Igehirdetések

Arcok a húsvét körül

Áldott húsvéti ünnepeket minden olvasónak, a Feltámadott Krisztus dicsőségében!

dr. P. Tóth Béla 2021. április 3-án a pomázi egyházközség meghívására igehirdetést tartott a helyi gyülekezetben, az érvényes rendelkezések értelmében kizárólag interneten. A közvetítés megtekinthető az alábbi linken, vagy elolvasható alatta:

 

https://youtu.be/urvWQn684AQ

 

………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

Igehirdetés 2021. április 3. Pomáz  (a videón elhangzó igehirdetés szövege)

Arcok a húsvét körül

 

Textux: Mát 27,57-66

Imádság

Mennyei Édesatyánk, kegyelmedből megérhettük e mostani nagyhetet, hogy végigkövethessük, amit megváltó Jézusunk tett értünk. Köszönjük, hogy azért adtad ezeket az időket, hogy megerősödjünk a te jóakaratodban, amivel a világot is megalapoztad és teremtetted – hogy ebből a te jóakaratodból újra hitet és reménységet meríthessünk. Segíts Szentlelkeddel, hogy míg igédre hallgatunk, megtisztulhasson a szívünk, magunkra találjunk és újra azok lehessünk, akik öröktől fogva vagyunk is: a te gyermekeid. Adj egyszerű, tiszta hitet – hogy a tieid vagyunk és örökre azok is maradunk. Ámen.

Igehirdetés

Nagyszombat este van, amikor kétszeresen is nehéz a szívünk. Nehéz azért, mert Jézus útjának ezen a napon a mélypontjához érkezünk. Ellenségei látszólag teljes győzelmet arattak felette. Fizikailag kiiktatták, eltették az útból – keresztre feszítették. Ott látjuk magunkat a nagypénteki tömegben és azt gondoljuk, hogy igaza van az éneknek, amikor azt mondja, hogy „Én voltam, én az ember…!” – s annak az éneknek is, ami ezt mondja, „Mind, ami kín s ütés ért, magam hoztam reád.” Azért nehéz a szívünk ma este, mert ott látjuk magunkat azok között, akik keresztre feszítették, kigúnyolták, akik elhagyták őt. Ott látjuk magunkat lelkiképpen és tudjuk, hogy ez valóság: ebben semmi túlzás nincs.

De nehéz a szívünk ezen a nagyszombaton azért is, mert egy világjárvány közepén vagyunk és ezerötszáz honfitársunk lélegeztetőgépen van élet és halál között, akik vagy életben maradnak vagy sem, ennyit tudunk felőlük. Orvosaik, ápolóik mindent megtesznek, hogy visszaadhassák őket szeretteiknek, de nem tudjuk, mi lesz a folytatás. Egy esztendő óta immár több mint húszezer családban van hazánkban olyan gyász, ami összefüggésbe hozható a járvánnyal: borzasztó nagy szám! Mit mond nekünk Isten igéje ezen az estén, amikor ilyen kétszeres értelemben is nehéz a szívünk?

Azt, amit a Szentírás ezerötszáz oldala elejétől a végéig mond, függetlenül attól, hogy éppen krónikáról, törvényről, találós meséről, vagy zsoltárról van szó benne: lehetőségeket mutat föl. Nagyszombat estén is fölvillannak előttünk lehetőségek, éspedig emberi arcok formájában, akik példájukkal azt mondják: így is lehet, meg úgy is lehet embernek lenni. Az Örökkévaló egészen ránk bízta, mivel töltjük meg földi életünket. Megbecsüli teremtményeit, mind a hét milliárd embert, akik között nincs két egyforma – azzal, hogy mindenkinek szabadságot adott, töltse meg életét, mindennapjait, ezt a mostani órát is azzal a tartalommal, amivel éppen akarja.

Milyen jó, hogy most együtt hajolhatunk Isten igéje fölé és megpillantjuk mindjárt az első szereplőt, arimáthiai Józsefet, aki egy különös ellentmondást hordoz magában. Azt tudjuk róla, amit az előbb Máté evangéliumából hallottunk, hogy gazdag ember volt és maga is Jézus tanítványa. Márk és Lukács evangéliumából azt is megtudjuk, hogy a Nagytanácsnak is tagja volt, akik ítéletet hoztak Jézusról, de ő nem értett egyet az ítélettel. Várta Isten országát – mondják felőle az evangéliumok. Ez az arimáthiai József vesz egy mély lélegzetet, bemegy Pilátushoz a Nagypéntekre következő napon, és elkéri a Jézus testét. Csodák csodája, Pilátus megengedi neki, hogy elvigye és eltemesse.

Amikor gondolkodunk a történteken megértjük, hogy arimáthiai József lelki arcának vonásai között a hit bátorsága, kockáztató merészsége van az egyik oldalon, a másikon pedig egy nagyon okos, józan mértéktartás. Ezek általában nem szoktak összeférni – mégis sikerült őket egyeztetnie. Gondoljuk meg: tegnap végezték ki, akinek ő tanítványaként vallja magát, és ő ma vállalja ezt: s az élet-halál urához, mert Pilátus ott és akkor az volt – bemegy. Mások elbújtak, menekültek, bezárkóztak a felső szobákba. Volt tanítvány, aki Jézus elfogatásakor a ruhájából is kibújt, csak hogy szabaduljon és az életét mentse… Egy másik pár perc múlva háromszor eskü alatt megtagadta, hogy valaha is ismerte volna – mert életveszélyes volt az ő tanítványának lenni ott és akkor. Milyen jó, hogy itt most nem ilyen időket élünk!

Arimáthiai József a hit bátorságával, de ugyanakkor józan mértéktartással teszi, amit – tehet. Semmi irreálisat nem kér Pilátustól, nem megy fejjel a falnak. Nem csinál ostobaságot, sem világ-botrányt: nem követeli Jézus perének újratárgyalását, sem azt, hogy tartóztassák le a Nagytanács tagjait, akik nem úgy szavaztak, mint ő. Értelmesen, okosan, higgadtan cselekszik – miközben a hit bátorságával dönt és vállalja tanítványságát. Milyen jó ezt látni!

Mi volt ennek a titka? Az, hogy ez a József tanítványa volt Jézusnak, és szerette a Mesterét. Összesen ennyi volt a titka. És ebből ilyen jó dolgok következtek, hogy látszólag ellentétes dolgokat önmagában össze tudott egyeztetni. Milyen nagy tudomány, milyen fontos lenne az életben! Szereti Jézust – és hiszem és vallom, hogy 2021. Húsvétját, e különös nagyhetet mi pont azért kaptuk, hogy megerősödjünk Mesterünknek, Jézusnak szeretetében. Más lesz ott a család élete, mások lesznek az emberi kapcsolatok, megváltozik a légkör, ha valaki szereti Jézust! Ilyen egyszerű a titok, ami nagyszombat este arimáthiai József megjelenésében, egész nemes cselekedetében meglátszik előttünk. Hát emlékezzünk őrá: azt teszi, amit tehet.

Már az előbb is említettünk, hogy semmi olyasmit nem cselekszik, amit nem lenne jó. Nála az is lényeges, hogy mit nem tesz meg. Néha az, amit nem teszünk meg, még fontosabb, mint amit megteszünk. Kell tudni szavakat nem kimondani, mikor csak indulattal tudnánk kimondani. Ó, mennyi bajt okoztunk már azzal, hogy kimondtunk valamit, amit jobb lett volna elhallgatni, vagy magunkban feldolgozni. Aztán tettek, döntések, amik jobb lettek volna, ha nem születtek volna… Arimáthiai József azt teszi, ami tőle telik – és még az is javára írandó, amit nem tesz meg! Most, a karanténos időkben nagyon is helyes nem megtenni dolgokat. Szeretetből nem találkozni azokkal, vagy nem közelről találkozni, akikre vigyáznunk kell. Nem tenni dolgokat önfegyelemmel, okosan, értelmesen – hát ennyit arimáthiai Józsefről. Szerette Jézust, és egészen ellentétes dolgokat tudott egyesíteni a szívében.

A következő arc, ami fölmerül előttünk a nagyszombati történetben Pilátusé. Nyugodtan odatehetnénk azonban a nép elöljáróinak arcmását is, mert összetartoznak. Ők egymással vívják a küzdelmet, és teljesen egyek abban, hogy kölcsönösen megvetik és gyűlölik egymást. Súlyos dolog testvérek, amikor embereket ellenérzések mozgatnak, s csak az cél, hogy a másiknak ne legyen igaza. Az a fontos, hogy megakadályozzuk, amit a másik akar. Emlékezzünk, Pilátus gúnyolódva kérdezte a nép elöljáróit: „A ti királyotokat feszítsem meg?!” És ott állt egy megcsúfolt, megkínzott, félholtra korbácsolt ember, akinek a homlokára volt kötözve pálmaágakból a gúny koronája. Ez minden volt, csak nem király. Pilátus valójában azt kérdezte ezzel: Ezt feszítsem meg? Méltatlan hozzám – ez a ti királyotok! De így válaszoltak neki: „Nem királyunk van, hanem császárunk. Ha ezt nem feszíted meg, nem vagy a császár barátja.” Ami nyilvánvaló fenyegetés volt, és azt jelentette: Ha nem feszíted meg Jézust, nem azt teszed, amit mi akarunk – akkor megy a küldöttség Rómába, és pár hónapon belül már nem leszel Júdea helytartója!

Testvérek, irtsuk ki a szívünkből mindazt, ami ellenérzésre alapul. Haragból, bosszúállásképpen, sérelemre alapozva csak rossz dolgokat lehet tenni. Emlékezzünk, hogy Pilátus és a nép elöljárói miként tettek egymás kárára, ahol csak tudtak. Most is éppen azt mondja a helytartó: Őriztessétek ti a sírt, nem adok katonai őrséget. Ha már egyszer megfeszíttettem a zsidók királyát, most már őriztessétek ti, ahogy tudjátok. A nép elöljárói pedig, illegitim határátlépésképpen, bele akarnak avatkozni Jézus örökkévaló sorsába: nehogy azt mondják róla valaha is, hogy föltámadott. Olyan területre tévednek, ahol semmi keresnivalójuk: más ember halál utáni sorsába kicsoda szólhatna bele? „Nehogy azt mondják róla, hogy föltámadott…”

Igen, ahol harag, ellenkezés, egymás megakadályozása és az a lelkület uralkodik, hogy csak kárt okozzunk a másik oldalnak, ott jó soha nem születik. Így rombolták le Jeruzsálemet és benne a templomot Kr. u. 70-ben, s bevetették a helyét sóval – évszázadokig ott fű nem termett. Mert ellenkezésből, hogy a másiknak rosszat akarjak csak rossz származhat: semmi nem épül, de minden lerombolódhat. Hát ennyit Pilátusról, és a nép elöljáróinak lelki arcáról.

Milyen jó, hogy van ebben a nagyszombati történésben még egy arc. Igaz, hogy az ő arca tiszta gyolccsal van letakarva. Igaz, hogy elkínzott holttest azokban a percekben – mégis tudjuk, hogy halálában is ő az igazi főszereplője mindennek, ami nagyszombaton történik. Kicsoda ez a Jézus, akinek arcmását most jó lenne valahogy megfogalmazni, egyszerű tömör mondatokban? Nem egyszerű dolog, az evangélista is így kiált fel: „Úgy vélem, ha mindazt megírnák könyvekben, amiket Jézus cselekedett, a világ sem fogadhatná be a könyveket.” (Ján 21,25) Nagyon nehéz elmondani, hogy kicsoda ő.

De gondoljunk arra a különös mondatra, ami kétszer is elhangzik a Bibliában és így kezdődik: „Istent soha senki sem látta…” A két mondat egymást kiegészíti, és ami a folytatásukban van, az a fontos: Istent soha senki nem látta – de az Egyszülött Fiú, aki olyan közel van az Atyához, mint a gyermek, aki odabújik édesapjához, aki „az ő Atyjának kebelén van” – ő kijelentette! (Ján 1,18) Istent soha senki nem látta, de mi tudjuk, milyen lehet Isten, ha olyan nagy a szeretete, amilyennek Krisztus megmutatta, hogy micsoda a szeretet! A másik mondat is János apostoltól való. „Istent soha senki nem látta – hogyha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és arról ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő is bennünk marad, hogy a maga Lelkéből ad nekünk.” (1Ján 4,12-13) Ez hát az Egyszülött Fiú, aki Istennek nagy szeretetét elhozta! Most fehér gyolcsba takargatva fekszik a sziklasírban, de mi mégis tudjuk, hogy az ő neve, s ennek az estének ez a szó legyen a legfontosabb kifejezése, a Beteljesítő. Jézust szoktuk nevezni Megváltónak, Szabadítónak, Királyok Királyának és valóban az is – most mégis ez a különös szó jön hozzánk, hogy ő beteljesít. Amikor éppen tehetetlen, s az emberi szem egy holttestet lát, akit eltemettek – ő mégis az örök életet hozta nekünk! Azt az életet, amely Istentől való, és nem a születéssel kezdődik és nem a halállal ér véget, mert több és nagyobb annál.

Azt a Krisztust hadd hirdessem, aki nagyszombaton ott fekszik a sírboltban, de mi tudjuk, hogy ő mindenek Beteljesítője. Nem véletlenül mondta a kereszten utolsó szóként, hogy elvégeztetett, készen van – ezzel az áldozattal teljes az emberek üdvért való harca! Mindenki rohan a maga üdve után és nem tudja, miért nem találja meg. Azért, mert ő hozta el az üdvösséget! Azt a fajta életet, amely Istentől való és örök. Ezért már nagyszombat estén elmondhatjuk, ami igazából a húsvéthoz tartozik és sok templomban énekeljük az ünnepen:

Jézus, ki a sírban valál,

általad meghalt a halál,

az élet pedig feltámadott,

mert szent tested meg nem rothadott…”

(347.dics.1.v.)

Igen, ő azt az életet hozta nekünk, amely által „meghalt a halál” – és ha mi azt az életet nem találjuk meg, akkor az életünk valóban csak a születéssel kezdődik és a halállal véget ér. Ő örökkévaló életünket akarja nekünk visszaadni! Ezért jött, ezért vállalta a szenvedést, a keresztet, ezért tanított, ezért gyógyított – és ma is ő az, aki teljessé tudja tenni, ami nélküle hiányos. Melyik emberi élet ne volna híjával valamennyire a boldogságnak? Melyik emberi élet ne volna híjával az igazságnak? Mostanában vesszük észre magunkon: melyik emberi élet ne lenne híjával a – türelemnek? És mennyi mindent lehetne itt még felsorolni!

Aki a tőle való életet magába fogadja, igent mond rá s a maga nagy énje helyébe teszi, egyszóval aki őbenne hisz – az nem vész el: örök élete van! (Ján 3,16-17) A gyakorlati következmények pedig nagyon egyszerűek. Kipótolja a mi Urunk Jézus a szeretetünket – azt a szeretetet, ami olyan hamar meghidegül. Amit csak akkor tudunk adni, amikor viszont-szeretetet kapunk. Azokat már nehéz szeretni, akik közömbösek, akik meg ártottak nekünk, egyáltalán nem is tudjuk szeretni. Jézus kipótolja a szeretetünket, ha mi azt elfogadjuk tőle!

Aztán az ilyen embernek, aki megtalálta Krisztusban az örök életet, lesz már jövője is. Hiszen az övé az egész örökkévalóság – hogyne lennének távlatai itt a földi életben is – ennek a nyomorult helyzetnek kellős közepében is, amiben most vagyunk! Igen, lesznek távlataink: elhisszük, hogy vége szakad majd a különös száműzetésnek, hogy mindenki a saját otthonába van száműzve. Aki megtöltekezik a Krisztusban való élettel, annak kinyílik az egész örökkévalóság – már nem a földi élet szenvedései foglalják csupán le. Mostanában szoktunk egyébként odahaza beszélgetni arról, hogy a szüleink, nagyszüleink generációja milyen próbatételeket állt ki. Hol vagyunk mi attól, amikor hetekig nem volt mit enni, zuhogtak a bombák és mindenki tudta, hogy ez a süvítés vagy úgy ér véget, hogy ide esik, és akkor nekünk végünk, vagy ezúttal nem ide fog esni a bomba… Hol vagyunk mi ezektől? Kibírtuk és itt vagyunk. És eszünkbe jut, hogy volt idő, amikor egy fél évszázadot kellett kibírni – és kibírtuk, itt ebben a hazában. Volt olyan idő, amikor másfél évszázadot kellett kibírni és kibírtuk és itt vagyunk. Hát emeljük föl a fejünket, egyenesedjünk fel – és legyen hitünk abban, aki örök életet is tud adni! Ő nem csak a földi szenvedésekből tud bennünket kiszabadítani, amikor eljön annak az ideje.

Testvérek, arcokat láttunk nagyszombat este. Egészen különleges, egymástól eltérő arcokat. Vigyük el szívünkben az üzeneteket, amiket képmásuk, az ő lelki arcvonásaik helyeztek szívünkre. Arimáthiai Józsefről hallhattuk, hogy szerette Jézust, ezért egész magas szinten tudta egyesíteni magában a dolgokat, amiket nehéz egyesíteni: a hit bátorságát, kockáztatni képes merészségét, meg az értelmes, okos, józan mértéktartást. Tette, ami telt tőle: Isten sem kér tőlünk számon majd az örökkévalóságban olyat, ami nem telt tőlünk. Mi is tegyük meg, és ebben legyen benne az is, hogy kell tudni nem megtenni dolgokat. Önfegyelemmel, tartózkodással, helytállással – mert most éppen ennek van az ideje.

Pilátus arcából, az ő sötét tekintetéből, meg a nép elöljáróinak bosszús, haragos, igazságot tenni akaró mivoltából, miközben a szívükben nem volt igazán igazság – azt érthettük meg, hogy ahol az ellenkezés az úr, s az a fontos, hogy ne a másiknak legyen igaza, ott csak romlás van, ott építeni nem lehet. Ott nem épülnek jó dolgok, de emberi kapcsolatok sem.

Milyen jó, hogy láthattuk a Jézus arcmását, az ő lelki arcát, amikor testi arca egy megkínzott és megölt ember arca volt csupán. Mi tudjuk róla, hogy ő a Beteljesítő, aki földi életünket az ő üdvösségével, örök életével kiegészíti. Ő ad nekünk szeretetet, amikor kérjük tőle, ő ad hitünkben megújulást, amikor arra van szükségünk és akad elegendő alázatunk folyamodni érte – s ő ad nekünk olyan tágas jövőt, a bajok közepette is, amiben még a türelem is elfér!

Hát így is legyen. Ezzel a hittel kívánjunk egymásnak áldott húsvéti ünnepeket, melyek hivatalosan, naptár szerint holnap kezdődnek – a húsvét első napja csak holnap lesz. De mi már ma este elmondjuk: „Krisztus feltámadott! Bizony, feltámadott!” Ámen.

Fohász

Légy áldott Urunk azokért, akik előttünk jártak s nem haragtól és ellenségeskedéstől volt sötét az arcuk. Különösképpen is megköszönjük a Páratlant, aki elvégezte értünk a legnagyobb áldozatot: taníts általa minket is az örök életre! Arra, amely az Atyában van, és amit nekünk, földi teremtményeidnek készítettél, hogy kiegészítsed és teljessé tegyed boldogságkeresésünket az üdvösséggel. Imádkozunk azokért, akik most nagyon betegek és azokért is, akik körülöttük szolgálnak, hogy helyt tudjanak állni a nehéz időkben. Könyörgünk a gyászolókért, hogy nálad vigasztalást találjanak, és minden kereső lélekért, aki állhatatosan zörget nálad, hogy bebocsátást kapjon, keres, hogy találjon, kér, hogy meghallgatásra leljen. Mennyei jó Atyánk, imádkozunk a járvány elmúlásáért, és mindazokért, akik ebben a dologban fáradoznak s oly sokat tesznek. Kérünk újítsd meg hitünket, hogy Krisztus nagyobb a halálnál, és aki őbenne hisz, soha meg nem hal, hanem él örökké! Ámen.