Igehirdetések

Éjféli énekszó a mélységből

Igehirdetés 2009. június 28.

Éjféli énekszó a mélységből

 

Lekció: Csel 16,16-34

Textus: Csel 16,28

„Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, álmélkodva szemléljük, amint újabb és újabb csodákat művelsz, s ezeket emlékezetül elénk is adod. Köszönjük, hogy a mélységben is lehet téged dicsérni, és a kétségbeesésben is megtérést találni. Kérünk, kit-kit közülünk szólíts meg azzal az evangéliummal, amire éppen szüksége van. Te ismered életünk útjait, azt a szakaszát is, amiben éppen most járunk: könyörülj rajtunk, hogy ne menjen el fülünk mellett igéd, az igazság. Köszönjük Urunk, hogy a világ kezdetétől a mai napig hirdetteted a megtérés evangéliumát s a benned való élet örömét. Emelj fel most mindnyájunkat magadhoz: beszélj a szívünkre, változtasd meg életünket és tölts el mennyei erőddel. Áldd meg istentiszteletünket azzal a jóval, hogy a hirdetett és hallgatott ige megcselekedett igévé is lehessen. Ámen.

 

Igehirdetés

A mai, üzletivé lett világban ízlelgetjük az új kifejezéseket – egyebek közt ilyet is meg kell tanulnunk, hogy „elmaradt haszon.” Jogi kategória: jóvátétel következhet belőle, ha valaki a másik embernek úgy hat az életére, hogy az valamilyen „elmaradt hasznot” kell elkönyveljen, más szóval nincs annyi bevétele, mint lehetett volna. Bírósághoz fordulhat az illető, mely adott esetben megítéli számára a kártérítést. De vajon mi az igazi „haszon” – mi az, amiért tényleg érdemes hadakozni az embernek? Ez a kérdés persze föl se merül, ahol a pénz az “isten” – ott egy hasznot ismernek, a bevételt.

A napokban hallottam, hogy a Nemzeti Táncszínházat Budapesten éppen most készülnek megszüntetni. Látogattuk ezt a helyet, mert a magyar népművészetnek, közös nemzeti anyanyelvünknek táncban megőrzött csodáit itt lehet rendszeresen, különböző együttesek előadásában, gyönyörű történelmi környezetben nyomon követni. Hiszen a királyi palota és a köztársasági elnök székhelyéül szolgáló Sándor-palota közvetlen közelében van ez az egyébként kétszáz év óta színházi célokat szolgáló hely, amit most meg akarnak szüntetni, hogy – szálloda legyen belőle. Mert a szálloda több pénzt hoz valakinek, valakiknek. És ma magától értetődő, hogy ez az érdek letarolja azt, hogy az ország legszebb, jelképesen egyik legfontosabb helyén ott lehessen a közös történelmi kincsünket, hagyományunkat őrző Nemzeti Táncszínház. Vajúdik az ügy, mert a haszon, úgy tűnik, magától értetődően csak pénzbeli lehet, más haszon egyszerűen nem létezik. Nincs kultúra, nincs művészet, nincs magyar múlt és történelmi hely, mert pénz van és bevétel van, és még nagyobb pénz van és még nagyobb bevétel…

Persze, mikor kimondtam a szót, hogy kultúra, mindjárt eszembe jutott a magyar gondolkodó, aki szerint a szónak legalább a fele szélhámosság, és bizonyára van benne igazság. De most lépjünk túl ezen s mondjuk azt, igenis van kultúra, és azt igenis őrizni kell – nem csak szélhámosság rejlik mögötte és nem csak jelszavak. De most a kultúránál messze fontosabb haszonról hadd halljunk, éspedig arról a haszonról, amit lelki haszonnak, vagy, ha úgy tetszik üdv-értéknek nevezhetünk. Vannak élet-értékek, és a bevétel ide tartozik. Az, hogy egy jót eszünk, az is az élet-értékek közé tartozik; az, hogy kedves, baráti társaságban elmerülünk derűs beszélgetésben, az élet-értékek közé tartozik.

De vannak üdv-értékek is, amik az életen túlmutató élet értékei. A Biblia ezekről szól elejétől végéig – ezek megtalálása miatt érdemes a Szentírást olvasni. Akik tudnak ezekről, s már nem csak az élet-értékeket gondozzák, azok valahogy másként élnek. Fontos persze, hogy az ember boldog és egészséges legyen, bírjon megfelelő otthonnal, éljen élményekben gazdag életet. Semmi baj nincs az élet-értékekkel. Csak akkor, ha más nem létezik már, csak a merő élet, s az ember elfelejtkezik róla, miért is született…

Mai bibliai történetünk első tanulsága az, amit ebben a kérdésben lehet összefoglalni: milyen haszon mozgat engem? Filippi népét a jóstehetséggel megáldott lányka elhallgatása után az anyagi haszon elmaradása foglalkoztatta, semmi más – az, hogy nincs elég bevétel, pedig lehetne. Vajon keresünk-e ennél magasabb hasznot? Keressük-e azt, amit az ige is “haszonnak” nevez s fel is mutat sok-sok képben, történetek sokaságában az Írás lapjain. Ez nem más, mint az üdv-haszon, vagy, ha úgy tetszik, az Úrban való lét. Ez a kettő egy és ugyanaz. Nem is lehet másképpen fogalmazni – nem lehet körülírni, nem lehet kiváltani mással. Itt olyasmiről van szó, amit mindig újra, ha kell, kérdés formájában közel kell engedni magunkhoz. Haszon-e még számomra, hogy élhetek az Úrban? Mert itt erről van szó.

Azt látjuk, ahol ez fölmerül, ahol emberek egyáltalán elismerik, hogy létezik ilyen haszon is, ott meglehet, ez fizikai értelemben is életmentővé válik.  A börtönőr, akiről itt szó van, alapjában egy köznapi ember. Nem is tudunk róla mást, mint hogy nagyon igyekezett elöljáróinak megfelelni. Nem csak őrizte a foglyokat, amint azt meghagyták neki, hanem kalodába is szorította a lábukat – ami felesleges norma-túlteljesítés volt részéről. Ez a valaki csak az élet-értékeket ismerte, amíg éjfélkor énekszót nem hallott börtöne mélyéről, s ekkor elgondolkodott és ráeszmélt, hogy egy magasabb élet is kell legyen. Fölcsillant számára egy másik világ! Életét mentette meg, hogy pár pillanatra följebb emelte tekintetét annál, amit az emberek látni szoktak az életből. Kérdezi, mit kell cselekedjen, hogy neki is legyenek “üdv-értékei” – amik jegyében kalodába zárt lábbal is lehet Isten-dicséretet énekelni éjfélkor, patkányok szaladgálta, sötét pincelyuk mélyén… Igen, ez a kérdés! Vigyük is el magunkkal egy egész hétre: vajon számomra mi az, hogy haszon…?

Mert – és a történet valójában erről szól – lehet olyan életet élni, amelyben nem a külső események határozzák meg véglegesen az ember lelkének állapotát. Döbbenetes ez az éjféli énekszó, és tudjuk, hogy a közelmúlt magyar történelmében is volt erre példa elég. Emberek, sokszor hitükért vagy gondolkodásukért szenvedve börtönt vállaltak, mások az országuktól távol, ezer kilométerekre hadifogságban körülülték a megtört darab kenyeret, és úrvacsorát osztottak egymásnak. Akkor is élhet valaki hálaadásban és dicsőítésben, amikor arra nincs semmi külső oka – mert belülről is van öröm! Pál és Silás éjfélkor magasztalták Istent a sötét cellában Filippiben. Úgy lehet összefoglalni ezt az igazságot, hogy a döntően kifelé forduló ember, aki csak az újságokat meg a híreket lesi, és a szomszéd vélekedését hallgatja, meg az időjárásra panaszkodik, és a másik ember viselkedésében keresi a maga lelki megerősítését, egyszóval buzgón él kifelé, az függésbe kerül élete eseményeitől.

Ne engedjük, hogy a legfontosabb hely ott középen üresen maradjon, és életünk így csupán kifelé fordulva folyjék. Fontos az élet, ám az élet-események önmagukban nem méltók arra, legyenek örömteliek vagy szomorúak, unalmasak vagy izgalmasak, hogy kiszorítsák az élő Istent az őt illető legfontosabb, középső helyről! Ha az ő helye üres, lesz majd a helyén bálvány, ezt nagyon sok példa bizonyítja. Elsősorban persze a pénz és a hatalom, de akad bőven más is. Az ember szíve, mondja Kálvin, olyan gyárhoz hasonlít, ahol szakadatlanul bálványokat gyártanak. Elnézhetjük, miként rakják teli az emberek üres életüket a legkülönbözőbb bálványokkal. Ahol viszont nem üres a középső hely, ott éjfélkor a börtön mélyén is lehet éneket énekelni Istennek…

Válaszút elé állunk: magasztalás, Isten előtti hódolat vagy pedig – bálványozás. Ahol nincs magasztalás, ott lesz helyette bálványozás. Gyönyörűséges hallgatni például kicsiny énekkarunk örvendező énekét, mint ma is tehettük – de hányan lennének még gyülekezetünkben, akiknek van jó hangja, biztos hallása, és nyugodtan áldozhatnának hetente egy-egy órát erre! Milyen jó magasztalni az Urat, áldozni erre időnkből. Magasztalás, vagy ha az nincs, akkor lesz helyette más, talán éppen bálványozás…

E történetnek nem ott van az igazi fordulópontja, hogy földrengés támad, hogy kinyílnak az ajtók, hogy a foglyok a helyükön maradnak. Volt sok földrengés azelőtt is, ajtók is nyíltak már ki ilyen esetekben. Érdekes dolog persze, miért pont aznap volt földrengés éjfélkor Filippiben, amikor Pál és Silás voltak ott a fogságban. Amint az egyiptomi szabadulásban is fontos momentum, miért akkor fújt egész éjjel erős keleti szél, amikor arra volt szükség, hogy Isten népe száraz lábbal mehessen át az öblön, s miért változott éppen akkor a széljárás, amikor a fáraó nehéz, vasalt hadi-szekerei utánuk eredtek. Földrajzi és meteorológiai szempontból sokszor ismétlődött annak az öbölnek efféle változása azelőtt, és azután is… De Isten szabadítása is jelen van a történelemben. A fordulópont Filippiben sem az, hogy megrendül a föld és kinyílnak az ajtók – hanem az emberi száj által kimondott igék és annak meghallása: “Semmi kárt ne tégy magadban!”

Isten ügye az élet épségét szolgálja, s tévedésben vagyunk, amikor azt hisszük, hogy ő el akar venni tőlünk valamit. Nem ez az ügye velünk. Néha valóban azt mondja, talán egy kicsit kevesebb élet is elég lenne, ilyenkor azonban mindig ad helyette sokkal többet az élet minőségében. Az Isten nélküli ember az élet örömeit mennyiségükben akarja szaporázni – még, még és még… Itt azonban azt halljuk, “semmi kárt ne tégy magadban” – hiszen Isten az élet oldalán van! Ha valaki az élet épségét akarja, hát az éppen ő. Lehet, hogy ez az ép élet “mennyiségileg” itt-ott kevesebb gyönyörűséget fog jelenteni – de azok a gyönyörűségek tiszták lesznek, az ember lelkiismerete jó marad, szívének pedig békessége lesz. Mert a tőle valók éppen a legfontosabb, hiányzó részét fogják kipótolni életünknek, azt, hogy mi mind valójában az éghez is tartozunk. Nem csak a földhöz, ahol a lábunk van, hanem az éghez is, ahová a tekintetünket emelhetjük, mint a gyermek a tiszta szemét. A mennyiségükben kevesebb gyönyörűségek mind megszentelhető gyönyörűségek lesznek. Gyermekkoromban hallottam odahaza, máig sem feledem, s áldom hívő szüleimet, hogy ilyesmit mondottak: “Isten csak megáldható dolgokat áld meg…!”

Igen, talán kevesebb lesz a filippi börtönőr bevétele a zsaroló váltságdíjak némi elmaradásával, amiből mindig neki is ütötte valamennyi a markát. Lehet, hogy tivornyázni is kevesebbet fog. Tisztábban és egyszerűbben fog élni, de az élete éppé válik, most már hiánytalanná – amiből nem hiányoznak az üdv értékei sem.

Vigyük el magunkkal ezeket a jókat. Egy kérdést a lelkiismeretünk vizsgálatához: ugyan milyen haszon is mozgat engem mainapság? Egy tanácsot: ne engedjem, hogy a fő helyet, a középsőt, a legfontosabbat akár saját életem eseményei is annyira betöltsék, hogy ne maradjon ott hely annak, akit igazán illet, az élő Istennek. S végül egy ígéretet: akinek e helyet gyermeki alázattal átengedem, az majd gondoskodik életem épségéről, teljes, kerek és egész voltáról. Hát “semmi kárt ne tégy magadban” – életed Istene ép és teljes, kerek és szép életet akar neked. Áldjam érte őt! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, te szereted az életet, hiszen ezért teremtetted. Bocsásd meg, amikkel saját életünk épsége ellen, és azokat is, amikkel szeretteink egész-volta, vagy más emberek lelki békéje ellen vétettünk. Te tudod, mennyire szétesett az embervilág, nincs közösség és összetartozás, s benne még inkább ilyen a mi nemzetünk. Ami tőlünk nem telik, hogy gyógyulását és épségét szolgáljuk, abban  segíts bennünket. Formálj újjá emberi életeket, ahogyan újjá lett a filippi börtönőr, s örvendezett, hogy hitt az Istennek. Segíts minket, hogy mi is higgyünk, és szolgálhassunk életeket gyógyító munkádban. Kérünk a sok tennivalóért, ami ránk vár, a most következő hétnek minden napjáért. Otthonainkért, gyülekezetünkért, anyaszentegyházadért, akik megismertük végtelen jóságodat – segíts, hadd legyünk méltóvá ehhez! Ámen.