Ó, Uram, segíts most!

Ó, Uram, segíts most!

Igehirdetés 2013. március 24.

Ó, Uram, segíts most!

 

Lekció: Mát 21,1-10
Textus: Zsolt 118,24-25

„Ez az a nap, amit az Úr rendelt, örvendezzünk és vigadjunk ezen! Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk téged a közeledő új tavaszért, s az élet csodájáért!’ Nem is értjük, ami velünk történik – a világ és az élet tele titkokkal. Rejtve előttünk az idő, ami születésünk előtt volt, s rejtve előttünk az is, ami hazatérésünk után következik. Csak azt tudjuk, hogy megajándékozottak vagyunk, amíg  emberek lehetünk, ennek minden lehetőségével és próbájával együtt –  és íme, az új virágvasárnapon ismét királyként köszönthetjük Jézust, aki egyedül méltó erre. Fogadd kedvesen imádságunkat, bármily töredezett is, és hallgasd meg könyörgésünket, amit szívünk megtisztulásáért, életünk újulásáért mondunk. Segíts tovább onnan, ahol állunk: adj növekedést, adj jó előmenetelt! Ámen.

 

Igehirdetés

“A nagy király jön, Hozsánna, Hozsánna!” – énekeltük az előbb virágvasárnapi énekünkben. Vajon értjük-e a régi bibliai szót, hogy “‘hozsánna”? E kifejezés az öröm és a dicsőítés szava lett, amit a zeneirodalom kórusokkal, s mindig az ujjongás hangján szólaltat meg. De ez az ujjongó öröm szól-e a virágvasárnap mai népének szívében – hiszen vannak köztünk súlyos betegek is, bánkódók, akik gyarlóságaik és tehetetlenségük miatt szomorúak, és vannak gyászolók is, akiknek nagyon friss a megválás, s még maguk sem értik, mi is történt velük, az ő otthonukban, ahol üresen maradt egy hely. Akadnak, akikben most több a kérdés, mint a felelet, s akadnak olyanok is, akik egy kedves rokonuk kedvéért jöttek el ma a templomba. De az első virágvasárnap hozsannázó tömegében is sokféle lélek akadt – nem csoda, ha ma mi is mind mást és mást hoztunk el ide magunkban. Zarándokok vagyunk, az élet zarándokai, ami azt jelenti, sokfelől jönni és sokfélének lenni.

A “hozsánna” szó a 118. zsoltárból érthető meg, amit a Jeruzsálembe érkező zarándokok a templom lépcsőjénél énekeltek. Legtöbbjük mögött sok napos utazás, sokszor gyaloglás volt, és fáradtságukban egyszerre lehetett hála, hogy végre szerencsésen elérték céljukat, ugyanakkor pedig egy nagy-nagy imádság is, hogy most segíts meg minket Urunk igazán. A templom épületéig eljutottunk, ám most kezdődne a lelki növekedés – s igazából ez mindennek az értelme. Urunk, segíts most minket! – e fohászból, felkiáltás-szerű rövid imából lett évszázadok során a megszokott ünnepi köszöntés, amit a zsidók egymásnak mondogattak, ahogyan mi az „Áldás békességgel” köszönünk a templomban, vagy ahogyan karácsonykor azt mondjuk egymásnak, hogy “boldog ünnepeket”! A hozsánna szó eredeti jelentése ugyanis ez: „Ó, Uram, segíts most…!”

Induljunk onnan, hogy erre az imára mindnyájunknak egyenlőképpen szükségünk van. Rászorulunk valamennyien, ha éppen most nem, életünk más pillanatában biztosan. Ahogy mondani szokták, zuhanó repülőben például nincs ateista. De nem kell közvetlen fizikai veszély, hogy belássa valaki, ha egyáltalán képes még őszinte lenni, hogy milyen kicsi és milyen tehetetlen az ember, amikor történik vele valami fontos, amit nem tud megváltoztatni. Amikor szeretne egy társán segíteni, s nem tud, vagy amikor szembenéz saját gyarlóságaival és szégyenkezik, vagy amikor rádöbben, hogy ő maga is mulandó, az ő napjainak száma sem végtelen. De az élet külső kényszereinél, amik érhetnek, mégis sokkal fontosabb a belső hang, ami azt követeli, hogy a legjobbra törekedjünk, magunkból a legtisztábbat és legszebbet fejtsük ki. Még ezen a mércén, a szívünkbe írt igazság-vágyon is túlmutat a gondolat, hogy mit mondunk majd, amikor életünk Ura elé kell állnunk, hogy “ezt hoztam, Uram, ennyi lett az életem….”

Mert ez a hozsánna, e kérő könyörgés, hogy „Ó, Uram, segíts most!” az Örökkévalóhoz folyamodott, őt szólította meg, aki mindig volt és mindig lesz, akiben nincs keletkezés és nincs elmúlás! Az „Úr” kifejezés itt a választott nép hitének Isten-neve, mely szó szerint fordítva azt jelenti, “‘Aki Tényleg Van.”‘ E név kimondhatatlan volt számukra, mert saját mulandóságukkal tisztában voltak, s alig merték ajkukra venni azt, Aki Tényleg Van. Jó lenne nekünk is megtisztelni így az ő szent nevét, hogy mindig tudjuk, még kimondani sem vagyunk méltók…! A hozsánna szó, hogy most segíts meg, kérünk, őneki szólt. Évszázadok során a közbeszédben egy szinttel „lejjebb” került, amikor afféle ünnepi köszöntés lett belőle, de eredetileg a legkomolyabb könyörgés volt elrejtve benne. Térjünk csak mi is vissza a puszta ünnepléstől a szent komolysághoz, ehhez a rettegő félelemhez, ami méltó ehhez a fohászhoz, mert az Ő nevét így, egyedül ilyen lélekkel szabad segítségül hívnunk!

Ezt a hozsánna szót az első virágvasárnapon Jézusnak címezték, aki éppen úgy asszonytól született, valóságos ember volt, mint ők – mert felismerték benne, hogy ő Páratlan, tényleg “‘egyszülött”‘, maradéktalanul egy az Atyával, annyira engedelmes iránta! Ma is ez a kérdés – megpillantjuk-e őbenne mi magunk is életünk üdvözítőjét. Azt a Krisztust, akit érdemes követni – mert az első virágvasárnapon is voltak, akik el akarták hallgattatni a neki szóló hozsannát. Még egyszer mondjuk, e szó csak a későbbikben lett dicsőítés, eredetileg könyörgés és a legkomolyabb segítségül hívás volt…!

Hiszem és vallom, hogy aki közülünk Jézust hívja segítségül, „Uram, most segíts meg!” – az nem fog csalatkozni. “‘Közel az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebzett lelkeket!”‘ (Zsolt 34,19). Miért fontos, hogy a mi imánk is személyesen Jézushoz, a Fiúhoz szóljon? Mert ő arra tanít, más úgy általában imádkozni, és egészen más az ő nevében kérnünk valamit. Ezt mondja tanítványainak: “Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”‘ (Ján 15,16) Az ő nevében kérni azt jelenti, hogy jelenlétében, az ő golgotai áldozatának komolyan vételével, mintegy az ő keresztje alatt állva kérni. A lottó ötöst biztosan nem kérhetjük az ő keresztje alatt állva, mert a munka nélkül szerezett nagy pénz nyilvánvalóan méltatlan őhozzá, aki igazként szenvedett, s kínzóiért is imádkozott. Azt sem kérhetjük az ő nevében, hogy büntessen meg bizonyos embereket, mert azok most éppen az utunkat állják – ez is méltatlan hozzá, ezt sem kérhetjük az Atyától az ő nevében… És sorolhatnánk még dolgokat, amiket nem kell itt mind megnevezni, mert ha odavisszük ezeket ő elé, maga fogja világosan megmondani nekünk, kérhető-e az az Atyától az ő nevében, vagy sem. Ezért fontos, hogy a “‘hozsánna”‘ személyesen Jézusnak szóljon, vagyis tőle kérjük a segítséget, mint egyetlen közbenjárónktól Isten és emberek között! Amit a zsidók a mindenkor létezőtől, a Kimondhatatlan Nevűtől kértek, azt a segítséget mi már az ő Fiától, Jézustól kérjük, aki pedig itt lakik a mi szívünkben is. És ők ketten egyek: “‘Én és az Atya egy vagyunk. ” (Ján 10,30) “‘Aki engem látott, látta az Atyát.”‘ (Ján 14,9)

A hozsánna szónak van egy nagyszerű magyarázata magában a Bibliában is. Első előfordulási helyén, a 118. Zsoltárban ez következik rá, mintegy magyarázatul: “‘Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!”‘A héber költészet gyakran alkalmazta az ismétlést, éspedig pontosan ebben a formában, hogy kétszer hangzott el valami, csak kibővítve, kicsit másként, valami többlettel – a második mondat segített értelmezni az elsőt. Itt is ez történik: „Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” – a kettős-egy fohász azt fejezi ki, hogy Isten segítsége az előmenetel megadása. Egészen pontosan az, hogy ne maradjunk ott, ahol eddig voltunk, hanem lépjünk előre. Ebben áll az ő legfontosabb segítsége – ez az „előmenetel.”

Nem hiszem, hogy túl sokat kell gondolkoznunk, miben is lenne jó éppen most előre mennünk, azaz növekednünk. Amint az ember egy kicsit is őszintén magába néz, már meg is szólal benne egy hiány, egy elhanyagolt képesség, egy félbehagyott ambíció, a magunk belső növekedésének egy olyan igénye, ami sokkal értékesebbé tenné az életünket. Egy görög szónokról, Demosztenészről jegyezték fel, hogy beszédhibás volt, de kíméletlen önfegyelemmel gyakorolta a beszédet: kavicsokat tett a nyelve alá, vagyis még jobban megnehezítette a dolgát, s így gyakorolva érte el, hogy mégis kitűnő szónok lett. Vajon miben áll a mi „beszédhibánk”? Talán kényelmesek vagyunk, azon kellene dolgoznunk, talán szétesik az életünk, annyi minden felé szaladunk egyszerre, talán nem vesszük komolyan a saját ígéreteinket sem, talán szeretjük magunkat csúnyának és szerencsétlennek látni, mert ilyen kifordított módon vagyunk boldogok – ki tudja. Igazából csak magunk tudhatjuk, de magunk viszont valóban tudjuk is, miben áll a mi „beszédhibánk”, amin gyakorolnunk kellene…!

Ha azért imádkozunk, hogy „Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” kérjük mindig ezt a belső, lelki növekedést, mert erre van leginkább szükségünk. Minden más ebből következik. Életünk bajaira pedig, a külső körülményekre úgy gondoljunk, hogy azokból haszon is származhat, ha engedjük, hogy érleljenek rajtunk. Mert egész földi életünk valójában szakadatlan érlelődés. Néha elakadunk, megfeneklik életünk hajója valami sziklán – ilyenkor mindig nagy veszélyben vagyunk, mint Pál apostol hajója volt Málta szigete mellett. A megfeneklett élet közel van ahhoz, hogy elsüllyedő élet legyen. Mindent meg kell tennünk, hogy lekerüljön életünk hajója arról a zátonyról, amin éppen vesztegel, mert a hullámok előbb vagy utóbb, de összetörik az ilyen elakadt hajót!

Gondolkozzunk el, hogyan is jutottunk oda, hogy megfeneklett életünk. Mit hanyagoltunk el, mire nem figyeltünk eléggé, mit nem gyakoroltunk eléggé. Mert az értékek előállítása, és egy boldog élet biztosan a legnagyobb érték – soha nem megy komoly erőfeszítés nélkül. Fél kézzel, ide-oda kapkodva, mindig más dologba fogva, semmit végig nem csinálva nem megyünk messzire. Ezt a fiataloknak éppen úgy a figyelmébe lehet ajánlani, mint az idősebbeknek: egy házat sem lehet egy hét alatt felépíteni! Az érték mögött mindig komoly erőfeszítések, és a legtöbbször nagyon tisztes kitartás rejlik. Erre van szükség, ha valamire akarunk menni az életben, s erre van szükség, e kitartásra, a lelki növekedés eléréséhez is. Ne adjuk fel, és ne csüggedjünk! “A lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel, és lábaitokkal egyenesen járjatok!” (Zsid 12,12)

Ha valóban elgondolkodtunk azon, miben kell és miben érdemes növekednünk, akkor igyekezzünk is azon a téren, s szedjük össze az erőinket. De sose feledjük: az imádságra akkor is szükség van. Ahol nincs imádság, ott az áldás is el szokott maradni. Lehetnek sikerek, lehet még hírnév is, esetleg bőséges anyagiak is, de áldás nincs rajta.

Virágvasárnap tehát hozsannát hallunk, és hozsannát is éneklünk. Legyen ez most egészen bibliai, abban az értelemben, hogy ezt kérjük benne: „Ó, Uram, segíts most! Ó, Uram, adj most jó előmenetelt!” Ha ezt a lelki előmenetelt szívünkből kérjük, meghallgatásra is fog találni, mert “‘… igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”  (Jak 5,16) Így is legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, áldunk téged, hogy küszködő emberi életünket nem hagytad magára- eljöttél közénk, hogy a vakok szemét megnyissad, a betegek meggyógyuljanak és a megtört szívűeknek evangélium hirdettessék. Hódolunk előtted, aki valóban király vagy, s egyedül méltó az imádatra. Legyőzted a bűnt, a szenvedést és a halált – kérjük, győzd le a mi gyengeségünket és hitetlenségünket is, amivel útját álljuk csodáidnak. Együtt könyörgünk most gyászoló testvéreinkért, akiknek nagyon fáj a szíve. Te adtad drága kedvesüket, s hozzád tért haza időnap előtt. Vigasztald őket Szentlelked csöndes, belső szavával, hogy lelki megbékélést és megnyugvást találhassanak. Erősíts mindnyájunkat a jóban, hogy munkálkodjunk addig, amíg nappal van, mert eljő az éjszaka, amikor senki nem munkálkodhat. Vezesd népedet engedelmességben és alázatban – légy a mi Urunk és légy a mi királyunk is! Ámen.