A szőlő és a füge alatt

 

Igehirdetés 2009. július 12.

A szőlő és a füge alatt

 

Lekció: Zak 3,1-10

Textus: Mik 4,3-4

„Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot többé nem emel, hadakozást többé nem tanulnak. Mindenki a saját szőlőjében és fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, te jól tudod, kinek mire van szüksége közülünk – biztatásra, erősítésre vagy éppen feddésre. Hisszük, sőt tudjuk, hogy meg is adod mindnyájunknak, ami közelebb visz országodhoz. Segíts most, amikor hálaadásunk hozzád száll, hogy előtted való bűnbánatunk is őszinte lehessen. Jóságos és emberszerető Istenünk, tekints népedre, s ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Áldd meg életünket, tedd frissítővé igéd körül összegyülekezésünket! Jézusért kérünk, hallgass meg imádságunkban, s építs mindnyájunkat. Ámen.

 

Igehirdetés

New Yorkban, az ENSZ székháza előtt két modern szobor található. Az egyik egy hatalmas pisztoly, aminek a csöve görcsre van kötve – a mási egy kardjából ekét kovácsoló férfit ábrázol. Mindkettő ugyanannak a gondolatnak van szentelve.  Jöjjön el a béke birodalma, amikor nincs többé háborúskodás: a mezőket nem hadseregek felvonulási területének tekintik, hanem szorgosan művelik! A barátait szőlőjébe, a fügefa alá meghívó pedig a biztonságban és elégedettségben élő ember idilli képe a Szentírásban. (1Kir 4,25  Mik 4,4  Zak 3,10)

Akaratlanul is azt kérdezzük, nem álom ez? Valósággá lehet-e – nem illúzió csupán? Nehéz válaszolni, de annyi bizonyos, a Biblia már első lapján erről beszél, amikor Paradicsomban helyezi el az embert! Azt mondja ki ezzel, hogy az eredeti ember nem az, aki félig még fán lakik, a primitív törzsi lény, amint erre a tudomány tanít – hanem az idillben élő, boldog ember! Helye ott van, ahol minden rendben működik, mint a Paradicsomban – úgy is mondhatnánk, egy jól gondozott, szép kertben, ahol az élőlények mind megtalálják a természetüknek megfelelő helyet és táplálékot. Az ember is helyén van: feladata művelni és őrizni a pompás kertet, amit számára az örök Szeretet oly gazdagon ajándékozott! (1Móz 2,15)

Sajnos azonban nem így állnak a dolgok – mainapság mindenesetre bizonyosan. Alig akad óra, amikor robbantásról vagy rakétázásról ne hallanánk, s már szégyelljük, mennyire elfásultunk, amikor hatvan vagy száztíz halottról hallunk, s nem rendülünk meg… Egyelőre sehol a béke birodalma. Az sem rendít már meg, néhány lelkiismeretesebb lelket kivéve, mikor arról olvasunk, hány növény és állatfaj pusztul ki egyetlen év alatt a földön; miként zsugorodnak az esőerdők a rablógazdálkodás következtében, s lassan számolni kell a bálnákat az óceánokban, mert elfogyatkozóban vannak… A természeti világ romlásban és pusztulóban van, ki lát itt idillt? Az emberek ordibálnak szomszédjaikkal, vagy legalábbis gyanakszanak, hogy a másik rosszat forral, a hiba mindig átellenben van – hol itt a béke és a boldogság…?

Izrael életében sem igen volt, az egy Salamon király idejét leszámítva, amiről éppen azt olvashatjuk, hogy „Juda és Izrael biztonságban lakott: mindenki a maga szőlője és fügefája alatt, Dántól Beér-Sebáig Salamon egész életében…” (1Kir 4,25) Nem így álltak már a dolgok a fogságból hazaköltözés után: kirabolt és feldúlt országot találtak, a templom lerombolva, Jeruzsálem kőfalai pedig üszkösen hevertek. Nagy szükség volt látomásra, amely vigasztalt és hitet adott ebben a helyzetben. Zakariás próféta kimondta, hogy igenis lehet az országban olyan örömben és békességben élni, mint a valamikori legszebb idill idején! Szőlője és fügéje árnyékában üldögélhet mindenki, s néhanap még barátait is elvárhatja oda egy jóízűt beszélgetni –

E prófétának már a neve is sokatmondó: azt jelenti, hogy „az Úr megemlékezett.”  A beszélő nevek gyakoriak a Szentírásban, akkoriban ugyanis nem az volt a cél, mint mainapság nálunk, hogy minél előkelőbbnek vélt, idegen hangzású neveket kapjanak a gyermekek, amikről ráadásul senki nem tudja, mit is jelentenek. A név akkoriban az illető tulajdonságairól szólt s vagy közvetlenül hitvallás, vagy pedig egy isteni cselekvés felidézése volt.

Zakariás neve azt mondja, hogy az Úr nem felejtette el övéit, gondoskodott róluk – ami a babiloni fogságból hazajutásukra utalt. Számontartjuk-e az ő kedvezéseit, vagy magától értetődőnek tekintjük, hogy egészségesek vagyunk, a legutóbbi betegségünkből is felgyógyultunk, hogy otthonunkban hozzáférhető tiszta víz és ennivaló, s vannak emberek, akikre számíthatunk? Isten nem felejtett el, megemlékezik rólunk – ez az egyedüli helyes kiindulás!

S akkor van jó folytatása, ha mi sem felejtkezünk el őróla – adunk számára helyet és időt életünkben. Például a hetedik napot, hogy azon (mely eredetileg is az övé) –  legyen imádságos szavunk hozzá, s az ő hozzánk intézett igéjét is meghalljuk!

De lássuk, mik az “idill” feltételei Zakariás látomása szerint: milyen út vezet oda, hogy „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot többé nem emel, hadakozást többé nem tanulnak. Mindenki a saját szőlőjében és fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket.”

Zakariás könyvében képek sorjáznak, és ennek a nagyszerű ígéretnek a bevezetésében az első kép egy piszkos ruhában lévő főpap, Jósua. A főpap, aki Izraelben az egész népet hivatott kiábrázolni  mindig tiszta, sőt dicsőséges öltözékben jelent meg – a látomásban azonban piszkos a ruhája, de annyira, hogy még a fövege is piszkos! Azt mondja e kép, hogy Isten népe, akit ő jelképesen kiábrázol, tetőtől-talpig elpiszkolódott – s addig nem lesz békéje és nem fog üldögélni a szőlő és a füge alatt – amíg le nem veti a piszkos ruhát és fejfedőt, s egészen tiszta ruhába nem öltözik!

Nem hiszem, hogy ezen a képen sok magyarázni való lenne. Amikor a gyerekek már azzal jönnek haza az óvodából, hogy anya, ti miért nem váltok el, a többi gyereknek mind két apukája meg két anyukája van – vagyis a természetes már nem az ép család, hanem a széttört az irigyelt állapot – akkor van megtisztulni valója egy népnek! De bőven eszünkbe juthat más folt is. A meg nem született gyermekek sokasága, akiket a felnőttek kényelemért már születésük előtt odaáldoztak; a magunk pénzért való mindenre hajlandósága, az állandó elégedetlenség és a mások okolása minden bajért, a komolyan nem vett hívatás – s mind a többi… Jósuának tiszta ruhába kell öltöznie, a fejére is más föveget kell tennie – s akkor majd eljön az idill! A magyar népnek meg kell térnie hitetlenségéből, anyagiasságából, a sok hamisságából és gyanakvásából – s akkor nem leszünk majd olyan boldogtalanok…!

A következő kép a “Csemete”, vagy ahogyan az új fordítás nevezi, Sarjadék. Jön egy új hajtás – Dávid király gyökeréből vesszőszál növekedik, amint egy másik próféta mondja (Ézs 11,1). A születendő Gyermek, akit Zakariás is megjövendöl, egyértelműen az új kezdet jelképe. Nem úgy mennek a dolgok tovább, ahogyan eddig: kezdődik valami, ami közvetlenül Istentől való! Már az maga is evangéliumi üzenet, hogy hadd kezdjen bennünk egészen újat az örök szeretet – és az néha valóban csak parányi hajtás, gyenge sarjadék… Ha nem fojtjuk el, hanem engedjük erősödni, nagyszerű folytatása lesz. Ha  egyetlen gondolatot is magunkkal viszünk ma Isten igéjéből, s mint szent magot, gondozzuk a szívünkben, hogy szépen csendben felnőhessen bennünk – abból igen jó dolgok fakadhatnak!

Ám erről a Csemetéről azt is mondja a próféta, hogy mint ember „…igaz és szabadító, szegény, és szamárháton ülő”  (Zak 9,9), valamint azt is, hogy kardot fognak rá, azzal döfik le, s úgy néznek rá, mint egy átszegezettre. (Zak 12,10) Ezeket a szavakat Jézusban beteljesedett próféciaként látjuk viszont. Még a Júdásnak adott harminc ezüstpénz is itt szerepel, mint bér – évszázadokkal Jézus előtt…! A világot nem lehet megváltani erőszakkal és hatalommal, csak egyedül az Úr Lelkével, ahogy azt Jézus tette, s ahogyan a próféta könyvében is szó szerint olvashatjuk: „Nem erővel, és nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel – így szól a Seregek Ura.”  (Zak 4,6) Micsoda ereje van a szelíd szeretetnek! A megváltást nem hadseregek hozzák a világba, amint azt újra s újra elhiszik az emberek – hanem a “Csemete” – aki igaz és szabadító, szegény és szamárháton ülő…!

Végül még egy kép a piszkos ruhába öltözött főpap és a zsenge hajtás, a Csemete képe után. Egy kő, amin hét szem van kifaragva! Megint valami, amit meg kell fejteni – bár nem is olyan nehéz. Ha veszünk egy magyarázatos Bibliát, ami az iratterjesztésünkben is kapható, s elolvassuk a megfelelő helyen, rögtön világos. A hét szem ugyanis Isten “hét Lelkének” jelképe, aki eljön a világba munkálkodni (Jel 4,5) – a kő ezért egyértelműen az isteni jelenlétre utal. Ő mindent lát, hisz mindenütt ott van, ezért jelképezik a szemek – éspedig a teljesség szent számával, a héttel!

Bibliatudósok valószínűsítik, hogy e kifaragott követ tették az elveszett szövetség-láda helyére, hogy Isten változatlan jelenvalóságára utaljanak. Azt az üzenetet találjuk benne, hogy a boldog, biztonságos és békés élet nem képzelhető el Isten jelenléte nélkül! Az ember a világban szükségképpen eltéved, éspedig saját korrumpálódott, megromlott volta miatt. Egyik emberből az igazságosság, másikból a szorgalom hiányzik, harmadikból a jóság és a türelem, negyedikből pedig az okosság, előrelátás – s ezek pontosan olyan zsákutcába terelnek, ahonnan sehogy máshogyan kijönni nem tudunk, csak éppen annak a tulajdonságunknak segítségével, amit addig elhanyagoltunk… Saját életünk kényszerít lelki növekedésre, az elhanyagolt tulajdonságaink fejlesztésére! Boldog az, aki ilyenkor nem kibúvókat keres, hanem meghallja a szót – s megérti: igenis változnia, növekednie kell, sőt egyenesen megtérni, azaz megfordulni – mert eddig rossz irányba ment…!

Ahol erre hajlandó valaki, ott közel a szőlő és a füge idillje. A piszkos ruháját és süvegét levetni tudó főpap; az új hajtást, a kis Csemetét, a zsenge istenfiúságot megbecsülni képes nyitott szív, és Isten jelenvalóságát mindennél többre becsülő hit – Zakariás látomása szerint ezek vezetnek a szív megbékéléséhez, a szőlő és a füge alatti nyugodt üldögéléshez, emberek egymással való szép összeféréséhez… Kívánom, hogy mindnyájan megtapasztalhassuk az ő ajándékát, az evilági üdvöt:

 

“…Érzem, hogy az örök élet

Már e földön az enyém lett!”

                                            (480. dics. 1.v.)

 

Így is legyen. Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Urunk, a megtisztulás tőled jöhet, s azt is tudjuk, te valóban tudsz és akarsz is nekünk tiszta fehér ruhákat adni. Könyörülj rajtunk, és segíts minket igaz elszánáshoz. Add a te erős Lelkedet, a véghezvitel lelkét! Köszönjük a Csemetét, az értünk született kisgyermeket, Jézust – aki a kereszten odaáldozta magát mindenkiért. Szégyenkezve valljuk meg, nem vagyunk jó követői – de azt is, hogy nagyon szeretnénk azok lenni. Hozd el az életújulás csodáját azoknak, akik azt egész szívükkel kérik tőled. Vigasztalást gyászoló testvéreinknek, akik most váltak meg drága szerettüktől – hiszen mindenkor meghallgatod a megtört szívűeket, akik hozzád kiáltanak. Gyógyítsd betegeinket, segíts minket lelki gyógyulásra és szívbéli, belső megtisztulásra. Adj pihenést a nyaralóknak, s vigyél minket közelebb rendeltetésünkhöz megismerésed által. Tied a dicsőség örökkön örökké! Ámen.

Vélemény, hozzászólás?