Vasárnap március 15-én

Igehirdetés 2015. március 15.

Vasárnap március 15-én

 

Lekció: 1Tim 1,9-17

Textus: 1Tim 1,11

„Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott a vasárnapért, amikor megpihenhet a szívünk, és légy áldott a nemzeti ünnepért, amelyen újra megajándékozol saját történetünk fényes emlékével. Szeretnénk tanulni, éspedig áhítatban tanulni, amikor a te jelenlétedben, a te színed előtt vizsgáljuk meg kincseinket és gondolkodunk el. Köszönjük, hogy nemzeti ünnepünket is mint hívő emberek ünnepelhetjük, akik nem tévednek bálványimádásba, és még saját nemzeti mivoltunkat sem emeljük a te végtelen jóságod és Krisztusban kijelentett irgalmas szereteted fölé. Hadd legyen számunkra ez mos az önvizsgálat és az új hit merítésének órája. Áldd meg összegyülekezésünket Szentlelked és igéd világosságával – a te igéd igazság! Ámen.

 

Igehirdetés

Minden hetedik évben alakul úgy, hogy március 15-e vasárnapra esik. Ilyenkor nem is tudunk kitérni az elől, hogy nemzeti ünnepünkre gondoljunk, s még itt, Isten házában is szót kapjon az emlékezés. Március 15-ét – alig hiszem, hogy túlzás lenne a mondat – mindnyájan gyermekkorunk óta szeretjük. Olyan ünnep, mintha együtt született volna velünk, mintha együtt gyermekeskedtünk volna. Frissen és fényesen áll mellettünk, mintha saját énünk jobbik fele lenne. Nem hiszem, hogy bárki is akadna az országban, aki ne örülne, hogy ma ismét ünnepelhetjük március 15-ét. Ez az ünnep vitán felül áll, mint a magyar szabadság és méltányosság, a tenni tudás és áldozatvállalás ünnepe. Arra emlékeztet, és keserű időkben is arra emlékeztetett, hogy egykor fölemelte ez a nép a fejét, és megmutatta a világnak, hogy – amint a költő mondja, tud és akar is „gyémánt-gerincű” lenni. (Nagy László)

Azért szeretjük ezt az ünnepet, mert a magyarság azokban a kivételes napokban ott önmaga fölé nőtt. Büszkén vallhatjuk, hogy azon a tavaszon az európai forradalmak közül egyetlen vértelen forradalom: tiszta és nemes igyekezet, hogy hazánk dolgait maguk a magyarok intézhessék. A szándékot V. Ferdinánd osztrák császár elismerte és maga nevezte ki az első felelős magyar kormányt, amiben Batthyány volt a miniszterelnök, Kossuth a pénzügyminiszter és Széchenyi a közlekedési miniszter. Azt is meg kell jegyezni, hogy az első magyar kormányban szinte valamennyien főrendiek vagy nemesek voltak, tehát az uralkodó osztály tagjai. Ezek az emberek pedig nem mást akartak, mint saját kiváltságaik feladása árán jogokba iktatni, felemelni az addig nem kiváltságos osztályokat!

Tessék mutatni még egy forradalmat a világon, ahol a kiváltságos, adómentességet élvező emberek azzal állnak elő, hogy ezentúl ők is adót akarnak fizetni – mert ezt fejezi ki a „Közteherviselés!” Nem kívánnak többé ingyenes, robot munkát végeztetni földjeiken más emberi lényekkel, mert ezt jelentette a jobbágy-felszabadítás. Sajtó-szabadságot akarnak, vagyis nem tartanak igényt a kiváltságaikat védő intézményesített hazudozásra. Ezek az emberek igazságot és méltányosságot akartak, a saját előnyeik feladása árán  – hát ezért volt ez a forradalom olyan tiszta. S ha nem is gondoljuk meg mindig, valójában azért szeretjük ezt a forradalmat, mert igazságos és emberséges ügyért állt ki. Hozzátehetjük, hogy nem sokszor adódott ennyire kivételes pillanat a magyar történelemben – 1848 márciusa azonban ilyen volt.

Jókai Mór így szólítja meg a magyar fiatalságot ezekben a napokban „Nyílt szavak honunk fiatalságához” c. kiáltványában: „Igyekezzünk honunk idegen ajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsolatokkal csatolni; rontsuk le a századok alatt keblünkben megkövesült válaszfalat, amely bennünket rokonainktól eddig elkülönzött, s fogjunk kezet mindenkivel, akinek jelszava a szabadság. Irtó háború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami a keblén belül van; szoktassuk hozzá a népet, hogy egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltözete legyen egyszerű, és viseljük azt büszkeséggel mindenkor és mindenütt. Az arszlán szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenkinek annyi, amennyit a haza előtt ér.”  – Ilyen lelkületű volt tehát 1848 márciusa!

Ha most lépünk egy nagyot, és megérkezünk a mába, ahol immár minden és mindenki fölött a pénz uralkodik, akkor nehéz nem kimondani, hogy mennyire tisztátalan az élet pusztán gazdasági szemlélete. A pénzügyi vagy gazdasági szemlélet ugyanis egyetlen célt ismer: szerezni, és még többet szerezni. Ez hatja át az átlagember gondolkodását, és ez immár annyira természetes, hogy annak kell magyarázkodnia, aki nem így gondolkodik. Jókai még kéznyújtásról s önként vállalt egyszerűségről beszélt, a hiúság uralmának megdöntéséről és a belső értékek elsőbbségéről, ma pedig egyetlen szempont, hogy hol mennyit fizetnek a munkámért, hány százalék a banki kamat, és hol lehet a pénzt a leghatékonyabban befektetni.

A Biblia legrégebbi rétegei, és főleg a babiloni fogság utáni lelki megtisztulás irodalma (Ezékiel pl.) egyértelműen kiáll a kamatszedés tilalma mellett, vagyis azt mondja, hogy ne a saját gazdagodásunk vezéreljen.  Ha volna valamink, ne annak a gyarapítása legyen egyetlen célunk, hanem segítsük önzetlenül a rászorulót s azt, aki szükséget lát – mert a pusztán gazdasági szemlélet tisztátalan! Azért az, mert átveszi az uralmat s bálvánnyá válik, amit egy idő után már nem tud nem szolgálni az egyébként is fösvény ember. A pénz nem arra való, mondja az ige, hogy a “fürge huncutoknál” (Ady) még több és több legyen belőle – hanem arra, hogy jó dolgok jöjjenek létre általa!

Mi azonban, bibliás hitünk révén pontosan tudjuk, hogy olyan nagy az ereje a Mammon istenségnek, hogy ahol egyszer őt elkezdték imádni, ott később nem lehet egykönnyen szabadulni hatalmától. Mint minden szabadulás ez is nehéz, de nem lehetetlen. Legfontosabb és mindenek fölött fontos feltétel Istenünk ismerete. Ahol őt ismerik, ott a szabadulást is ismerik. Nem véletlenül kezdődik a Tízparancsolat ezzel: „Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Ne legyenek neked más isteneid!” Isten itt mintegy a kezét nyújtja és bemutatkozik,. A nevén kívül egyetlen dolgot mond magáról, hogy ő szabadító. Meg tud szabadítani rossz gondolatoktól, elvétett berögzülésektől, félresiklott életszokásokból, még egy nagy birodalom szorításából is – mert ő Szabadító!

Mai igénk azonban még egy többlettel ajándékoz meg minket Isten-ismeret dolgában, ami nélkül kár lenne továbblépnünk. Azt mondja ugyanis őróla, hogy ő “boldog Isten.” Ez a jelző egészen ritka a Szentírásban, pedig nagyon fontos. Isten nem csak láthatatlan, örök és szabad, hanem boldog is! A végtelenül pozitív jó szándék szava ez, hisz aki boldog, az másokat is szeretne boldoggá tenni. Jósága úgy ragyog, mint a fényes nap, hiszen ő nem ismer halált és nem ismer szenvedést – ezeket a rossz negatívumokat az ember maga vonta magára. A világ sem az eredeti világ, ahogyan Teremtőnk azt megalkotta, hanem egy alázuhant világ, amit az ember rántott magával! Isten azonban túl van minden létezőn, túl van romláson és túl van a mulandóságon. Megfelelő szavaink s gondolataink sincsenek igazán őróla – de most kapunk ajándékba egy nagyszerű szót, amelyik így hangzik: “boldog Isten!”

Igen, azért jó ezt hallanunk, mert egyértelművé teszi számunkra, hogy ami nem őbelőle való, az szenvedés. Akár úgy is mondhatjuk, hogy az életben ott és annyi szenvedés van, ahol és amennyiben távol vagyunk tőle. Hát ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy mi mindenestől őbelőle származunk – ő akarta, hogy legyünk, ő a mi teremtőnk, a létezésünk forrása! Amint ez újra fontossá lesz, azonnal elkezd jelentéktelenné válni és eltörpülni a sóvárgásból fakadó szenvedés, az ürességből fakadó szenvedés, a másik ember meg nem értéséből fakadó szenvedés, sőt, még maga a fizikai fájdalom és testi gyötrelem is, ami pedig elkerülhetetlenül együtt jár minden Paradicsomon kívüli létezéssel.

A „boldog Isten” azon van, hogy mi, akik hozzá tartozunk, magunk is boldogok legyünk. Az ő Szentháromság-mivolta is, ami olyan megfoghatatlan titoknak tűnik, s amit legszívesebben meghagyunk a teológusoknak, betűzzék ki a lényegét valahogy ők – valójában ez is azt az üzenetet hordozza: az Atya szereti a Fiút, a Fiú szereti az Atyát, s kettőjük kapcsolata a Szentlélek. Vagyis a kimondhatatlan és örök Isten “kapcsolatban áll”, azaz túllép önmagán s helyet ad a másiknak, nem zárkózik önmagába; az ő boldogsága nem önző tulajdona, hanem olyasmi, amit ő közölni akar. Ő, aki nem ismer halált és félelmet, akiben nincsen kétely és bizonytalanság – ő azt akarja, hogy mi emberek is olyan boldogok legyünk, mint ő! S mivel éppen önmaga közlése által akar minket üdvözíteni, hát ezért van az, hogy minden más, ami nem őbelőle való, az szenvedés! Ahol őt visszautasítják, ott az ember magára marad a gondjaival, szenvedélyeivel, ott erőt vesznek rajta a félelmek és az önsajnálkozás. Boldogság egyedül ott van, ahol ő ott van – s nekünk ezért kell őt szakadatlanul keresni, hozzá közeledni, ha kell, felé visszafordulni és  valósággal megtérni.

A magyar történelem szép és kivételes lapjától indultunk, ahol a legjobbak túlléptek önmagukon, és ráébresztettek egy egész nemzetet a maga tisztultabb mivoltára. Az ilyen kivételes csoda egy pénzhatalmúvá lett világban ma kizárólag ott lehetséges, ahol az anyagiak bálványa helyébe az élő, igaz Isten léphet. Róla hallottuk ezt a nagyszerű igei jelzőt: boldog Isten. „Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” – mondja az apostol. Milyen jó, hogy ilyen Istenünk van, aki ezt a kincsét velünk is közölni akarja Krisztusban! A boldog Isten minket is boldognak akar. De még ennél is többet ad: amint ő úgy boldog, hogy boldogító – hát tőlünk is ezt akarja. Legyünk mi is úgy boldogok, hogy boldogítunk. Legyünk azon, hogy akik körülöttünk élnek, akikre az életünk kihat, azok is megismerjék őt, s általa maguk is végre boldogok lehessenek. Menjünk ezért oda ma újra őhozzá, aki “…nekünk fényes napunk és pajzsunk, aki velünk kegyelmet tesz, ha jó ösvényen járunk; s akiben bízhatunk, mert ragyogását, örök boldogságát velünk szeretetéből közölni akarja!” (84. Genfi Zsoltár 6.v.) Így is legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy nem csak életünk mércéjét adtad meg Krisztusban, hanem általa mindenkivel közlöd a szép élet megvalósításához szükséges erőt is. Te, aki önmagadnak elég vagy örök boldogságodban, fontosnak tartod, hogy a mulandó emberekkel kapcsolatban légy, és boldogságod velünk bármikor közöld. Segíts, hogy áldozatosak lehessünk, mint azok az előttünk jártak, akikre ma emlékezünk, s erőt meríthessünk nemes példájukból. Vedd el szívünkből az anyagiasságot, a fösvénységet és a zsugorgatást, hogy kincseidet mindenkor a legjobbakra használhassuk. Áldd meg elöljáróinkat bölcsességgel, szolgálatukban való hűséggel, és vegyél el minden gyűlölködést és ellenségeskedésre biztatást. Vezess a most következő hét napjain csöndes szeretetben az igazság ösvényein. Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen.