Igehirdetések

A szőlő és a füge alatt

Igehirdetés 2009. július 12.

A szőlő és a füge alatt

 

Lekció: Zak 3,1-10

Textus: Mik 4,3-4

„Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot többé nem emel, hadakozást többé nem tanulnak. Mindenki a saját szőlőjében és fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, te jól tudod, kinek mire van szüksége közülünk – biztatásra, erősítésre vagy éppen feddésre. Hisszük, sőt tudjuk, hogy meg is adod mindnyájunknak, ami közelebb visz országodhoz. Segíts most, amikor hálaadásunk hozzád száll, hogy előtted való bűnbánatunk is őszinte lehessen. Jóságos és emberszerető Istenünk, tekints népedre, s ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Áldd meg életünket, tedd frissítővé igéd körül összegyülekezésünket! Jézusért kérünk, hallgass meg imádságunkban, s építs mindnyájunkat. Ámen.

 

Igehirdetés

New Yorkban, az ENSZ székháza előtt két modern szobor található. Az egyik egy hatalmas pisztolyt ábrázol, aminek a csöve görcsre van kötve, a másik pedig egy kardjából ekét kovácsoló férfit. Mindkét szobor ugyanannak a gondolatnak van szentelve. A kardjából ekét kovácsoló – egyébként éppen orosz szobrászművész alkotása – egyenesen a most hallott bibliai gondolatot ábrázolja ki: milyen jó lenne, ha eljönne végre a béke birodalma, amikor nincs többé háborúskodás ember és ember között, s a mezőket nem hadseregek felvonulási területének tekintik, hanem békésen művelik földjeiket! A barátait szőlőjébe és fügefája alá meghívó pedig a biztonságban és békességben élő ember ősi, idilli képe a Szentírásban.

Akaratlanul is azt kérdezzük, nem álom a kép? Valóság is lehet, nem illúzió csupán? Nehéz a válasz, de annyi bizonyos, a Biblia első lapja erről az idilli állapotról beszél, amikor a Paradicsomban helyezi el az embert. Azt mondja ezzel, hogy az eredeti nem a vadember, aki félig még fán lakik, nem is a primitív, a törzsi ember, ahogyan erre a tudomány tanít – hanem az idillben élő, boldog ember. Helye ott van, ahol minden szépen rendben van, mint a Paradicsomban – úgy is mondhatnánk, egy jól gondozott kertben, ahol az élőlények mind megtalálhatják a természetüknek megfelelő helyet és táplálékot. Az ember is helyén van: kettős-egy feladata művelni és őrizni a kertet, amit számára az örök szeretet adott… (1Móz 2,15)

Sajnos azonban nem így állnak a dolgok. Mainapság mindenesetre bizonyosan. Alig akad óra, amikor robbantásról vagy rakétázásról ne hallanánk, s már szégyelli az ember, mennyire elfásultunk, amikor hatvan vagy száztíz halottról hallunk, s nem rendülünk meg… Egyelőre nincs sehol a béke birodalma. Az sem rendít már meg, néhány lelkiismeretesebb lelket kivéve, mikor arról olvasunk, hogy hány növény és állatfaj pusztul ki egyetlen év alatt a földön; miként zsugorodnak az esőerdők a rablógazdálkodás következtében, s lassan számolni kell a bálnákat az óceánokban, mert elfogyatkozóban vannak… A természeti világ romlásban és pusztulóban van – ki látja itt az idillt? Az emberek ordibálnak szomszédjaikkal, vagy legalább gyanakszanak, hogy a másik rosszat forral, mert a hiba mindig átellenben van – hol itt az idill?

Izrael életében sem nagyon volt, talán az egy Salamon király idejét leszámítva, amelyikről éppen azt olvashatjuk, hogy „Júda és Izrael biztonságban lakott, mindenki a maga szőlője és fügefája alatt, Dántól Beér-Sebáig Salamon egész életében” (1Kir 5,5) Nem így álltak viszont a dolgok a babiloni fogságból hazaköltözés után: kirabolt és feldúlt országot találtak, a templom lerombolva, Jeruzsálem kőfalai pedig romokban hevertek. Nagy szükség volt a prófétai látomásra, amely vigasztalt és hitet adott egy ilyen helyzetben. Amely kimondta, amit Zakariás próféta is, hogy igenis lehet az országban örömben és békességben élni, mint a legszebb idill idején! A szőlője és fügéje alatt üldögélhet mindenki, s néhanap még barátaival is tud egy jót beszélgetni –

Zakariás prófétának már a neve is sokat mond; azt jelenti, hogy „az Úr megemlékezett.”  A beszélő nevek gyakoriak a Szentírásban, akkoriban ugyanis nem az volt a cél, mint mainapság minálunk, hogy minél előkelőbbnek vélt, idegen hangzású neveket kapjanak a gyermekek, amikről ráadásul senki nem tudja, mit jelentenek. A név akkor az illető tulajdonságairól szólt, s vagy közvetlenül hitvallás volt, egy pedig egy isteni cselekvés felidézése. Zakariás neve azt mondja, hogy Isten nem felejtette el övéit, gondoskodott róluk – ami a babiloni fogságból hazajutásukra utalt. Számontartjuk-e a Feljebbvaló kedvezéseit, vagy magától értetődőnek tekintjük, hogy egészségesek vagyunk, a legutóbbi betegségünkből is felgyógyultunk, hogy otthonunkban hozzáférhető tiszta víz és ennivaló, és vannak emberek, akikre számíthatunk? Isten megemlékezett rólunk, nem felejtett el – ez az egyedüli helyes kiindulás!

És akkor van jó folytatása, ha mi sem felejtkezünk el őróla – “adunk” neki helyet és időt az életünkben… Például a hetedik napot, hogy azon (mely eredetileg is az övé) –  legyen imádságos szavunk hozzá, s az ő mihozzánk intézett igéjét is meghalljuk…

De lássuk, mik az idill feltételei Zakariás látomása szerint, milyen út vezet oda, hogy „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot többé nem emel, hadakozást többé nem tanulnak. Mindenki a saját szőlőjében és fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket.”

Zakariás könyvében képek sorjáznak, és ennek a nagyszerű ígéretnek a bevezetésében az első kép egy piszkos ruhában lévő főpap, Jósua. A főpap, aki Izraelben az egész népet hivatott kiábrázolni,  mindig tiszta, sőt dicsőséges öltözékben jelent meg – a látomásban azonban piszkos a ruhája, de annyira, hogy még a fövege is piszkos! Azt mondja e kép, hogy Isten népe, akit ő jelképesen kiábrázol tetőtől-talpig elpiszkolódott – s addig nem lesz békéje és nem fog “üldögélni a szőlő és a füge alatt” – amíg le nem veszik róla a piszkos ruhát és fejfedőt, s egészen tiszta ruhába nem öltözik.

Nem hiszem, hogy ezen a képen sok magyarázni való lenne. Amikor a gyerekek már azzal jönnek haza az óvodából, hogy anya, ti miért nem váltok el, a többi gyereknek mind két apukája meg két anyukája van – vagyis a természetes már nem az ép család, hanem a széttört az irigyelt állapot – akkor van megtisztulni valója egy népnek… De eszünkbe juthat más folt is. A meg nem született gyermekek sokasága, akiket a felnőttek kényelemért már születésük előtt odaáldoztak; a magunk pénzért való mindenre hajlandósága, az állandó elégedetlenség és a mások okolása minden bajért, a komolyan nem vett hívatás – s mind a többi… Jósuának tiszta ruhába kell öltöznie, a fejére is más föveget kell tennie – s akkor majd eljöhet az idill. A magyar népnek meg kell térnie hitetlenségéből, anyagiasságából, a sok hamisságából és gyanakvásából – s akkor nem leszünk majd olyan boldogtalanok…!

A következő kép a Csemete, vagy ahogyan az új fordítás nevezi, Sarjadék. Jön egy „új hajtás” – Dávid király gyökeréből “vesszőszál növekedik”, ahogyan egy másik próféta mondja (Ézs 11,1). A születendő Gyermek, akit Zakariás is megjövendöl, az új kezdet jelképe. Nem úgy mennek a dolgok tovább, ahogyan eddig: kezdődik valami új, éspedig olyan, ami közvetlenül Istentől való! Már az maga is evangéliumi üzenet, hogy ne féljünk, hadd kezdjen bennünk egészen újat az örök szeretet – és néha ez valóban csak parányi kis hajtás, sarjadék. Ha nem fojtjuk el, engedjük növekedni és erősödni, nagyszerű folytatás lesz belőle. Ha csak egyetlen gondolatot is magunkkal viszünk ma Isten igéjéből, s mint szent magot, gondozzuk a szívünkben, hogy szépen csendben felnőhessen bennünk – abból jó dolgok növekednek!

Ám erről a Csemetéről azt is mondja a próféta, hogy „…igaz és szabadító, szegény, és szamárháton ülő”  (Zak 9,9), valamint azt is, hogy kardot fognak rá, azzal döfik le, s úgy néznek rá, mint egy átszegzettre (Zak 12,10). Ezeket a szavakat az evangéliumokban mint Jézusban beteljesedett próféciákat látjuk viszont. Még a Júdásnak adott harminc ezüstpénz is itt szerepel, mint bér – évszázadokkal Jézus előtt! A világot nem lehet megváltani erőszakkal és hatalommal, csak egyedül az Úr Lelkével, ahogy azt Jézus tette, s ahogyan a próféta könyvében is szó szerint olvashatjuk: „Nem erővel, és nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel – így szól a Seregek Ura.”  (Zak 4,6) Van-e kedvünk legalább elgondolkodni azon, micsoda ereje van a szelíd szeretetnek? A megváltást nem a hadseregek hozzák a világba, amint azt újra s újra elhiszik az emberek – hanem a “Csemete” – aki igaz és szabadító, szegény és szamárháton ülő…

Végül még egy kép a piszkos ruhába öltözött főpap és a zsenge hajtás, a Csemete képe után. Egy kő, amin hét szem van kifaragva. Megint valami, amit meg kell fejteni – bár nem is olyan nehéz. Ha veszünk egy magyarázatos Bibliát, ami az iratterjesztésünkben is kapható, s elolvassuk a megfelelő helyen, rögtön világos. A hét szem Isten “hét Lelkének” jelképe, aki eljön a világba munkálkodni (Jel 4,5) – a kő tehát az isteni jelenlétre utal. Ő mindent lát, hiszen mindenütt ott van, ezért jelképezik a szemek, éspedig a teljesség szent számával, a héttel! A bibliatudósok valószínűsítik, hogy e kifaragott követ tették az elveszett szövetség-láda helyére, hogy általa Isten változatlan jelenvalóságára utaljanak. Azt az üzenetet találjuk tehát benne, hogy a boldog, biztonságos és békés élet nem képzelhető el Isten jelenléte nélkül! Az ember a világban szükségképpen eltéved, éspedig saját korrumpálódott volta miatt. Egyik emberből az igazságosság, másikból a szorgalom hiányzik, harmadikból a jóság, negyedikből pedig az okosság – s ezek pontosan olyan zsákutcába terelnek, ahonnan máshogyan kijönni nem tudunk, csak éppen annak a tulajdonságunknak a segítségével, amit addig elhanyagoltunk… A saját életünk kényszerít lelki növekedésre és elhanyagolt tulajdonságaink fejlesztésére! Boldog az, aki ilyenkor nem kibúvókat keres, hanem meghallja az “idők szavát” – s megérti, igenis változnia, növekednie kell, sőt egyenesen megtérni, azaz megfordulni – mert eddig rossz irányba ment…

Ahol erre hajlandó valaki, ott közel a szőlő és a füge idillje. A piszkos ruháját és süvegét levetni tudó főpap; az új hajtást, a kis Csemetét, a zsenge istenfiúságot megbecsülni tudó nyitott szív, és az Isten jelenvalóságát mindennél többre becsülő hit – Zakariás üzenetes látomásai szerint ezek vezetnek a szív megbékéléséhez, a szőlő és a füge alatti nyugodt üldögéléshez, emberek egymással való szép összeféréséhez… Kívánom, hogy mindnyájan megtapasztalhassuk az ő ajándékát, az e világi üdvöt:

 

“…Érzem, hogy az örök élet

Már e földön az enyém lett!”

                                            (480. dics. 1.v.)

 

Így legyen! Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Urunk, a megtisztulás tőled jöhet, s azt is tudjuk, te valóban tudsz és akarsz is nekünk tiszta fehér ruhákat adni. Könyörülj rajtunk, és segíts minket igaz elszánáshoz. Add a te erős Lelkedet, a véghezvitel lelkét! Köszönjük a Csemetét, az értünk született kisgyermeket, Jézust – aki a kereszten odaáldozta magát mindenkiért. Szégyenkezve valljuk meg, nem vagyunk jó követői – de azt is, hogy nagyon szeretnénk azok lenni. Hozd el az életújulás csodáját azoknak, akik azt egész szívükkel kérik tőled. Vigasztalást gyászoló testvéreinknek, akik most váltak meg drága szerettüktől – hiszen mindenkor meghallgatod a megtört szívűeket, akik hozzád kiáltanak. Gyógyítsd betegeinket, segíts minket lelki gyógyulásra és szívbéli, belső megtisztulásra. Adj pihenést a nyaralóknak, s vigyél minket közelebb rendeltetésünkhöz megismerésed által. Tied a dicsőség örökkön örökké! Ámen.

Vélemény, hozzászólás?