A nagylelkűség dícsérete

A nagylelkűség dícsérete

Japánban kinevetett a taxis, amikor borravalót akartam adni a fizetségéhez. Tény, hogy fehér ingben, nyakkendősen, s fehér kesztyűben vezetett, ami önmagában sem mellékes, ott ilyenek a taxisok – de csak nem képzelem, volt a derűjében, hogy ő eltesz olyan összeget, ami több annál, mint amit a taxióra mutat…? Erről (is) szól az alábbi igehirdetés.

 

 

Igehirdetés 2018. szeptember 16.

A nagylelkűség dicsérete

 

Lekció: Luk 16,1-12

Textus: Luk 16,8-9

„Ura pedig dicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett – mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál. Én is mondom nektek, szerezzetek barátokat a hamis mammon révén, hogy mikor az elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba! Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?”

 

Igehirdetés

A jézusi példázatok gyakran párosan találhatók: ugyanaz a motívum két külön, önálló történet által kerül megvilágításra. Valójában ismétléssel állunk szemben, mely „újra mondás” a zenei feldolgozáshoz hasonlóan arra hivatott, hogy aláhúzzon, hangsúlyozzon egy mondandót. Páros példázatok a magvető és az éjszaka konkolyt vető ellenség, aztán a mindenfajta halat összefogó háló és a gyomos búzamező, vagy a szántóföldbe rejtett kincs és az igazgyönggyel foglalkozó kereskedő esete: az „ismétlés” mindegyik esetben segít más oldalról, még gazdagabban kifejteni egyetlen középponti, fontos szellemi üzenetet.

Páros példázat a “korrupt bíróról” (Luk 18,1-8), valamint az “elbocsátott sáfárról” szóló történet is, ahol különös módon a szereplők éppenséggel nem túl dicséretre méltó tettei képezik az összekötő kapcsot. A két példázat egyaránt a negatívumával kelt figyelmet: ezek szerint a bűnök s romlottságok felett elgondolkodva is juthatunk fontos tanulságokhoz! Az egyikben kenőpénzre vár a bíró, ám az özvegyasszony szüntelen zaklatására mégis intézkedik, utóbbiban pedig, meglepő módon – a gazda is dicséri az őt becsapó sáfárát!

Nehezen értjük a dolgot, hiszen az evangéliumtól épületes üzeneteket várunk, nem ilyesmit – ám eligazít a bibliai példázat (parabolé) műfajának törvénye. A tanító történetek azért születtek ilyen különös tartalommal, hogy egyetlen (!) lényegi üzenetük annál jobban kitűnjön – az összes többi motívum csak a fő mondanivaló kidomborítására szolgál. Rembrandt érett kori képein is meglehetősen sok a sötét felület, hogy ami a képen mégis ábrázolásra kerül, az világítson…! Nem kell, valójában nem is szabad az apró részleteket a példázat értelmezésekor az üzenetbe vonni, nem az a rendeltetésük – mit tudunk például kezdeni a bíró korruptságával, mi köze annak Isten országához? Esetében az üzenet: ha egy hamis bíró is intézkedik egy idő után, hogy ne járjon már nyakára zaklatásával az özvegyasszony – mennyivel inkább elintézi imában kért ügyeiteket mennyei Atyátok, aki a bíróval szemben még szeret is titeket! A lényeget így megértve letisztul a történetről, ami benne „sötéttel” van, s meghalljuk a főtémát: Isten jó hozzánk! Egyedül erről szól a példázat.

A “hamis sáfár” példázata értelmezési szempontból teljesen hasonló. Miért kap dicséretet a tiszttartó, aki becsapja gazdáját, jóváírva adósságokat (gazdája vagyonából) – másoknak…? Könnyen belátjuk, hogy a „dicséret” valami ilyesmi lehetett: „Nahát, ennek is megvan a magához való esze! Lám csak, mily ravaszul átalakította a számlákat – hogy legyen hol szállást találnia elbocsátása után…”  A negatív részletek tehát itt is csak aláfestik a fő üzenetet: Legyetek talpraesettek, mikor üdvösségetek dolgáról van szó, hisz láthatjátok, a világ fiai a „maguk nemében” mily okosak – tudjatok ti is barátokat szerezni a hamis mammon révén! Ne legyetek szűkmarkúak, amikor anyagiakról van szó. Tudjatok adni a „kevésből” (így nevezi az evangélium a pénz világát!) – hogy hozzájuthassatok ahhoz, ami több annál.

Megértve a parabolé módszerét kinyílik előttünk, hogy a lelki fejlődésben vannak bizonyos szintek, amiket nem lehet átugrani. Aki egyetlen hete kezdett zongoraórákra járni, az nem pódiumképes – majd tíz év, vagy esetleg még több gyakorlás után! Aki nem számol le magában bizonyos romlások beteg vonzerejével, az nem emelkedhet annak a szintnek világa fölé, ahol éppen időzik. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” – ami azt jeleni, ha valaki például benne él az irigységben és bosszúállásban (ezek a valódi motívumai, amik miatt a hatalom után nyúl), az nem szolgálhat egy egész nemzetet! Aki rabja az alkoholnak, vagy más alantas szenvedélynek, az nem fog maradandót alkotni munkájában és a művészetében sem. S akkor a mennyeiekről még nem is szóltunk, csupán földi párhuzamokkal éltünk…

Gyakorolni kell hát magunkat helytállásban és önellenőrzésben – ezekhez módszert pedig mindenki maga csinál magának. Tartása csak annak lesz, aki folytatja is önmagában e belső tréningeket: egyébként marad a rutin, s ami azzal jár, az üresség… Lehet semmitmondó életet élni, csak éppenséggel nagyon kár. A “kevésen” kell hűnek maradni, aztán lesz magasabb feladat is – szépen sorban! A növekedés fokozatos, s ha ilyen csöndes lelki előrehaladásunk nincs – ugyan mi az, amink van? Belső történetünkért születtünk, a láthatatlan előrehaladásért, amit saját magunkon kívül senki más nem ellenőriz! Mégis egyéniségünk legértékesebb hányada, ami másoktól valóban megkülönböztet, ha egyáltalán – ahogy a költő is int a meghalt fölött:

 

„Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiában,
a múltban sem, és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak – ő nem.”

                                                      (Kosztolányi: Halotti beszéd)

 

Az embernek van feladata, egyéni tennivalója önmagával szemben – amit ha nem teljesít, másoktól ugyan hiába várja a csodát. Nem fog még egyszer megszületni, hogy valamikor hozzákezdjen! A feladat senkinek nem könnyű. Aki nem tesz le alantasabb mohóságairól, s mindenképpen idetartozik a hiúság és a becsvágy, hogy a durvább dolgokat, mint tunyaság és telhetetlenség most ne is említsük – az el sem fogja érni a magasabb szomjúság területét. Első elemiből egyszerűen nem lehet egyetemre beiratkozni!

Ám a hamis sáfár példázata nem csupán arról szól, hogy „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” – bár aki ezt nem hallja ki belőle, annak a többi rész is hiába szól. További fontos, emberi alapállást illető üzenete is van: Legyetek nagylelkűek!  Ez csendül ki a körülményes fordításból, mely jobb híján általában így hangzik: „Szerezzetek barátokat magatoknak a hamis mammonból!” Ismét könnyű félreérteni – legyenek bankár barátaink…? S miért pont hamis az a mammon, amiről itt szó van?

Mindent világossá tesz, ha ebben az esetben is a lényegesből indulunk ki: a Mammon a vagyon, a tulajdon istensége. Olyasmi, aminek létjogosultságát nem szokás kétségbe vonni, s ami az átlagember számára mindig, s ma is a legnagyobb vonzóerő az életben. “Hamisnak” pedig azért nevezi az evangélium, mert erről az istenségről előbb-utóbb kiderül, hogy bálvány, tehát cserben hagy: mire végre hozzájut valaki, kiderül felőle, hogy teljességgel üres! „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal bővölködésben van az embernek az ő élete” – mondja Jézus tanítványainak. (Luk 12,15) Milyen kevesen képesek ezt meghallani…!

Élelem és ruházat persze mindenkinek kell, ez biztos, utóbbi a mi éghajlatunkon a télen normálisan fűthető lakást is jelenti (1Tim 6,6-11) – ám ha ezek megvannak, a négyzetméterek öncélú növelése már szükségtelen, valóban csak „vagyon.” Ki tud ennek a vonzerejéből szabadulni? Egyedül az, akinek van fogalma a többről – tehát ami ezen túl van: olyan gyűjtésről, ami egészen másra vonatkozik. S Jézus itt elmondja a „bő majorságú gazda” példázatát, akinek gazdagon termett a földje: megnagyobbította raktárait s csűrjeit – maga pedig mulatozni kezdett. Eljött azonban hozzá egy éjjel az elmúlás – s csak annyi maradt lénye után, ki mit fog majd a vagyonából örökölni… Ezért született volna?

Tegyük föl a kérdést mi is: amikor öröklésről van szó (hogy csak a legköznapibb példát hozzuk), vajon tényleg egyedül az fontos-e, kinek hány milliót illetve négyzetmétert sikerül megkaparintania, vagy létezik más szempont is – hogy például testvérek, s általában rokonok ne járjanak ítéletnapig bíróságra egymás ellen…? Ha a mammonról van szó, akkor ne ellenségeket, hanem barátokat szerezzetek egymásban – ez a jézusi mérce! Nem, egyáltalán nem kell tízmilliós áldozatokat hoznotok, ilyen szabadok úgysem vagytok – igazi áldozatra pedig egyébként is csak az képes, aki rangjánál fogva méltó arra. Jót nem cselekedhet akárki. Tőletek már az is elég, ha nem követeltek telhetetlenségetekben többet, mint ami törvényesen és méltányosan – jár… Ha ez a lelkület lakik bennetek (igen, bennetek – ne egymáson követeljétek!) akkor még az is megeshet, hogy az örökösödési eljárás után nem ellenségei, hanem szövetségesei, barátai lesztek egymásnak! Ó, Istenem, ha több ilyen esetet látnánk….

Használjátok erőiteket, s itt persze már nem csak a vagyonról van szó nagylelkűen – tudjatok adni! Pénznél fontosabb dolgokból: időtökből, méltányosságotokból, megbocsátásból… Miért? Mert mennyei Atyátok is ilyen veletek. Nem vettétek volna észre…? Gondoljatok arra, máshol 250 km/órás szélvihar hányja egymásra a mindenhatónak vélt csodaautókat, lehulló faág töri keresztbe a viharban a benne ülőkkel együtt; földrengés után sárlavina tüntet el egész településeket a föld színéről három perc alatt – ti pedig itt vagytok biztonságban, egészségben, jó anyagiak közt, s felhánytok egymásnak évtizedekkel ezelőtti vétkeket, s megszerzett négyzetmétereket…? Isten végtelenül türelmes és nagylelkű veletek – ti se legyetek szűkkeblűek!  Ha a kevesen nem vagytok hűek, ki bízza rátok a sokat? Ha még a hamis értékkel sem bántok helyesen, ugyan ki bízná rátok az igazit…?

S itt jön a legfájóbb, mégis legígéretesebb fordulat: „Ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?” A mondat mélyebb, mint elsőre gondolnánk – kezdetként az egészen profán jelentését értsük meg. Egy ország előmenetele egyebek közt sokban múlik az ott élők tisztességén – ezt elviekben mindenki tudja. Japánban kinevetett a taxis, amikor borravalót akartam adni a fizetségéhez. Tény, hogy fehér ingben, nyakkendősen, s fehér kesztyűben vezetett, ami önmagában sem mellékes, ott még ilyenek a taxisok – de csak nem képzelem, volt a derűjében, hogy ő eltesz egy összeget, ami több annál, mint amit a taxióra mutat…? S a dolog ellenpéldája itthonról: adóoptimalizálás címén ahol csak lehet, legfeljebb számológépbe ütik a vásárlást (ha egyáltalán ütik valahová), nem pedig online-pénztárgépbe – aztán pedig néznek ártatlan szemmel, mire vár az ember; mellékesen természetesen teli torokból szidják az egészségügyet és az oktatást, amire nem jut elég pénz az ő (be nem fizetett) adóforintjaikból…

A hamis sáfárról szóló jézusi példázat (milyen aktuális) záradéka cseppet sem lényegtelen: „Ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?” Ez arra vonatkozik, hogy csalásban élve az ember egyáltalán hozzá sem jut ahhoz, ami az „övé” volna – vagyis egyszerűen számításba se kerülnek igazán fontos ügyei, amik pedig primer módon rátartoznának. Hit, amikor minden egészen kilátástalannak tűnik valaki körül, derű a próbatétel idején (Jak 1,2-4), méltányosság a valóban vétkezővel szemben (Ján 8,10-11) – vagy szelídség, amikor gátlástalan támadó szellemben rontanak az emberre… (Mát 11,29  1Pét 2,23) S akad még egy és más, ami számunkra már a „fehér kesztyűs taxi-vezetés” magasabb szintje volna… Méltatlanul élve az ember persze nem képes megfelelő szinten kezelni élete igazán fontos ügyeit sem – alatta marad azoknak; vagy hiúságában és ostobaságában belesétál a csapdákba, amikbe hasonló helyzetben a legtöbben mindenkor szoktak…

Pedig nekünk van egy „letétbe helyezett” életünk az Úrnál (2Tim 1,12), ha a hit legcsekélyebb mértékével is bírunk – ő nem felejtkezik el rólunk a halál árnyékának sötét völgyében sem! (Zsolt 23,4) Számíthatunk rá, hűségesen őrzi kincsünket, mely nála van letéve – igazi életünket. Mi magunk jó esetben is csak felcsillanni látjuk, ritkán és kivételesen – ő azonban pontosan ismeri, hiszen ő szabta ránk. Ez a mi valódi vagyonunk! Még el sem jöttek bizonyos bajok, nekünk már van nagyszerű szabadulásunk – mert Jézus megváltottai vagyunk! Ő imádkozott értünk a kereszten: tisztában van korlátainkkal, s nagyon is jól ismeri gyarlóságainkat… (Zsid 4,15)

Ezt a mennyei vagyonunkat még szaporítani is lehet, ugyanis emberi hozzáállásunkkal gyűjthetünk nem csak „haragot a haragnak” (Róm 2,5) mint oly sokszor történik – vegyük csak számba ilyen vonatkozású szavainkat, érzéseinket, sőt tetteinket – hanem „dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresve örök életet” is! (Róm 2,7) S hogy ki bízná ránk ezt, ami tulajdonképpen a miénk…? A lehető legjogosabb kérdés! Az ember valóban nem jut hozzá a saját igazi életéhez, amíg nem keresi azt a dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot, ami egyedül s kizárólag örökkévaló Urunknál van! A tényleges keresés pedig több heti egy klikkelésnél, amit erre az ügyre szánunk időnkből és erőinkből – emlékezzünk csak azokra, akik mindent odaadtak, hogy megtalálják, ami őnála van…!

Legyetek hát nagylelkűek – mert az mindenestől isteni tulajdonság. Legyetek azok magatokkal: nem kell mindent kézben tartanotok. Várjátok türelmesen, hogy bizonyos dolgok eljönnek a maguk idejében – pontosan úgy lesz jó, meglátjátok! Legyetek nagylelkűek sorsotokkal: kicsoda  közületek, aki aggódásával egyetlen arasszal is meghosszabbíthatná életét? (Mát 6,27) És föltétlenül legyetek nagylelkűek egymással, mert barátokat csak így szerezhettek, még vér szerinti testvéreitek közül is. Meglátjátok, nagyszerű tapasztalás, amikor már nem csak a kevesen lehettek hűek (ami az anyagiakat jelenti), hanem a sokon is, és nem csak azt bízzák rátok, ami a másé, hanem azt is, ami öröktől fogva a tiétek – üdvösségeteket! Arra születtetek, hogy Isten országának mennyei békéjét megtaláljátok szívetekben, amit béketűréssel lehet csak meglelni! (Luk 21,19) Tanuljatok mosolyogni fogcsikorgatás helyett, nagylelkűen adni a telhetetlenség szerzési dühe helyett ­- s magatok lesztek boldogok e lényegi, belső transzformációk által.

 

„Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős;

Hordjuk, emeljük önként, kin gyöngesége győz.

Tartsunk jól össze hát, tudjunk utolsók lenni,

A bajt vállunkra venni e földi élten át.

 

Elmúlik nemsokára a földi vándorút,

És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut.

Ott vár angyalsereg, ott várnak mind a szentek,

S az Atyánál pihentek, megfáradt gyermekek.”

(455. dics. 7, 9. v.)

 

Így is legyen! Ámen.

 

 

Fohász

Urunk Jézus, te nem alamizsnát adtál a világért, és benne értünk személyesen – hanem drága életed. Taníts minket a nagylelkűség gesztusaira, hogy mikor eléd állunk majd, ne kelljen szégyenkeznünk, milyen tanítványaid voltunk. Ámen.