A „tökéletességre jutás” azt jelenti, hogy valaki betölti a hivatását, vagyis azt teszi, amire őt Isten rendelte. Épülni mindenből, minden által lehet, még ha megrázkódtatás vagy borzalom is. Rajtunk áll, egyedül rajtunk, miként viszonyulunk azokhoz, amik érnek bennünket. Erről szól az alábbi igehirdetés.
Igehirdetés 2024. november 24.
A szeretetről igazán – I. Vertikális tengely
Lekció: Róm 11,33-36
Textus: Róm 12,9-11
„A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvérszeretetben legyetek egymáshoz gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélek iránt buzgók: az Úrnak szolgáljatok.”
Igehirdetés
Olykor még hívő emberek is küzdenek egymással – családban, munkahelyen, vagy akár a gyülekezetben is – és nem tudnak megbékülni. A világ körülöttünk jelenleg ég s bármikor még borzasztóbb dolgok is történhetnek – de közben megtudjuk, hogy komoly, nagy országok a háttérben simán eladják fegyvereiket mindkét, egy-egy katonai konfliktusban szemben álló félnek… Még vállunkat sem vonogathatjuk, hogy „az emberek mindig is ilyenek voltak” – mert a megsemmisítő eszközök ma milliószor hatékonyabbak, mint valaha képzelni lehetett, a jóléti társadalmak gazdasági húzóereje pedig éppenséggel a hadiipar…
Nekünk, egyszerű embereknek nincs hatalmunk ezen változtatni, viszont van lelki iránytűnk. Bibliánk lefekteti számunkra a helyes élet irányát, s ránk bízza, hogy erőink és hitünk mértéke szerint onnan kibányásszuk, megértsük, sőt – magunkra is alkalmazzuk. Pál Római levelének első tizenegy fejezete okfejtések egész sorával mutatja föl a keresztyén hit elvi alapjait, részletesen tárgyalva a birodalom „fővárosi” zsidósága számára, hogy a Krisztus-követés nem más, mint az atyák legjobb hagyományainak s az ószövetségi prófétai ígéreteknek Istentől készített beteljesedése – levelének ezen része végén pedig dicsőítést mond, mint az Ószövetségben, a Zsoltárok egy-egy csoportja után is találni: „Áldott az Úr, Izrael Istene, öröktől fogva mindörökké! Ámen, ámen!” (Zsolt 41,14)
Pálnál ez viszont már így hangzik, miután alaposan és őszinte, személyes hittel végigtekintett Izrael házának és a többi népnek, egyszóval az egész emberiségnek Úrtól rendelt útján: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett számára, hogy neki vissza kellene fizetnie? Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké! Ámen.” (Róm 11,33-36)
Ez a dicsőítés arra utal, hogy Pál írása tudatosan szerkesztett mű: a világ akkori fővárosa, Róma tucatnyi zsinagógája népéhez írt „levelében” – ami valójában egy hatalmas teológiai értekezés, most valami más következik: a szerző kitűnően ismerve népe szent iratait, azok modorában annak újabb fejezetét írja…!
A tizenkettedik résszel ugyanis a gyakorlati következtetések levonása, az etikum jön, s a figyelmes olvasó a két nagy hányad között különös „csöndet” talál, ami sok fejtörést okozott már a magyarázóknak. Valóban más jellegű a levél befejező (12-16.) része: itt a mindennapi életre vonatkozó erkölcsi tanácsok tömör, olykor tőmondatos gyöngysorával találkozni, melyek mindegyike önmagában is napokig való elmélkedés „meditációs objektuma” lehet. A szeretetről igazán címmel most a 12. résznek csupán a 9-21. versszakaival foglalkozunk – de ha Isten segít, további két folytatásban is.
Legjobb kiindulásunk éppenséggel a már említett „csönd” lehet az elvi és a gyakorlati fejezetek között. Miért? Mert a keresztyén élet nem fogcsikorgató erőlködés, hanem konkrét belátáson (ha valaki nagyon szereti azt a szót, „megvilágosodáson”) alapuló, derűs és boldog igyekezet, aminek lényege a szeretet, éspedig úgy Isten, mint az emberek iránt. Bibliai szóval megtérésnek nevezzük, amikor valaki erre rátalál, s a rátalálás valódi életváltozást is hoz, vagyis nem marad szálló szubjektív élmény.
Ismert az egyházi anekdota: kérdezik a szülők a templomból hazaérő gimnazistát, miről szólt ma az igehirdetés. „A szeretetről általában, mondja fásultan. És mégis, mit mondott róla? Azt, hogy akármit csinálunk, Isten úgyis szeret.” Igen, a fiatalok erős kritikájára válaszul kell, hogy konkrétumok szóljanak a szószéken születő, bevált, „mindig igaz” egyházi általánosságok helyett – Pálnál pedig éppen ilyen konkrétumokat találni.
Nála még a „csönd” is prédikál, amennyiben egész súlyával arra emlékeztet: tizenegy olyan fejezet után vagyunk, ahol a hit legmélyebb problémáival küzdött meg a szerző. Ezt a szinte vergődő intellektuális harcot senki meg nem kerülheti a legmodernebb világban sem: ahol nem kristályosodnak ki az egyén elvi álláspontját megalapozó hitbeli igazságok, ha úgy tetszik, „személyes hittételek”, amik aztán erőt adnak a belső, lelki küzdelemben és a külső megvalósításban egyaránt, ott magas rendű moralitásra sincs esély. Ezért kell magunkat naponta odaalázni az ige fegyelmező ereje alá, mert az Írásban értelmünk ugyan a kihívások tömegével szembesül, de ha a Szentlelket segítségül hívva megküzdünk üzenetükért, akkor a cselekedetek nagyon is jóízű gyümölcseit fogják teremni! „Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5,22) Az ige egyetlen szava is, amennyiben magva jó földbe esik, a „csoda légkörével” (J.C.Powys) vonja be a mindennapot, és – százannyit terem!
Életünk nehéz, válságos pillanataiban ezért először mindig azt kell kérdeznünk: hát miben is áll az én hitem…? Mert nincs olyan ügy, a váratlan áramszünettől vagy internet-leállástól kezdve az egészségügyi panaszokon és súlyos műtéteken át egészen a világban zajló háborúkig, amiknek ne lenne Isten-vonatkozása, számunkra pedig valamilyen üzenete. Épülni mindenből, minden által lehet, még ha megrázkódtatás vagy borzalom is – mert mi e pillanatban még itt vagyunk, éppen egy igehirdetést olvasunk, éljük a kegyelem idejét – s rajtunk áll, egyedül rajtunk, miként viszonyulunk azokhoz, amik érnek bennünket!
De lássuk, mit mond igénk a szeretetről, amelyet minden Krisztus-követő számára a történelem központi fogalmaként definiál az apostol! „A szeretet legyen képmutatás nélkül való.” Egyszóval már a legelső lépés is meglehetősen nehéz – hiszen nem tudunk mindenkit szeretni. Miért nem? Mert a szeretetet összetévesztjük a kedveléssel. A szeretet erkölcsi kategória, vagyis a tudatos akaraté, s mint olyan szándék és megvalósítás – a kedvelés pedig érzelem, vagyis aljától a tetejéig szubjektív és megbízhatatlan. Száz emberből kilencvenhét összekeveri a kettőt, és sem a maga számára, sem emberi kapcsolataiban nem tisztázza le, mikor melyikre gondol.
A mértékünk ebben is Krisztus – ő pedig nem „kedvelte”, hanem vére hullásáig szerette az embervilágot, s ezért imádkozott a kereszten még odaszegezőiért is. Pál Római levelének 1-11. fejezete ezt a csodát járja körül: a választott népnek ilyen fia lett! Asszonytól való valóságos ember, ám a láthatatlan, örök Isten szeretetének páratlan („Egyszülött”) megértője. Hát ezért kell a csend a levél két fő része közt – hogy mi is megértsük először, milyen nagy az Örökkévaló szeretete, de nem csak az értelmünkkel, hanem a szívünkkel is – aztán pedig váljunk képessé magunk is a képmutatás nélküli szeretetre.
„Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.” A bűn nem csak a tömeggyilkosságokban és népirtásokban van jelen, ott nagyon is – hanem a mindennapok irigységeiben, kicsinyes bosszúiban és elrendezetlen viszonyulásaiban is. Megrabolja a tisztaságot, homályossá teszi a hitet. Eltűnik a dolgokról a csoda légköre, s csak érdekek és jól kalkulált hasznok maradnak. Ezért kell „iszonyodni a gonosztól, és „ragaszkodni a jóhoz” – ennél kisebb elszánások itt csak rongálni tudnak.
„A testvérszeretetben legyetek egymáshoz gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélek iránt buzgók.” A trágár verbális durvaság, amit tehetségtelen politikusok üres voltuk leplezésére hoznak be a közbeszédbe, a világ dolga – de a mi világunkat, a mi lelki „környezetünket” is szennyezi. Vigyázni kell, hogy el ne harapózzon a „ha ő így, akkor mi is megengedhetjük magunknak” lelkülete, mint a kocsmai verekedésekben, ahol a maga részéről mindenki csak éppen „visszaütött”… Családi, házassági viszályok is így durvulnak el: emberek sosem olvasták el tiszta fejjel, önkritikus lélekkel a Római levelet. Ó, az egy ósdi vallási rajongás…! Igen? Hát akkor marad egymás perlése, és egy idegen bíró előtti osztozkodás a közös szerzeményeken, meg a gyerekek láthatásán… Gyöngédség, tiszteletadás nélkül még az általános emberi viszonylatok is csak elmérgesedni tudnak, de a testvérek közti szolgálatkészség nélkül végképp nincs „közösség”, legfeljebb ilyen vagy olyan minőségű szabadidős társaság.
„A Lélek iránt buzgók legyetek: az Úrnak szolgáljatok.” Visszakanyarodunk hát „vertikális tengelyünkhöz” – mert a keresztyén hit eleje és vége ugyanaz: keresni az élő Istent. Minden ezért van! Haladni előre, befelé és fölfelé, azaz az „áldott irányokba” – hátha valamit megpillantanak még azok is, akik most még kifelé, hátra és sajnos igaz, lefelé mozognak, vagyis az “átkozott irányokba.” Nem állja meg a helyét, hogy egyéni, földi életünk csupa hullás, hisz úgyis jön a halál – Jézusunk föltámadása egészen másról beszél! Ő az Atya jobbjára ült, mikor „tökéletességre jutott” – és örök üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik neki engedelmeskednek! (Zsid 5,9) A „tökéletességre jutás” e mondatban valójában azt jelenti, hogy betöltötte hivatását, vagyis azt tette, amire Isten őt rendelte! Hát van kire néznünk. Ne is maradjunk meg a félvállról vett erőfeszítések, a jól működő rutin, és a semmibe vett kötelességek útján – magunk leszünk boldogabbak, ha betöltjük hivatásunkat.
Hitbeli kristályosodás, napi lelki töltekezés – aztán pedig helyes cselekedet: ebben jelöli meg a szeretet létrejöttének útját az apostoli ige. Ne érjük be kevesebbel! Amint áll a vertikális tengely, vagyis fölfedezzük minden dolgok Isten-vonatkozását, megbékülünk magunkkal. A „rendezett belsejű emberek pedig egymással összeférnek” (Weöres S.) – és akaratlanul is ebbe az irányba terelnek másokat is. Így is legyen. Ámen.
