Eljön!

Eljön!

Igehirdetés 2014. november 23.

Eljön!

 

Lekció: 2Pét 3,3-13

Textus: 2Pét 3,13

„Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.”

 

Imádkozzunk!

Hatalmas Isten, mennyei Édesatyánk, félve szólítunk meg téged, aki tökéletes szentségben és változatlan, örök fényességben laksz – mi pedig nem vagyunk sem szentek sem igazak, és alig születtünk, már a koporsó vár, mert mulandó életünk lejár. Légy áldott, hogy nem engedsz kétségbeesni, és nem akarod vesztünket. hanem azt szeretnéd, hogy mindenki megismerjen és az igazság ismeretére eljusson. Vedd el szívünk aggódásait, és segíts meg igyekezetünkben, hiszen valóban vágyunk a te közeledbe. Megköszönjük testi és lelki ajándékaidat, amiket csak az elmúlt héten is közöltél velünk, s várjuk megszólító igédet: hívjuk áldott Szentlelkedet, hogy megtisztíts és fölemelj magadhoz! Ámen.

 

Igehirdetés

Az elmúlt hét nagy tudományos szenzációja volt, hogy nem kevesebb, mint tíz éves, világűrben való utazás és sok-sok pályamódosítás után leszállt a Philae nevű űrszonda 500 millió kilométerre a Földtől egy űrbeli méretekkel mérve parányinak mondható üstökös felszínén. Külön örömünk, hogy magyar kutatók munkája is benne van a hihetetlenül pontos munkát igénylő, végül is sikerült találkoztatásban, éspedig éppen a magas fokú számítógépes vezérlés egy részének kidolgozásában!

Azt is megtudhattuk, hogy a tudományos kutatáson túl, miszerint ennek az üstökösnek tanulmányozásával a Naprendszer korai állapotának viszonyait vizsgálják, volt e missziónak egy másik haszna is. A tudósok szerint megvédi ugyan a Föld légköre a kisebb-nagyobb meteoroktól bolygónkat, de ha egyszer egy komolyabb aszteroida érkezne pontosan a Föld irányába, aminek szerencsére elég kicsi a valószínűsége, akkor az becsapódva akár az élet pusztulásához is vezethetne a bekövetkező drasztikus éghajlatváltozások miatt: megmaradnának talán a mikrobák, de az ember volna az első, aki kiveszne a Földről.

Egy ilyen űrkatasztrófa elhárítása úgy történhetne, hogy leszállna a felénk közeledő aszteroidára egy mostanihoz hasonló készítmény, ami akár egy egész parányi lökést és pályamódosítást adva el tudná téríteni a miránk veszélyes útjáról. Egy ilyen védekezés kidolgozásának is lépése lehet az üstökösre való leszállás. Immár gondol az ember arra, hogy a Föld ki van téve veszélyeknek, s erői szerint próbál felkészülni azok elhárítására – az űrkutatás programjába mindenesetre ez is fölkerülőben van.

Megborzongunk a témával találkozva: ám a Szentírás már kétezer évvel ezelőtt is foglalkozott azzal, hogy a mi Föld nevű bolygónk nem volt mindig, és nem is lesz mindig. Rossz helyen jár, aki az anyagi világban keresi az örökkévalóságot. Hallottuk a felolvasott bibliai részből, hogy eljön az idő, amikor “az elemek ropogva megégnek, az egek is recsegve-ropogva elmúlnak” – nem csak az ember, hanem az egész Föld, sőt maga az Univerzum is mulandó! Rettegjünk-e hát, vagy ellenkezőleg, legyintsünk egyet: ilyesmi legfeljebb évmilliárdok múlva történhet, velünk biztosan nem…? A bibliai időkben is akadtak csúfolódók, akik azt mondták, miért beszélnek a keresztyének az Úr eljöttéről és a végítéletről, hiszen mióta az atyák elhunytak, minden ugyanúgy maradt, amint a teremtéstől fogva van – semmi nem változott! Hol van az ő “eljövetelének” ígérete…?

Isten igéje azonban sem a rettegést nem akarja, sem pedig a könnyű szívű legyintést. A számtalan mai katasztrófa-film mögött, némelyek így gondolják, a nagy pénz bújik meg, aminek érdeke, hogy “fogyasszál, vásárolj minél többet, minél gyorsabban, mert úgyis itt a végidő.” Nehéz megítélni, valóban erről van-e szó: mert valóban túl sok katasztrófa-film készül mainapság – jómagam nem tartom lehetetlennek, hogy gazdasági érdekek állnak szaporodásuk mögött.  Ám az ige azt sem javasolja, hogy feledkezzünk meg a Föld és a magunk mulandóságáról, s gondtalanul éljünk a világban, hisz “Isten úgyis távol van, és távol is marad…”

Azt mondja az ige, hogy bár e pillanatban nincs itt az elemek s az egek recsegve-ropogva megégése, azért Isten eljövetele a világba nagyon is reális, sőt az egyetlen igazán reális tény. A bibliai kijelentés egészét alapul véve kiderül, neki nem csak a végső, ítéletes eljövetelére kell gondolnunk, amitől méltán tarthat minden ember – hanem csöndes és áldott eljöveteleire is, amiket sokan észre sem vesznek.

Ő már sokszor eljött! Egy elvetemült nemzedékek közepette megszólalt egy Nóé szívében: építsen csak bárkát és mentse át az életet egy új korszak számára! Ma is minden békében és szeretetben élő család ilyen “Nóé bárkája”, ami egy értékesebb életet ment át a jövőnek. De eljött ő már sokszor úgyis, hogy ráébresztett egy bűnöst, hogy azon az úton vesztébe megy, forduljon meg, térjen csak meg – és az illető megjobbítva életét nem ment tönkre, nem szaladt a veszedelemre – hanem élt és dicsőítette őt. „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!” – kiált fel a zsoltáros, nyilván egy ilyen élmény következtében. (Zsolt 118,17) Hányszor eljött ő már magános, szomorkodó emberekhez, akiknek összetört a szíve és az élete – de ő átölelte és megvigasztalta őket! Eljött félőkhöz és adott bátorságot, eljött kísértések közt vergődőkhöz – és megsegítette őket!

Jó lenne azok közé tartoznunk, akik észreveszik az ő csöndes, áldott eljöveteleit, s nem azon csúfolódnak, hogy mióta az atyák elhunytak, minden ugyanúgy maradt, s amint a teremtéstől fogva van, semmi nem változott – hol az ő eljövetelének ígérete… Igen, őt lássam, amikor egy gyönyörű, hatalmas szivárvány van az égen, mint az elmúlt héten is ajándékba kaptuk tőle ezen a tájon; őt lássam, amikor kicsi unokám egyre értelmesebben tud megszólalni; őt lássam, amikor valami jó is történik ebben az országban, megszépül vagy felépül valami; s őt lássam, amikor tele templomban dicsérhetem őt szép énekszóval! Eljön az Úr – éspedig nem csak harsonával, hanem “néma, igaz öleléssel” – ahogy a költő is mondja: amikor “csöndesen és váratlanul átölelt az Isten..!” (Ady: Az Úr érkezése)

Nem “késlekedés”, hogy ő nem jött még el hatalmában és dicsőségében végső ítéletre: hanem türelmének s végtelen kegyelmének jele, amit pontosan azért kaptunk, hogy ráébredjünk, milyen méltóság embernek lenni! Isten türelmes, még mindig vár – azt akarja látni, eljön-e a pillanat, amikor az emberek megjobbítják útjaikat. „Nem késlekedik az Úr ígérete teljesítésével, hogy eljön az emberhez, amint azt némelyek késlekedésnek gondolják, hanem türelmes hozzánk, mert nem azt akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem azt, hogy mindenki megtérjen!” (2Pét 3,9)

Emberi méltóságunk, hogy Istentől akaratszabadságot kaptunk, s a bűn nem elkerülhetetlen sors, hanem akarati tény, ami döntéseinken múlik – pontosan általunk “jöhet be” a világba a jó, vagy a rossz! Fedezzük csak fel, hogy szellemi-erkölcsi értelemben nagyon is “kapu” az ember, amelyen át beáramolhat a világba igazság és szeretet, ám bejöhet harag és gyűlölet is. „Egy ember által jött be a világba a bűn” olvassuk a Római levélben, és az apostol mindjárt hozzáteszi, hogy az ember Jézus engedelmessége által jött be a kegyelem is a világba, ami ugyanúgy mindenkire elhatott, mint az első ember engedetlensége. (Róm 5,12  Róm 5,19)

Krisztus ezzel mindenkinek lehetőséget adott a magasabb életre. Ez azt jelenti, hogy ő „jó kapunak” bizonyult, rajta át a kegyelem és Isten megszabadító erői jöttek be a világba! Vajon mi magunk milyen kapuknak bizonyulunk, mi jön be rajtunk át a világba? Jó szavak-e, amik másokat vigasztalnak és erősítenek, vagy rossz szavak, amik megbotránkoztatnak, félelemmel és ellenségességgel töltenek meg? Ha a világ állásáról van szó s szeretném, hogy “jobb viszonyok” legyenek, akkor azt mindig, de mindig magamon kell kezdeni. Így tanította ezt már 2600 éve a kínai bölcselő, Konfuciusz – és pontosan erről szól az egész Biblia is. Hányan jobbítanák a világot ordítva, trágárkodva és gyűlölködve – ahelyett, hogy magukba néznének: mi is jön be általam a világba… Kapu vagyok, aki jónak és rossznak világba áradását egyaránt lehetővé tehetem…!

Végül a leghatalmasabb igazság: „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.” Ez az ígéret így szólal meg először: „Én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek.” (Ézs 65,17) Ezt, a fogságból hazatérés és az alapoktól új kezdet mérhetetlen örömét idézi fel Péter 2. levele! Amikor megszabadul valaki egy lelki vagy testi fogságból, kigyógyul halálos betegségből, vagy megtisztul egy rátelepedő és őt gúzsba kötő bűnből – akkor tényleg olyan érzése lehet, mintha új ég lenne fölötte, s új föld a lába alatt! Izrael számára ez úgy jelent meg, hogy az ellenség eljötte és győzelme által “átkozott föld” helyett immár a békesség és jólét áldott földje van lábuk alatt, Isten “ítélő ege” helyett mennyei Atyjuk jóságára nézhetnek már fel: megtisztult életük a fogságban, megtérten és új hittel tértek haza Babilonból!

Az „új ég és új föld” azonban nem csak a mérhetetlen öröm költői képe, hanem konkrét hitbeli biztatás is, amit ma is nagyon érdemes meghallani. Azt jelenti ugyanis, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Amit mi nehéznek és kilátástalannak ítélünk, az őnála lehetséges. Amit most még nem hiszek, mert erősebbek bennem a hitetlenség erői, az nála apró semmiség, amit bármikor megvalósíthat! Sok ember szívében van ott valami, ami képtelenségnek tetszik számára, mert valóban kicsik az erői. Hát halljuk meg az evangéliumot, a valódi örömhírt: Isten új eget és új földet is tud teremteni – nem hogy az én szememben lehetetlennek tűnőt ne tudná megvalósítani! Nála semmi sem lehetetlen. Kicsoda üdvözülhet tehát? – kérdezik a tanítványok Jézust. “Embereknél ez lehetetlen – de minden lehetséges Istennél” – hangzik a felelet. (Mát 19,26) Legyen több hitem Istenben, hiszen ha csak annyi is van, mint egy mustármag, már csodák történhetnek bennem és – körülöttem. Nem a csodákból lesz a hit, hanem fordítva: a hitből lesznek a csodák! Valóban Isten dönti el, ő mikor tesz csodát – ám azt sokszor éppen a mi hitünk által viszi végbe!

Az Úr tehát igenis eljön ebbe a világba, éspedig nem csak az ég felhőivel, végső ítéletre – hanem csöndben és szelíden is. Nyíljon fel a szívem látni és hallani őt! Várakozása értünk való; türelmének ajándéka, hogy még vár, s nekünk adta a méltóságot, hogy ezekben az időkben rajtunk át jöhessen be a világba jó, vagy rossz. Ez a mi időnk, amit egészen nekünk adott – ő pedig most “hosszan tűr érettünk, hogy mindenki megtérhessen.” Éljünk hát vele és forduljunk meg, térjünk meg – ha arra van szükség. Ne feledjük a legfontosabbat: nála az sem lehetetlen, hogy új ég legyen a fejünk fölött és új föld a lábunk alatt, a régire pedig ne is emlékezzünk… Ez az ő hatalma nem önkény, hanem a mi javunkat akaró, üdvözítő szándék öröktől fogva. Legyen ismét mindennél fontosabb – s meglátjuk, lesznek majd nem csak iszonyatos aggódásaink, katasztrófa-várásunk, hanem örömmel teli, dicsőítő énekünk is. „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint – amelyben igazság lakozik.” Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Urunk, segíts szemeinket hozzád emelni, hisz eljössz a mennyei magasságból, hogy együtt legyünk. Próbák és küzdelmek közt járunk mindahányan, de te újra és újra erőt adsz és türelmet, hogy feladatunkat betölthessük. Űzd el az álmot, a lelki kábaságot, hogy készen álljunk fogadásodra, amikor érkezel. Te tudod, hány éjszakánk és hány nappalunk lesz még, töltsd el hát szívünket Szentlelkeddel, hogy örömmel köszönthessük jöttödet! Ámen.