Igehirdetés 2010. december 19.

Jobb ígéretek, különb szövetség

Lekció: Luk 1,26-38

Textus: Zsid 8,6

„Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.”

Imádkozzunk!

Mennyei jó Atyánk, megköszönjük a közeledő karácsonyt, amely ünnepi fényeivel már a küszöbünk előtt áll. Megköszönjük az áldott várakozást, az ünnepi csendet, amit a szívünkbe oltottál öröktől fogva. Áldunk téged otthonunkért, és mind azokért, akiket azért adtál, hogy velük szeretetben élhessünk. Megvalljuk színed előtt életünk homályát, zűrzavarát és magánosságát. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy nélküled nincsen igazi szeretet és nincsen igazi közösség. Kérjük ezért most szívünk megtisztulását, vegyél el belőlünk minden haragot, sérelmet, tisztítsd le rólunk a foltokat. Jöjj el, Urunk, aki megígérted, hogy eljössz hozzánk, és halld meg, amint a te árva néped téged hívogat. Ámen.

Igehirdetés

Advent utolsó vasárnapján vagyunk, egészen közel a karácsony. Ezeken a napokon mindig felidézzük az advent legfontosabb eseményeit, amik a karácsonyt megelőzték. Jézus születése előtt ott a Mária engedelmessége, az alázat, amivel fogadta páratlan feladatát, hogy szüljön gyermeket és úgy nevelje fel, mint aki a világ Megváltója. Ennek a történetét hallottuk az előbb, és arról érdemes most együtt gondolkodnunk, hogy mit is jelent ez számunkra.

Mi emberek úgy vagyunk, hogy lehetőleg mindig a legjobbra törekszünk. Emberi tulajdonság az optimumra törekvés, mondja a tudomány. Ha lát az ember két almát, az egyik szép piros, a másik pedig hibás, akkor akaratlanul is a jobbik felé nyúlunk. Magasabb szinten is megvan ez természetesen, amikor a költő azt kérdezi, mi dolgunk a világon? És így felel: Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért. Vagy a bölcselő, aki hasonlóan szól: Szakadatlan a lét legfelső fokára törekedjem. (Goethe: Faust II. 1.)

Mária számára egy hűséges, derek és jó férj lett volna az optimum, mint minden izraeli leánynak, Isten azonban adott neki valami még jobbat. Ő hozhatta világra a Páratlant, a Krisztust, akit minden nép várt és minden nép sóvárgott! Adventi evangéliumunk most éppen ebből áll: Isten mindig tud adni nekünk valami jobbat annál, mint amit mi a legjobb álmainkban egyáltalán el tudunk képzelni magunknak. Ő nem csak azt tudja elhozni, hogy vége legyen a szenvedésnek, ha valaki szenved, hanem azt is, hogy megértse az ember a szenvedése értelmét. Ő nem csak azt tudja elhozni, hogy vége legyen a szégyennek, hanem azt is, hogy a szégyen soha ne térjen vissza. Isten mindig tud jobbat adni annál, mint amit mi egyáltalán kérni is tudunk.

Erről van szó abban az igében is, ami most értelmezi számunkra a Jézus-eseményt: „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.” Jobb ígéretek, különb szövetség, különb szolgálat. Mindegyik önmagában is nagy dolog. De kezdjük az elején.

Vannak a Bibliában Isten népének szóló nagyszerű ígéretek, amik arról szólnak, hogy sokan lesznek, annyian, mint az égen a csillag, aztán az is, hogy kapnak saját földet, ahol otthon lesznek, nem kell többé vándorolniuk, és végül még az is, hogy a föld valamennyi népe bennük fog áldást nyerni. Ezek nagyszerű ígéretek, és boldogok lehetünk, ha a lelki Isten népe tagjaiként bármit is megtapasztalunk belőlük. De vannak ennél még sokkal jobb ígéretek is, amikor azt halljuk, hogy „én fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, vagy azt mondja, hogy „ülj az én felségemnek jobbjára!” – ami arról szól, hogy Isten ma született fiává lehet az ígéret tulajdonosa, akivel megosztja hatalmát az örökkévaló, hiszen a jobbjára ültetés ezt jelenti. Ezek már olyan magas és hatalmas dolgok, hogy az ember nem is meri elhinni, hogy nekünk ehhez is lehet valami közünk, pedig a Szentírás pontosan ezt mondja a Krisztusban hívő emberről.

Mindenki hordoz a szívében valami fajta ígéreteket. Ha mást nem, azt, hogy „majd csak lesz valahogy”. Egy kicsit jobb változat ennél: Isten nem fog cserbenhagyni, őrá mindig lehet számítani. De ezek az ígéretek a komolyabb próbák idején megkérdőjeleződnek, és emberek egészen el is szokták veszíteni a hitüket bizonyos esetekben. Talán éppen azért, mert el sem jutottak a „jobb ígéretek” világához, azt hitték, olyanok nincsenek is.

Pedig ezek a „jobb ígéretek” emelnek minket ki igazán a rosszkedvünkből, ezek vigasztalnak meg a szomorúság idején, ezek nyitnak ajtót magasabb világok felé. Isten mindig tud nekünk valami jobbat adni annál, amit mi legszebb álmainkban elképzelünk magunknak. Igaz, ezeknek a „jobb ígéreteknek” egyáltalán a befogadásához olyan alázatra van szükség, amilyen Máriának volt. Nekünk ez ott kezdődik, hogy olvassuk a Szentírást elég állhatatosan, találjunk rá az eldugott félmondatokra is, amikben Isten nekünk lelki kenyeret készített, és éljünk ezekkel. Ne legyünk ahhoz a koldushoz hasonlók, akiről azt jegyezték fel egy keleti legendában, hogy egész életében egy városkapu mellett koldult, és amikor meghalt és ugyanott eltemették, akkor kiderült, hogy azon a helyen egy nagy kincs volt elásva. Ő nem tudta ezt, és egész életében koldus maradt – pár centire a kincstől. Hány embernek van ott pár centire a fejétől a Szentírás, benne a „jobb ígéretekkel” – és milyen sokan mellőzik ezeket a kincseket egész életükben. Marad a tévé, marad a vásárlás öröme, marad a rokonokkal vagy másokkal való civódás, kinek mi – pedig ott vannak azok az ígéretek, amikben Isten saját gyermekének fogad minket és a jobb keze felől ültet maga mellé a mennyekben.

Az első keresztyének rátaláltak ezekre a „jobb ígéretekre”, és azt vették észre, hogy Jézus pontosan ezek alapján kötött velünk egy „különb szövetséget”, mint az első szövetség volt. Az első szövetség alapja ugyanis az az áldozat volt, amit a hívek hoztak, s amit a papok mutattak be. Ez mindig emlékeztette az embereket arra, hogy önkorlátozás nélkül nincs magasabb élet, a nyáj legelső fajzásából, rendszerint a legkülönbből vittek áldozatot, ha csak tehették. Jézus azonban olyan főpap volt, aki nem csak szépen tudott áldozatot bemutatni, hanem saját magát adta oda áldozatul, s ezzel a szövetség ügyét egy másik, magasabb síkra emelte. Ennek az új és „különb” szövetségnek már mindenki részese lehetett az egész kerek világon, ezért volt ez “jobb szövetség” annál az elsőnél, amely csak egyetlen népre vonatkozott. Jézus azonban érdemessé tette a zsidó népet is, meg az egész embervilágot is arra, hogy ha őt követik, egy magasabb szintre lépjenek s egy különb szövetség részeseivé váljanak.

Ezt a mi mai életünkben úgy tudjuk megérteni, ha arra gondolunk, hogy mindenkinek van egy csendes, belső egyessége az Úrral. Eddig is segítettél, ugye, és ez után is segíteni fogsz Uram – így hangzik a legtöbb egyesség. Valóban megtért emberek azonban ennél többet szoktak mondani. Kihoztál a nagy mélységből, Uram, segíts engem, hogy ami rajtam áll, azt meg is tudjam tenni, úgy, ahogyan megígértem neked, amikor megszabadítottál. Ez már sokkal jobb szövetség annál, mint hogy remélem, minden szépen rendben lesz, Uram, és nem kell majd csalódnom benned. Aki fogadalmat tett, és azt megtartotta, az tudja, hogy milyen öröm, amikor a fogadalmat megtartva megtapasztaljuk, hogy a mi hűségünkre Isten hűsége a válasz!

A Jézusban kapott „különb szövetség” azonban még ennél is több. Ott az is kiderül, hogy aki egészen koldussá válik, az lesz a leggazdagabb. Aki sír, az fog vigaszt találni, és aki halálba adja ó-emberét, az ragyogó feltámadást tapasztal meg itt, az életben már. Az újszövetség népe élni kezd azokból a bizonyos jobb ígéretekből, és azok révén részese lesz a különb szövetségnek, aminek már nem a mi igyekezetünk, hanem egészen a Jézus áldozata az alapja. Megtapasztaljuk azt, hogy „elég néked az én kegyelmem, és az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Megtapasztaljuk, hogy amikor erőtlenek vagyunk, akkor vagyunk erősek, és megértjük, hogy az él igazán, aki meghalt az ó-emberének. Mi ezt magunktól soha nem tudnánk elérni. Ez a kegyelem munkája, és aki valóban részese az újszövetségnek, akinek nem csak a neve az, hogy keresztyén, az arról ismerszik meg, hogy nagyon sok köze van a kegyelemhez. Egyébként sok közünk van a világ hitványságaihoz, el is szoktuk szívesen emlegetni ezeket, meg sok közünk van a magunk nevezetesebb érdemeihez, erről sem szoktunk mindig hallgatni. Keresztyén azonban csak onnantól valóban az ember, hogy el kezd köze lenni a kegyelemhez, amit Jézus hozott. Elkezdünk megajándékozott koldusok lenni, elkezdünk kincset talált koldusok lenni, elkezdünk ebből a megtalált kegyelemből élni, mégpedig boldogan és elégedetten, békességgel és hálával. Nem az elégedetlenség lesz többé a fő hang, mindennel és mindenkivel, hanem elkezdjük észrevenni a világban és egymásban is a jót, mert hiszen bennünk magunkban már valami egészen új kezdődött. Mi már a Jézus hozta újszövetség, a „különb szövetség” részesei vagyunk – a lényünkkel, a bennünk élő valóságnál fogva, nem pedig csak a megkereszteltségünknél fogva. Adventben ilyen reménységeink legyenek, és erre törekedjünk, mert ezek nem elérhetetlen dolgok, sőt éppen nekünk hozta ezeket az a főpapunk, akinek születése ünnepére készülünk.

Végül még egy új és jobb, vagy ha úgy tetszik, különb dolog: ezt is Jézusunk hozta, és ez pedig a különb szolgálat.

Nekünk embereknek megadta Teremtőnk, hogy nagyon sok szintjén otthon lehetünk a földi életnek. Naponta kitakaríthatjuk és rendbe tehetjük a szobánkat, elvégezhetjük a ránk váró legalapvetőbb feladatainkat, kötelességeinket – és már ez is milyen nagy és jó dolog! Amikor megállunk egy-egy idős és magatehetetlen ember ágya mellett, aki már semmit nem tud tenni, akkor megértjük, mennyire meg kell becsülnünk a legalapvetőbb szintet is, ahol mi még teljesíthetjük napi kötelességeinket. Azonban van magasabb szint ennél: hiszen ott vannak, akik iránt szeretettel tartozunk, a családunk, tágabb körben pedig a lelki család, a gyülekezet. Milyen jó, hogy tehetünk értük is néha valamit, nem csak saját magunkért. Ez már szolgálat, és ha szívből tesszük, mindig áldás és öröm is van benne. De igénk még ennél is tovább megy, és a „különb szolgálat” felé fordítja a figyelmünket, amit már nem is annyira mi magunk teszünk, mert ez a Jézus munkálkodása ebben a világban – mi csak részesedünk az ő „különb szolgálatában”, belekapcsolódunk abba, elfogadjuk, hogy ő bízza azt ránk, és mindig ad is erőt hozzá.

A különb szolgálat forrása tehát maga Jézus, azt nem mi találjuk ki magunknak, hanem ő végzi, és ad belőle nekünk is. Lehet ez nagyon egyszerű helytállás a családban, a gyülekezetben, lehet ez hűséges imádság másokért, lehet ez egy megértett tudás őrzése és ápolása. Ha mindazt megírnánk, amiket Jézus cselekedett, úgy vélem, maga a világ sem fogadhatná be a könyveket, olvassuk a János evangéliuma végén (Ján. 21,25). Ami azt jelenti, hogy nagyon sok változata lehet annak, amit ő tesz, és abba mi mind bekapcsolódhatunk. A lényeg összesen annyi, hogy figyeljünk rá, higgyünk a halk és szelíd szavainak, és vegyük azokat komolyan.

Ilyenkor adventben biztosan szólongat minket, hiszen az ajtónk előtt áll és zörget is. Boldog az, akit olyasmiben talál, amit ő bízott ránk.

Keressük meg hát a jobb ígéreteket, amik ránk is vonatkoznak. Legyen új és különb megegyezésünk vele, mint eddig volt, és tartsuk is meg ezt az új és különb szövetséget. És akkor eljutunk talán egészen odáig, hogy részünk lehet az ő különb szolgálatában is, abban, amit ő tesz a világért, és amiben részt venni nekünk, embereknek a legnagyobb méltóság. Éljünk vele, és megtapasztaljuk majd, hogy Isten valóban tud nekünk jobbat adni annál, mint amit mi egyáltalán elképzelni vagy akár kérni is tudunk tőle. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk téged azért a sokkal jobbért, amit nekünk is elkészítettél már a világ megalapítása előtt. Áldunk téged a megszólító igéért, ami felébreszt és éltet. Kérjük tőled az új és élő reménységet, a jobb szövetséget és azt a szolgálatot, ami veled kapcsol bennünket egybe. Elébed hozzuk minden szükséget látó testvérünket, mi magunkat, közösségünket, otthonainkat és gyülekezetünket, vajúdó világunkat, küzdő hazánkat. Légy velünk Urunk, és segíts meg bennünket, hogy megismerjünk téged, és a te megváltásod erejét. Add meg nekünk, hogy mind azt, amit most mondtál, szívünkbe fogadva meg tudjuk valósítani a most következő hét napjain. Adjál nekünk szép és csöndes várakozást advent napjaiban, és töltsd be a szívünket ünnepi örömmel és tőled való mennyei szeretettel. Hadd legyen erőnk helytállni majd a hétköznapokban, a nehéz, a súlyos feladatok közepette, de éppen úgy akkor is, amikor sok-sok hálát adni valónk van. Köszönjük, hogy most együtt dicsérhettünk tégedet, és tőled kérjük és várjuk az erőt és az áldást. Add, hogy jelenlétünk a világban hiteles és igaz lehessen. Erősíts meg mindnyájunkat, hogy ne csak a nevünk legyen keresztyén, hanem téged tudjunk hordozni, sőt továbbadni mindeneknek úgy, ahogyan ezt feladatunkul is szabtad! Ámen.

Nyomtatás