Igehirdetés 2008. március 30.
Elbizonytalanodás és új bizonyosság
Lekció: János 21,1-14
Textus: János 21,9
„Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.”
Imádkozzunk!
Urunk, te úgy szeretted tanítványaidat, hogy halálod után is eljöttél hozzájuk. Erősítetted gyenge hitüket, mert az is erősítésre szorul. Mi nem járhattunk veled a vetések közt s nem voltunk veled a hegyen, mint Péter, Jakab és János – de itt a kezünkben a Szentírás, aminek révén úgy jelensz meg köztünk, mintha szemeinkkel láthatnánk. Köszönjük e csodálatos könyvet és azt is, hogy nem kell szégyellnünk gyengeségünket, hisz még azoknak is megingott a bizonyossága, akik egészen közel voltak hozzád s hallották beszédeidet. Add meg, hogy most mi is a te hangodat hallhassuk a magyarázott igéből. Vezess új bizonyosságra a sok bűn, szenvedés és halál közepette, ahogyan megadtad ezt első tanítványaidnak is! Ámen.
Igehirdetés
Hol van az élhető élet? Ez volt a kérdés, ami embereket odavitt Jézushoz. Hallgatták, amint Isten királyi uralmáról beszélt, és amikor tanítványai közé hívta őket, elfogadták. Megtalálták nála lelkük bizonyosságát! Megismerték a Jézus hitét, és boldogok voltak e hitben – másképpen nem követték volna őt. Hatalmas élmény lehetett rátalálni Jézusra, aki nem kevesebbet, mint Isten szentségét hozta közéjük! Amit képviselt, arról azt mondhatták magukban, igen, ez az ember megmutatta, milyen az igazi élet, amit kerestünk.
A szép bizonyosság azonban nagypéntekkel alapjaiban rendült meg és teljesen szerte is foszlott. Képzeljük el a kereső lelkeket ott, nem nehéz dolog. Rátaláltak egy követhető hitű emberre, akit megszerettek, mindenük lett, és ezt az embert egy éjszaka elfogják, mint a nép félrevezetőjét és nyilvánosan kivégezik. Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy ezek a tanítványok lelkileg megrendültek és a hitükben mindenestől elbizonytalanodtak.
De nehogy azt higgyük, hogy ez példátlan történet a Biblia lapjain. Számos, lényegében hasonló szerkezetű történet van a Szentírásban. Szinte ez a rejtett mintázat, ami előttünk áll egy-egy ember sorsában, küzdelmeiben – különböző történetekben, eseményekben, sőt, magában a szent nép életében is! Ez érhető tetten nagyon is sokszor, hogy bizonyosság, elbizonytalanodás, és – új bizonyosság. Nem kell fölsorolni a történeteket, sok minden eszünkbe juthat sorsokból éppen úgy, mint történelmi kataklizmákból. Isten rendet tart a világban és ez milyen jó és biztonságos, csodálatos dolog embernek lenni – ebből születnek a hálaénekek. Aztán történik valami, ami mindent összekever. Valami nem sikerül, elromlik, sőt kétségbeejtő dolgok történnek. Kiderül, hogy Isten nem olyan, mint amilyennek gondoltuk, hiszen megengedte ezt vagy azt… S akkor már nincs hálaének és dicsőítés, hanem van kérdés és kétely és bizonytalanság. Szétesik a szépen rendezett világ, s nem értjük, hol is van a helyünk, mit is kellene tennünk és gondolnunk.
Azok éppen a legszebb zsoltárok a Bibliában, amik szépítés nélkül megvallják, hogy az emberi életben vannak érthetetlen és irracionális összefüggések, s egyáltalán nem mindig úgy zajlik az élet, mint azt szeretnénk. Van homály és megrendülés, és bizony, keserű pohár is van. Az ember tanácstalanná válik és keresi a választ és – nincsen válasz…
Így voltak a tanítványok is, pedig Jézus háromszor elmondta nekik, hogy az Ember Fiának Jeruzsálembe kell menni, ott sokat szenvedni a főpapoktól és megfeszíttetni – de harmadnapon feltámad. Ezt ők annyira felfoghatatlannak találták, hogy Péter mindnyájuk nevében tiltakozott Jézusnál a szenvedésnek még gondolata ellen is: “Mentsen Uram, nem történhet az teveled.” (Mát 16,22) A feltámadást pedig elvileg hitték, de amikor egy hozzájuk közeli lényről volt szó, akkor a hozzájuk közelebbi dolgot, a halálát sem akarták elhinni… Ezek szerint nem csak olyan van, hogy mennek az emberek „erőről erőre” amint a zsoltár szól (Zsolt 84,8) – hanem olyan is, hogy a felfoghatatlannal, a beilleszthetetlennel találkozunk, és szétesik a bizonyosság, minden sötétté és homályossá válik.
Jó hallanunk az evangéliumban, hogy az első tanítványok életében sem volt mindig minden a helyén. Pedig ez elvárt hívő körökben. Azt látjuk, hogy a tanítványok életében sem volt töretlen a boldogság és hitbeli bizonyosság. Jó lenne, ha így lenne a hívő élete, de nem ilyen a valóság. Van bűn, szenvedés és sajnos, halál is van, és ezek a dolgok megrendítik az ember lelkét. Bizonyosság, elbizonytalanodás, új bizonyosság – erről szól a Biblia, s milyen jó, hogy így van!
Nézzük hát, mi történik akkor, amikor szétesik a világ és ott az elbizonytalanodás. Amit Péternél és a többi társánál látunk abban áll, hogy visszamennek a régi életükbe. “Elmegyek halászni – jó, megyünk mi is veled….” Pedig már emberhalászok lettek volna, „gyűjteni lelkeket” Isten számára, ez a dolguk, Jézustól kapták a feladatot – de most ebből semmi nem marad. Vissza az elhagyott szintekre, a százszor megtagadott és szégyellt vétkekbe is – amiről az alkoholisták és a szenvedélybetegek tudnának talán a legtöbbet mesélni… Milyen terméketlen körbenjárás, lefelé mutató spirál az ilyen élet: mindig vissza ugyanoda, ahol már jártunk….! Jézus nélkül valóban nagyon sokan erre jutnak.
Aztán a kudarcok… nem fognak semmit, pedig egész éjszaka kínlódnak a dologgal. A háló üres. Pedig eljárunk dolgozni, mondhatnánk magunkról, törekszünk és igyekezünk, mindent megteszünk, a háló mégis valahogy üres. Ami emberileg megtehető, megtettünk de a háló, és maga az élet is gyakran – üres… Jézus nélkül sokan erre jutnak. Mert az életnek egyetlen igazi tartalma lenne, ő maga – és ha ő nincs ott, hiába van szép ház, márkás kocsi és hiába van megnyugtató takarékbetét is, mert az élet akkor is – üres… Borzasztó dolog találkozni az embernek a Semmivel, és rájönni, hogy az élet önmagában végül is valóban üres… Mert elszállnak az élmények, és unottá lesznek az örömök, sőt elszáll maga az élet is, és ott a kérdés, miért is éltünk valójában a földön? Van-e abban a “hálóban” egyáltalán valami? És jó, ha ilyenkor emberek nem kezdik el a maguk üres és hiábavaló életét megtölteni valami méltatlan tartalommal, mert a munka és az igyekezet még mindig a legtisztességesebb dolog mind közül, de lám, lehet, hogy a háló akkor is üres, ha egész éjszaka dolgoznak vele… Van-e abban a hálóban valami?
Aki ezt a kérdést még soha fel nem tette magának, bizton számíthat rá, hogy az élet egyszer felteszi neki. S akkor eljön a homály, a csönd és a sötétség – mert az ember keresi az élet méltó tartalmát, az élhető életet, a vállalható életet, de azt egyetlen helyen lehet megtalálni, sehol máshol…!
E húsvét utáni halász-történetnek az a nagy üzenete, hogy Jézus még ilyen állapotukban is eljön azokhoz, akik őt szeretik. A hitük valóban megrendült, lehet. Talán a bizonyosságuk is semmivé lett, ez is lehet. De a szívükben ott volt a szeretet Jézus iránt, ez nem változott. Ez a történet folytatásából kiderül, most nem olvastuk fel. Pétertől kérdezi a Feltámadott, és ő a maga módján ezt egyértelművé is teszi: “…te tudod Uram, hogy szeretlek téged….” És mindegy, hogy milyen gyarló szeretettel, mert ami a döntő, az, hogy ő eljön az ilyen emberhez. Pontosan úgy, ahogyan a kedves ifjúsági énekben énekeljük: “Bízzatok, mert Jézus eljön….!”
Szeretném ezt az evangéliumot mindenkinek a szívére kötni. Ha ott belül akad Jézus iránt egy apró, halvány kis szeretet is, akkor ő – eljön hozzánk! Lehet, hogy egy igében fog megszólítani, lehet, hogy enni ad, mint a tanítványoknak, lehet, hogy megvigasztal – ő eljön azokhoz, akik őt szeretik. A Feltámadott Krisztus nem jelent meg kísértetként egyetlen embernek sem, aki őt halálra adta vagy gyűlölte – de eljött azokhoz, akik szerették! És eljön hozzánk is, ha szeretjük őt, és ad belátást, és ad felismerést, és ad új hitet és új bizonyosságot, mert az ismétlődő bibliai történet ez: bizonyosság, elbizonytalanodás és új bizonyosság születése.
Jézus eljötte a Tibériás-tengernél “több lépcsőben” lett élmény és tapasztalás a tanítványok számára. Eljött, már ott volt velük, de még nem ismerték fel – ez volt az első lépcső. Beszélt hozzájuk, mit tegyenek, hallották a hangját, látták őt magát, de még nem tudták, hogy valóban ő az. Jézus már ott van, de én még nem tudom… Milyen gyakori ez ma is! Legyen ez most biztatássá: ha még nem látom is őt, azért ő már lehet, hogy ott van, talán egészen közel, halló-távolban tőlem… Ott az életemben, már csak a szememnek kellene kinyílnia, csak a szívemnek kellene feltárulnia. Micsoda evangélium: Jézus azok számára is ott van, akik még nem ismerték fel, akik még nem látják őt!
A következő lépcső, hogy engednek annak, amit ő mond: “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldala felől!” Követik tanácsát, pedig még nem látják, hogy ő az, aki szól. A szívük már igent mond arra, amit mond. De jó, hogy ilyen is van! Emberek már azt teszik, ami jézusi – holott őt magát nem ismerték fel még igazán. Lehet ezen az úton is járni. “Meg ne oltsátok a Lelket” mondja az ige egy helyen, vagyis engedjük, hogy szívünk jobb súgásai érvényesüljenek. Van egy rossz súgó is, a Gonosz… Ő mindig a rosszabbik megoldást akarja, s megpróbálja elhitetni, hogy nincsen más. Az evangélium azt mondja, ezek az emberek ott a Tibériás-tengeren szívük jobbik hangjára hallgattak, amikor döntést hoztak. Valaki azt mondja a partról, vessük ki a hálót a hajó jobb oldalán. Nem tudjuk miért lesz az jó, de kivetjük. Nem az ellenkezés és nem a kritika és nem a nagy okosság győz, hanem a szívük jobbik szavára hallgatnak. És teli lesz a háló halakkal, a nevezetes üres háló…!
Végül a legszebb, legfontosabb lépcső: együtt enni Jézussal! Ez egyértelműen az úrvacsorára utalás. Odanéznek, és azt látják, hogy a parázson kenyér van és hal – így várja őket Jézus! Még abból is hozat, amit most fogtak, legyen egészen övék is a lakoma! A tanítványok igen-je kell ehhez a szent közösséghez, az ő hozzájárulásukra is számít Jézus, noha ő táplálja őket… Mi már tudjuk, hogy mindig saját magával táplál: ez a legdrágább eledel. Önmagát adja, testének és vérének áldozati jeleit közli megerősítésünkre, mikor a szent asztalközösségben együtt ehetünk ővele…
Ez a parázs, rajta a kenyérrel és hallal valóban az idill, főleg egy egész éjszaka hiábavaló küzdelme és az üres háló gyötrelme után… Jézus ezt adja a fáradt és csalódott embernek! Amit elvesztettünk a paradicsomkertben, holott az a mi eredeti helyünk, az igazi boldogságunk – az idill. Jézus visszaállítja életünkben az egyszerű és tiszta harmóniát, a magától értetődően helyén lévő dolgokat, a szép kertet, az összetartozást. Visszaállít minket eredeti helyünkre, ahonnan kiestünk.
Újra lesz erőnk, mert ő ad, újra lesz ennivalónk, mert ő ellát, saját magát közölve velünk, újra lesz látomásunk a jövőről, hogy hová érdemes igyekeznünk…! Igen, újra lesz hitünk és bizonyosságunk, mert ő – eljön. S ha ezt közli velünk itt a földön, mennyivel inkább ezt adja majd odaát. Így gondoljunk azokra, akik már elmentek, akik felől aggódunk, és akiknek sorsában egy kicsit mindig a saját sorsunkat is féltjük, vajon mi lesz velünk majd akkor, ha elmegyünk innen… Jézus visszaadja az eredeti, boldog helyünket, az elveszett paradicsomot, sőt, annál is többet ad: mindenkor vele leszünk. “Vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel!”
Kell-e ennél több? Bizonyosság, aztán homály, tévelygés és bizonytalanság, de végül – általa, aki eljön, újra megnyert bizonyosság! Adja meg ezt mindenkinek, akik szeretik őt, mint megadta az első tanítványoknak. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, légy áldott, hogy adtál hitet szüleink, nagyszüleink és hívő tanítók által akkor is, amikor még kicsinyek voltunk. Köszönjük, hogy ez erőt adott és vezetett eddig életünk rögös útjain. Köszönjük, hogy akkor sem hagytál el bennünket, amikor minden összetört és bizonytalanná lett. Megtapasztaltuk, hogy te eljössz, mikor mi már egyáltalán nem is számítunk rád – légy áldott ezért! Köszönjük e megújított, erősebb bizonyosságnak még az ígéretét is, és köszönjük, hogy nem csak a romlás felé vezethet az út. Add meg, hogy a visszanyert bizonyosság emeljen, nemesítsen egészen a te színed előtt való méltó megjelenésig, amikor majd színről színre látunk és mindenkor veled lehetünk. Készítsd erre szívünket, és vezess minket ennek jegyében a most következő hét napjain is. Ámen.
