Örömmel élni

Igehirdetés 2015. július 12.

Örömmel élni

 

Lekció: Csel 8,35-40

Textus: Fil 4,4

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! A ti szelíd lelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük jóságodat, hogy olyan életet készítettél el nekünk, embereknek, amelyben mindig megvan a tisztulás, az emelkedés és a nemesedés lehetősége. Tudjuk és tapasztaljuk, sokkal bonyolultabb az élet annál, mintsem azt mi könnyen kiismerhetnénk, ezért mindig újra rászorulunk vezetésedre és útmutatásodra. Köszönjük a vasárnap ajándékát, amit éppen erre kaptunk, és amit most megszentelhetünk, ezt az órát, amit szívünk szerint odaáldozhatunk a te dolgaiddal való foglalkozásra. Segíts minket áhítatra és odaadásra, hogy képesek legyünk felfogni a te jó, kedves és tökéletes akaratodat, ami üdvösségünket munkálja. Áldd meg az ige hirdetését, hallgatását és szívünkbe való befogadását Szentlelked jelenléte által. Ámen.

 

Igehirdetés

A mai vasárnappal végére érünk annak az ötrészes sorozatnak, amely az etióp kincstárnok megtéréséről és megkeresztelkedéséről szólt. Minden életváltozás érdekes, valami titok lengi körül, hiszen megszoktuk, hogy az emberek olyanok, amilyenek, és igen ritkán látunk valódi változást kialakult személyiségű, felnőtt emberek életében. Még a szellemi tekintetben vándorló, pillangó-életet élők esetében is rendszerint csak az érdeklődés csapódik innét-oda, ám az ember egyénisége, természete, a személyiség maga marad, amilyen volt.

Változik-e valami lényeges az etióp kincstárnok életében azzal, hogy megtér és a Jézus nevére meg is keresztelkedik? Hiszen marad továbbra is etióp nemzetiségű, a kincstárnoki tisztségéről sem mond le, és azon sem lehet változtatni, hogy egyszer s mindenkorra eunuch, akinek soha nem lehetnek saját leszármazottjai. Mondhatjuk azt is, hogy életének minden fontos paramétere a régi maradt – történt itt egyáltalán valami lényeges?

Igen, történt. A megkeresztelkedés Jézus nevébe történik, ami azt jelenti, hogy immár nem az etióp főember saját neve, vagyis egyénisége a fontos, mert a keresztelkedéssel tulajdonosváltás jött létre. Eddig ő maga volt a saját élete gazdája, mostantól pedig Jézus az. Ez a legfontosabb, ami történhet, ha valaki tényleg megtér. Lehet élni különböző erők sodrásában, amik nagyon is sokfélék: korszellem, egyéni vágyak, fantasztikus célok, szenvedélyek  – ez “a sodródó ember”. Viszi valamilyen áramlat valahova, mint a planktont a tengervíz. A következő fokozat, amikor valaki a saját urává válik, és azt teszi, amit maga elhatározott. Az ilyen ember hatékony és sikeres, mások csodálhatják is, mert ő már nem sodródó ember, meg is valósítja, amit akar – ám lelki értelemben még csak “az önfejű ember” a neve. Kitűz célokat és eléri, ha pedig nem éri el, más célokat tűz ki, azok után szalad – de mindig csak saját magánál van, ha úgy tetszik, ő az élete tulajdonosa, aki azt teszi, amit maga jónak gondol. Hát ezen emelkedett fölül az etióp főember, aki megtért és ennek külső jeleként meg is keresztelkedett, mert az ilyen embernél a tulajdonos Jézus Krisztus lett.

Mindig újra nekilátunk vasárnaponként megfogalmazni, miben is áll a keresztyénség – és ez a bibliai történet most ezt mondja róla: tulajdonos-váltás. Mindenki tudja, hogy az eladással nem csak a tulajdonosa szokott megváltozni egy háznak, egy lakásnak, hanem az odaköltöző új tulajdonos miatt az atmoszférája is. Tanúja voltam egyszer egy lakásban egy olyan ember látogatásának, aki a régi lakó közvetlen jó barátja volt. Körülnézett, és azt mondta az új lakónak: hát a falak a régiek… és itt elhallgatott. Azt akarta mondani, de inkább lenyelte, hogy a berendezés és az új lakók nekem idegenek, mert én a régiek ismerője és barátja voltam. És valóban, az új tulajdonossal mindig új lelkület, új atmoszféra költözik egy házba – ami teljesen rendjén is van.

Semmit nem tudunk ugyan az etióp főember előéletéről, szokásairól, de annyi biztos, hogy amikor elmondta: hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, onnét kezdve más lett az élete hangulata, mert ezekkel a szavakkal azt vallotta meg, mostantól nem ő, hanem maga Jézus az élete jogos tulajdonosa. És ezzel ő már nem a sodródó emberek közé tartozik, akit visz a saját élete valahova, nem is önfejű ember, aki nagyon is tudja, mit akar, hanem “tulajdonolt ember”, aki elszámolással tartozik az új tulajdonosnak. Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy vigasztalásod? – kérdezi református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté mindjárt első kérdésében. És a felelet: „Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok….”.

Ha így értjük a keresztyénséget, hogy tulajdonos-váltás, akkor ma ezt a kérdést kérdezhetjük magunktól: vajon a sodródó emberek közé tartozom, akiknél nincs is tulajdonos, vagy éppen nagyon messzire költözött? (Mk 12,1) Az önfejű emberek közé, akik saját maguk a büszke tulajdonosok, és teszik, amit a maguk feje után a legjobbnak látnak (Jak 4,13-16) – vagy pedig már „tulajdonolt élet” (1Kor 6,20) az enyém, vagyis nem csak szavak voltak valamikor a keresztelésem alkalmával, hogy „keresztellek téged az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe.” Ennek ugyanis messzemenő következménye, hogy sem aggódnom nem kell az életem felől, hiszen nem én vagyok a tulajdonosa, sem eltékozolnom nem szabad, mert csak használatra kaptam, amivel el kell számolnom egykor.

Azért hadd említsük meg, hogy nem Jézus „nevében”, vagyis nem ő helyette keresztelünk, hanem az ő „nevébe”, tehát neki ajánlva, a megkereszteltet neki, a jogos tulajdonosnak visszaadva keresztelünk, és ez pontosan így szerepel az eredeti bibliai szövegben is. (Mt 28,19) Nem a nevében, hanem a nevébe keresztelünk. Másrészt pedig nem állja meg helyét, hogy csak felnőtteket szabad, éspedig kizárólag bemerítéssel keresztelni, mert a filippi börtönőr is, Lídia bíborárus asszony is, az első európai keresztyének egész családjukkal, házuk népével együtt keresztelkedtek meg (Apcs 16,15 és 16,33), amiben benne voltak a gyermekek is, tehát a szülők hite alapján teljesen bibliai dolog a gyermekek megkeresztelése. Ezen kívül a kereszteléskor nem a víz mennyisége számít, hanem az élő hit, úgyhogy teljesen legitim a jelképes vízmennyiséggel keresztelés gyakorlata, amit szerte a világon gyakorolnak különböző felekezetekben, és gyakorolunk mi is. Nem az első keresztelések precíz és tökéletes másolása teszi legitimmé a mi gyakorlatunkat, hanem az élő hit. Egy régi egyházi anekdota szerint élt egy távoli szigeten egy nagyon szent életű remete, akinek minden imádságát meghallgatta Isten. Elmentek hozzá az emberek, hogy eltanulják tőle a jó imádkozás tudományát, és meg is találták a barlangjában. Volt a remetének azonban egy macskája, amely mindig zavarta őt az imádságban, ezért a remete megkötözte a szék lábához a bal hátsó lábánál fogva, amíg imádkozott. Elmentek az emberek, és odahaza olyan felekezetet alapítottak, amely szerint csak úgy szabad imádkozni, ha van a szobában egy bal hátsó lábánál fogva a székhez kötözött macska, és aki nem így imádkozik, azt meg kell égetni, mert az eretnek. Ennyit a régi dolgok maradéktalan, formai másolásáról.

Az viszont valóban nem mindegy, hogy élő hittel és odaszánással történik-e valami. A rövid hitvallás, amit az etióp főember elmond, az első keresztyének „Hiszekegy-e” volt: hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. Amit azért mondtak el, mert azt jelenti, általa mi is Isten fiai lehetünk, és ez döntő különbség a világ fiaihoz képest. Ők nem akarnak fölfelé figyelni, ők nem igazítják döntéseiket a Tízparancsolathoz, sem a Hegyi Beszédhez, annak jézusi értelmezéséhez, ők nem olvassák naponta a Bibliát, mint Isten igéjét, és nem számít nekik semmit sem a keresztség, sem az úrvacsora, amiket pedig Jézus parancsolt követőinek. Mi pedig hisszük:

„Kihívott minden népből egy lelki népet itt,

Kit egy Úr, egy keresztség És egy hit egyesít.

Csak egy nevet magasztal, Csak egy cél vonja őt,

És egy terített asztal Ád néki új erőt.”   (392.dics. 2. vers)

 

Biztató dolog azt észrevennünk, hogy nem Filep akarja mindenáron megkeresztelni az etiópot, hanem az maga kérdezi, itt a víz, mi akadálya, hogy megkeresztelkedjem. Azt mutatja ez, hogy a megtisztulás igénye belülről fakad: az emberi lélek boldogtalan sárosan, boldogtalan önmeghasonlásban, és szeretne tiszta és egész lenni. Egyszerűen nem szereti, hosszabb távon nem jól tűri a romlást, szeretne gyógyulni. Ez tehát ott van minden emberben, és erre számíthatunk. Nem kell nekünk senkit sem vádolni, valahol a szíve mélyén pontosan tudja mindenki, hol áll, hova is jutott, milyen tisztulásra van szüksége s merre kellene továbblépnie. A kérdés összesen ennyi: teljes szívedből hiszed-e? A szív a bibliai anatómia szerint nem az érzelmek, hanem az akarat, a szándék székhelye, ezért ez azt jelenti, hogy ha valóban akarod, akkor meglehet. Nem véletlen, hogy Jézus egyszer megkérdezi a beteget, akarsz-e egyáltalán meggyógyulni? (Ján 5,6) Minden ezen múlik: akarjuk-e a gyógyulást, akarjuk-e a szép és tiszta életet vagy sem. És mivel az etióp főember akarja, egészen és komolyan akarja, így lesz is belőle valami.

Ez a valami pedig nem más, mint az örömteli élet. Ha az előbb azt mondtuk, hogy a keresztyénség tulajdonos-váltás, akkor most tegyük ezt hozzá, hogy kifejezetten örömteli életre szóló tulajdonos-váltás. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Filepet, nem látta őt többé a főember, de örvendezve ment tovább a maga útján. Ez az igazi mércéje minden megtisztult szívnek, tud-e örülni az élet ajándékainak, s főleg tud-e örülni a kegyelem bőségének. Aki közel van az Úrhoz, az közel van az élet öröméhez is, még akkor is, ha bajai is akadnak. Hadd idézzem fel nyári táboraink egyik ifjúsági énekét, amit arra az esetre tanultunk és énekeltünk gitárszó mellett a fiatalokkal (akik ma már mind édesapák és édesanyák, és hozzák a saját gyermekeiket közénk és a mostani táborainkba), ha esős nap jött, és nem mehettünk kirándulni:

 

„Ha esik, hát csak hadd essen, áldd az eső Urát,

Amit ő ad az kegyelem bőségét hozza rád.

Sok okod van az örömre, bár nem derűs az ég,

Megváltott vagy és bűnöd is el van törölve rég.”

 

Ezzel a derűs lélekkel érdemes élni az életet minden keresztyénnek, nem csak a fiataloknak. Halljuk meg a buzdítást, ha üres a szívünk, ha az élet és a világ nem is hoz éppen vidám időket, ha a küzdelem nagyobb, mint a gyönyörűség. Ez a buzdítás nekünk szól, üres szívű és lógó orrú, vagy éppenséggel haragos, frusztrált keresztyéneknek. Azt mondja, hogy az Úrban mindig van okunk örülni, ha a világban vagy az emberekben nincs is. Aki őt megtalálja, az öröm forrását találja meg. Ha nincs elég örömünk, menjünk csak hozzá, majd ő megtölti szívünket derűvel és örömmel. Így ment tovább az útján a többszörösen hátrányos helyzetű etióp főember is, miután megértette, hogy ki is az a bárány, aki némán tűrte, amit tettek vele.

Róla, Jézusról beszélt Ézsaiás születése előtt hatszáz évvel, és róla szólt a Filep tanítása is, ami után ez az idegen, aki megcsonkított teste miatt örökre ki volt zárva a szent nép ószövetségi kötelékéből, teljes jogú tagja lehetett Isten újszövetségi népének. Hát ezért ment tovább az útján örömmel, és menjen is minden keresztyén örömmel a maga útján, ahogy erre az apostol is tanít minket: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! A ti szelíd lelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!” Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy örömre teremtettél minket, és még a próbát is azért adod, hogy kiállva azt megbékéljen és örvendezzen a szív, hiszen magasabbra ért, mint ahol állott. Segíts minket élő hitre, amely számára világos, hogy tiéd azt életünk, s nem a magunké vagyunk. Hadd találjunk meg téged újra és újra, aki minden tiszta öröm forrása vagy. Vigasztald gyászolóinkat, segítsd őket elengedni azokat, akik elmentek a minden élők útján. Adja naponként útmutatást, hogy el ne tévedjünk életünk sűrűjében! Ámen.