Igehirdetések

Van lelki test

Igehirdetés 2008. március 23. Húsvét I.

Van lelki test

 

Lekció: Luk 23,55-24,12
Textus: 1Kor 15,35-37  1Kor 15,42-44  1Kor 15,47  1Kor 15,49-50

 

„De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? És milyen testtel jönnek ki? Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, csak ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét vagy más egyébét…

Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban.
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test és van lelki test is.

Az első ember a földből való, földi: a második ember az Úr, mennyből való. És ahogy hordtuk a földinek ábrázatát, úgy hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatát is. Azt pedig állítom, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott, hogy ünnepet szentelhetünk, az élet és a feltámadás ünnepét. Megvalljuk, hogy megfoghatatlan titok számunkra a testi elmúlás, és mindaz, ami utána következik, és ugyan ilyen nagy titok maga az élet is, amit élünk és nem értünk, noha részesei vagyunk. Segíts most minket lélekben felnőni a te szeretetedhez, megérteni Krisztusunk titkát, hogy felfoghassuk a felfoghatatlant. Megfeszített és feltámadott Krisztus, jöjj el a te népedhez, idősekhez és fiatalokhoz, régóta a te követőidhez és azokhoz is, akik ma lépnek szent asztalodhoz először – mindnyájunkhoz, akikkel új szövetséget kötöttél és nyisd meg előttünk a kegyelem ajtaját, hogy átmehessünk a halálból az életre, a bűnből a megtisztulásra. Imádkozunk egy férfi és egy asszonytestvérünkért, akik mind a ketten nagy betegségben várják segítségedet. Könyörülj rajtuk és hallgasd meg értük mondott imánkat. Segíts most minket, hogy a Krisztus feltámadásának ereje minket mindnyájunkat megújítson. Ámen.

 

Igehirdetés

Olyan közel van egymáshoz húsvét és nagypéntek, összesen három nap, hogy nem is lehet egyikről a másik nélkül gondolkodni. Nagypénteken azt látjuk, milyen is az ember Isten nélküli állapotában, hogyan kegyetlenkedik még az ártatlannal is. Húsvétkor pedig azt látjuk, hogy „mi lehet a holtak porából”, ha egyszer Isten cselekedni kezd és kiárasztja a maga életnél és halálnál is nagyobb erőit. Húsvétkor értjük meg, hogy “több az élet, mintsem az eledel és a test is több, mintsem a ruházkodás.” (Mát 6,25)  Ez a „több” állít meg most minket, mert hiszen mi is mindnyájan vágyunk az élet többletére.

Sokan nem tudnak mit kezdeni a feltámadással, annyira belenehezültek a köznapi élet dolgaiba. Élünk és meghalunk – idáig terjed sok ember látomása. Pedig a kegyelem világa éppen ott kezdődik, ahol az emberi erők véget érnek: a húsvét éppen a köznapi gondolkodásunkat akarja felnyitni! Olyasmit mutat meg, amit sehol máshol nem találunk, s hiába is keresünk.

Azt látjuk a húsvéti történetben, hogy mi emberek általában nem is azt keressük, amit érdemes. Mit keresitek a holtak közt az élőt? – mondják a fényes ruhás angyalok az asszonyoknak. És azért kell ezt mondaniuk, mert az asszonyok maguk is járták a köznapi ember útját: ha valaki meghal, legalább adjuk meg neki a végső tisztességet. Keresték a holttestet – holott kereshették volna az élőt. Nincsen itt, mert feltámadott! És mi is csak ennyit mondhatunk. Az ember keresi, amit az életben kereshet, amit az értelme diktál, amit a szokások is előírnak, ami emberileg természetes – és milyen sokszor nem találja. Nincs meg a boldogság, nincs meg a tervek megvalósulása, nincs meg az emberileg lehetséges, mert nem is azt keressük, amit érdemes volna. A húsvét azt mondja, egyedül a Jézus jelenvalóságát érdemes keresni. Mit keresitek azt, ami nincs? Hagyjátok a sok értelmetlen és hiábavaló keresést – a Feltámadottat keressétek! Ő él és előttetek megy. (5Móz 1,30  Józs 3,11  Ézs 52,12  Mát 28,7) Ő ott van veletek, erőt ad és megvigasztal! Megmutatja a helyes utat azoknak, akik figyelnek rá. Derűt és hitet hoz a csüggedt szívekbe, gyógyító erőit áraszt ki a jelenléte, és helyreállítja a bűnös embert, amint azt Péterrel is tette.

Azért teszi ezt ő, aki testében szenvedett és testben meghalt, azért teheti, mert van lelki test is! Valljuk meg testvérek, nem is ismerjük ezt a fogalmat, mindenesetre alig beszélünk róla – pedig van “érzéki test”, mondja az ige, és van lelki test is. Az „első ember”, aki még csak testtől született földből való, földi. De a “második ember”, az Úr, mennyből való, mennyei! És amint viseltük a földi ábrázatját, hordani fogjuk a mennyi ábrázatját is. A mi Urunk Jézus “elváltoztatja a mi halandó testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, az ő hatalmával!” (Fil 3,21) Ezt tapasztalták a tanítványok húsvétkor: Jézus jelen van és – átalakítja életüket!

Ennek titkából először is azt érhetjük meg, hogy a feltámadás utáni nem egyszerűen az előtte lévő földi élet meghosszabbítása. Sokan vágynak arra, hogy sokáig éljenek, és nem is tudják elképzelni a testi elmúlást. Vannak  vallások is, melyek kifejezetten arról beszélnek, abban a “másik életben” nagyszerű ételekben és tökéletes kiszolgálásban lesz részünk… A bibliai ige azonban másról beszél: nem vágyaink meghosszabbítását helyezi kilátásba. A magvetéshez hasonlítja az itteni és a “másik” élet dolgát: “nem azt a testet vetjük el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét vagy más egyébét.” (1Kor 15,37) “Amit vet az ember, azt is fogja majd aratni” Gal 6,7) – olvassuk egy másik helyen.

És itt jó megállnunk egy pillanatra és elgondolkodnunk, mennyire vagyunk tudatában, hogy valóban mindennek megvan a maga következménye. Ahogyan vetünk, úgy aratunk majd – és ezt már a földi életben is tapasztaljuk, mennyire igaz. Boldog ember, aki látja a következményeket – és tudja, testi vetésből testi aratás lesz, lelki vetésből viszont lelki aratás. Ezért mondja az ige azt, hogy “Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát véghez ne vigyétek!” (Gal 5,16) – és azt is, hogy „Test és vér nem örökölheti az Istennek országát.” (1Kor 15,50)

Mert itt már valóban lelki dologról van szó: az ember lelki-erkölcsi fejlődéséről, belső emberének sorsáról. Mennyi gondozatlan kert, mennyi elhanyagolt lelki élet, mennyi elvadult veteményes – milyen kár mindezért! Csak utólag derül ki, milyen kár volt egy-egy életet elhanyagolni, gondozatlanul hagyni – amikor a vetés beérik, és eljön az aratás ideje. Az a “másik” élet pedig láthatólag egyértelműen olyan lesz majd odaát, ahogyan itt elkezdtük. Nem minden további nélkül való folytatása és meghosszabbítása ennek, amit itt élünk: erkölcsi beteljesedése, méltó következménye.

Hát a halálról magáról mit gondoljunk? A test szétomlásának van egy “szomorú” változata: földi életünk biológiai befejeződése. Most is vannak közöttünk, akiknek friss a gyásza, ami nagyon fájó dolog. Legyen velük a Feltámadott ereje és vigasztalása, ezt kívánjuk igaz szívből. De tudjuk a Bibliából, hogy van a halálnak egy egészen más, “pozitív” változata is. Ez pedig az erkölcsi megtisztulás, az ó-ember halála. Ez teszi lehetővé az “új ember” születését, ezért áldott és lehetőséggel teli esemény, éspedig itt, földi életünk során! “Meghalni a bűnnek” azért jó dolog, mert azzal együtt a halálnak is meghalunk! Aki hitre jutott, az átment a halálból az életre, s egészen másként készül arra az órára, amikor megválik majd földi testétől. De azért tudjuk, nagyon nehéz átmenni e „szoros kapun”, holott az életre visz… ((Mát 7,13-14) Sokan szeretnék is megtakarítani az ó-emberük halálát. De nem lehet! “Ha meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele” (Róm. 6,8) – ez a dolgok menete! Ne féljünk hát halálba adni bűneinket, keresztre adni a hitetlenségünket, eltemetni a szeretetlenségünket és a bennünk élő bosszút, meg a többi, lelki halál felé mutató dolgot. Aki meghal a bűnnek Krisztussal együtt, az vele együtt fel is támad az életnek – ez az ige egyértelmű tanítása. Eltemetjük az érzéki testet a halálban, és kikel belőle a lelki test Isten országában, vagyis királyi uralma alatt. Amint hordtuk a földi ábrázatát, hordani fogjuk a mennyei ábrázatát is – de “test és vér”, vagyis ember lelki megújulás nélkül nem örökölheti Isten országát, sem pedig romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot! (1Kor 15,49-50)

A húsvét lényege ez az örömhír: Jézus feltámadt, és – minket is új életre támaszthat! Ami ott a sírkertben zajlott kétezer éve, azért történt, mert Isten szeretete nagyobb a bűnnél és a halálnál, s azt akarja, hogy mi el ne vesszünk, hanem örökké éljünk! Ezért küldte el a Páratlant, aki senki máshoz nem fogható, mihozzánk. Ezért szóltak a próféták, írtak evangéliumot a tanítványok, és ezért jöhettünk el ma ide ünnepelni mindnyájan – mert Isten szeretete felülmúlja a bűn rontását, erősebb minden reménytelenségnél, és erőt ad nekünk az életért való megküzdésben!

A Zsoltárban ezt olvassuk: az Úr a „…lelkemet megvidámítja.” (Zsolt 23,3)  Úgy is lehet fordítani a mondatot, hogy helyreállítja bennünk a vitalitást, a lelkesedést. Képessé tesz arra, hogy újra örülni tudjunk az életnek, és fontosak legyenek olyan dolgok is, amikre nélküle már csak legyintenénk. Ez ment végbe a tanítványok lelkében húsvétkor! Megteltek örömmel, helyreállt a vitalitásuk, erejük és lelkesedésük – újra élni kezdtek. A Feltámadott jelenléte mindent megváltoztatott. Ha ő él és közöttünk van – akkor minden más színben látszik már. Ennek öröme volt, ami átragadt annyi ezer és ezer követőre. Ma is ez viszi tovább a hitet embertől emberig!

A minap egy idős, magányos asszony otthonában jártam, aki közel jár a nyolcvanhoz. Elkeseregte életét: sírt, amikor elmondta a részleteket. Aztán mégis földerült az arca, mikor arról beszélt, hogy nincsen ám egészen egyedül. Egy kedves fiatalasszony a gyülekezetünkből szokott neki olvasnivalót vinni, ami a lelke épülésére van, egy másik valaki pedig arról gondoskodik, hogy hasznossá tehesse házhoz kötött napjait, ne éljen haszontalanul. Visz neki fonalat fásli-kötés készítéséhez, amit ő megkötögethet – még az ő rossz kezeivel is, s aztán az egyszerű kötésből valódi kötszer lesz, ami a genfi központon át eljut az afrikai és ázsiai leprások számára. Ahol jelen lehet a Feltámadott emberi szívekben, emberi kapcsolatokban, ott nem él hiába és megkeseredetten még az sem, akinek sok oka lehetne arra! “Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Gal 6,2) A húsvét nem csak az angyali hírnök ruháján ragyogott a bibliai időkben, és nem csak fogékony tanítványi szívek látomásaiban villant fel vallásos élményként, hanem emberi jóság formájában ma is itt van közöttünk!

Mert van lelki test is, ahogy hallottuk. Nem csak fizikai valónk létezik, hanem az a másik, belső valóság is, amelyet a Feltámadott erői táplálnak, és amely velünk jön a halálon át – egészen Istenig. Amikor egy embert szemlélünk, mondhatunk róla véleményt, akár ítéletet is – de egyet sosem szabad elfelednünk: ez a valaki így vándorol Isten felé, ahogyan él: s most itt tart, ahol látom őt… Ezt a többlet méltányosságot a húsvét hozta nekünk, így látni egymást! Nem csak az eredményeken és sikereken vagy kudarcokon át, hanem, mint aki Isten felé tartó vándor. Akiben megnyilvánul az örök teremtő szeretet; aki nem csak test, hanem lelki valóság is, amely majd egyszer velem együtt odaáll az Igaz Bíró elé… Ugye, milyen sok ügy más lenne e világban, ha így látnánk embertársaikat! Nem csak test, nem csak életkor, nem csak fizikai szépség vagy rútság, hanem egy társ a vándorlásban, amely Istenhez tart… Ő is át fog menni a fizikai és biológiai szétomláson, s ő is elváltozik majd a második ember, az Úr képmására, és az ő teste is hasonló lesz a Krisztus dicsőséges testéhez…!

Hát ezek jegyében legyen áldott és örömteli ünneplésünk ebben a húsvétban. Mint akik tudják, hogy földi életük magvetés, ami egyszer kikél majd, és aratásra is kerül. Mint akik tudják, hogy a halál lehet az ó-ember halála is, itt és most, és munkálhatja a legnagyobbat, az új, krisztusi ember megszületését. És mint akik tudják már azt, hogy egyedül a Feltámadott jelenléte formálja át a mi belső emberünket. Így is legyen! Ámen.