Nagyobb lesz a későbbi templom dicsősége

Igehirdetés 2008. szeptember 14.

Nagyobb lesz a későbbi templom dicsősége

Lekció: Zsolt 145,1-13
Textus: Agg 2,3-9

„Ki van köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit nem ér ahhoz képest? Azért most légy bátor, Zerubábel, így szól az Úr. Légy bátor, te is, Jósua főpap, és legyen bátor az ország egész népe, így szól az Úr. És dolgozzatok, mert én veletek vagyok. Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek!
Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel. Enyém az ezüst és enyém az arany, így szól a Seregek Ura. Nagyobb lesz a későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, és ezen a helyen békességet és jólétet adok!

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, tőled van az élet ajándéka, és neked köszönjük az elmúlt éjszaka pihenését is. Megtartottál minket a sötétség hatalmai ellen, és neked köszönjük most azt, hogy együtt lehetünk, előtted leborulni és téged imádni. Szabadíts meg bennünket minden fáradtságtól, fásultságtól, és szabadíts meg minket bálványainktól is, amik elválasztanak tőled. Friss mannáért jöttünk hozzád, aki megígérted, hogy mindenkor velünk leszel a világ végezetéig. Jöjj el hozzánk a Lélek tiszta hangjával és igéd üzenetével, ami gyógyít és vigasztal minket. Adj alázatot a hirdetőnek, és nyitott szívet minden hallgatónak, hogy megújíthasson minket az ige. Várjuk érintésedet, szólíts minket nevünkön és adj most nekünk vezetést, az ismeretben növekedést, és a véghezvitelhez tőled való erőt. Ámen.

Igehirdetés

Ma harminc amerikai vendégünk van, akik nem értenek magyarul, ezért ez most egy kétnyelvű igehirdetés lesz. A szentendrei református templom 1748-ban épült, a tornyot pedig 1770-ben építették hozzá. Legutóbb 1913-ban, tehát 95 éve, majd pedig 39 évvel ezelőtt volt komolyabb felújítása. Mostani nagy munkánk idején a déli oldalon, a külső falba építve palackot találtunk, benne üzenettel, ami az építőmunkások nevét tartalmazta, akik az előző két felújítást végezték. Úgy gondoltuk, elődeink iránti tiszteletbeől folytatjuk ezt a hagyományt, és a széttört palack helyett egy újat vettünk, beleírtuk a mi mostani felújításunk körülményeit, és az előző két híradással együtt ugyanoda, ahol az előző palackot találtuk, mi is befalaztuk.
Since we have thirty Americans here today with us, who do not speak our language, this will be a bilingual service. This Reformed Church here was built in 1748, the spire was added to it 22 years later, that is in 1770. The last two renovations took place in 1913, that is 95 years ago, and in 1969, 39 years ago. During our current effort to replace the whole cover we have found a bottle in the wall, with two messages in it. One message contained the names of the renovators 95 years ago, and the other had also the names of the workers 39 years ago. We decided to continue with this tradition, in reverance over against our forefathers, so we also have put our message into the bottle, and walled it in the same place in the outside wall, where we have found it.
Szép egybeesés, hogy Kalauzunk szerint a napokban olvastunk a jeruzsálemi templom újjáépítéséről is Haggeus próféta könyvében. Nem lenne jó azonban olcsó párhuzamot vonni a babiloni fogság utáni templom-újjáépítés, és a mi mostani, itteni templom-renoválásunk között, hiszen rengeteg körülmény egészen más volt ott, és más most itt.. Azon kívül azonban a jeruzsálemi templom üdvtörténeti jelentősége is egészen más, hiszen a helyén már Ábrahám idejében is egy ősi szentélyt volt, ahol Melkisédek pap a Magasságos Istent szolgálta, s akinek Ábrahám tizedet is adott. Mi itt Szentendrén összesen 1620-tól ismerjük a református lelkészek névsorát, nem is mindig itt volt a templomunk, ahol most van, így a jeruzsálemi templomnak legkevesebb 3000 év előnye van hozzánk képest, ennyivel ősibb szent hely, azonkívül az ott épült templomot látogatta Megváltó Jézusunk is, és annak az udvarában tanította hallgatóságát.
It is a remarkable coincidence, that our Bible Reading Guide just have let us read in the last cuple os days the story of Prophet Haggai about the rebuilding the shrine in Jerusalem. It would be of course a mistake to make an easy paralel of this post-Exile rebuilding the temple, and our current restoration of this Church-building, for there are so many different circumstances. Not speaking of the Salvation-historical differences, speaking on the side of the Jerusalem temple, where already Abraham had found a very ancient shrine, with the priest Melkisedek, who was the priest of the Most High One, and Abraham gave him tithes. We, here in Szentendre, know the names of the former pastors of our Church only from the year 1620 anwards, so the Jerusalem temple have minimum 3000 years advantage in age over against us, not speaking of the fact, that even our Saviour Lord Jesus attended that temple and tought his audience in it.
Mégis vannak párhuzamok a Haggeus próféta igéiben, amik sokatmondóak lehetnek számunkra.
Először is az, hogy Isten népe életében is eljöhetnek az elbizonytalanodás idői. Hazajöttek a zsidók Babilonból, és keservesen építeni kezdték a saját házukat. Nagy volt a nyomor, ínség uralt mindent. Éveken át aszály is sújtotta őket, nem volt eleség, de azért mégis hozzáfogtak valahogy Zerubábel elöljáró vezetésével, Jósua pap idejében a templom romokból való újjáépítéséhez. Hát nem volt valami fényes az eredmény. Úgy annyira nem, hogy ha megkérdezték a legöregebbeket, akik még látták az előző templomot, akkor ahhoz képest, amilyenek azok az emlékek voltak, úgy látták, hogy semmit sem ér a munkájuk. És eljöttek az elbizonytalanodás idői, azt kérdezték maguktól, van-e értelme egyáltalán ennek a kilátástalan igyekezetnek.
Yet, there are certain similarities, which might be telling for us. First of all, that even in the life of God’s very people, there may come the times of uncertainty. The Jewish people returned from the land of Babylon, and started to rebuild there own houses first, in a miserably coping way. There was hardly anything to eat. Distress, need and poverty characterized those days, and even a major drought made much damage to them. Still, they started to rebuild the temple as well, on their miserable way, but the memories of oldest ones, who saw the first temple, told them, that their effort is like nothing, just worthless, compared to the previous shrine. So, the times of uncertainty came along, for they asked themselves, is it not senseless to do this effort at all.
Isten népe életében mindig vizsga-helyzet az elbizonytalanodás ideje. Változások, amik nagy reményekkel kecsegtettek, és nem hozták el a Kánaánt. Félelmek, amik nehezedő életkörülményeket jósolnak, vagy emberi aggodalmak, amik katasztrófák árnyékait vetik előre – ezek, és még sok más dolog is a világban megrendítheti a belső bizonyosságot. És ilyenkor az a kérdés, megtaláljuk-e az elbizonytalanodás ellenszerét. Mert az elbizonytalanodás idején az ember rendszerint először rosszul érzi magát, aztán elkezd panaszkodni, majd kapkodni, mindenféle dologba belekapaszkodni, amiben csak valami kis biztonságot sejt – és a dolgok mégsem változnak. Nehéz úgy templomot építeni, hogy az ember azt mondja magának, ez az egész nem túl sokat ér. Márpedig a jeruzsálemiek valahogy így érezték magukat Haggeus próféta idejében.
In the times of uncertainty God’s people allways faces a proof. When big changes occured to us, e.g., and yet the promised Kanaan never comes along, what we so much longed for. When we have realistic fears of economic troubles. When we can not but foresee different catastrophies, attending mankind, and touching upon us. All these may bring us serious uncertainty, which is not pleasent at all. The question in such situations is, wether we find the cure for our uncertainty, or not. For first we usually simply feel bad, then we complain, and then we start to hurry up to find something to clatch hold of – but things mostly still remain the same. It is a hard job, for example, to build a temple by your own hands, and yet, to ask yourself, if this enterprise does cost a thing, or not. This was the case of the Jews at that time there.
Az elbizonytalanodás lényege azonban nem a fenyegető katasztrófa, és nem is a gazdasági kilátások romlása. Az elbizonytalanodás lényege mindig ez: velünk van-e Isten, vagy pedig egyedül vagyunk. Amikor az ember azt érzi, hogy egyedül van, akkor nem is lehet más a szívében, mint bizonytalanság. Távol Istentől, messze szakadt állapotunkban, beledobva egy kaotikus világba, és erről szól Ádám és Éva története is, mindig ránk tör a félelem, akár a lágy esti szellőtől is, sőt, nem ritkán egyenesen a rettegés. És még az okát sem tudjuk pontosan. Hozzáértők mondják, hogy a legnehezebben a tárgy nélküli szorongás gyógyítható. Mert ha már tudjuk, mitől is szorongunk, akkor már elkezdtük kivetíteni valamire, már van tárgya, és azt megpróbálhatják gyógyítani. De a tárgynélküli, puszta szorongás, ami csak a szív tulajdonsága, és ami egyébként a modern világ egyik legjellemzőbb lelki betegsége, már sokkal nehezebb ügy. Ezért mondja Isten azt a népnek, hogy legyetek bátrak, dolgozzatok, és én közöttetek maradok, hiszen megígértem, amikor kijöttetek Egyiptomból. Ez tehát a legfőbb, és valójában egyetlen igazi gyógyszer: Isten jelenléte. Amiről az előbb is énekeltünk, hogy itt van Isten köztünk – ez a bizonyosság az, ami megváltoztat mindent az ember lelkében.
The core of our uncertainty, however, is never the approaching catastrophy or the worsening of economic prospects. The real core of uncertainty is allways lies in this issue: wether God is with us, or, we are only on our own. If we are on our own, isoleted, then it is no wonder, that we are deeply anxious in our heart. Far away from our Creator, thrown into a chaotic world, and this is about the story of Adam and Eve, we get frightened, even by the mild evening breeze. And we can not identify the causes properly. Today, people say, one of the most widespread psychic disturbance is anxiety. Experts tell, tahat the most difficult type of anxiety is the one which does not have a cause, just it is there. If there is already some object, on which we project our fears, then it is already the process of healing. But as long as it remains objectless, it is a difficult job. That is why God tells: be courages, take heart, do your work, for I am with you. I have promised it to you, when you left Egypt This is the most important, in fact this is the only medicine, the presence of God. What we sang about just some minutes ago: God reveals his presence. This conviction is the factor, which changes our hearts.
Ez a közelség kétfelől is kaphat segítséget. Mi is kérhetjük, és ez az imádság állapota. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok. Az imádságot komolyan vevő ember biztosan közelebb kerül Istenhez. Az ilyen ember még a leginkább elhagyott pillanataiban is Istennek és Atyának tudja őt nevezni, mint Jézus a kereszten. Imádkozni sosem késő, erről szól a jobb lator példája, bár jobb lenne néha hamarabb megtennünk, nem csak a nagyon elhagyott pillanatokban. Hányan járják végig az életüket Isten nélkül, sőt, az ő ellenében, és amikor ott a nagy baj, akkor mégis csak azt hajtogatják, Istenem, segíts meg! Keressétek az Urat, amíg megtalálható!
This closeness to God can have support from two directions. We can ask for it, and that is called prayer. Come close to God, and he will come close to you. Anyone, taking prayer seriously, shall experience the closeness to God. Such ones can call him even in the most distressed moments God and Father, like Jesus did so on the cross. To pray is never too late, but i t is better to start it earlier, as the example of the criminal on the cross teaches us. How many people are there, doing their life-journey without prayer, and yet, when real trouble approaches, they cry up, my God, help me now! Inquire of the Lord, while he is present!
De van a közeledésnek egy másik segítsége is, és ez az ige. Isten szól, éspedig sokszor és sokféleképpen, és főleg szól nekünk Jézus személyében. Mind a kettő fontos. Néha egy elhalkuló esti ciripelés emlékeztet minket arra, hogy ki van mérve a mi időnk is, eljön az ősz nem csak a kis élőlények, hanem minden ember életében is. Máskor meg éppen a hajnalpír mondja azt, hogy micsoda bizonyosság embernek lenni, megint egyszer felébredni, hozzákezdeni a napi teendőkhöz. Tehát az élet egyszerű eseményei, emberi találkozások, olvasmányok, muzsikák, bármi lehet üzenetté, ami közelebb visz minket Istenhez. Csak figyeljünk oda és legyünk megszólíthatók ezek által. De a legfontosabb mégis csak az, amikor ő maga a nevünkön szólít minket az igében. Ezt most neked mondom, engem hallasz, talán nem fogom elmondani neked még egyszer. Halld meg és vedd komolyan. És a nevén szólított ember élete megváltozik. Aki Isten igéjét meghallja, annak bizonyosság támad a szívében. Nem bízhat a világban, nem bízhat önmagában, de megbízhat az Isten igéjében. És van már egy biztos pont az életében.
There is, however, another support for coming close to God, and this derives from God’s side. This is his own word – for God speaks to us. He speakes to us on manyfold ways, and he speaks to us also through Jesus. Both ways are important. Sometimes the weekening sound of a house-criket in the Night of the Fall of the Year reminds us, that we humans also shall have our Fall of the Year, we are not immortal in our bodies. Sometimes, on the contrary, a beautifull rose light of the sunrise gives us the certainty of being, the solidity of life, that „look, we start again with our daily jobs!” In such a way the simplest facts of our life might turn to a message, for example meeting people, reading books, listening music, or anything else may bring us closer to God. Just we need to be sensitive and approachable. The most important way, however, to give help of coming close to God is his own Word. When he calls our name, and tells us something. This is now for you, personally for you, and I hope you hear me, for I may not repeat it for you many a times. I tell it you now, take it seriously. And the person, who did hear his name, will be changed! The person, who really listens to the Word, shall experience a sudden change in the heart – certainty emerges! He could not rely on the world, could not rely on himself or herself, but can trust in the ultimate reality, in the Word of God. And safety and certainty emerges in this way in the heart.
Így jöhet el az elbizonytalanodás időszaka után valaki életében egy egészen más időszak, az újra megtalált bizonyosság időszaka. Eddig csak hittem, de most már tudom is, hogy kinek hittem. Ugye, ez mennyivel több! És a templom megint elkezd épülni, mert az is kiderült időközben, hogy az ember maga a templom, neki magának kell épülnie először, és aztán majd épül szépen a kőböl való templom is. A Szentlélek temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek! Haggeus könyvében ez úgy jelenik meg, hogy nem csak hogy lesz itt méltó templom, hanem még szebb és dicsőségesebb is lesz még az előbbinél. Ami azt jelenti, hogy nem volt hiába a megpróbáltatás, tisztult és erősödött az élet, javunkra volt a nagy keserűség. A visszanyert bizonyosság mindig erősebb és edzettebb, kipróbáltabb, mint az előző. Ilyen nagy Istenünk van, aki ezt is meg tudja adni nekünk. Örvendezzünk az ő nagy kegyelmében, hiszen az ő országa örökkévaló ország, és uralkodása nemzedékről nemzedékre tart. Ámen.
In such a way, after the times of uncertainty may come to us the time of regained certainty. So far I believed, but by now I already know, to whom I believed. This is much more, than believing alone. It is certainty. And the temple will be built again, for I had realized meanwhile, that I am myself the temple. I need to be built, and after that happens, there shall grow the stone-building as well. You are God’ temple, where the Spirit of God dwells. This appears in the book of Haggai so, that not only a new temple will be built, but its glory shall surpase the former temple’s glory. Which means, to my mind, that no any trial was in vain, life got cleanness, power, it became trained. The great bitterness worked for my very prosperity. The regained certainty is stronger, as the former was. We have such a great God, who is able to present us such things. Let us rejoice in this great mercy, for his kingdom is an everlasting kingdom, and his dominion stands for generation to generation. Amen.

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott az ajándékokért, a szép és boldog időkért, és légy áldott a megpróbáltatásokért is. Szeretnénk éber szívvel fogadni a nehéz időket, amikor azt hozol el ránk, és hálásan az egészség, a háborítatlan idők és a zavartalan béke időszakait. Adj nekünk tőled való értelmet, Szentlelked világosságát, mert magunk nem jól értelmezzük azokat az eseményeket, amik az életben érnek minket. Gyógyítsad a betegeket, vigasztald a sírókat, és adj erőt a meglankadóknak. Nagy szükségünk van a te közelségedre, és segíts minket, hogy magunk is meg tudjuk tenni, ami ebből rajtunk múlik. Segíts minket hűségesebb imádságra, még több csendre és áhítatra, hogy te magad eljöhess hozzánk a szív elrejtett emberében. Áldd meg következő hetünket, és adj erőt a munkához. Kérünk türelemért, méltányosságért és felebaráti hajlandóságért. Vezess minket ígéreted szerint az ige jó tanácsaival, és adj benne mindnyájunknak abból a kenyérből, amely a mennyből szállott alá. Ámen.