Ezúttal rövid bibliamagyarázat érkezik, hogy kedvet kapjunk a Szentírás napi olvasásához, s egyéni értelmezéséhez – ha még eddig nem kaptunk volna.
Ezüst harsonák szava
Lekció: 4Móz 10,1-10
Textus: 4Móz 10,2
„…Készíts két ezüst harsonát, ötvözött ezüstből készítsd azokat. A közösség összehívására, és a táborok elindítására valók lesznek azok.”
Vázlat
Mindennek megvan a maga ideje (Préd 3,1) – egyebek közt a táborozásnak, a gyülekezésnek, és a riadónak is. Isten népe különböztessen idők és idők közt! Ezért kellett a pusztai vándorlás szent sátorához „ezüst harsonákat” is készíteni, amiket a papok a maguk idejében megfújtak. Az idők nem egyformák: Istenünk akarata szerint is nagyon különbözők lehetnek. Az ő gyermeke az, aki figyel erre, és érti is az idők jeleit! (Mát 16,3)
A két ószövetségi „ezüst harsonának” már az elképzelt látványa is szép, hangjuk pedig messze zengő – vagyis nem rekedt trombitaszóra kell gondolnunk. Isten közelsége mindig ünnep, hisz erre történik itt utalás – akár háborúról, akár békéről, akár közügyekről volna szó éppen a világban. Az ő hangja fölötte zúg a történelem bonyolult eseményeinek: bele ne süppedjünk életünk regényébe úgyannyira, hogy még az ezüstharsonák hangját sem halljuk!
A jelek, amit ezek adhatnak, egymástól teljesen eltérők lehetnek. (1Kor 14,8) Nyelvezetüket azonban ismernünk kell: ne legyünk járatlanok éppen a legfontosabbak üzenetekben! A naponkénti bibliaolvasó előtt messze több szentírási mélység tárul föl, mint annak, akinek az ige nem igazán fontos. Szólhatnak például a jelek kizárólag a nép elöljáróinak, akiknek sokszoros a felelősségük. Az ő „gyülekezésük” más, mint a népé – ezt sokan beláthatnák végre, éspedig irigységtől mentesen! Egyébként mindkettő fontos: a népgyűlés (káhal héberül, ekklesia görögül), s a vezetők gyűlése is – csak éppen a maga helyén és idejében. Attól nem lesz jobb, ha a kettőt össze akarjuk keverni (ld. újabban külvárosi kocsma stílusa bevitele az Országházba), vagy képtelenek vagyunk egyáltalán megkülönböztetni ezeket.
A riadó súlyos időket idéző kürtszó. Szava mégis több részletben szól: először a kelet felől táborozóknak, másodszor a dél felőlieknek kell indulni… Vannak tehát fokozatok. A tumultusok kerülendők, harc idején kivált: legalább a magunk helyzetét ne nehezítsük. Önuralom, hideg fej, vezetettség – harcolni is csak az igei rend törvénye szerint, az Úr akaratára figyelve szabad!
Végül még egy fontos mozzanat a rövid tíz bibliai versszakban: Áron fiai, azaz a papok fújják meg az ezüst harsonákat. Az élet minden ügye szakrális felügyelet alá tartozik (ami messze nem azonos a klerikalizmussal, ami hatalmi összeesküvés) – ezt jelképezi a hatszáztizenhárom ószövetségi parancsolat az állatáldozatok bemutatásától a tisztasági mosakodásokon át a pihenőnap pontos megtartásának részleteiig. Újszövetségi hitünk szerint viszont nekünk már csak egyetlen főpapunk van: Krisztus. „Őbenne maradva”, tehát neki valóban engedelmességben minden hívő pap, király és próféta! Legyünk az egyetemes papság értelmében mindnyájan Isten igéjének gondozói. Ne szégyelljük továbbmondani a meghallottakat, megértetteket: de szeretettel, okosan tegyük – „helyén mondott ige” értelmes (1Kor 14,19 Péld 25,11) formájában!
Magunknak is meg kell viszont tudnunk fújni azokat az ezüst harsonákat „gyülekezés”, „áldozat, vagy „riadó” idején (s ide ki-ki bátran helyettesítse be, melyik mit is jelent az ő számára egyénileg), mintegy önmagunk ébresztéséül – s ahogy láttuk, a szeretet mértéke szerint (!), a fenti módon, egymásnak is. Így válik tisztává és világossá, tehát az ő igéjének, Jézusunknak harsonaszavára, hogy mely idő valójában mire való. Töltsük is be azokat az időket méltó tartalommal – mert az már valóban teljesen a mi dolgunk. Aki kéri (Mát 7,7-11), az mind megkapja az erőt ehhez! Így is legyen. Ámen.