Adventben nem csak békés és áhítatos pillanatok által üzenhet az Úr: lehetnek egészen furcsa, érthetetlennek tűnő eszközei is. Tanácsos ezeket is megérteni, s útjelző tábláknak tekinteni. Erről szól az alábbi igehirdetés.
Igehirdetés 2018. december 9.
Különös advent
Lekció: Luk 1,13-17
Textus: Luk 1,16-17
„…sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz… hogy felkészült népet állítson az Úr elé.”
Igehirdetés
Köszönjük a meghívást erre az adventi evangélizációs estére. Örömmel és szeretettel jöttünk feleségemmel együtt, hiszen Nt. úr valamikor beosztott lelkész volt nálunk Szentendrén, s élete párját, Nt. asszonyt is az általunk alapított Szentendrei Református Gimnázium tanári karában találta meg, az akkor még „Helga tanárnő” névvel illetett, a tanáriban vele szemben ülő kolléga személyében. Jó emlékezni azokra az évekre! Azt kívánjuk, hogy az akkori szép kezdeteknek ne csak emléke, hanem az energiája, lendítő ereje is maradjon velük az emberi kor felső határáig, és sok örömük legyen úgy a három kicsi gyermekükben, mint a közös, szent szolgálatukban! A gyülekezetnek pedig szép és tartalmas adventi időszakot kívánunk: senki ne legyen közöttünk, akinek üresen maradna a szíve ezen az estén. Vigyünk el egy igét, egy mondatot, akár csak egyetlen szót is abból, amit az Úr mond nekünk mai alkalmunkon!
Advent ugyanis az előkészület ideje. Mindenki szeretne szép, örömteli, boldog karácsonyt, valódi találkozást az Úrral – ám az út odáig készülettel jár. Igénk szerint az első karácsonyt is megelőzte Keresztelő János működése, aki „sokakat megtérített az Úrhoz, hogy felkészült népet állítson ő elé” – s ma is ez a legfontosabb! Tudni megfordulni! Amíg az ember nyomul előre élete útján a megtérés készsége nélkül, ó-embere tulajdonságai s törvényei szerint, addig nem vár rá szép advent, sem pedig szép karácsony. János úgy állított „felkészült népet” az Úr elé, hogy sokakat megtérített hozzá.
A legfontosabb üzenet ezért most is csak ennyi: Nincs advent megfordulás nélkül! Lehet, hogy cégéres bűnökből kell valakinek visszafordulnia, de az is lehet, hogy éppenséggel csupán apró kicsinyhitűségből, az aggódás lelkületéből, vagy éppen hiúsági harcaiból. Mi választ el Istentől? – ezt kell kérdeznünk, s hamar rájövünk majd, ha őszinték vagyunk, hogy miben kell változtatnunk. Egy biztos: aki nem is akar megtérni, annak marad élete úgy, ahogy volt…!
Jómagam évtizedek óta úgy készülök a karácsonyra (de húsvétra is), hogy elolvasok egy evangéliumot a négy közül. Naponta egy, vagy két fejezet jut így tanulmányozásra, s mondhatom, haszonnal gyakorolom a szokásomat, mert alaposan átfúj ilyenkor az ige szele. Jó szívvel ajánlom mindenkinek – hiszen kikerülhetetlenül találkozik így az ember Isten üzenetének hatalmas ígéreteivel és bizony, nekünk szóló követelményeivel is.
Idén Lukács evangéliumát olvasom, s mindjárt az első fejezetekből az jött közel, hogy Urunk olykor „szélső helyzetek” közepette, sőt azok által adja nekünk üzenetét! Zakariás pap és felesége, Erzsébet élemedett korú, gyermektelen házaspár – esetükben emberileg szó sem lehet gyermekáldásról. Mária meg éppenséggel tapasztalatlan fiatal leány, aki férfit nem ismer – s azt a feladatot kapja, hogy ő szülje meg a világ Megváltóját. Ki hallott már ilyet? Példátlan, különös, megfoghatatlan minden. Lehetne megrendülni, panaszkodni, tiltakozni – de lehet a rendkívüliben Isten akaratát is fölfedezni: mert ő olykor nagyon is szélső helyzeteken át vezeti övéit!
Jusson eszünkbe, mikor is mondta Jézusunk a messze-világító szavakat „Igen, Atyám, így volt kedves előtted!” Akkor, amikor kiderült, hogy nem a bölcsek és értelmesek, vagyis az írástudók és a művelt városiak, hanem csupán a „kisdedek”, a tudatlan halászemberek értik meg, amit ő hozott, Isten országa evangéliumát! Elégedetlenkedhetett volna, fölpanaszolhatta volna ezt a furcsaságot, de ő így szólt: „Igen, Atyám – így volt kedves előtted!” (Mát 11,25-26)
Egy élete derekáig, csaknem 45 éves koráig alkoholista férfi meghallotta Isten igéjét, és letette a poharat. Hűséges templomos lett belőle, bibliaórákra is eljárt rendszeresen, és immár 17 éve nem iszik. De elmondta, folyamatosan arra is szüksége van, hogy lehetőleg hetente lejárjon az AA (Anonymus Alcoholicus) klubba is, ahol gyógyult alkoholisták és sokadszorra visszaesők beszélgethetnek egymással, elmondják történetüket, és türelmesen meghallgatják egymást – hogy lássa, hova nem akar visszaesni… Neki ilyen furcsa segítséget ad Isten!
Aztán tovább, immár „beljebb” haladva a koncentrikus körökben azt is fölfedeztem (s újra megértettem!) Lukács evangéliuma első fejezetei által, hogy Urunknak nem csupán akaratát, de üdvözítő akaratát is megérthetjük az élet szokatlan, különös eseményei által. Ez már egy újabb lépés a lelki úton: Isten üdvözíteni akar minket! Ez azt jelenti, hogy kész kimenteni a pusztulás állapotából, a jelenvaló gonosz világból! Aki veszi a fáradtságot, és valóban elolvassa Lukács evangéliuma 1-2. fejezetét, meggyőződhet erről – hiszen ilyeneket találunk benne:
„Ne félj Zakariás, mert meghallgatásra találtak a te könyörgéseid!” (Luk 1,13) Magam szinte már félek kérni valamit imádságban, mert Isten megadja. Vigyáznom kell, miért imádkozok, mert ő – komolyan veszi!
Máriának ezt mondja: „Nevezd nevét Jézusnak! (Jöhósúa= az Úr Szabadítása) Nagy lesz ő, a Magasságos Fiának nevezik és az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, s uralkodik a Jákob házán örökké!” (Luk 1,31-33)
Erzsébetről meg ezt halljuk: „Hatodik hónapban van az, akit meddőnek hívtak… mert Istennél semmi sem lehetetlen!” (Luk 1,36-37) Mária hálaénekében, a nevezetes „Magnificat”-ban, amit J. S. Bach is megzenésített, ezt olvassuk: „Hatalmasokat dönt le trónjukról és megalázottakat emel föl; éhezőket lát el javakkal és gazdagokat küld el üres kézzel!” (Luk 1,52-53) Zakariás hálaénekében ez szól: „Megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabaduljunk, és félelem nélkül szolgáljunk neki!” (Luk 1,74) – és „Akik a halál árnyékában ülnek, fény ragyog fel felettük!” (Luk 1,79)
Mit lehet ezekhez hozzátenni? Isten üdvözíteni akarja övéit – ez itt egészen nyilvánvaló!
Végül még egy lépés „befelé” az ő akaratának kitapogatásában: Urunk személyesen, egyénenként is akar mindnyájunkkal valamit, amikor rendkívüli eseményeken át vezet. Egy idős asszony, akinek nem volt családja eltörte karját, amit nagyon keservesen viselt – nem tudta tovább művelni szőlőjét, amit ifjúsága óta hűségesen gondozott. Az volt az élete. Nagyon panaszkodott és kesergett, miért történt ez ővele. Aztán pár hét múlva kisimult arccal elmondta: már érti, miért kapta a csonttörést. Túl a hetvenen, Teremtője így készítgeti szívét az időre, amikor már nem csak a szőlőműveléstől kell megválnia, hanem porhüvelyétől is… Nem sok idő után úrvacsorát kért, mert ágynak esett – s néhány hónap múlva valóban meghalt. Szeretettel emlékezem rá, mint olyan testvéremre, aki megértette, micsoda vele az élő Isten akarata egészen személyesen, még a csonttörés által is!
Mit vessek el adventben? Vannak általános gyarlóságok, amikből több-kevesebb mindnyájunknak jutott: hiúság, elégedetlenkedés, bosszúvágy, sértődékenység, szeretet-nélküliség, nagyralátás és mind, a többi emberi tulajdonságok… Sokszor nem is tudjuk, mik a fogyatkozásaink, éppen csak uralkodnak rajtunk észrevétlenül. Hát ezeket először is érdemes beazonosítani, aztán pedig átvilágítva őket, megszabadulni hatalmuktól. Lehet, hogy valaki életében e mostani adventtel nem az önkínzás és önostorozás napjai jöttek el, hanem olyan idők, hogy ezekben tanulja meg végre szeretni és jobban becsülni a keveset, amije van – nem a sokat hiányolva, amije nincs… Lám, ilyen „apróságok” is elhagyhatók!
Egy azonban biztos: Istenünk nekünk szánt, személyre szabott akarata sosem véletlen. A feladat, amit tőle kapunk, mindig ránk van méretezve – és valóban nekünk szól. Útjelző táblák is akadnak kihelyezve számunkra sokfelé, amiket tanácsos észrevenni. Csak azalatt is, hogy Szentendréről ma délután idáig autóztunk, hány táblát kellett figyelembe vennünk – mellőzzünk csupán egyet is, nem érkezünk meg idejében!
„Boldog a nép, amely megérti a kürt szavát; a te orcádnak világosságában jár ez, ó Uram!” (Zsolt 89,16) Hát tartozzunk azok seregébe, akik megértik a kürt szavát – remélem, nem tett ma „bizonytalan zengést.” (1Kor 14,8) Isten ugyanis olykor valóban egészen furcsa események által fújja meg kürtjét számunkra – de ezekben a különös dolgokban is ő keres minket. Keres, mert üdvünket akarja, az ember megmenekülését szeretné! Hozzá pedig nem csupán úgy általában, hanem nekünk szóló, ránk méretezett módon! Hát ne legyünk rá vakok, ha valamit meg kell pillantani, amit eddig nem láttunk volna magunkban, az igét hallva pedig ne legyünk süketek a nekünk szóló üzenetre – mert „…az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” (1Tim 2,4)
Akkor mit tegyünk, ha adventben szeretnénk méltó módon készülni “az Úr érkezésére”? Énekünk ezt tanácsolja:
„Emeljük Jézushoz szemünk,
Jön már királyi győztesünk:
Mennyből leszáll, s együtt leszünk!
Lelkünk vigyázni meg ne szűnjön,
Felséges várástól feszüljön:
Az álmot űzd el, készen állj,
Krisztus nép, jön, jön a Király!”
(367. dics. 1. v.)
Így legyen! Ámen.
Fohász
Urunk Jézus, hadd tartozzunk azok közé, akik megértik a kürt szavát! Adj értelmes szívet, hogy el ne tékozoljuk az órákat, amiket nekünk ajándékozol. Vigyázz ránk, hogy figyelmetlenek ne maradjunk az útjelző táblák iránt, bármilyenek is lennének azok. Te eljössz – mi pedig hadd álljunk erre készen! Ámen.
