Több pünkösd

Igehirdetés 2011. június 5.

Több pünkösd

 

Lekció: Csel 4,23-31
Textus: Csel 4,31

„Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel és bátran hirdették Isten igéjét.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, jó arra gondolnunk, hogy nem velünk kezdődött ügyed és nem is velünk fog véget érni, mi mégis teljes joggal vehetünk részt a te néped életében. Köszönjük életünket, s benne a feladatot, hogy végigjárjuk az utat, amit te szántál nekünk. Megvalljuk, néha egészen a magunk útjára térünk s elveszítjük vezetésedet. Ki sem látunk emberi érzéseink sűrűjéből, elborítanak régi döntéseink következményei. De tudjuk Urunk, hogy sok-sok ember életében kezdettél már újat, eljöttél hozzájuk a Szentlélek által, és azt kérjük, velünk is tedd ezt a csodát. Segíts egészen és igazán jelen lenni, nyitott szívvel és megszólíthatóan, hogy igéd áldott élet-magvaiból egyetlen szemet se engedjünk most a földre hullani. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés

Ennek az igehirdetésnek az a címe, hogy „Több pünkösd.” Először is azért, mert bár valóban Péter aratási ünnepen mondott igehirdetése volt, amikor hatalmasan kiáradt, háromezer lélek megújulását munkálva a Jézus Lelke, és útjára indult az anyaszentegyház szent közösségének élete – mégsem ez az egyetlen híradás arról, hogy eljött a Szentlélek és valami egészen újat kezdett emberek életében. Ott volt abban az emeleti szobában is, ahol a tanítványok félve összebújtak, mi lesz velük, ha mesterünk sorsára jutnak – aztán szélzúgás és lángnyelvek közepette eljött hozzájuk a Lélek, és mindent megváltoztatott. Ott volt a megrendítő esemény még számos további alkalommal a gyülekezet életében. Ilyen „Szentlélek-eljötte”  mai igénk is, amiben azt halljuk, hogy megrendült a hely, ahol együtt voltak, s megtelve a Lélekkel bátran kezdték el szólni, amit Isten mondott nekik. A pünkösd egész esemény-sorozat volt, s ilyen értelemben nyugodtan beszélhetünk több pünkösdről.

De lehet a mai igehirdetésnek ez a különös címe, hogy „Több pünkösd” azért is, mert maga Isten is akarja, éljünk benne a szentlelkes folyamatban, amikor ő maga mindig újra eljön hozzánk. Legyen ezen a napon is vágyunk, hogy érkezzen a Szentlélek, és változtasson meg valami fontosat az életünkben. Évente egyetlen ünnepe helyett legyen sok-sok pünkösd az életünkben!

Mert hát mi is történt ott, ahol eljött a Szentlélek? Minden szentlelkes történetnek megvannak a többletei, mindegyikből kaphatunk valami fontosat. Itt azt, hogy nem feltétlenül kell egybeessen emberi-érzelmi állapotunk a hitbeli-szellemi állapotunkkal. A tanítványok ott és akkor éppen kidobott és megfenyegetett emberek voltak, akiket az ország legfontosabb vezető testülete, a hatalmas tekintélyű Nagytanács kihallgatott, majd megfenyegette őket és elzavart maga elől. Ott volt a tanácskozáson Annás és Kajafás, és a főpapi család valamennyi tagja. (Csel 4,6) Minden további nélkül halálra is ítélhették volna őket, amint Jézussal meg is tették másfél hónappal azelőtt. Aki ettől a félelmetes testülettől dorgálást és fenyegetést kapott, nem számított többé elsőosztályú állampolgárnak, hanem közellenségnek volt tekinthető, s így is néztek rájuk az emberek. Nem érezhették magukat nyugodtnak, biztonságban lévőnek. Mégis „egy szívvel és egy lélekkel felemelik a hangjukat Istenhez” s Dávid zsoltárát éneklik a Szentlélek által! Az ember lehet üldöztetésben vagy más bajban, ám a Jézus Lelke elvégezheti, hogy hitbeli szinten egészen másként érezze magát.

Kiderül a Cselekedetek könyvéből, hogy lehet patkányok lakta mély-börtönben, kalodába szorított lábbal éjfélkor zsoltárt énekelni, mint Filippiben történt, és elkényeztetett királyi udvarban ebéd utáni szórakozásként vándorfilozófusokat, vallási megszállottakat mutogatni a vendégeknek, kicsit játszadozva velük, hátha mondanak valami figyelemre méltót, mert teli vagyunk kérdéssel és bizonytalansággal – mint Félix helytartónál látjuk. Az ember érzelmi állapota, ami a helyzetéből következik nem feltétlenül esik egybe hitbeli-erkölcsi állapotával – mondjuk így, lelkiismeretének érzéseivel.

Ellenkezőleg: ha a Szentlélek eljön, azonnal különbség támad a kettő között: megfélemlített szívűek büszkén emelik fel fejüket, amint a tanítványok is. Nyugodtan folytathatjuk a sort így: vágyak tüzében égők a Szentlélek által elkezdik magukat szabadnak érezni, pedig azok nagyon erősek voltak, amíg a Szentlélek nem jött el hozzájuk. Emberek, akik betegen az elmúlás rettenetében éltek, elkezdenek belepillantani az örökkévalóságba, Isten közelségébe – és nem rettegnek többé, hanem azt látják maguk előtt, ami „…sokkal inkább jobb.” (Fil 1,23)

Nagyszerű dolog hát, ha ő eljöhet, alapvető változásokat munkál – és most szánjunk arra figyelmet, mi minden is tette lehetővé eljöttét azokban az időkben!

A tanítványok először is benne éltek a hagyományban. Pontosan, szó szerint idézik az Ótestamentum legfontosabb igéit, amit azok tudhattak, akik vették a fáradtságot és eljártak a zsidók tanházaiba, ahol megvoltak a szent iratok, és számtalan órát pazaroltak arra, hogy kívülről megtanuljanak idézeteket, sőt, egész bibliai könyveket is! Ma a „hagyomány” szitokszónak számít: minden második reklám azzal kezdődik, hogy ami hagyományos, az rossz – bezzeg itt a mi vadonatúj termékünk, ami mindent megold… Azt is tegyük hozzá, hogy az én, az individuum fontosságának növekedésével egyenes arányban csökken mindenhol a világban a hagyomány megbecsülése. Ma az individuum lassan az egyetlen szentségesnek számító tényező – az egyént minden jog megilleti. A hagyomány viszont azt mondja: mások is vannak a világon – élj nyitott szívvel, szolidaritásban, közösségben a többiekkel – s pont ez nem kell, ahol emberek egyetlen valóságot ismernek el, egyéni jólétüket. Azért olyan hagyományellenes ma a világ, mert az rápirít a gátlástalan önérvényesítésére, s azt tanítja, hogy egymást úgy kell szeretnünk, mint – saját magunkat! (3Móz 19,18  Mát 22,39 Gal 5,14)

A tanítványok nem csupán saját kis világukban éltek, hanem órák százait szánták a szent hagyomány, a régi igazságok  tanulmányozására – s éppen ez nyitotta ki szívüket önös érdekeik védelmén túl valami sokkal többre. Bárcsak nekünk is lenne hitünk több fáradtságot és időt szentelni a szent irataik tanulmányozására – kinyit bennünket egy magasabb világ számára!

Aztán feltűnik, hogy nem csupán szó szerint idézni a szent iratokat, hanem tudnak Isten akaratáról és komolyan veszik azt. Jézus perét úgy fogalmazzák maguknak, mivel megértették az ézsaiási igéket az Úr Szolgájáról, hogy Heródes és Pilátus ugyan megegyeztek, vagyis mind a zsidók, mind a pogányok egyenlő arányban felelősek a haláláért: itt azonban valójában az történt, „…amiről a te kezed és akaratod eleve elrendelte, hogy megtörténjék.” (Csel 4,28) Ez  hitbeli értelmezés, amit utólag fogalmaz meg a tanítványi sereg a Jézussal történtekről – az “eleve elrendelést” nem lehet a jövőre szóló jóslás céljára alkalmazni. A még nem  mindig nyitott, hiszen „a fiak szabadok” mondja Jézus (Mát 17,26) – ám  a fiak arra is szabadok, s ez nagyon fontos, hogy hitben másként értsenek dolgokat a történelemből.

Hány embertől hallani, hogy keserűségeken át vezetett életük útja, mégis eljött a pillanat, amikor már nem azt látták, hanem sokkal inkább a jót, amit az egykor oly keserves dologból számukra Isten kihozott! Elmondtam már az idős asszony szavait, aki gyülekezetünkhöz tartozott s egész életében szőlőjét művelte. Elmúlt hetvenöt éves, amikor eltörte a karját s nagyon sírt, hogy nem fogja tudni kapálni szőlőjét. Aztán pár hét múlva kisimult arccal mondta, a kartöréséből megértette: nemsokára nem csak szőlőjétől és a kapálástól kell tudni megválnia, hanem földi életétől is – immár hálás Istennek, hogy ilyen szeretettel készítgeti szívét a nagy változásra…!

Igen, eljön a Szentlélek s ad újraértelmezést: de csak ott, ahol számolnak Isten akaratával s azt komolyan is veszik! Ahol az élet sodrása még fontosabb, rohannak a boldogság után, s az ő akarata szóba sem jöhet, csupán sikeres vagy sikertelen életmanőverek vannak, nem keresik, nem kutatják azt – ott nem jön el a Szentlélek! Csak ott, ahol emberek tudják lehajtani a fejüket és alázattal keresik és elismerik: mert az üdvözítő akarat, az egész világmindenség alapja! E nélkül beszűkül az ember élete a boldogság reménytelen hajszolására – hiszen mihelyt elérünk valamit, azonnal továbbiakra vágyunk. Pontosan úgy áll, ahogy Schiller mondja:

 

„A szűk körben szűkül a lélek is,

Ha célja nagy, az ember nő vele…”

                                                    (F. Schiller: Wallenstein, ford. Kálnoky L.)

 

Igen, nyissa csak ki az ember szívét és értelmét a tőle telhető legtágabbra, fohászkodjon neki a lehetetlennek – és keresse Isten akaratát. Ez a nagy cél! S ha célja nagy, az ember nő vele. Amint kinyitja lényét olyan valóságra, mint Isten akarata, nem igazolásul és önmaga megnyugtatására, hanem követni való akaratként – ezzel együtt nő majd az ember maga is!

Végül még azt látjuk, ott jön el a Szentlélek, ahol imádkoznak. Vannak a földkerekségen területek, ahol szinte sosem hull eső, ezek a területek elsivatagosodnak. Minden csak homok vagy kő, alig lehet ott életben maradni. Ehhez hasonlít a lelkünk, amikor hiányzik belőle az imádság – olyanná lesz, mint a kiszáradt táj. Ebben az állapotunkban kegyetlenül önzők és kérlelhetetlenül ítélkezők vagyunk. Szükségünk van arra, hogy egymásra kenjünk minden bajt, s így leszünk végtelenül magánosak és lélekben elszigeteltek. Csikorog minden, akár az ember fogai a homokviharos sivatagban. Nem megy az élet, mindig feszültek és dühösek vagyunk, éspedig azért, mert nincs “áldott enyhelyünk” – hiányzik a lélekből az imádság, mint az életadó eső a sivatagból!

Az első tanítványok mindig imádkoztak – olvassuk csak el ebből a szempontból a Cselekedetek könyvét! Diakónusokat választottak, imádkoztak; útra engedték Pált, a tengerparton letérdelve imádkoztak – s még sok hasonló pillanatról tudósít a könyv. Átjárta életüket, nem voltak profán pillanataik – mindig és folyamatosan Isten jelenlétében éltek! Nem is az imádság járta át életüket, hanem imádságos állapotukba csordogáltak bele életük égtől ihletett eseményei…!

Összefoglalva: eljött hozzájuk a Szentlélek, mert tudtak benne élni a hagyományban, otthonosan mozogtak a Szentírásban: ez volt mintegy a belépő. Ez valóban időt és szorgalmat igényelt – ám nagyon megérte! Aztán figyeltek Isten akaratára, értették és komolyan is vették – ez volt a folytatás. Ilyesmi belül történik, a szívünkben elvégzendő munka: látni és érteni. Végül az áhítat: vagyis imádság, mindig újra csak imádság – s megtapasztaljuk, így valóban eljön a Szentlélek. Akkor pedig nem csak egyetlen pünkösdi napunk lesz az évben, hanem mint ennek az igehirdetésnek címe is mondja – több pünkösd. Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Urunk köszönjük, hogy mindig voltak, akik kinyitották szívüket előtted, s bennük ma is érvényes példát láthatunk. Köszönjük helytállásukat, s minden ajándékodat, ami elmúlt idők történelméből szólongat. Adj szorgalmat a Szentírás tanulmányozásában, igyekezetet akaratod megismerésében és mindehhez sok áhítatos percet, hogy az imádság életformánkká válhassék. Imádkozunk gyászolói testvéreinkért e vasárnapon, amikor egész gyülekezetünknek gyásza van, hiszen egykori lelkipásztorunk temetésére készülünk. Köszönjük a benne kapott ajándékokat, amik téged dicsőítenek, a kedves emlékeket, amik jóságos személyéből és tudós helytállásából fakadtak. Imádkozunk egy férfitestvérünkért, aki műtét előtt áll, s minden ágyhoz kötött testvérünkért, hogy gyógyulhassanak. Legyen vezetésed útmutatásunk, s a Jézus lelkét töltsd ki vándorló néped minden tagjára! Ámen.