Aki elolvassa Mózes IV. könyvének 19. fejezetét, az vagy megbotránkozik, vagy pedig boldogan bólogat. Miért? Mert sokfélék vagyunk, ami a szocializációnkat illeti. Baj ez? Erről szól az alábbi igehirdetés.

Igehirdetés 2023. október 15.

Tisztító-víz

Lekció: 4Móz 19,1-22

Textus: Ján 3,5

“Aki nem születik víztől és Lélektől, az nem mehet be a mennyek országába.”

Igehirdetés

Aki elolvassa Mózes IV. könyvének 19. fejezetét, az vagy megbotránkozik, vagy pedig boldogan bólogat. Miért? Mert sokfélék vagyunk, ami a szocializációnkat illeti. Ha puritán neveltetésben részesültünk, ráadásul materialista az iskolzottságunk (Kelet-Közép Európában több mint egy évszázada mindenkié ilyen, sőt, egész európai civilizációnkban) – az illető legkevesebb a fejét csóválja: veres tehén hamva általi megtisztulás…? Mágikus szertartások? Nem, mi biztosan nem ezt tanultuk hófehér falu, kép és szobor nélküli templomunkban… Ha valaki viszont katolikus családban született, és hitének szerves része hat-hét éves kora óta, hogy az egyházat éppúgy tisztelnie kell, mint magát az örökkévaló Istent – akkor a szentelt vízzel („tisztító vízzel”) meghintett koporsó immár be van szentelve, a híd és az autópálya pedig egészen „rendben van”, ha püspök jelen volt avatásán, s a szükséges szertartásokat elvégezte. Semmi szándékom felekezeti ellentéteket szítani: református vagyok, nyugdíjas lelkész is – de részemről őszintén testvéreimnek tekintem mindazokat, akik Krisztus hitét vallják, bármely egyházban vagy felekezetben, s a Názáreti Jézus követését hitük megrendíthetetlen alapjának tekintik. Remélem, elfogadják kinyújtott kezemet – lelkük rajta, ha nem teszik.

Hogyan „ige” tehát a kétezerötszáz éves zsidó kultikus szertartási törvénysor Bibliánkban, amely a tisztátalanság törvényeit részletezi? Lehet ennek bármely betűje érvényes üzenet számunkra? Minden betűje az. Aki úgy veszi kezébe a Szentírást, hogy abban, mint tükörben egyéni torzulásaira kíván ismerni, s gyógyulni is szeretne, az percek alatt fölfedezi benne Isten igéjét, azaz üzenetét hozzánk. Mert itt nem varázslásról van szó – egyáltalán nem. E ma már sehol nem gyakorolt ókori szertartásban rólunk, mai emberekről, méghozzá lelkünk elfeledett és újra felfedezendő rendjéről van szó!

Lássuk tehát, hogyan. „Ha valaki megérint bármely emberi holttestet, tisztátalan lesz hét napig. Az ilyen tisztítsa meg magát azzal a vízzel a vétektől a harmadik és a hetedik napon, akkor tiszta lesz. De ha nem tisztítja meg a magát a harmadik és a hetedik napon, akkor nem lesz tiszta. Mindaz, aki emberi holttestet érint, és nem tisztítja meg magát, az tisztátalanná teszi az Úr hajlékát. Ki kell irtani az ilyen embert Izraelből. Amíg nem hintették meg tisztító vízzel, addig tisztátalan lesz, rajta van a tisztátalanság.” (4Móz 19,11-13) Kulcsszó tehát a tisztátalanság. Napestig, négy napig, egy hétig – „legyen tisztátalan.” Hogy mit jelent ez? Azt, hogy vonja ki magát a forgalomból ennyi időre – mert halottat érintett a sátorban, a mezőn elhullott állathoz nyúlt, hogy eltakarítsa a tetemet, fertőző beteggel foglalkozott, és így tovább.

Ez pedig a modern embernek gyakorlatilag egyáltalán nem megy: kivonni magunkat a forgalomból. Hogyan tennénk? Munkába kell menni, a gyereket edzésre kell vinni, külön nyelvóra, úszás… Ki fog pénzt keresni? Üljünk otthon, mert „tisztátalanok vagyunk”? Home-office-ban még csak lehet otthon maradni, ezt a 21. század föltalálta és technikailag lehetővé is tette – ám lelkileg? Mit jelent emberileg kivonni magunkat a forgalomból?

Leállítani a legszokásosabb lelki működéseinket. Némelyeknél az ítélkezést (eleveneket és holtakat), másoknál az önsajnálatot, „nincs a teremtésben vesztes csak én” – megint másoknál a számítás és emberek kóstolgatása, bemérése élvezetes gyakorlatát: no, lássuk, miféle vagy, barátocskám… És még van pár tízezer ilyen. De ezeket leállítani…? Igen. Ezeket, leállítani. Mi végre? Hogy felderengjen, hol rontom el saját életemet, következetesen és mindig ugyanott. Évezredek óta. Én komoly ember vagyok! Nekem szerepem van, fontos vagyok, csöndben maradni és legalább nem érezni valamit végképp nem tudok.

Hát itt a baj, mert tényleg le kellene állni. Maradj „tisztátalan napestig” – azaz ne gyakorold magad semmiféle érzésedben, akaratodban, szándékodban, de még kommunikációs gyakorlatodban sem – egyszerűen ne szólj, ne cselekedj, ne akarj semmit. Csak legyél, éspedig forgalmon kívül, hogy az Úr téged „tisztító vízzel meghinthessen.” A pap csak közvetít, ha tud – valójában nem ő hinti a tisztító vizet. Ő csak a kezét adja hozzá, semmi többet. Egyedül Isten tisztít meg, ő is csak akkor, ha végre tudsz csöndben maradni, egyáltalán semmit sem tenni, még érzéseidet is érvényteleníteni. Tessék ehhez hozzákezdeni – csodálkozva fogjuk látni, hogy működik!

Nagyon nehéz feladat, de ez a belépő. Lelkünk átvilágítása. Aki folyton beszél, intézkedik, műsoron van, akar, fellép, ő majd megteszi – annak nulla esélye van bármilyen megtisztulásra. Ez a bibliai igazság. Mégha az előírt egyházi böjtöket a leggondosabban megtartja, sőt megtetézi egyéni „mentes” többletekkel. Ha az előírt tizedet a kaporból és mentából is megadja – holott csak a búzából, mustból és olajból kellene. De ő telhetetlenül vallásos, persze, ma szóba jöhető ártalmas anyagokat kizárva, mert az egészség… Hát ez a baj – hogy még a valójában vallási rituálé is kitűnő rejtekhely lehet – Isten elől. Jézusunk világossá tette egyszer s mindenkorra: ne bújjatok még a templom mögé sem, mert az is lehet „latrok barlangja” – ha ti azzá teszitek… (Márk 11,15-19)

De nem a vallásosság ostorozása célja Isten igéjének – hanem a szív megtisztítása. Erről van szó a Biblia ezerötszáz oldalán. Ami nem megy anélkül, hogy valaminek, adott esetben mindennek a „lendületéből” kiállni – legalább napestig, ha kell csendben, de elszántan akár több napig is: most nem ér a nevem, feladom énem működéseit, hozzáfogok végre igaz ember lenni. Nem magamat imádom, az megy nagyon – hanem elkezdek Isten előtt térdre borulni. Hát ezért fontos a „veres tehén hamva által megszentelt víz, izsóppal, karmazsin-fonállal” (utóbbi valószínűleg festőanyag, hogy halvány rőt legyen a folyadék, kicsit a vérre emlékeztessen) – hisz valami élet-halál fontosságú zajlik…!

Ha ez nem történik, nyugodtan mondhatjuk, semmi nem történik. Ha lőnek, rabolnak, bombáznak, kegyetlenkednek, akkor sem. Mert nem az úgynevezett ellenségeinket kell irtogatni, ezt mindkét fél boldogan, fanatikusan, diadallal teszi – s ez a Sátán akarata. A Gonoszban olyan szellemi hatalmassággal állunk szemben, mely célja teljességgel negatív: ártani, rongálni és lehetőleg életet pusztítani – mindezt pedig hamisítással, rászedéssel, hazugsággal éri el. Nem is csak maga hazudik, minket is arra tanít – ezt jelenti az, hogy ő a „hazugság atyja.”

„Emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Amikor hazudik, a sajátjából szól, mert hazug és hazugság atyja.” (Ján 8,44) Pusztán emberi erőkkel szembeszállni vele reménytelen – ezért kell a Jézus tanítása szerinti módon buzgó imádságban folyton kérnünk Atyánkat, hogy „szabadíts meg minket a Gonosztól!” (Mát 6,13)

A feladat önmagunkból a tisztátalanságot kivetni. Ahhoz pedig egyszer hozzá kell fogni, s az csendben, haditettek és reklámidő nélkül történik. Sőt, bármiféle tettek nélkül. Ez a nem-cselekvő cselekvés. Csak egyedül te tudj róla, kizárólag te – mondja Megváltónk. Most hallgatok, nem szólok vissza, nem ítélek senkit, most „tisztátalan vagyok napestig.” Menj be belső szobádba, hajtsd be az ajtót. De lélekben is, nem csak fizikailag. És akkor csoda történik.

Ahol ez valóban elindul, ott maga Isten is felüti a fejét: nahát, ez tényleg elkezdte…? A porból lett lény, aki fellázadt ellenem, örök Lelkem helyére a maga sértődött, infantilis énjét tette? A régi, veterán bűnöző? Az iszákos? A nárcisztikus? Nézzük csak… És kiküldi Szentlelkét, kutasson darab ideig, mennyire komoly ez a dolog. A Szentlélek pedig azzal kezdi, hogy nevünkön szólít, tényleg ott vagyunk-e – de úgy ám, ahogyan az anyakönyvi kivonatban le van írva a nevünk. Családi és utónévvel, születési dátummal, szüleink megnevezésével, felmenőink és otthonunk összes bonyodalmával, gyermekkorunk valamennyi sérelmével és rettegésével. Te, aki vagy. Rólad van szó ezúttal. Nem a sógornődről, nem a menyedről, nem a mindig rossz szomszédodról, még csak nem is a Nagy Ellenségről, akit elvileg ki kellene pusztítani, hogy te boldog légy – nem. Rólad. Csak rólad, de nagyon.

Akarsz-e például meggyógyulni? (Ján 5,6) Tudsz-e még valamit akarni, főleg pedig tudsz-e megtisztulni? Képes vagy-e egy fél napot hallgatni, s alázatban megmaradni? Nem? Miért nem? Ki tett téged beteggé, ki tett elpiszkolódottá, kiégetté, hitetlenné? Csak nem te magad? Mert akkor kezdjük nálad. Csak tenálad, sehol máshol. És a Szentlélek nem tágít. Ő maga Isten, a kimondhatatlan, az örök – és ő ott van tebenned! Hol lenne máshol – megszólal és téged kérdez.

Mert szeretné, ha boldog és tiszta életed lenne, egyszerű, nyílt és becsületes… Kendőzés, mások okolása nélküli. Főleg a történelemre ne hivatkozz, az mindig előrángatható magunk igazolására és fölmentésére. Micsoda búvóhely. Meg a társad, meg a mai világ, ebben a megőrülő állapotában. Nem. Rakjad csak le álarcaidat, vége a „karneválnak” – bármilyen élvezetes bújócska volt is. Életnek hívták, viselhetted ékszereidet, ruháidat és köntöseidet. „Legszebb köntöseidet is…” (Ady) Te válj most igazzá, légy legalább napestig nyugton. Egyelőre nem kell több, de lásd be, én mégis csak a Szentlélek vagyok. Magam beszélek hozzád, nem a tévé, és nem a női magazin. Hallod a hangom? Képes vagy Isten szavára figyelni csak egyetlen délután is – hogy mit akar ő – teveled? Mert akkor meggyógyulhatsz. Lehet belőled erős, biztonságban járó, derűs ember ismét, amilyennek teremtettelek. Hova lett az? Miért pocsékoltad el?

Hát most már előre tekintsünk. Van még valamennyi időd – akarod-e boldogan, hitelesen, „nagyobbik énedben”, méltányosan és nagylelkűen élni? A benned megszólaló isteni hang, ige vezetése szerint lehetsz ilyen, önmagamra esküszöm. Isten így szokott. Nekem, csak nekem egyedül, szabad. Remélem, elég számodra. Lehetsz te is ilyen nagylelkű, hadd ismételjem ezt a szót – bárki lehet ilyen! Nagylelkű, jól hallottad. „Legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is azonképpen cselekesznek-e? Legyetek azért tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mát 5,44-48)

Tehát a pap hinti a „tisztító vizet” – de megtisztulni nem csak neki kell. Ő is ki kell mossa ruháját, mielőtt a hintéshez fog, ez igaz – vagyis ő sem isten. De a szívét senki más helyett meg nem nyithatja Isten igazsága előtt, csak és kizárólag mindenki maga, a maga nevében. És akkor még a „veres tehén hamvával kevert víz” is hatni kezd – mert valaki elkezdte magát az Úr akaratának alárendelni… Fontoskodó, hitvány, akarnok ember ilyenre nem képes, ő magával van tele. Egy régi kínai bölcs így fogalmazza: „Méltatlan ember magas hivatalban – nagy baj.” És mi mind hozzájutunk egy páratlanul csodás műalkotás, egy emberi test naponkénti működtetéséhez. Jaj, jaj, jaj..! „Kyrie eleison, Christe eleison – Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz!”

Víztől és Lélektől kell születni: akkor majd megy. A középkor úgy ismerte ezeket, mint vallató módszereket. Alágyújtjuk a máglyát, s ha nem bűnös, nem ég meg… Megégett, még pedig bűnös és nem bűnös egyaránt. Vízpróba? Velence mellett a Lido-n belekötözték egy vesszőkosárban nyakig a 12 fokos tengervízbe – ha három nap alatt sem hűlt ki, akkor nem bűnös… Ezeket a műveletek egyházi személyek, szerzetesek végezték. „Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz!” Van miért bűnbánatot tartani, ha valaki mindezekről nem értesült volna – „keresztények” tették…!

De nézzük Keresztelő János eredeti keresztségét. Ő kivonult a pusztába, s azt ette, amit ott talált. Nem volt semmi gluténmentes abban, semmi vegán, semmi pedig paleó. Bogarak voltak, meg fű. Gyomok is, itt-ott – csenevész formában. De a judeaiak tudták, hogy a Keresztelő nem hazudik. Kimentek hát hozzá, és meghallgatták. Az „mérges-kígyó fattyaknak” titulálta őket fogadtatásként (Mát 23,33) – és beszédei végén megkérték, mosná le róluk a szennyeiket. Rendben, ott a Jordán, néhol annyi vízzel, hogy a fejeteket is alámeríthetitek, hogy egészen „alámerüljön”, azaz meghaljon régi énjének – aztán pedig feljöjjetek, vagyis megszülessetek új emberként – immár nem magatok, hanem Isten számára. Vámszedő voltál, kollaboráltál a megszálló hatalommal? Ne rabolj többé magadnak, hagyd a meggazdagodást, semmit nem ér. Katona vagy, fegyver lóg oldaladon? Ne rekvirálj, elégedj meg zsoldoddal, hatalmadat egyáltalán ne fitogtasd – és főleg ne élj vele vissza. A médiában sem. Hogy az majd csak kétezer év múlva lesz? Sebaj, emlékezhetsz te „ötezer év távolából” is az igazságra – embereknél van „civilizáció” – úgy tudjuk mi, itt a mennyben.

Régi vallási fogalom a Purgatórium, azaz tisztító-tűz. Harminchárom fejezetet szentel Dante ennek Isteni színjátékában – azaz emberi életünk jó egy harmadát reálisan töltjük szerinte ilyesmiben. Tisztulunk – amennyiben tényleg tisztulunk… Itt viszont „tisztító-vízzel” szembesülünk – hát melyik az igazi? Legyünk erősek: a tűz és a víz csak kémia és fizika órán ellentétes valóságok: lelki-szellemi körben egyazon paradoxon részei. „Tüzes víz” a pontos fordítása ugyanis a Biblia első mondatában a mennynek, azaz égnek! „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1,1) Tüzes víz, ami a fejünk fölött van a felhőkben – mert néha záporozik, máskor pedig tüzes villámokat szór… Igen, a valóság természete teljességgel paradox: egy magasabb szinten a tűz víz, a víz pedig tűz is – ez bizony alsó tagozatos anyag Isten iskolájában… A betegség javamra lehet, a jólét alapjaimban megronthat. A víz tűz, a tűz pedig minden további nélkül víz – hát iratkozzunk csak be ebbe az iskolába! „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja.” (Ján 11,4) – mondja Jézus, amikor Lázár már fizikailag halott… Mert az általa hozott „élet” sokkal több a biológiai működéseknél!

Megkaptuk hát ezt a súlyos szót, tisztátalan, másképpen: „nincs helye a közösségben.” Egyelőre nincs. A közösségből kivetettnek lenni, a „cherem”, magyarul kiátkozás, a nép közösségéből kivetettnek lenni a létező legszörnyűbb büntetésnek számított: az egyetlennek, amit (a halálon kívül) mindenki el akart kerülni. A nép volt ugyanis a legfontosabb e földi „biztosító-társaság”, amely megvédett ellenséges szomszéd népektől, távoli kontinenseken anyagi tönkremenéstől, magánytól, kilátástalanságtól – általában minden rossztól.

Van-e számunkra ilyen „segítség”, akik testileg nem születtünk ennek a bibliai népnek fizikai leszármazottai közé? Igen, mégpedig olyan, akinek „adatott minden hatalom mennyen és földön”, sőt, aki „eljön ítélni eleveneket és holtakat.” Ez a hitünk megerősítést nyer minden egyes keresztelői szertartáson, valahányszor e sákramentum szereztetési igéje, valamint az Apostoli Hitvallás elhangzik templomainkban. „Kérdezed, ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura – Ő a mi diadalmunk!” (390. dics. 2.v.)

Aki átadja szívét őneki, az „víztől és Lélektől születik” (Ján 3,5) – vagyis tűz és víz megpróbálta – mégis életben maradt… Mert a Jézus szeretete irántunk „mégis-szeretet.” Senki meg nem érdemli, ő mégis szeret. Imádkozott átszögezőiért, akiket „mégis szeretett.” Nem kedvelt, hanem szeretett – mennyivel több ez a kedvelésnél! Önmagát adta áldozatul „sokakért”, pontosabban népéért, amely az ő értelmezésében az egész emberiség volt…! (Ézs 49,6) Azon az estén ez történt: „Azután vette a poharat, hálát adott és odaadta nekik. Ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában.” (Márk 14,23-25)

Hányszor éltek már vissza ezzel a „mégis-szeretettel”, egyháziak is, magunk is – soha elmondani nem lehet… Ő „mégis szeret” – s ha bennünket ez sem állít meg, akkor hiába élni, és bizony, hiába még meghalni is – s ezen nem lehet segíteni.

Megállni hát, most „tisztátalan vagyok” – csendben és igazán félrevonulni. Mint az ősi törvény tanácsolja – hét napig…? Ki-ki maga tudja, kell tudnia – neki mennyi idő kell a megtisztulásához. Csak történjen meg, csak törjön meg az átok súlya – mert itt ilyen sötét dolgokról van szó. Most, amikor népeket alvilági erők egymás ellen vezényelnek, amikor ezrek és ezrek halála nem számít semmit, amikor a hazugság rendszerbe van állítva millió csatornán és főcímben, social-media-ban, és szinte mindenhol. Most. Bevonulni behajtott ajtajú belső szobánkba, és hallgatni. Hátha megszólal a Szentlélek, és nevemen nevez: ma erre kaptunk ígéretet. Akkor majd előbb-utóbb magunk is képesek leszünk – Urunk Jézus követésében – arra a bizonyos „mégis-szeretetre.” Mert bizony, arra születtünk: és ideje is, hogy elkezdjük gyakorolni. “Aki nem születik víztől és Lélektől, az nem mehet be a mennyek országába.” (Ján 3,5) Ennyi. Ez így is lesz. De ne így legyen – a mi életünkben egyáltalán ne így legyen!  Menjünk be a mennyek országába, még itt a földön. A többit pedig bízzuk Atyánkra, ott jó kezekben van. Ő pontosan tudja, mit akar velünk, amíg itt vagyunk, mindvégig. Sőt, még azon túl is. Bizony, ámen!

Nyomtatás