Igehirdetés 2005. március 6.

A Biblia fontossága

 

Lekció: 2Krón 34,14-28
Textus: 5Móz 30,11-14

“Ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!”

 

Imádkozzunk!

Felséges Istenünk, te mindent jól látsz, amit mi emberek egyáltalán nem veszünk észre, még azt is. Tudod örömeinket, ismered félelmeinket és előtted nincsen rejtve ennek a világnak egyetlen összefüggése sem. Mi pedig, emberek, tapogatózva keressük az igazságot, amit te kezébe adsz azoknak, akik azt tőled igazán kérik. Köszönjük a vasárnap örömét és megbékélését, a közösség hitét és az igét, amit olvashatunk és magyarázhatunk. Fogadd kedvesen alázatunkat, hadd legyen hódolásunk és imádságunk jó illatú áldozattá előtted. Taníts minket az élet útjaira, hogy el ne tévelyedjünk, vezess minket a keskeny úton, ami hozzád visz minket. legyen velünk igéd és Szentlelked áldása, és add meg nekünk, hogy meggazdagodva mehessünk el színed elől. Jézus nevében hallass meg minket. Ámen.

 

Igehirdetés

Március első vasárnapja minden évben egész magyar református egyházunkban Biblia-vasárnap. Ilyenkor szent könyvünk van a központban, mely minden létező irat közül a világ legtöbb nyelvére van lefordítva, vagyis a legelterjedtebb könyv. Ma is a legnagyobb példányszámban adják ki évente, így nem csak a legelterjedtebb, de a legolvasottabb is az egész világon. Méltó dolog, hogy évente egy napon magával a Szentírással, mint könyvvel foglalkozzunk, s ugyan csak méltó, hogy adományainkkal támogassuk a Biblia magyar nyelvű kiadását.

Amikor a Szentírásról gondolkodunk, kikerülhetetlenül ellentétpárokban kell fogalmaznunk. Mindjárt itt az első: a Biblia egyszerre elfelejtett és egyszerre újra felfedezett könyv.

Elfelejtett könyv, mert ma a legtöbb ember pillanatnyi örömöket keres és a Szentírás nem a pillanatok könyve, hanem az örök távlatok megfogalmazója. Így nem csoda, hogy sokan elfelejtik ezt a könyvet, nem foglalkoznak vele, ha van is a családban egy-egy példány, akkor is a polcon porosodik és csak akkor kerül elő, ha valami baj van. De a mindennapokból sokak számára szinte teljesen hiányzik, valóban elfeledett könyv, annak ellenére, hogy szinte minden, ami embervilágunkban egyáltalán igazi érték, az vagy magából ebből a könyvből származik, vagy összefüggésben van azzal, amit a Bibliából tanulhatunk.

Elfelejtett könyv volt a Biblia magának a választott népnek, Izraelnek életében is, amikor Jósiás király uralkodott Kr. e. 620 táján, s csak a templom renoválásakor találták meg egy befalazott fülkében. Gyermekkorom egyik kedves emléke az a színes kép, amelyet talán hat éves koromban láttam először – az öreg papokat mutatja, amint révült arccal tanulmányozzák a frissen újra felfedezett szent iratokat, arcukon áhítat és aggódás van. Bizony nem csak a mai emberek közt vannak, akik mellőzik a Szentírást, ezt a könyvet kezdettől fogva szívesen felejtik el. Már 2600 évvel ezelőtt is ez volt a sorsa, mikor csak szinte Mózes öt könyve volt meg az egészből.

De időről-időre akadnak, akik újra felfedezik e könyvet, s tapasztalataim szerint ma is vannak, akik számára a Biblia immár nem elfeledett, hanem újra felfedezett könyv. Tudjuk, hogy egész generációk nőttek fel úgy, hogy nem olvasták, nem foglalkoztak vele. Kiokosították őket már az iskolában, meg évtizedeken át még külön is, a tanfolyamokon és a szemináriumokon, hogy “mi modern emberek tudományos alapon állunk” és a Szentírás ennek megfelelően értéktelen és avatag könyv. Ennek jegyében intézték életük ügyeit nemzedékek, nevelték fel gyermekeiket – és mit látunk? Hogy az így nevelt, Bibliától meg sem érintett fiatal generáció tagjai újra felfedezik maguknak a Szentírást: olvassák, gondolkoznak rajta, egymás közt vitatják, s legjobb barátaiknak ezt adják ajándékba!

Ahogyan Jósiás király is felfedezte: megszaggatta ruháit és sírt, hogy nem úgy élt, amint e könyvben Istentől nekünk, embereknek az élet rendje le van írva. Hozzáfogott, s kiirtotta a bálványokat az országából és a saját életéből, mert hiszen erről van szó, valahányszor a Biblia újra felfedezett könyv lesz: ledőlnek a bálványok és az Úr lesz újra az egyetlen Isten, senki és semmi más rajta kívül. Vajon számunkra még elfeledett könyv a Biblia, amit nem használunk iránytűként, csak ott van dekorációnak valahol az életünkön – vagy pedig már újra felfedezett könyv, az életnek igéje, amely révén megismerhetjük az Urat és az ő akaratát?

Elfeledett vagy újra felfedezett könyv, ez legyen ma az első kérdés, ami felől elgondolkodunk! Hol a helye a Szentírásnak mindennapjainkban? Hány igéje töltötte be a lelkünket az elmúlt héten? Tudnánk-e most hirtelen adni lelki kenyeret egy rászorulónak abból, amit mi megértettünk belőle csak a legutóbbi időkben, amikor hozzánk fordul egy elkeseredett, egy összezavarodott életű, egy gyászoló, egy kísértésben élő ember…? Tehát: legyen nekünk is újra felfedezett könyv a Szentírás, éljünk vele szorgalmasan, hűségesen – és megtapasztaljuk, megnyílik és megajándékoz bennünket felismerésekkel.

A következő ellentmondás így hangzik: a Biblia emberi könyv is, meg isteni könyv is – egyszerre. Valaki nagyon pontosan úgy fogalmazott, hogy a Biblia osztozik Jézus Krisztus kettős természetében, aki valóságos Isten és valóságos ember egy személyben.

Igen, a Biblia emberi könyv, mert minden betűjét emberek írták le, másolták, fordították. Egy sereg olyan könyve van például a Szentírásnak, amit mi már a harmadik nyelven olvasunk, az eredetihez képest egy közbeiktatott második nyelvről került át a magyarra, amely ilyen módon valóban már a harmadik nyelv, amelyen megszólal az eredeti gondolat. Tudjuk, hogy a szentírók belevették a maguk korabeli műveltségét, történeti tájékozottságát, ismereteiket, világképüket, és ezek keretei közt fogalmazták meg azt, amit Istentől kijelentésként kaptak.

Aztán később másolgatták ezeket az iratokat, belekerült egy-egy másolási hiba – például szóismétlés vagy szó kihagyása, amit a fordítások próbálnak korrigálni. Szerkesztették, emlékezetből rekonstruálták, magyarázatul kiegészítették – és még sok-sok emberi vonása van e könyvnek. Tudjuk, hogy minden fordítás mindjárt értelmezés is, hiszen azt a végtelenül tömör szöveget, ami a Biblia, szinte lehetetlen szó szerint fordítani, valahogy magyarul kell elmondani az utalásokkal teli, pompás vallási irodalmat.

Ugyanakkor nem csak emberi könyv a Biblia, hiszen minden sorában azonnal érezzük Isten szellemének, fenséges igazságának érintéseit. Néha elég egyetlen sort elolvasni, hogy napokon át fogva tartsa gondolkodásunkat. Úgy mondják ezt a bibliatudósok, s úgy mondjuk mi is, hogy a Szentírást a Szentlélek inspirálta. Amikor olvassuk, nem csak egy több évezredes könyvet tartunk a kezünkben, hanem maga az örök Ige, “…aki már kezdetben Istennél volt, ő maga volt Isten” (Ján 1,1-4) – igen, ő szól hozzánk! Vajon így olvassuk-e ezt a könyvet? Csak kulturális dokumentumként, aminek történeti érdekessége van, vagy bennünket megszólító, alapjainkban megújítani tudó ige gyanánt, ami nélkül üres az emberi szív?

Végül még egy ellentét-pár, amiben ezt a könyvet most megpróbáljuk megfogalmazni: a Biblia megítélő és megmentő könyv is.

Megítél, mert nem is tehet mást, hiszen nem élünk szerinte. Jósiás király is elsírta magát és megszaggatta ruháját, amikor felolvasták neki, mi is áll a templomban megtalált szent iratokban. De eszünkbe juthat Zakariás próféta is, aki egy látomást lát. A látomásban egy repülő könyv jelenik meg, húsz könyök hosszú és tíz könyök széles, vagyis tíz méterszer öt méteres a repülő könyv – s azt mondja a látomás, hogy ez a könyv az átok, amely szerint meg fog bűnhődni minden tolvaj és esküszegő. Bemegy a súlyos könyv a házukba, elpusztítja azt gerendáival és köveivel együtt, ahol csak lopott holmi vagy eskühöz hűtlenség találtatik – mert e könyv megítél! (Zak 5,1-4)

Eszembe jut valaki, aki szabadosan élt, nem vette komolyan egyebek közt a házastársi hűséget sem, valamikor elcsábította még a szomszéd házastársát is – és ötven évesen nagyon beteg, csontrákos lett. Rémületében találomra kinyitotta a Szentírást, amit soha nem olvasott egyébként, és mindjárt mit olvasott: “…Megver az Úr téged száraz betegséggel, sorvadással, csontjaid megavulnak…” (3Móz 26,16)   Rémülten, borzadozva becsapta a könyvet, de aztán üzent hozzám, hogy segítsek megtalálni a helyet a Bibliában, mert nem tudja, jól érti-e… Kereste, sajnos nagyon is későn, mi is van ott, tényleg neki szól-e, meg fog-e halni… Igen, e könyv ilyen különös módon is megítél, az utolsó előtti pillanatban. De nem csak életünk szinte utolsó mozzanataként, mint az ő esetében történt, aki évtizedeken át nem foglalkozott vele – hanem a zörgetőnek mindenkor ajtót nyitva és az éhező gyermeknek kenyeret adva! (Mát 7,7-11) A Biblia nem elaltatni szokott, hanem idejében ráébreszt arra, hol is állunk…

Két kézzel adjunk hálát, ha ezt teszi, testvérek! Bárcsak ott lenne e könyv a maga üzenetével, amikor a kísértések között azt mérlegeljük, “mikor járunk jobban” – hogy ránk kiáltson: Ember, eljátszhatsz valamit, amit senki és semmi vissza nem adhat neked többé…!

Bárcsak így tenne, amikor hiú sértettségünkben vissza akarunk ütni, amikor értékeinket el akarjuk tékozolni, amikor a pillanat vissza nem térő voltáról elfelejtkezünk! Bizony, van olyan üzenete a Szentírásnak, amitől megkeseredik az ember gyomra, ahogyan a Jelenésekben olvassuk (Jel 10,8-10) – de hát melyik gyógyszer az, amelyik nem keserű? A legtöbb nem édes! Meg ne utáljuk, mert örökkévaló menekvésünk rejlik benne, ha keserű is az a pirula. “Bármely fenyíték ugyan jelenleg nem kellemes, utóbb azonban az igazság üdvöt munkáló gyümölcsével fizet azoknak, akiket a fenyítés érint.” (Zsid 12,11)

Milyen jó, hogy a Biblia ezek szerint nem csak megítélő, hanem megmentő igazságok könyve is! Eszembe jut a fiatalember, aki a háborúba indulva gondolkodott, magával vigye-e a Bibliáját – végül úgy döntött, hogy elviszi a vékony, kis Újszövetséget. Aztán az egyik csatában lövést kapott, éppen a szívére – s azért maradt életben, mert a Bibliája ott volt a szíve fölött, és felfogta a golyót… Jelképes történés, de igaz – így történt.

Vannak az életünkben pillanatok, amikor semmi más nem menthet meg, mint Isten igéje, mert mi magunkban, nélküle nem vagyunk elég éberek, erkölcsösek, nem vagyunk elég erősek, és nincs elég szeretetünk!

S most érkezünk ennek a “csupa ellentmondás” könyvnek kulcsához. Elfelejtett és újra megtalált könyv, vajon melyik a számunkra? Emberi és isteni könyv egyszerre, vajon látjuk-e mind a két arcát, épülünk-e mindkét tulajdonságából? Hiszen a világ Megváltója sem látszat-ember volt, hanem asszonytól született, olyan, mint mi – s az Atya mégis a maga jobbjára ültethette, mert úgy járta végig ezt a földi életet! És a harmadik ellentétpár: megítélő és megmentő egyszerre. Milyen jó, hogy így van! Nem hagy hitványságainkban, hanem megtisztít, amikor megítél. És soha nem kegyetlenül, hanem csakis igazságosan, hogy megtérhessünk és éljünk…! (1Tim 2,4)

Hol van tehát a Biblia üzenete? Hallottuk! “Az a parancsolat, amit én ma parancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra és nincsen távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt, inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!”

Igen, testvérek, itt van a szánkban, itt van a szívünkben – csak tegyük meg! Akkor nem fog megkeseredni a gyomrunkban, hanem édes lesz, mint a méz. Nem lesz ott rettenetes, nyomasztó könyv formájában a fejünk felett, amint Zakariás látta, hanem világító fénybetűkkel fogja elénk rajzolni Isten üdvözítő szeretetének üzenetét, hogy éljünk!

Egy gondolkodó fő írta ezeket a sorokat: “A lélek harctéri patikája. Melyik a legerősebb gyógyszer? A győzelem.” Igen testvérek, minden igazi megvalósítás megerősíti az embert, mert gyógyszer számunkra a győzelem a lélek harcaiban! Minél többet valósítunk meg az igéből, annál jobban értjük a többit belőle – ez ilyen egyszerű!

Éljünk hát az igével, hogy magunk is elmondhassuk:

 

“Uram, a te igéd nekem, a sötétben szövétnekem.
Mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.
Azért amit nem látok szemmel,
Béveszem szavadra hitemmel!”

(231. dics. 1.v.)

 

Így legyen. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk, csodálkozva nézzük munkádat, amivel a mindenséget fenntartod és óvod a széthullástól. Megköszönjük földi életünk csodáját és a Bibliát, e csodálatos ajándékot, amit kezünkre bíztál, hogy ne csak éljünk a földi téreken, hanem üdvösségre és örök életre jussunk vezetésed szerint. Légy áldott, hogy megőrizted ezt a könyvet az évezredek során! Mindig adtál embereket, akik vigyáztak rá, életüket kockáztatva is, magukat hozzá szabták és Lelked szerint hűségesen magyarázták. Nyisd meg értelmét előttünk is. Adj lelki kenyeret általa, taníts hadakozni lelki fegyvereiddel, és vigasztalj minden nyomorúságunkban. Ne hagyj meg bűneinkben; munkáld szívünkben a felébredést és a megtérést. Gyógyítsd a betegeket, és adj Krisztusban való új életet, örvendező, boldog napokat, melyeken neked adjuk a tisztességet és a hálaadást, akit ezek egyedül illetnek. Vezess Jézusunk, véled indulunk! Ámen.