Igehirdetés 2008. március 2.
Kincsed lesz a mennyben!
Lekció: Mát 19,16-26
Textus: Mát 19,27-29
„Akkor felelvén Péter, ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged; mink lesz hát minekünk? Jézus pedig ezt mondta neki: Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítélitek majd Izrael tizenkét törzsét. És aki elhagyta házát vagy testvérét, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, az a százszorosát kapja, és örökség szerint kap örök életet. De sok elsőkből lesznek utolsók, és sok utolsókból elsők.”
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy miután sokszor és sokféleképpen szólták hajdan az atyáknak a próféták által, szóltál nekünk is, Jézus által is. Köszönjük a megtérésre hívó megszólítást, ami nem hallgatott el az évezredek során, s ami örök életre unszol minket, halandó embereket. Tudjuk, hogy ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az, s ezért kell megtérnünk és egészen újjászületnünk te általad. Áldunk téged ezen a napon a Szentírás ajándékáért, az Élet Könyvéért, ami megítél, felébreszt és megvigasztal. Nyisd meg most gazdagságát előttünk, Istenünk! Tárd ki az ige ajtaját, amin át bepillanthatunk mennyei világodba. Engedd, hogy a fény és dicsőség, ami a te örök lényeged, megvilágíthassa a mi sötét szívünket, töröljön el bennünk minden bűnt, kicsinyességet és hiábavalóságot, és adja Szentlelked lángjait szívünkbe és homlokunkra egyaránt! Ámen.
Igehirdetés
Március első vasárnapja egyházunk rendje szerint Biblia-vasárnap. Ilyenkor szent könyvünkről gondolkodhatunk – ebben az évben azt sem elhallgatva, hogy a 2008-as esztendő a magyar keresztyén egyházak közösségében felekezeti határok feletti módon, egységesen a Biblia éve, aminek különböző rendezvényeire hívjuk és várjuk is majd a testvéreket. Ezen a vasárnapon magáról a Bibliáról szól az igehirdetés. A különös körülményekről is, ahogyan egyes iratai születtek, a regényes fordulatokról, ahogyan egy-egy lapját megmentették, őrizték, másolták vagy éppen nyomtatták.
Most csak kettőt említsünk ezek közül. Először Jeremiás próféciáit, amit az akkori király, mikor felolvasták neki, laponként dobatott a tűzbe, mert nem tetszett neki az üzenet. De a király nem tudta megsemmisíteni a próféciát magát, mert Jeremiás, amikor értesült arról, amit a király tett, szó szerint ismét lediktálta írnokának az Istentől vett igéket, amik így megmaradtak már több mint két és félezer éve, mind a mai napig, és épülésünkre szolgálnak. Mert „az Isten igéje nincs bilincsbe verve.” Hogy milyen áldozatok kapcsolódnak ehhez a könyvhöz, azt jól mutatja a másik történet. Egy kisfiú, vagy inkább már tizenéves legényke, Szenczi Molnár Albert története, a későbbi zsoltárfordítóé, aki akkoriban az „istenes vénember”, Károli Gáspár mellett volt famulus, most már több mint négyszáz éve. Vitte naponként szorgalmasan a Biblia-fordítás elkészült fóliánsait Göncről Vizsolyba, ahol a nyomda volt. A két helység közt hat kilométer volt a távolság, és egy oda-vissza út így már tizenkét kilométer gyaloglást jelentett, ha egy nap kétszer is fordulni kellett, ami a feljegyzések szerint megeshetett, Ilyenkor a zsenge fiatalember egyetlen nap alatt huszonnégy kilométert gyalogolt, hogy nekünk legyen teljes, a saját nyelvünkön olvasható magyar Szentírásunk… Talán érdemes kipróbálni, mit is jelent egy nap huszonnégy kilométert gyalogolni. Hát ilyen könyv ez a Biblia – minden lapjához, mint könyvhöz is kötődik valami fontos és nagy dolog.
De hadd szóljon azért ma is maga az Írás. Ne csak beszéljünk a Bibliáról, hanem próbáljunk meg a “Szentírásból” is beszélni. Konfirmáló ifjaink minden évben beírják Bibliájuk végébe a kis verset: „Becsüld meg e drága könyvet és olvassad minden nap, / Mert az Isten szent igéjét tárja eléd minden lap! /Az élet nagy harcainál igéje lesz fegyvered / Békés estén, csöndes reggel legyen lelki kenyered!” / Valóban, ennek a könyvnek minden lapján az egész isteni kijelentéssel találkozunk. Azt is mondhatjuk, hogy mint cseppben a tenger, úgy a Szentírás egyetlen kis részében is benn az egész nagy kijelentés. Így áll ez a dolog a “gazdag ifjú” történetével is.
A kérdés, amit az ifjú feltesz, valójában minden ember kérdése, aki nem alszik mindenestől: mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem. Úgy is mondhatnánk, mit jelent „igazán” élni. Hogyan éljen az ember helyesen, hitelesen, végeredményben – hogyan lehet az embernek nem csak a maga, hanem az Örökkévaló számára is élnie.
Jézus válasza először az: van törvényünk, a Tízparancsolat, ami mindenkit eligazít. És tényleg ez az alap. Akinek a Tízparancsolat nem kell, az hiába próbál valami mélyebbet megtudni Istenről, nem fog sokra menni. Vannak, akik azért nem kerülnek az Örökkévaló közelébe lelkileg, mert nem úgy élnek, hogy erre méltók lehessenek. Nem akarják feladni bűneiket, önzésüket és szeretetlenségeiket – nekik először a parancsolatokkal kell megbarátkozniuk. A tiszta élet az alap, s aki az ellen vét, annak nem fognak feltárulni a titkok, sőt inkább nagyon is bezáródnak. Ezt sok példa mutatja.
És aki megtartja ezeket? Annak nem lehet tovább fejlődnie? Nagyon is lehet, mondja Jézus: mindenek előtt bízzon még jobban Istenben. Ne csak félje őt, és ne csak megtartsa törvényeit, hanem szívbéli, hittel és folyton növekvő bizalommal forduljon felé. Ezt jelenti első fokon, hogy adja oda vagyonát a szegényeknek. Ne kapaszkodjon jobban semmibe, ne várjon életet és üdvöt komolyabban mástól, mint Istentől. Merje üresen tartani a kezét. Ne féltse magát. Ezt a gondolatot fejezik ki olyan igék, mint: “Istenben bízok, nem félek, ember mit árthatna nékem?” Vagy: “Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Vagy: “Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságaitokban és könyörgéseitekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel a ti kéréseiteket az Isten előtt!” Vagy legrövidebben: “Ne félj, csak higgy!” És folytathatnánk a szebbnél szebb biztatásokat, amiket ő maga mond nekünk, hogy legyen hát hitünk, és ne várjuk az üdvünket attól, amink van, amit megszereztünk – mert az üdv Istennél van.
Úgy hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a Szentírás egyik legfontosabb üzenete. Bízzál jobban Istenben, mint eddig – ez minden nap aktuális és szükséges gondolat, mert az ember szíve aggódó, önző, szeretetlen és ennek következtében bezárul. Nem csak az emberek felé, hanem Isten felé is. “Az Ember Fia, amikor eljön, vajon talál-e hitet a földön? “– kérdezte Jézus. Mindenkiben a hitet kereste, és azt erősítette meg, ha valakiben egy kicsit is talált. “Menj el, a te hited megtartott téged!” Vagy egy másiknak: “Legyen neked a te hited szerint!” Úgyhogy olvassuk csak naponta mi is a Szentírást, hogy megújulhasson a hitünk, mert hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. A hit pedig annyi, mint bizalom. Tőle várjuk, tőle reméljük, amire csak szükségünk van, és – meg is fogja adni! Csak keressük először Isten országát és az ő igazságát, és minden egyebek megadatnak. Szépen, a maguk idejében!
Mert van az embernek fontosabb szükséglete, mint a napi betevő falat. Egy amerikai magyar lelkész írja le, hogy megismert egy magyar szülőktől származó embert, bizonyos Joe Kovacsot, aki a háborúban amerikai bombázón teljesített parancsot. Neki kellett kioldania a repülőn a hatalmas bombákat. Volt olyan is, hogy éppen Magyarországot bombázták. Évtizedek múlva, amikor ezt elmesélte lelkipásztorának, éppen egy autóban ültek ott Amerikában, annyira elfogta a bánkódás és a szégyen ezt a férfit, hogy valamikor a saját ősei földjét kellett pusztítania, itt élő embereket, akik meghaltak, házakat, mindent, hogy nem bírta tovább az autó vezetését. Félre kellett álljon, annyira rázkódva sírt efelett. Mert az embernek nem csak kenyérre, hanem bocsánatra és kegyelemre is szüksége van…
Hát Istenben „jobban bízni” azt is jelenti, hogy hisszük, ő valóban le tud törölni rólunk mindent, amit igaz szívből megbántunk, legalább Istennek megvallottunk és tényleg el is hagytunk. Csak a meg nem bánt és el nem hagyott bűnökre, amikben még benne vagyunk, azokra nincs bocsánat. Ahogy a Bibliában olvassuk, ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa azokat. (1Ján. 1,9)
A gazdag ifjú története ezen kívül azt is mondja: tanulj meg adni. Szegények mindenkor lesznek veletek, mondja Üdvözítőnk, s ez valóban így is van. És nem csak anyagi értelemben, bár a leszakadó milliókat sem lenne szabad elfelejteni. Ma, tudományos adatok szerint közel három millióan élnek a létminimum közelében vagy alatta országunkban. S nem úgy néznek ki a dolgok, hogy ez javuló irányba mutatna. De az emberi rászorultságnak vannak más fajta vonatkozásai is. Az például, hogy valaki beteg, és együtt kell élnie a dologgal. Valaki magányos vagy olyan lelki problémái vannak, amiket nem tud egyedül, segítség nélkül megoldani. Olyan is akad, hogy valaki nagyobb terheket hordoz, mint amik elhordozását erői elegendők. És még sorolhatnánk, hány emberi helyzet, amiben nagyon sokat ér, ha van valaki, aki tud adni. Talán csak az idejéből, talán a szeretetéből, esetleg rendszeresen felkeres valakit, aki nem a családjának a tagja, hanem a gyülekezetből ismeri. Akad sok más lehetőség is „Add oda a szegényeknek!” – mondja Jézus. Van-e csak egy ember is, akinek rendszeresen, hűségesen és szeretettel adok? Mert ha igen, akkor már meghallottam, mire biztatja Jézus a gazdag ifjút.
Végül még egy fontos jézusi üzenet: merjél örökkévaló távlatokban gondolkodni. Ha ezt teszed, kincsed lesz a mennyben. Olyan szép ez a mondat, hogy kincsed lesz a mennyben! Az ember életét éppen az teszi kilátástalanná, hogy a kincseit mindig csak itt, a “földi téreken” bírja. Vagyon, pozíció, hiúság, hírnév, mind-mind ide köt minket. És milyen csalóka módon! Egyik nap van, a másikon már senki nem is emlékszik rá. És milyen hirtelen tudják ezek cserben hagyni az embert – de ha nem tennék is, adnak-e valami vigasztalást a mulandósággal szemben? Számít-e az valamit, amikor közeledik a vég, hogy valakinek sok vagy kevés a vagyona? “Semmit nem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk belőle semmit.” Ámen
Fohász
Urunk Jézus, te az Atyától jöttél és hozzá tértél vissza. Neked elmondhatjuk, hogy milyen kérdések nyomják a szívünket. Eléd hozzuk félelmeinket, kételyeinket, de eléd hozzuk a hála és a bizonyosság szavait is, hisz te hozzánk hasonlóan mindenben próbát szenvedtél, és nem buktál el. Köszönjük neked, hogy valóban bíztál Istenben, s ezt még ellenségeid is el kellett ismerjék. Szégyenkezve látjuk, hogy te tudtál adni, még életed sem volt drága. Áldunk, hogy láttad az örökkévaló távlatokat, amik nélkül minden emberi élet az oktalan állatokéhoz hasonló. Bocsásd meg, ha nem így éltünk, és emelj fel az Isten gyermekeinek bátor hitére, ami felett nem győz sem halál, sem élet. Segíts a most következő hét napjain, hogy ne szomorkodva kelljen elmennünk tőled, hanem boldog örömmel élhessük életünket egymásnak javára, neked pedig dicsőségedre. Ámen.