Igehirdetések

Mi az igazi kincs?

Igehirdetés 2000. november 26.

Mi az igazi kincs?

 

Lekció: 1Kir 10,1-10
Textus:  2Kor 4,6-7  2Tim 1,12

“Isten ugyanis, aki ezt mondta: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne magunknak.”

“Tudom, kinek hittem, s meg vagyok győződve, hogy neki hatalma van arra, hogy az én nála letett kincsemet megőrizze ama napra.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, minden élet a te ajándékod, minden szépség, gazdagság, ami csak teremtett világunkban van, téged hirdet. Köszönjük a Szentírás gazdag tárházát, amiből, mint kimeríthetetlen forrásból, lelki kincseket meríthetünk életünk nemesedésére. Köszönjük, hogy együtt örülhetünk a szent nap békéjének, hogy házad csendje áhítattal járja át szívünk mélységeit. Adj olyan igét, ami nekünk szól személyesen – táplálj minket hozzánk illő eledellel! Zökkents ki a megszokásokból, adj Szentlélek által való örömöt! Krisztus követésében elindult szívünk rászorul biztatásodra, mert nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Így kérünk hát imádságunkban: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! Ámen.

 

Igehirdetés

Népmesék és kalandregények ősi témája a kincs, ami valahol rejtőzik, és a hős megpróbálja megtalálni. De a modern lélekgyógyászat és álomanalízis is arról tanúskodik, hogy az ember lelkében ott él ez a kép. Megjelenik álmainkban, mint az egyik leggyakoribb motívum, a kincs. És noha általában arany, ezüst, drágakő jelképezik, mégsem ez az igazi kincs. Ezek csak mutatnak valami még igazibb értékre. Mert az elveszett kincs, amit az ember próbál megtalálni, a lélek állapota: életünk, emberségünk valódi beérlelődése. Nem anyagi gazdagság, azt sokan elérik, ha nem is mindig tiszta eszközökkel. A kincs, amit keresünk az igaz élet.

Amikor a Bibliában Sába királynőjének Salamonnál tett látogatásáról olvasunk, és a történet magva a gazdagságról, pompáról szól, akkor itt sem a pazar királyi ruhák, a szépen megépített palota, az udvari emberek ülésrendje, a felszolgálók magatartása vagy a bemutatott áldozat nagyszerűsége a kincs, az valahol beljebb van, mélyebben vagy magasabban, egy másik világban. Sába népének, ennek az arab törzsnek országa a Krisztus előtti 8. századig Arábia északi részén volt, ez a Sínai félszigetnek az a része, amit ma Szaúd-Arábiának hívunk. Később benyomultak Dél-Arábiába is, ahol ma Jemen van – itt éltek aztán a Sába-törzs tagjai. Virágzó országot létesítettek és mesés gazdagságot szereztek. Híresek voltak ékszereikről, ügyes kereskedőik bejárták az egész akkor ismert világot. Az arabok őrzik  Sába királynőjének Salamonnál tett látogatása emlékét, legendák keringenek erről. Az etióp császári udvar a mai napig erre a találkozásra vezeti vissza királyi háza alapításának történetét. Van hát Biblián kívüli emléke is az ószövetségi történetnek, amit az előbb felolvastunk. Az európai kultúrkörökben, ahol mi élünk, szintén őrzi a találkozás emlékét zenemű és opera.

A történet középpontjában a kincs áll. Ma, amikor sok embernek témája a meggazdagodás vagy éppen elszegényedés, jó, ha gondolkozunk azon, Isten igéje szerint miben is áll az igazi gazdagság. A kincset, mint a mesebeli hős is, mindig valami elrejtett, titkos helyen keressük. Holott a kincs, amit Isten ad nekünk, közelebb van hozzánk, talán éppen a szemünk előtt. Nem kell érte leszállni a tenger mélyére, nem kell elutazni egy másik világrészbe, a sarkvidékre vagy az egyenlítői vidékre, nem valami sötét, ismeretlen barlang mélyén rejtőzik; itt van közel. a szemünk előtt van. S ahogy a fától nem látják az emberek az erdőt, így nem látjuk mi sem a kincset. Itt van életünk párjában, gyermekeinkben, itt van szüleinkben. Az emberekben, akiket ismerünk, akikkel olykor megütközünk, és emiatt, meg a mindennapok szüksége, megszokása miatt elfelejtjük, hogy lényük kincs, és minden nap, amit velük tölthetünk, ajándék.

Vegyük észre, milyen gazdagság van ránk bízva csak emberekben. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk a velük való kapcsolatra, mert eljönnek az idők, amikor már csak az emlékük marad. Felnőnek gyermekeink és kiröppenek a családi fészekből, elmennek az idősek a minden élők útján. Ez az élet rendje, előbb-utóbb meg kell válni még a legfontosabb, legközelebbi kapcsolatainktól is. Hát bánjunk úgy a ránk bízott emberekkel, mint kincsekkel, mert ők Isten ajándékát jelentik nekünk. Minden nap, amíg itt lehetnek velünk!

De nem csak az emberekben, hanem a teremtett világ nagy kerek mivoltában is kincset bízott ránk Urunk. Föld, víz, levegő, napfény – Isten ajándékai! Így bánunk-e ezekkel? Kincs rejlik a muzsikában, irodalomban – mely felemelhet a köznapiság szintjéről egy másik, jobb világba – hacsak nem nehezültünk már bele annyira a sárba, hogy egy perc sem jut nemes zenére, értékes irodalomra.

Kincs rejlik saját lelki gazdagságunkban, a belső lehetőségeinkben is. Emberek vagyunk, tízmilliárd agysejtet kaptunk ajándékba, ami olyan lehetőséget rejt magában, hogy nincs az a számítógép, ami nyomába léphetne. Mert hiszen ezáltal, Isten teremtő szeretetéből ugyanazt a dolgot egyik percről a másikra egészen más oldalról vizsgálhatjuk meg, gondolhatjuk végig, élhetjük át, mint ahogy addig tudtuk. Micsoda kincs tulajdonosa minden ember azáltal, hogy értelmes gondolkodást, felismerések lehetőségét kapta Teremtőnk szeretetéből!

És mégis a legdrágább kincsünk az – üdvösség! Az a hit, az a bizonyosság – ha eljutottunk ide – hogy sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem következendők nem szakíthatnak el minket attól a szeretettől, amely Krisztusban van. ez életünk alapja, ez az a fundamentum, amely nem rendül meg soha. Mert ő az “Alfa és az ómega, a kezdet és a vég, aki van, volt, és aki eljön, a Mindenható.” Ő a cél is, ahová szeretnénk eljutni, megérkezni. Az üdvösség a mi legfontosabb kincsünk! Valóban olyan nagy, mint az óceán vize: teljességét soha senki ki nem merheti, magáévá nem teheti – de minden nap ihat bárki egy pohár éltető, tiszta vizet! Bizony, kiszárad az ember lelke, a belső, igazi, magasabb élete, ha nem jut minden napra egy korty az élet vizéből – amely Isten igéje. “Jöjjetek ti szomjúhozók” – olvassuk Ézsaiás prófétánál – “mind jöjjetek vízért, ha nincs is pénzetek, jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért, miért adnátok pénzt azért, ami nem étek?”

Ilyen Istenünk van! Hívogat, olykor egy-egy hitben járó testvérünk szava által. Máskor életünk egy-egy eseménye, ajándéka, vagy éppen megdöbbentő történése által. Jöjjetek és igyatok, nem pénzért és nem fizetségért – az élet vizéből!

Mi hát az a kincs, amit valóban érdemes keresni az embernek? A lélek üdvössége, Istennel eggyé válása. Amikor szeretjük életünket és szeretjük egymást. És szeretjük a világot is, függetlenül attól, hogy éppen boldogok vagy boldogtalanok, gazdagok vagy kifosztottak vagyunk – mert szívünkben összhang van. Ajándéknak tekintjük a napfényt, de  azt is, amikor eljönnek az esős napok. Ajándéknak látjuk a nappalt, mikor munkálkodhatunk, s az éjszakát is, amikor senki nem munkálkodhat. Elfogadjuk a nyarat, akkor is, ha hőséget hoz, s megbecsüljük a telet, ha hideg, ködös és jeget hoz is.

Isten kezéből vesszük az életet, és tőle fogadjuk a meghalást is. milyen más így élni! Ez az, amit üdvösséges életnek lehet nevezni: sem bővölködve, sem szűkölködve nem vagyunk Isten nélkül. Ez az üdvösség, ez a kincs! Ez az, amit érdemes megtalálni. Ezt érdemes keresni. Hirdetem, hogy sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Egyetlen lépésre van tőlünk, nem messzebb! Vajon meg akarjuk-e tenni ezt az egyetlen lépést, ami mindig, most és itt is, elválaszt minket ettől az élettől?

A kincsről azt halljuk, hogy “törékeny cserépedényben van” – így beszél róla az apostol. Jól tudjuk, hogy a Golgotán is megpróbálták összetörni az edényt, amely a világ megváltását hordozta. De Isten vigyázott erre – ha az emberi gonoszság el is akarta törölni, nem volt képes rá. Nekünk is vigyáznunk kell arra cserépedényre, amely az üdvöt hordozza. Emberi testünk határait ismernünk kell. A túldolgozás, a túlterhelés minden tekintetben káros, életellenes. Még az örömből és bánatból is mértéket kell tartanunk, mert törékeny ez a cserépedény. Néha elámul az ember, látva, hogy sokan két kézzel tékozolják testi életük kincseit, aztán váratlanul mégiscsak szembetalálkoznak saját határaikkal. Mások meg mértékletesen, óvatosan, gondosan élnek – mégis eljön a betegség, olyan is, ami ellen nincs orvosság.

Törékeny a cserépedény, nem sok kell, hogy megrepedjen. Vigyázzunk rá! Kincs van benne, azt hordozza. Ez pedig az, hogy Isten világosságot gyújtott szívünkben, meglátni dicsőségét a Krisztus arcán. Nem mindenki veszi észre ezt a fényt, ezt a különösen ragyogó dicsőséget. Mennyire el tud vakítani bennünket a világ fénye! Látunk embereket, megváltozik életük, amikor anyagilag sokra viszik. Vannak, akik egészen más emberré lesznek, mihelyt pozícióba kerülnek, mintha nem is ugyanaz az ember lenne: elvakította a világ fénye… Az új élet ott kezdődik, amikor az ember megpillantja a Krisztus arcán Isten dicsőségét. Azt a fényt, ami valóban igaz utat mutat.

Ezt máshol nem lehet meglátni. Más fény félrevezet, eltévelyit, ezer példa igazolja – de ez a ott ragyog a Krisztus arcán, s akárhogy akarták összetörni a cserépedényt, a kincs megmaradt. Nem három napon át, hanem íme, ezredéveken át is világít! Aki keresi a Világ világosságát, benne – megtalálja!

Ám, hogy el ne bizakodjunk, törékeny cserépedényben hordozzuk a tudását. Megkísért mindnyájunkat, hogy már mindent tudunk. Annyiszor hallottuk, már ismerjük, végiggondoltuk – beleestünk az egyszerű csapdába. Ezért itt marad velünk a test törékenysége, hogy el ne bízzuk magunkat. “Vigyázzatok s imádkozzatok, mert a lélek kész, de a test erőtlen!” – tanítja Jézus a tanítványait. Igen, testünk erőtlensége alázatra tanít minket. Ahogy a Római levélben olvassuk, “várjuk a mi testünk megváltását.” Tegyük le hát a gőgöt, a mindentudás illúzióját, és annak téves képzetét is, hogy mindenre képesek vagyunk, minden kitelik testi erőnkből. Mindez önáltatás, kincsünk cserépedényben van, ami törékeny, és jól tesszük, ha vigyázunk rá.

A kincs legjobb helyen nem is minálunk, hanem őnála van. az én “nála letett” kincsemet meg tudja őrizni ama napra. – mondja Pál. Az ember annyiban keresztyén, amennyiben élete súlypontja, igazi nehézkedési pontja nem magában, hanem Jézusnál van.

Az ember élete, mindenkié, teli van vággyal és hiánnyal. Ez a legegyetemesebben emberi tulajdonság, a sóvárgás: mindig vágyunk valamire… Előre tekintünk, kérünk, várunk, remélünk – sóvárgunk. Az egyik ember egy házat lát maga előtt: “Ha ezt megszerzem, boldog leszek.” A másik egy pozíciót: “Ha oda eljutok, minden rendben lesz.” A harmadik egy emberi lénytől várja: “ő majd megadja, ami hiányzik.” A negyedik egy új országtól reméli: “Ha odatelepülhetnék, rendben lenne minden.” Az ige pedig arra tanít, hogy életünk nagy sóvárgásának csak akkor lesz vége, ha kincsünk nála lesz letéve – ahol jó helyen van! “Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám, s igyon!” – mondja Jézus. “Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, meg nem szomjúhozik soha örökké.” Nincs szomjúság, amit ő ne olthatna, csak vigyük hozzá! Sóvárgás nélkül nincs emberi élet – az már viszont nem mindegy, hová fordul az a vágyakozás. Fordítsuk szívünk nagy szomjúságát őfelé: az Élet vizének forrása nála van! Ezt jelenti az is, hogy kincsünk “nála van letéve” – mert áttettük életünk súlypontját és iránypontját őreá.

Ezt sosem fogjuk megbánni. Az ember szánhatja, ha testestől-lelkestől egy ügy szolgálatába állt, s kiderül, hogy az ügy méltatlan volt. Megbánhatja, ha hitt abban, boldoggá teszi a szerzés. De azt az egyet soha nem bánja meg, ha kincsét Jézusnál teszi le. Manapság, amikor a pénz mozgásának világában élünk megesik, hogy a tehetős befektetők új terület felé fordulnak, mert ott jobban megtérül befektetésük, s ezért kivonva pénzüket átviszik máshova. Ehhez hasonló történik, ahol emberek rájönnek, hogy valóban Jézusnál van az élet: kivonják értékeiket valahonnét, s áthelyezik életük súlypontját őbelé.

Mi hát a kincs? Az Istenben való élet – ami közel van, egyetlen lépésre. Itt van a köznapokban – bárcsak észrevennénk! Törékeny cserépedény őrzi, s vigyáznunk kell rá; azzal is el kell számolnunk, ami hordozza. Hová tegyük? Adjuk megőrzésre annak, aki nem fogja eltékozolni, akinél biztos helye van: Megváltó Jézusunk kezében, igen, ott van a legjobb helyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy őrzöd a világ életét, hogy drágák vagyunk neked, számon tartod még a fejünk hajszálait is. adj hitet, hogy egészen közel van hozzánk az igazi élet. te adod mintegy ajándékba, kínálod nekünk, nincs messze tőlünk. Kérünk őrizd törékeny életünket, testünket, egészségünket. És azt kérjük, hogy legyen most vigasztaló jóságod fájó szívű, gyászoló testvéreinkkel. Erősítsd őket nagy veszteségükben. Nyisd fel mindnyájunk szívét látni a láthatatlan dicsőséged ragyogását feltámadott Krisztusunk arcán. Őérte kérünk, hogy vezéreljél és erősíts minket a most következő hét napjain! Áldd meg a most következő hét evangelizációs alkalmait, vendég szolgálóinkat, hogy épülhessünk, vigasztalódjunk és erősödjünk! Légy velünk Urunk, és naponként táplálj minket! Adj erőt és vezetést igédben és Szentlelkedben!
Ámen