpi Isten. (Jel 3,15-16) Vannak, akik könnyen hoznak döntéseket, s vannak, akik sokat morfondíroznak. Amikor azonban az üdv dolgáról van szó, tulajdon énünket kell feladni: “…aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti érettem és az evangéliumért, örök életre eleveníti meg azt.” (Mát 8,35   Márk 10,29-30)  Ne féltsük hát magunkat – adjuk fel régi énünket, hogy Jézus adhasson mennyei, örökkévaló és üdvösséges ént!

Istentől való “új” az üdv – életünk gyógyulása. Új ég és új föld, igen, ám néha csak egyetlen új képesség: megjelenő türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség Istentől. Valójában az ő jelenléte az üdv: párbeszéd és összetartozás, ami megvigasztal s letörli szemeinkről a könnyet. Végül pedig döntés, hiszen “aki győz, örökségül nyer mindent. Annak Istene leszek, az pedig fiam lesz nekem” – az ilyen embernek valóban nem árt a második halál. Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Istenünk, te úgy alkottad életünket, hogy abban megvalósulhat a mennyei lét, az üdv. Adj áldott, csendes perceket, amikor veled beszélhetjük meg dolgainkat. Áldd meg a munkálkodókat, adj pihenést a nyaralóknak és lelki megfrissülést mindnyájunknak! Ámen.