Igehirdetés 2013. március 3.

Az ég és a föld elmúlnak

Lekció: 1Kor 3,6-15  1Kor 3,21-23
Textus: Mát 24,35

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”

Imádkozzunk!

Istenünk, bizonyosságot keresni jöttünk a bizonytalan világban, ahol minden az ember vágyairól és sikereiről szól, amely ember azonban, és magunk is esendő, törékeny, sőt gyarló és vétkes, de leginkább mulandó. Hiába keressük önmagunkban a végleges valóságot, csak változó érzések és gondolatok rohannak, mert üres a te helyed, mindenható és örök Isten. Így jöttünk mind ma is, mint tehetetlenek és kicsinyek. Azt is megvalljuk, hogy sok szép ígéretünk sorra megtagadtuk, fogadalmainkat elfeledtük, és nem vagyunk mások, csak kegyelemre szoruló bűnösök. Félelemmel gondolunk a napra, mely mindent tűzben fog megpróbálni – de te azért jöttél hozzánk Krisztusban, hogy megkeresd és megtartsd, ami elveszett, feltámaszd, ami meghalt. Tedd ezt a csodát közöttünk és bennünk újra és újra. Néped hozzád könyörög, hallgasd meg kiáltásunkat! Ámen.

Igehirdetés

Március első vasárnapja magyar református egyházunkban minden évben Biblia-vasárnap. A mi gyülekezetünkben talán nem is kellene megtartani, hiszen alig hangzik igehirdetés, amiben ne szólna buzdítás, hogy szeressük és olvassuk szent könyvünket – és valóban, alig akad olyan család, ahol ne volna  legalább egy példánya. Igaz, sok helyen még nem mindennapi lelki kenyér, csak dísz és dekoráció, talán ideális életünk jelképe – de ma már egyre többen fölfedezik benne az Élet Könyvét, s minden nap olvassák, mint Isten igéjét. Mielőtt arról szólnánk, mi is ez a könyv valójában, érdemes pár szót arra is szánni, hogy mi nem a Biblia.

Említsük először, hogy a Biblia nem biológiai vagy geológiai szakkönyv. Sokan egész életükben vívódnak a kérdésen, a tudománynak vagy a Bibliának van igaza – holott ez álkérdés, amit csak a modern kor jellegzetes zűrzavara erőltet ránk. A tudomány egyáltalán föl sem tudja tenni azokat a kérdéseket, amikre a Biblia választ ad – nem hogy méltó módon felelne azokra. Ettől persze a tudomány még nagyon hasznos a maga helyén, s Alkotónk parancsának engedelmeskedünk, amikor műveljük, hiszen ő mondotta: hajtsátok uralmatok alá az egész földet – de életünk igazán nagy kérdéseit a tudomány nem is érinti. Nyugodtan túlléphetünk a problémán, melyiknek van igaza, hiszen a Biblia nem is kíván azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik a tudomány tárgyát képezik, mivel sem biológiai, sem geológiai szakkönyv – ezek titkait máshol kell keresni. A Szentírás az embernek Istenétől adott életrendjét mutatja fel, éspedig mély és megalapozott formában, oly örökkévaló távlatokat nyitva, amiket máshol nem találunk, csak és pontosan ebben a könyvben.

Ugyanakkor rögtön hozzá kell tennünk, hogy a Biblia mégsem valami egyöntetű szövegezésű törvénykönyv, ahogyan sokan olvasni szeretnék, melynek minden sora a leglaposabb köznapi értelem számára is azonnal összhangban van összes többi sorával. Ilyesmi elvárható ugyan a Polgári Törvénykönyvtől (ptk), ahol ez követelmény is – ám a Szentírás ennél magasabb rendű műalkotások sora. Szellemében és lelkületében egységes, viszont hatvanhat könyvében rengeteg műfajt, vagy ha úgy tetszik, “nyelvet” használ, s ezek mindegyike pontosan a maga módján szólongat. Az egyik iratban krónikába, a másikban nemzetség-táblázatba, a harmadikban pedig himnuszba vagy éppen legendába csomagolva találjuk az üzenetet a helyes emberi alapállásról – s személyes feladatunk, hogy azt magunknak onnan tényleg kiaknázzuk. Minden sora értelmezést provokál, kihív kényelmes mindennapiságunkból és feljebb akar emelni, mint ahol állunk. Ellenáll az egyszerűsítéseknek, s még azt sem engedi, hogy egységes ideológiát faragjunk belőle – bizony, még egyházi ideológiát sem. Személyes állásfoglalásra, a hit döntésére kényszerít, s éppen ezzel táplálja méltó módon lelkünket és szellemünket.

Aztán a Biblia nem jóskönyv. Minél bizonytalanabb valaki a saját dolgaiban, minél kevésbé állt rá a sziklafundamentum Krisztusra “„…melyen kívül más fundamentum nem is vethető”, mint az előbb is hallottuk, annál könnyebben lesz áldozata különböző jóslásoknak. Az pedig már részletkérdés, hogy állatok belsejéből vagy madarak vonulásából, esetleg elhalt személyek megidézéséből, vagy csillagok járásából kerül sor a jóslásra – mert a Biblia ezeket egyértelműen mind elveti. Tavaly december 21-re is esett egy jósolt világvége, és a népszerű képes magazinok különösen is elképzelhetetlenek a következő hét napjainak minősítése nélkül – ám a Biblia egyáltalán nem kíván menetrendet adni sokértelmű sejtetésekkel. Azt követeli tőlünk, hogy hitünkben mindig legyünk készen, rendelkezzünk elegendő élő reménységgel és éljünk megbízható szeretetben.

Ide tartozik, mint ennek alfejezete, hogy a Biblia még csak nem is elsősegélynyújtó könyv, hívő emberek számára sem, amit csak úgy fel lehetne csapni valamelyik oldalán, ha bajban vagyunk, hogy most aztán segítsen rajtunk. A Biblia ezerötszáz oldala egyetlen dologról, az istenemberségről szól, s ebben a tekintetben valóban szerves egységet képez. Megértéséhez egyszerre van szükség ebből a döntő mondanivalójából, vagyis az „egész” felől kiindulni s úgy megérteni aztán a részt, az egyes sorokat, sőt szavakat is – mint arra, hogy először egyes részeit, tehát a betűjét és a sorait külön-külön megértsük és felfogjuk, s ezekből a mozaikokból rakjuk aztán össze az egészről, a teljes bibliai mondanivalóról szóló tudásunkat. Ezt hívják hermeneutikai körnek. Ezért tanácsos a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasni, amit egy család szeretetéből immár évek óta minden karácsonykor valamennyi szentendrei református gyülekezeti tagunk ajándékba megkap – mert annak használatával, három év leforgása alatt végigolvashatjuk mind az ezerötszáz oldalt, ami a Szentírásban található!

Ha mármost ezeket szépen világosan látjuk, hogy a Biblia sem nem tudományos szakkönyv, sem pedig egységes törvénykönyv, ami könnyedén és “utcán át” eligazít, ezen kívül pedig még csak nem is jóskönyv, ami menetrendet akarna kezünkbe adni a saját utunk, vagy akár a nagy világfolyamat egészére nézve, akkor ezek után pozitíven is megfogalmazhatjuk, hogy a Biblia mindenestől Isten igéje, azaz üzenete hozzánk. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint amit Jézus mond: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”

Ha ezzel a komolysággal vesszük naponta kezünkbe, akkor előbb-utóbb fölfedezzük, hogy ez a könyv sokkal több, mint betűk összessége, mert a benne foglalt isteni gondolat révén értelmet ad életünknek. Elképesztő, hogy mi minden ki tud üresedni ebben az életben, olyasmik, amikbe pedig valaha nagyon is illúziókat fektettünk. Egy kisfiú vallomásaiban olvashattuk, hogy gyűjtötte a bélyegeket, örült minden egyes új darabnak, amit elkérhetett valakitől, és szépen el is rendezte őket az albumában. Aztán valamelyik rokona hozott neki kétszáz gyönyörű színes sorozatot külföldről, s ő azóta nem gyűjti a bélyegeket… Pontosan így ki lehet szeretni egy sor dologból, tulajdonképpen az élet felkínálta bármelyik lehetőségből, sőt üresnek és értelmetlennek bizonyulhat minden, de minden, amibe csak álmainkat fektettük. Ezért zárul a Biblia a Jelenések könyvével, aminek görög neve apokalipszis, vagyis lelepleződés. Az ember földi élete ebből áll: sorra derül ki mindenről, hogy sem ez nem az, sem az nem az, amit olyan nagyon kerestünk. Minden megmutatja igazi arcát s kiderül róla, hogy valójában micsoda. És mindenki, akit csak istenítettünk volna, végül mégiscsak gyarló embernek bizonyul, mi pedig ott állunk illúziótlanul és kisemmizetten. Hát ettől a kiüresedéstől ment meg az értelmet adó ige. Visszaadja hitünket, visszaadja életünk értelmét, amikor – Krisztushoz vezet.

V.E.Frankl írja le egyik könyvében, hogy egy kórházi főorvos együtt dolgozott osztályán egy főnővérrel évtizedeken át, mikor azt váratlanul terminális betegség érte és lelkileg teljesen összetört. Érthető módon lesújtotta a hír, hogy már csak rövid ideig élhet. Azt kérdezte főorvosától, mi értelme van még az ő pár hónapjának, ha úgyis meg kell halnia. A válasz az volt, hogy nőjön fel az állapothoz, s adjon példát másoknak, miként kell méltó módon viselni a visszafordíthatatlan időket. Az asszony megértette és elfogadta ezt, s megnyugodott: valóban másoknak erőt adó módon ment el a világból – így volt értelme még annak a pár hónapnak is. Nekünk a Biblia minden nap mond olyasmit, ami megtölti értelemmel életünket – csak találjunk rá, olvassuk el, értsük meg és fogadjuk el, mert ez a könyv valóban az Élet Könyve. „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”

Erre vonatkozik az apostoli intelem is, hogy végül a tűz fog megpróbálni mindent, abban pedig csak az arany, ezüst és drágakő marad meg – de ami fa volt, széna és pozdorja, az mind megég, megsemmisül. (1Kor 3,12-13) Nyilván lelki jelentésében kell ezt érteni. Földi életünk egyetlen igazi értelme valóban a végleges kincsek gyűjtése, és ami nincs alávetve a mulandóságnak, az jön velünk odaátra is. Shakespeare mondja a Vihar-ban: “Olyan szövetből vagyunk, mint álmaink, s kis életünk álomba van kerítve.” A gyönyörű költői mondat azt jelenti, hogy tényleg minden azon múlik, milyenek az álmaink, még pontosabban fogalmazva, milyen a hitünk. Egy másik költő, Angelus Silesius pedig így fogalmazza ugyanezt: “Ember vigyázz, mivé lesz változásod / Istenné, ha hiszed s földdé, ha azt imádod.”

Hát ezért van szükségünk igére, mert nélküle életünk valóban csak apokalipszis és lelepleződés, illúzióvesztések sora! A kiábrándult pedig nem csak üres lelkű, hanem rendszerint hozzá is fog magának vigasztalást, nem ritkán saját bálványokat gyártani, amik aztán még komiszabbul meggyötrik, mint előző, már elvesztett illúziói. Nem illúziókra van szükségünk, azok valóban előbb vagy utóbb cserben hagynak, hanem az élő Isten igéjére, Krisztusra – aki a kezünkbe tudja adni saját elvesztett életünket.

Eszembe jut a történet, amit egy szomszédos gyülekezet idős lelkésze mesélt el falujából. A háborúba besoroztak legényeket, köztük egy valamikor konfirmált fiatalt is. Ez a fiatalember magával vitte a Bibliáját a frontra, és a kabátja belső zsebében, a szíve felett tartotta. Aztán egy csatában eltalálta a puskagolyó, de a lövedéket felfogta a Biblia – abban akadt el a golyó, ő pedig életben maradt. Jelképesen is érthető a nagyon szép történet: ha ott van életünkben Isten igéje, akkor az veszedelemből is meg tud menteni. Kétségbeeséstől, kísértésektől, az ürességtől és értelmetlen élettől is, ám leginkább a mulandóság gyötrelmétől, amit pedig az első emberpár vétke óta hordunk mindnyájan: “Por vagy te, és ismét porrá leszel” – olvassuk mindjárt első lapján. Van-e ennél szomorúbb mondat? Aztán ahogy haladunk a Bibliában előre, elérkezünk az Újszövetségig, abban pedig egészen odáig, hogy „Aki hisz én bennem, ha meghal is él, és aki csak él és hisz bennem, soha meg nem hal.” (Ján 11,26) Hát ezt nem adja meg nekünk sem nevezetes tudományunk, sem a híres nagy humanizmusunk, sem semmi más. Ezt a menekvést az elmúlás félelmétől egyedül a feltámadott és élő Jézus adhatja meg Lelkében és igéjében, aki nem csak gondolatot, szellemi igazságokat ad, hanem életet is – éspedig olyat, ami nem a születésünkkel kezdődik s nem a halálunkkal ér véget, mert belőle való.

Végül tegyük hozzá mindehhez, hogy az Ige mintegy külön ajándékként még szép rendet is ad mindenhol, ahol az értelmet s a mulandóságtól szabadulást már elfogadták tőle. Minden megtalálja a helyét, szépen a “helyére kerül” az életünkben. Lesz ritmusa, szépsége és általában rendje az ilyen életnek, mert a rendet felülről, az Örökkévalótól kapja az ember. Mi ezt az ige által kapjuk, aki a Krisztus. Róla szól a Biblia első lapjától kezdve az utolsóig. Kapjunk kedvet újra az ő követésére, s nyerjünk naponta útmutatást ennek mikéntjéhez. Úgy valóban érdemes élni, ahogyan megmutatta számunkra a maga harminchárom évével. Követve őt visszakapjuk az elveszett értelmet, s magát a megdönthetetlen, Istenből való létünket – de mindehhez még szép rendet is kusza, zűrzavaros, alig átlátható életünkben. Hát ehhez ajánlgatjuk jó szívvel segítségül, útmutatás gyanánt mindenkinek a Szentírást.
Bibliavasárnapi igehirdetésünket zárja most a gyermeki versike, amit konfirmáló ifjakkal mindig be is írunk Bibliájuk hátlapjára:

“Becsüld meg e drága könyvet
És olvassad minden nap,
Mert az Isten szent igéjét
Tárja eléd minden lap.

Az élet nagy harcainál
Igéje lesz fegyvered:
Békés reggel, csöndes estén
Legyen lelki kenyered!” Ámen.

Fohász

Istenünk, nem hagytad magára a világot, hanem sokszor és sokféleképpen szóltál hajdan az atyáknak a próféták által, az idők teljességében pedig a Páratlan, az egyszülött Fiú, Jézus által elmondtad végtelen jóságodat. Arról is gondoskodtál, mindez nem maradjon pusztába kiáltott szó, hanem leírásra kerüljön, és itt lehessen kezünkben minden nap az évezredes Szentírás, amely visszaadja nekünk az elveszett örök életet. Segíts a magános percek áhítatában, behajtott ajtajú szobánkban, hogy épüljünk és erősödjünk igéd által. Imádkozunk hozzád könyörgő szóval egy asszonytestvérünkért, aki nagy betegségében kiált hozzád, és mi is ővele. Könyörülj rajta, add vissza családjának, szeretteinek és mindnyájunknak. Gyógyítsad minden betegünket, vigasztald a megszomorodottakat, erősítsd az erőtleneket – mindnyájunknak pedig adj igédben naponként vezetést és biztos útmutatást. Ámen.

Nyomtatás