Igehirdetés 2006. április 16. Húsvét

Krisztus feltámadott!

 

Lekció: Márk 16,1-8
Textus: Márk 16,9-18

 

Imádkozzunk!

Áldunk téged, mennyei Édesatyánk, hogy nem a veszedelemre és nem a megsemmisülésre, hanem a magad számára teremtetted az életet. Köszönjük a tavasz eljöttét, amikor megújul körülöttünk minden, ami csak él, és köszönjük, hogy mi is megérhettük ezt az új tavaszt életben és egészségben. Köszönjük a húsvét ünnepét. Álmélkodva csodáljuk végtelen nagy jóságodat, amivel megmutattad, nekünk embereknek, hogy a világ Megváltója nem csak meghal bűneinkért, mint ártatlan, tiszta bárány, de harmadnap fel is támad mindenek megigazulására. Segíts minket hitünk megújulásában, hogy részesei lehessünk most ennek a csodának magunk is. Jöjj el közénk, Feltámadott Jézus, te magad, és bíztass minket is, mint egykor tanítványaidat, hogy meglátunk majd téged, mert előttük mész. Imádkozunk hozzád a beteg és elaggott testvéreinkért, akik nem lehetnek közöttünk és odahaza vagy kórházi ágyon várják az erőt és a gyógyulást. Kérünk az árvíz fenyegette családokért, hogy segítséget találjanak a bajban. Imádkozunk országunknak olyan elöljárókért, akiknek saját hazájuk java a legfontosabb. És imádkozunk ennek a mostani ünnepnek megszenteléséért, az ige hirdettetéséért és az úrvacsorai közösségért, hogy mi magunk is új életre támadhassunk fel megváltó Jézusunkkal együtt. Ő érte kérünk, hallgass meg minket imánkban! Ámen.

 

Igehirdetés

Húsvét a feltámadás ünnepe, ami azt jelenti, hogy nem ment kárba semmi abból, amit Jézus hozott ennek a világnak. Pedig jól tudjuk a nagyheti történetből, hogy elárulták, megtagadták, kigúnyolták és megkorbácsolták, aztán világ csúfjára keresztfára szögezték, és végül rablók közt halt meg. Mindenki azt mondhatná, milyen kár. De a húsvét reggelének fénye azt mondja, hogy nem veszett el semmi abból, amit ő csöndes, magányos elvonultságaiban imádkozott, nem ment kárba semmi abból, amit az Atyára figyelve, neki engedelmeskedve eldöntött és megcselekedett ezen a földi világon. Jól tudta ő ezt, mikor így szólt: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Mát 24,35)

Húsvét azt jelenti, hogy az emberélet horizontja tágasabb és nagyobb a születés és a halál közé rekesztett napok számánál. Mi emberek nem a magunk számára, hanem Isten számára vagyunk, s ez nagy különbség. Ha mi valóban az ő számára vagyunk, akkor egyetlen emberi életből sem megy kárba semmi, ami méltó arra, hogy az örökkévalóságban az Úr közelében megmaradjon. Csak az vész el, ami méltatlan Isten közelségére, vagyis ami hamisság, szeretetlenség és hitetlenség volt. Ezekért tényleg kár volt, ezek tényleg pusztulásba mennek. De mi magunk megmaradunk, éspedig annál inkább, minél inkább meghaltunk Jézussal együtt az ó-emberünknek, s feltámadtunk vele az új életre! Cselekedeteink jönnek velünk az emberélet útján egészen az örökkévalóságig, mert amit egyszer megtettünk, az „most és mindörökre” meg van téve… Feltámadásunk azonban még előttünk van, számunkra az még csak erkölcsi értelemben lehetséges, s nagyon is szükséges – de a Jézus feltámadása már megtörtént és mögöttünk van!

A húsvét arra való, hogy megteljen az ember szíve bizakodással: nem élünk hiába! Van olyan élet, és erre rá lehet találni, amin nem fog a halál, és ez pedig a krisztusi élet. Igaz, ha csak annyi volna a feltámadás, hogy jön velünk minden, amit valaha tettünk és szóltunk, akkor nagyon is lehetnek kételyeink, hogy mi vár ránk az örökkévalóságban. Emlékezzünk csak, hogy minden kor minden embere tud a nagy megmérettetésről, amikor már nem emberek mondanak rólunk véleményt, hanem az derül ki, hogy ki mennyit is ér az igaz bírák előtt. A perzsák szerint például, ha csak egy madártollnyi súllyal több jót tett is valaki életében, mint gonoszt, az már megmenekül. De vajon meglesz-e az a madártoll-súly, vagy sem? Ki tudná megmondani? A kétely erre nézve mindaddig kíséri az embert, amíg csak a Feltámadott előtt meg nem nyitja magát. Amint ő belép az életünkbe, a szív megtelik bizakodással és hittel!

Nincs is fontosabb mondandónk húsvét ünnepén, mint hogy Krisztus feltámadott és él! Előttünk megy, ahogy ő maga mondja – hogy meglássuk őt! Jelen van mindenütt. Aki ő hozzá megy, azt semmiképpen ki nem veti. Aki behívja őt, ahhoz bemegy, vele vacsorál és az is ő vele! A húsvét lényege tehát a Jézus jelenléte: ezen a napon minden erről szól!

Ez hozta létre az első gyülekezetet, megváltoztatva annyi ember életét. Az ő jelenléte világított az évszázadok során – annyi sötétségben is – emberek ezreinek, s mi is ezt keressük, valahányszor belépünk a templomba vagy odahaza összekulcsoljuk a kezünket és olvassuk az igét. Megtapasztalható bárki által, aki őt igaz szívvel keresi, mert az ő jelenléte mindig emberi életekben tükröződik!

Nem jól tükrözi a Jézus jelenlétét az ún. „értelem.” Sokan itt vérzenek el, mert azt hiszik, amit gyarló emberi értelmükkel nem tudnak átfogni, az nincsen is… Mindent érteni akarnak és végül – nem értenek semmit. Főleg azokat nem, amik magasabbak az emberi értelemnél – pedig ilyenből akad éppen elég. Maga az élet is messze túl van azon, amit fel lehet fogni belőle – bárki beláthatja. Nem csak a halál van túl értelmünkön, ezt ui. valóban meg szoktuk tapasztalni – hanem az élet is! Ezt nem szokás észrevenni, annyira belefelejtkezünk az életbe. Az értelem önmagában sajnos alkalmatlan arra, hogy a Jézus jelenlétét megragadja, és méltó módon tükrözni tudja!

Nem jól tükrözi jelenlétét a mindennapi élet sem. Néha már annyira köznapiak leszünk, hogy azt hisszük, egyedül az van, amit a mindennapi életben magunk előtt látunk, az újságokban olvasunk és a tévében megjelenik… Elborítanak ezek. Néhanap arra is gondolnunk persze, hogy más is akad, nem csak az, ami előttünk áll. Ahogyan a Hamlet költője mondja: „Több dolgok vannak földön és egen, ó, Horatio…!” Ha azonban Jézus jelenléte sem az értelemben, sem a mindennapi életben nem jól tükröződik, hol lehet őt egyáltalán megtalálni?

A saját életünkben, annak is a legnagyobb mélységeiben megy előttünk! Készíti az utat, amin járhatunk majd, s gyógyítja mindazt, amit nem jól tettünk az elmúlt időkben. A Jézus jelenléte ott van minden igaz keresztyén életben. Megjelenik a helyes döntéseinkben, kiábrázolódik az életünk minőségében és – legfőképpen jelen van a szeretetben. De leolvasható jelenléte az őt követő közösség döntéseiről is. Ahol komolyan veszik, amit ő hozott a világnak, ott éltető erők és gondoskodás uralkodnak, nem pedig bosszú és leckéztetés. Ő van jelen egyetlen ember komoly tekintetében is, aki képes figyelmesen, félbeszakítás nélkül végighallgatni embertársát – kinek már az is segítség, hogy elmondhatja, mi a gondja…! De ő van ott minden hűséggel végzett szolgálatban, az igaz helytállásokban, és ő van ott a másik ember javát akaró minden gesztusban. Ő van ott a tiszta szívvel vett úrvacsorában, s ő van ott minden megértett és befogadott igében is!

A húsvéti történetben a magdalai Mária az, aki az elsők közt is legelőször találkozott a Feltámadott Jézussal. Érdemes végignézni, honnan hová jutott ez az asszony!

Az első kép homályba vész, azt olvassuk róla, hogy „hét ördögöt űzött ki belőle”  Jézus. Ma úgy mondanánk, hogy súlyos lelki bajokból, örvényekből és konfliktusokból tisztult meg ez a lélek. Bajból egy is elég – de őneki héttel kellett megküzdenie és nem volt rá ereje. Jézus azonban mellé állt és – lett ereje, meggyógyult a magdalai Mária! Kodolányi János úgy írja le az „Én vagyok” című Jézus-regényében, hogy ez a Mária egy végtelenül gonosz, kötekedő, trágár beszédű, állandóan hangosan panaszkodó s mindenkit agresszív módon vádoló lélek volt azelőtt, hogy találkozott Jézussal – utána pedig egy szelíd, csöndes és jóságos valaki lett belőle. Merítsünk erőt a húsvétnak ebből az evangéliumából: Jézus jelenléte gyógyító jelenlét! Helyreállítja, ami elromlott, meggyógyítja, ami beteggé lett. S melyik ember lelke nem beteg a maga módján? Az egyik mindig szomorú, a másik mindig hangoskodik, a harmadik fantaszta, a negyedik susárló – nem is kell folytatnunk. Aki azonban megmártózik a Jézus jelenlétében, az egészséges ember lesz, ahogyan a magdalai Mária az lett! Hittel higgyük, és – magunk is megtapasztaljuk majd!

A második kép Máriáról az, ahogy a kereszt alatt áll. Kevesen voltak ott nagypénteken, azok is távol, csak messziről merték nézni, ami történik – de a magdalai Mária ott volt közöttük. Micsoda próbája lehetett ez az ő hitének! Minden összedőlt, tönkre ment: a szentet és igazat, a szelíd gyógyítót – megölték…! Amit eddig hitt róla, talán mégis érvénytelen, hisz ő is csak egy ember, aki törékeny és eltaposható. De a magdalai Mária nem lesz hűtlen hitéhez. Nem fordul el Jézustól halálában sem. Amint az ünnep elmúlik, megy a sírhoz, ahol – angyallal találkozik! Mások talán meg se látták volna, de ő beszélget vele! Micsoda lelki érzékenység, megszólíthatóság: ez az asszony nincs eltelve a maga értelmétől, mint megannyi mainapság, nem feledkezik bele a köznapok zsivajába, mint még többen, hanem – folytatja és éli tovább a maga történetét Jézussal! Egy olyan ember, akinek van belső története: nem csupán élete külső régióiban él! Íme, a többlet, amit a Jézus jelenléte ad nekünk, embereknek!

A harmadik kép a magdalai Máriáról, hogy szembe jön vele a kertben a Feltámadott…! Kevesen mondhatják el ezt a csodát, pedig nem is olyan megfoghatatlan. Nem ő maga, Jézus ígérte-e meg, s már a keresztelésünk alkalmával is elmondták felettünk, hogy „velünk van minden napon – a világ végezetéig”…? S Mária átéli ezt, hogy Jézus jön és megbízást ad neki. Mostantól nem azt teszi már, amit saját maga kitalál, hanem amit – Megváltója rábízott!

Ez következik a találkozásból, s ez már a negyedik kép: egy asszony megy és hirdeti, hogy Jézus – feltámadott és él! Olyan valaki teszi ezt, akiben egykor hét ördög lakott! Már nem árt a többieknek, mint valamikor tette, nem szennyezi a légkört maga körül, nem magával van elfoglalva – hanem kinyílt a többiek, a világ felé, s szalad a tanítványokhoz és nem bánja, hogy még nem hisznek neki. Jól tudja, hogy előbb-utóbb hozzájuk is eljön a Feltámadott! S úgy is lesz: Jézus eljön, s szemükre hányja hitetlenségüket. De missziói parancsot is ad számukra, hogy menjenek széles e világra és hirdessék az evangéliumot. Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik. Ígéretet is kapnak, hogy mekkora erők fogják kísérni útjukat – nem kell csupán a maguk erejére hagyatkozniuk!

Micsoda íve ez a magdalai Mária lelki fejlődésének! Betegből egészséges lesz, aztán a hitében még a kereszt sem rendíti meg, hű marad mesteréhez. Angyalt lát, majd – Jézust magát is meglátja, a Feltámadottat, éspedig elsőként minden emberfia között. Teszi a tanítványi feladatot: hirdeti, viszi a jó hírt másoknak…! Lehet-e ennél szebb és boldogabb a része valakinek…!

Mindezt pedig úgy lehet összefoglalni, hogy Jézus jelen van valaki életében. A miénkben is ott lehet! Miért ne lenne? A rossz lelkiismeret, az igaztalan utak, a tisztátalan kezek, a háborgó lélek valóban messze űzi őt – mert Jézus csak ott van jelen, ahol jelen lehet. Ahol méltatlanok őrá, oda nem megy – onnan eltávozik. Erőnek erejével nem tör rá senkire. Szabadon ránk hagyta, számot tartunk-e rá: kell-e az ő jelenléte nekünk, vagy sem. Milyen veszélyes szabadság!

Hát ne feledjük: húsvétkor annak jelenlétéről van szó, aki tud gyógyítani, akinek fontos az, hogy mi lélekben és testben egészségesek legyünk. Magdalai Máriát is ő gyógyította meg – miért ne lehetne belőlünk is újra boldog, egészséges ember? A kétely perceiben, a kereszt alatt is az ő szeretete őrizte meg Mária hitét. El ne veszítsük mi sem, amikor eljönnek majd a bajok, eljön a bűn rontása, s eljön maga a halál is! Aki az övé, az az övé marad örökre: sem halál, sem élet, sem jelenvalók sem következendők el nem szakíthatják Istennek attól a szeretetétől, ami Krisztusban van. S kapunk megerősítést, ha kell, még angyali üzenetet, és kapunk Jézussal való személyes találkozást is – mert a Feltámadott előttünk megy, hogy mi -megláthassuk őt! A húsvét népe ennek a hírnöke. Boldogan és örömmel mondjuk ma egymásnak az óegyházi köszöntést: „Krisztus feltámadott! – Bizony,  feltámadott…!” Ámen.