Igehirdetés 2013. március 10.
Az utolsó percben
Lekció: Luk 19,1-10
Textus: Luk 19,10
„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”
Imádkozzunk!
Istenünk, mennyei Édesatyánk, néha azt gondoljuk, hogy hívnunk kell téged, mert eltávoztál és messze vagy, holott magunkat kellene inkább biztassuk, nyíljon fel a szemünk meglátni téged, aki jelen vagy mindenhol és mindenekben. Köszönjük a pillanatokat, amikor világosan megtapasztalhatjuk, hogy közel jössz igédben, a te népedet szólongató örök és teremtő szóban. Légy áldott, hogy testileg-lelkileg gazdagon elláttál bennünket – egész szívünkből hálásak vagyunk minden gondoskodásodért! Tekints kegyelmesen azokra, akik betegek, és azokra, akiknek összetört a szíve – akik tényleg irgalmadat megtalálni jöttek el ide. Adj biztatást, hogy megújulhat a hitünk, sőt egész valónkban és teljesen újonnan is születhetünk. Szólj a szívünkhöz, munkáld bennünk a tőled való mennyei életet Szentlelked által. Jézus nevében kérjük, hallgass meg minket! Ámen.
Igehirdetés
Nyári ifjúsági táborozások idején a gyerekekkel tábortűz mellett bibliai történeteket szoktunk eljátszani, és még versenyzünk is, melyik csapat előadása sikerült a legügyesebben. Maguk a gyerekek szokták kiválasztani, milyen bibliai jelenetet játszanak el, és nem igen akad nyári tábor, amikor Zákeus története sorra ne kerülne – szinte harcolni szoktak érte, hogy éppen ezt adhassák elő. Fontos szerepe lehet ebben a választásban a legális fára-mászásnak, ami ilyenkor része az “előadmánynak”: de egy biztos, hogy a gyerekek nagyon szeretik a Zákeus történetét. Mi lehet az oka?
Talán ők is érzik, hogy itt nem kevesebbről, mint életújulásról van szó, ami pedig – s ez már hitbeli igazság – kisgyermektől az aggastyánig tulajdonképpen mindig és mindenkinek aktuális, úgy is mondhatjuk, egyetemes igény és lehetőség. Valaki odáig ment a dolog radikális megfogalmazásában, hogy leírta: “Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy az élet, amit most élünk, az igazi volna.” (Hamvas B.) Valószínűleg tényleg így áll a dolog, mert aki mégis azt gondolná, éppen a legértékesebb tulajdonságunktól fosztana meg, hogy ti. tudunk előre lépni, nemesedni – sőt, egészen más emberré lenni. Vagy, ahogy maga Jézus mondja “újonnan születni” – Isten országa ugyanis másként nem megközelíthető számunkra. (Ján 3,3-10)
Figyeljünk most így Zákeusra, mit mond a kétezer éves, mindössze pár szavas “novella” arról, mi az életújulás! Ahogy a mélyére hatolunk, először néhány negatívum kívánkozik, amit éppen azért érdemes megfogalmaznunk, hogy annál diadalmasabban szólalhasson meg a történet kiteljesedése: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”
Mindjárt a kiindulás az, hogy valakinek mindene megvan, és mégsem boldog. Fővámszedőnek lenni igen jövedelmező állás volt, ez az ember semmiben hiányt nem láthatott – valami mégis hiányzott az életéből. Azt is feltételezhetjük, hogy jóléte és minden kényelme ellenére éppen a lényeg hiányzott az életéből – valami, amiért tényleg érdemes élni. Zákeus magával cipelt egy alapvető megoldatlanságot, hogy életének semmi, de semmi valódi alapja nem volt: ezért minden bizonytalan, sőt, még a saját szemében is gyanús lehetett számára. Nyilván titkolta ezt maga elől, s lehetőleg büszkén tekintett végig azon, amit szerzett: de vitte és vitte a “fél-állapotot”, hogy mindene megvolt ugyan – de nem tudott mit kezdeni vele, mert az egésznek pont az értelme és mondjuk divatos szóval, legitimitása hiányzott. Ezért volt kíváncsi Jézusra, ezért szerette volna őt olyan nagyon látni… Kockáztatta, hogy kinevetik: felnőtt ember létére fára mászik, hogy megpillanthassa őt…
Legyen első „negatívumunk”, ami persze csak a megfogalmazása szerint az: nem jó hagyni, hogy az életünk alapvető megoldatlansága és lényegi megalapozatlansága ítéletnapig jöjjön velünk. Járjunk a végére a dolgoknak! Zákeustól ezt tanulhatjuk legelőször: nem hagyni, hogy folyamatos kínlódás legyen az életünk, kövessen bennünket a tény, hogy tulajdonképpen minden a levegőre épül. Szaladni a tömeggel, leülni a mester lábához, esetleg fölmászni valami kényelmesnek gondolt kilátó-pozícióba egy fára – tulajdonképpen a forma mindegy – ha valóban arról van szó, hogy valaki “Jézust akarja látni” – viszonyát hozzá szívében tisztázni szeretné. Csak tegyen is már érte valamit…!
Sok emberi életből hiányzik a “vertikális dimenzió” – állandóan zajlanak a mindennapi események, mindig vannak szenzációk, vagyis érzékletek, mert ezt jelenti a szó – amik aztán mindent be is töltenek… Mi történt ma, hogy érzem magam, mit gondolok a többiekről, ők mit gondolnak rólam, jaj – ezeknél azért valami magasabb rendeltetésünk is volna. Zákeus Jézus felé próbált kilépni ebből, s ez is bizonyult a legjobb választásnak. Ma is ez az, hiszen az örök Atya éppen őt, Krisztust adta nekünk, s pontosan azért, hogy általa egy magasabb életre jussunk. Sok más próbálkozással annyi a baj, hogy nem őfelé keressük az orvosságot a lényegi megoldatlanságra: egy sereg próbálkozás nem is egyéb, mint éppen az ő megkerülése… Ne vegyük őt semmibe – ő valóban “…az út, az igazság és az élet”, és “senki nem mehet az Atyához, csak őáltala!” (Ján 14,6)
A következő „negatívum”, amit Zákeustól tanulhatunk így szól: nem elpocsékolni az alkalmat. Az evangélium leírása szerint Jézus utolsó látogatása volt ez Jerikóban: utána már a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás következett, amit egyébként éppen mához két hétre fogunk ünnepelni. Jézus többet nem ment át Jerikón: vannak ilyen vissza nem hozható lehetőségek minden élet útján! Nagy kár nem észrevenni a növekedésre elkészített lehetősségeket. Egy helyen így olvassuk: “Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak.” (Ef 5,16) Sokan nem értik, amikor olvassák, pedig nagyon egyszerű: az ember azt hiszi, végtelen az élete – de ebből az illúzióból jó idejében fölébredni. Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak – igen, mert cserben hagynak, elszaladnak a lehetőségek – s ha elmulasztottuk a növekedést, a tisztulást, jöhetnek idők, amikor ezek már bepótolhatatlannak bizonyulnak.
Nem jó elpocsékolni az alkalmakat, “áron is meg kell venni őket” – igen, áldoznunk kell azért, hogy naponta csendben legyünk az ige mellett pár percig, áldoznunk kell a vasárnap megszenteléséért! Mindig akadnak fontosabb programok – áldoznunk kell a lelki előmenetelért! Kérdezzük meg magunktól, mikor hoztunk utoljára áldozatot azért, hogy feljebb emelkedjék életünk, nemesedjen és igazabb legyen… Zákeus „áldozata” összesen abban állt, hogy azalatt nem üzleti dolgaival foglalkozott, míg elment, hogy lássa, kicsoda Jézus… De áldozata sokkal nagyobb lett, amikor tényleg megismerve őt, már az lett örömévé, hogy adhat és adhat… Ő, az egykor mindenáron szerezni akaró, életcél-szerűen anyagias ember! Az áldozat kezdetben talán kín – utóbb pedig, ha helyesen hoztuk, öröm és beteljesülés…
Az ő életújulásában, „nagylelkűségre jutásában” van még egy fontos mozzanat, s ez Jézus szava. “Hamar gyere le, nekem ma nálad kell megszállanom.” Indoktalan mondat, hogy lehet ilyet még gondolni is… Akik a feltorlódó tömegben tájékoztathatták Jézust, hogy ott fent a faágon egy igazi fővámszedő guggol, minden bizonnyal csúfondárosan, ha nem kifejezett gyűlölettel informálhatták őt erről. Ebből láthatjuk, hogy az ige, ha igazi, akkor sosem emberi mértékkel mér. Az emberi jelen esetben az lett volna, hogy bárki más méltó, csak éppen ő nem, hogy Jézus nála vegyen szállást. De mi talán méltók vagyunk erre…? S ma mégis mindnyájunknak ezt mondja: “Nekem ma nálad kell szállanom…!”
A harmadik „negatívum” a történet alapján így hangzik: Nem elengedni fülünk mellett az igét. Minket keres, ránk van méretezve, s meg tudja változtatni életünket! Az emberek annyi zöldséget olvasnak, fikciókat és hitető fantazmagóriákat, az életnek igéje pedig elmegy a fülük mellett. Holott az ige lényege mindig ugyanaz: Krisztus nálad akar szállni – be akar költözni a szívedbe! Ma megint ugyanezt mondja: “Hamar szállj alá” – gyere csak ki a magadat védő, kényelmes pozíciódból. Nézz a szemembe, nekem pont a te gondodra nézve van mondandóm. Zákeus házába fogadta Jézust, ez azt jelenti: meghallotta, mit mond az „életnek Igéje” (1Ján 1,1) az ő dolgaihoz…
Különös, hogy az evangélista egyetlen szót sem idéz abból, mit mondhatott neki Jézus. A lénye, a jelenléte is elég volt, mondja ezzel Lukács, hogy a fővámszedő pirulni kezdjen azokon, amikre addig olyan büszke volt… Meghallotta az őt szólító igét, nem engedte el a füle mellett. “Befogadta Jézust otthonába” – így lett ebből életújulás!
Mi már tudjuk, hogy a magvető az igét hinti, ám csak alig, ha negyedrésze hull jó talajba s lesz belőle termés is. Mert van, aki nem érti, van, aki nem engedi mélyre az ige gyökerét magában; s akad olyan is bőven, akiben a világ gondjai és lehetőségei – mily reális az ige, mindkettővel számol – tövisként megfojtják azt… Viszont egyetlen befogadott ige-magból harminc, hatvan, százannyi termés lehet. Micsoda bőség, milyen nagy kegyelem! Pontosan ezért a bővölködő életért (Jn 10,10) érdemes őt befogadni szegény, üres – vagy éppen túlzsúfolt szívünkbe: mi erre hívattunk, ennek részesei lehetünk!
Így érkezünk a történet már említett igazi céljához és összefoglalásához: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Zákeusról nem nehéz belátni, hogy fabatkát sem ért egész vagyona, amíg igazi énjét Krisztustól kezébe meg nem kapta. Az ige evangélium: az összefoglalással itt a történet végén pontosan azt mondja ki, hogy ha elveszettnek érzed magad, különösen el ne felejtsd, hogy az Emberfia miért jött e világba! Megkeresni és megtartani az elveszettet. Amíg persze valaki azt mondogatja magának, „ott még nem tartok, hogy elveszett legyek” – nekem csak éppen anyagi gondjaim vannak, túl vagyok terhelve, néha kicsit üresnek érzek mindent, meg általában elviselhetetlenek az emberek, miért lennék én elveszve – addig nehéz rajta segíteni.
Kutatások kimutatták, hogy alkoholizmusból, drogból és más függőségekből leginkább azok tudnak gyógyulni, akik eljutottak oda, hogy már azt mondják, amit a tékozló is mondott a disznók vályújánál: “Én itt éhen halok meg..!” Aki nem jutott a végsőkig, még magyarázkodik és mentegeti magát, s nem látja, hogy itt valóban az életéről van szó, az kell egy kicsit aszalódjon még a bajaiban. Idős emberekről mondta valaki, akik átmentek sok-sok próbatételen, hogy ők azért olyan szelídek, mert már “porhanyósra sütötte őket az élet.” A kérdés persze tényleg az, meg kell-e várni ezzel a hetvenötödik születésnapunkat…
Három „negatívum”, amit Zákeus tanít: nem cipelni magunkkal a megoldatlanságainkat élethossziglan. Végére járni, miért is lóg a levegőben, alap nélkül az életünk. Fölkeresni Jézust, utána járni az ő dolgainak, meghatározni, mi közöm is van nekem őhozzá – ez, és nem más az életújulás! Aztán nem elpocsékolni a lehetőséget, amíg van, mert “a napok gonoszak.” Élni velük, megragadni őket – ki tudja, mennyi adatott belőlük. S végül nem elengedni a fülünk mellett, amit ő mond, mert az mind teremtő és megmentő erő, ige – ami személy szerint pontosan nekünk szól. Gyere csak le onnan, ahol most még vagy – ma nálad szeretnék megszállni! Ezeket szívünkre véve megértjük: Az Emberfia valóban azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Megmentse pusztulástól, értelmetlen élettől, szeretetlenségtől – egyszóval a haláltól. És adjon helyette olyasmit, ami valóban megérdemli már a nevet: élet. “Ma lett üdvössége ennek a háznak…” Így is legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy te valóban akarod az új életet, sőt éppen azért jöttél a menny magasából, hogy kiemelj köznapiságunkból egy magasabb, igaz, és örök életre. Segíts megújulásra, hogy ne vigyük magunkkal. amit letehetnénk, s ne érjük be kevesebbel, mint ami valódi tisztulás. Vigyázz ránk, hogy el ne pocsékoljuk a kapott lehetőségeket, s ha kell, tudjunk áldozatot is hozni ezekért. Könyörülj rajtunk, hogy igéd magvai közül egyet se engedjünk terméketlenül a földre esni, hanem szívünkre véve megteremjük annak áldott, sokszoros gyümölcsét. Te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd az elveszettet, ilyenek vagyunk nélküled. Te ma is kerestél bennünket, mert meg akarsz menteni az örök életnek: add, hogy ez így legyen. Hallgasd meg egy beteg asszonytestvérünkért mondott imánkat, aki benned reménykedik, s mi is vele – tegyél csodát és adj hitet, adj új reménységet ott, ahol arra most nagy szükség van. Imádkozunk gyülekezetünk új tagjaiért, akik téged keresnek, hogy valóban meg is találjanak, s könyörgünk mindnyájunk belső épüléséért e most következő héten. Ámen.
