Igehirdetések

Áldozzatok lelki áldozatokkal!

Igehirdetés 2008. április 6.

Áldozzatok lelki áldozatokkal!

 

Lekció: 1Pét 2,1-9
Textus: 1Pét 2,5

„Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, jó hallanunk az igében, hogy te milyennek látsz minket, de tudjuk, hogy nem élünk úgy, mintha választott nemzetség és királyi papság volnánk, akik mindig lelki áldozatokkal áldoznak teneked. Itt vitézkedik tagjainkban az irigység, a képmutatás, sőt szégyenkezve valljuk meg, némelykor még a rágalmazás is. Bizony, vannak gyarlóságaink és vannak vétkeink is. Alig halljuk hangodat, az élő igét, mert elmerülünk a világ zajában, mint olyan sokan mások. De érezzük azt is, hogy jóságos vagy hozzánk, Urunk, és tudjuk, mert tapasztaljuk is, hogy várakozással szemléled életünket. Megköszönjük neked, hogy olyan türelmes vagy hozzánk. Egybegyűjtöttél bennünket ma is, és lehetővé teszed, hogy kereső szívvel odaforduljunk az igazság felé – a te igéd igazság! Adj most gyermeki lelkületet, megszólítható értelmet azoknak, aki eljöttek szent neved imádására. Tiszta szívet teremts bennünk, ó Isten, és az erős lelket újítsd meg bennünk! Megváltó Jézusunk nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat! Ámen.

 

Igehirdetés

Ha ember mondja nekünk, hogy hagyjuk el a gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást, akkor nagy valószínűséggel nem történik semmi azon kívül, hogy megsértődünk. Mert, hogy is jön valaki ahhoz, hogy ilyen dolgokat vágjon a fejünkhöz. Mi nem vagyunk álnok képmutatók, irigyek és rágalmazók…! Ám ha Isten igéjében olvassuk a felszólítást, hogy hagyjuk el az ilyesmit, akkor már nehezebb elhárítani, hiszen ő ismer bennünket, “tudja formáltatásunkat.” Ezért ha nem is vagyunk minden nap ily bűnökben, annyit azért kénytelenek vagyunk elismerni, hogy mindnyájan hajlunk ezekre.

Azért nevezi ilyen egyenesen nevén a gyarlóságokat az ige, mert arra biztat, olyanok legyünk, mint a ma született csecsemők. Amikor ilyet olvasunk, megtorpanunk s csodálkozunk. Tényleg azt tartja az ige rólunk, felnőtt emberekről, akik mögött évtizedek vannak, kialakultak a szokásai, megrögzöttek a gondolatai, akiknek nem lehet kicserélni már az életét, ami nagyobbrészt mögöttünk van – hogy mi lehetünk olyanok, mint a ma született csecsemők? Egészen hihetetlen. Mégis megmelegíti a szívünket, mint nekem is tette, amikor az elmúlt héten ezt az igét olvastam Kalauzunk napi útmutatása szerint – mert azt üzeni, hogy újat kezdeni mindig aktuális. Nem lehet úgy elrontani az életünket, nem lehet olyan rossz kedvünk, nem lehetünk olyan hitetlenek, hogy abban Isten igéje ne tudna egészen újat indítani. Sok példa van erre ma is. Emberek, akikre mások már csak legyintettek, megtalálják az evangéliumot és elindulnak egészen más irányba, mint addig tették. Eddig távolodtak Istentől, most pedig megfordulnak és elindulnak felé – és megváltozik az életük! Átalakulnak az érzéseik, a döntéseik – még a szavaik is.

Valami kezdődhet bennem ezen a mai napon is – milyen egyszerű és tiszta evangélium! Csak meg ne fojtsam, el ne tapossam magamban! Elmúlhatnak sebek, mert Isten begyógyítja őket, elhalványulnak sérelmek, mert a kegyelem segít őket elfeledni. Túlnőhetek megrögzött szokásaimon, új tulajdonságok jelenhetnek meg bennem. Elérhetik a szívemet új igazságok, amiket eddig még nem is ismertem, vagy ha ismertem, nem engedtem közel magamhoz. Például az ellenség szeretetének jézusi parancsa, amire őnélküle képtelen voltam, ám vele együtt még erre is képes lehetek. Ha neki adom a fő helyet, valóban övé a középső, az első hely, akkor már nem én szeretem az ellenséget, hanem a bennem lakó Krisztus – ő pedig valóban képes erre.

De sorolhatnánk tovább. Az ige szerint mindig lehet a régi dolgokkal szakítani, éspedig azért, mert – jó az Úr! Nem azért, mert mi erre képesek vagyunk, jók és erősek vagyunk, hanem azért, mert jó az Úr. Ennek jegyében pedig olyan alaposan és valóságosan lehet ma született csecsemővé lenni, hogy még hamisítatlan tej után is vágyakozhat az ember. Ezt ajánlgatja nekünk az apostol: “…mint ma született csecsemők, hamisítatlan tej után vágyakozzatok.” Ez megint hihetetlen ebben a hamisítós világban, hogy az ember lelki értelemben annyira alapvető és 20-25 vitamint tartalmazó dolog után is vágyakozhat, mint az anyatej. Pedig van ilyen „hamisítatlan anyatej” lelki értelemben – az a neve, hogy Isten igéje. Itt van a kezünkben, ott szunnyad a polcunkon, minden vasárnap felolvasunk belőle a templomban, tanítjuk rá gyermekeinket! Ez a tiszta és hamisítatlan anyatej, ami lelki értelemben úgy táplál bennünket, mint csecsemőt az édesanyja! Vannak jó szándékú mozgalmak, amik azt mondják a tagjaiknak: minden napra egy jó cselekedetet! A Biblia pedig azt mondja nekünk, minden napra legalább egyetlen igét a szívünkbe, különben üresen marad a legszentebb hely, a világ zaja és gondjai tölti be azt – amik méltatlan tartalmak az ige mindent átértelmező jelenléte nélkül.

Ehhez a hamisítatlan tejjel tápláló Úrhoz tanácsol minket az apostol, mert ő tud egyedül megújítani. Ő tud abban segíteni, hogy olyanok legyünk, mint a kisgyermekek, sőt, mint a ma született csecsemők. Ez az Úr a Feltámadott Jézus, aki egy másik apostoli képpel élve a „becses, választott kő”, még ha sokan fel is botlanak őbenne. Amikor a ókori emberrel fontos dolog történt, megújult az élete, akkor felállított egy fekvő követ, s áldozatot mutatott be rajta. Ezekből az emlékoszlopokból lettek később a már csak mennyiségi utat mérő mérföldkövek, bár a római mérföldkövek még áldozati helyek is voltak kétezer éve, itt Pannóniában is. Emlékezz ember, itt történt veled valami fontos! Ez a kő, mondja az ige, maga Jézus. Lehet botránkozásra is, mert mondhatja az ember, miért pont Jézus…? Miért nem valaki más? Miért éppen benne higgyek? Mint ahogy sokan, hogy kikerüljék az “útban lévő követ” – elzarándokolnak jó messzire keleti vallásokért, mert nem kell nekik Jézus, aki itt van, aki a miénk…! De ugyanez lehet áldott zárókő, az élet építményének bekoronázása, „szegeletkő” is, ahogy azt nevezi a Biblia. Ami nélkül minden ingatag és befejezetlen, mint oly sok emberi élet. Hány és hány ilyen hiányos életet látni – van egy épület, megvannak a falai, lakik is benne valaki, de az egész mégis bizonytalan és omladozó – s aki lakja, mindig veszélyeknek van kitéve még saját magából származó erők által is, mert – “hiányzik a zárókő.”

Mit jelent nekünk a “zárókő Krisztus”? Ha egy szóval akarjuk kifejezni, az áldozatot. Azt, amit nem tudunk ő nélküle meghozni. Pedig az életben minden áldozatra épül. Az édesanya odaadja fiatalságát, szépségét, gyakran még az egészségét is, hogy a gyermekei egyáltalán megszülessenek. Különböző természetű emberek élnek egy családban – vannak még sérelmek is, amiket egymásnak okoztak az évek során – hogy létezni lehessen, újra és újra el kell fogadni egymást. Áldozat! Valakinek adatott egy talentum, művészetben, talán tudományban, talán valami másban. Csak akkor tudja kibontakoztatni és hasznossá tenni, ha sokat tanul, sokat dolgozik, ha szorgalmasan alkot, törekszik és odaáldozza idejét, erejét, az egész figyelmét, minden lelki energiáját – nem lógatja a lábát. Áldozat!

Emlékezzünk Kodály Zoltánra, akinek énekét énekeltük az előbb a 263. dicséretből, a szenvedő, de igaz magyar lélek himnuszából, amiből a Psalmus Hungaricus született. Vagy Móricz Zsigmondra, aki éppen ugyanennek a versnek a sorait idézi Nyilas Misi első költeményében – “…Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna…” Mennyit dolgoztak ezek az emberek 60-70 év alatt, micsoda életműveket hagytak maguk után – áldozat! Idős emberek elaggottan, betegen fekszenek odahaza, talán tehetetlenek – s egy családban mégis szeretettel és örömmel veszik körül őket halálukig. Áldozat!

Az igazi, nagy áldozattal Jézus áldozott, nélküle mi nem is tudunk igazán áldozatot hozni. Amikor azt  halljuk, hogy ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amik kedvesek Istennek – akkor olyasmivel találkozunk, amit tényleg csak Jézussal együtt tudunk megvalósítani!

Lelki házzá épülni azt jelenti, hogy folyamatos személyiség-fejlődésen megy át az ember, nem reked meg néhai önmagánál. Ezt hívják a Biblia szentírói “lelki épülésnek”. Állandó belső növekedés, amit néha tejnek itala, máskor már “kemény eledel” munkál bennünk. Sőt, jól tudjuk, mily áldott eszköz az úrvacsora is, amit arra kaptunk, hogy Jézus jelképesen az ő testével és vérével, vagyis valóságosan önmagával tápláljon bennünket. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.” (Ján 6,56) Jézus részéről éppen áldozata, ami bennünket igazán táplál. Az kifogyhatatlan erőforrás az embervilág számára. Ez a világtöbblet, ami egyáltalán érdemessé teszi az élet élését – tanít mindig, mit jelent igazán adni.

A régi időkben, amikor a kultusz állt az istentisztelet központjában sokféle áldozatot gyakoroltak, de alapjában két fő fajtát lehet megkülönböztetni. Az egyik hálaáldozat: valakinek teli volt a szíve örömmel, annyi jót kapott és ezt meg akarta köszönni Istennek. Adott valamit abból, amije volt, hogy kifejezze köszönetét. A másik a bűnért való áldozat volt, amikor a hívőnek nehéz volt a szíve. Érezte, eladósodott Isten iránt – és legalább jelképesen, de ki akarta egyenlíteni az adósságát. Az ószövetségi szertartások megszabták, hogyan kell az ilyet bemutatni. Az áldozati állat fejére kellett tegye a kezét, hogy érezze és tapasztalja, egy valóságos élőlény hal meg őhelyette. Neki kellene kifizetnie  halálos eladósodottságát, ám egy másik lény veszi át helyette a halált. Az áldozat vérével megkenték aztán a jobb fülét, a jobb keze hüvelyk-ujját és a jobb lába hüvelyk-ujját, ami annak a jele, hogy véresen komoly dolog a megtisztulás, nem lehet könnyedén venni: az érzékek, a cselekvés és a szándékok megújulásának kell követnie az áldozat bemutatását! A bűnért való áldozathoz, amikor elégették az állatot, nem volt szabad tömjént tenni, mint a hálaáldozathoz, mert „bűnt követtek el az Úr ellen.” (3Móz 5,11  3Móz 5,19) A régi ember nagyon is tudatában volt annak, mit jelent Isten irányába eladósodni. Azt nem lehet jó illattétellel egyenesbe hozni! Ott vérnek kell folynia, az élet-halál dolga, hogy az ember rendbe jöjjön Istenével..!

S ma sem mondhatunk mást. Nagypéntek óta tudjuk, hogy valaki áldott, szent és tiszta vérét adta azért, hogy minket megtisztítson. Húsvét óta tudjuk, hogy az Atya kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát örök szövetség vére által, és ez a Feltámadott úr az, aki imádkozott Péterért, hogy el ne fogyatkozzon a hite, és imádkozott minden Péterért, akinek elfogyatkozóban van a hite. Ez a Jézus mondja most nekünk, hogy mi magunk is, mint élő kövek, épüljünk fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzunk, amik kedvesek Isten előtt.

Lelki házzá azok tudnak egybenőni, akik maguk is lelki házzá lettek már. Ez a gyülekezet titka: a te tisztulásod az én tisztulásom, és az én tisztulásom a te tisztulásod. Minél inkább lelki házzá lesz valaki önmagában, annál többet adhat hozzá mások növekedéséhez. De mit jelent egyáltalán „lelki áldozatokkal áldozni”? Azt jelenti, hogy a hívő embernek papi funkciója van, mert a hite engedelmességét, és az élete szeretetben és istenfélelemben való folytatását mutatja be áldozatként. Ezek a dolgok nem szoktak túl sok tapsot kapni, és anyagi előmenetel sem kapcsolódik hozzájuk, amiket pedig mainapság – tévesen – a tehetség és az emberi értékek fokmérőjének tartanak. Láttunk már, bizony láttunk sikeres és meggazdagodott embereket, akik nem sok jót jelentettek embertársaik számára, és láttunk nagyon egyszerű, anyagi gondokkal küzdő embereket, akiknek a tiszta szíve és az igaz volta megerősített másokat a jóban…

Áldozatot hozni az emberi élet legmagasabb rendű lehetősége, de lelki áldozatot hozni olyan csöndes, belső öröm, ami már azonos az üdvösséggel. Aki ilyen áldozatot tud hozni, az megtalálta az élete értelmét, mert az ember életének értelme mindig túl van önmagán. Aki áldozatot hoz, az túllép önmagán, egy magasabb és tisztultabb világba, amit alig ismerünk ugyan, hiszen Isten világa – de a szívünk azt mondja, arra kell mennünk. Hát ennek jegyében hittel higgyük, hogy lehet újat kezdeni, lehetünk ma született csecsemők, van hamisítatlan, tiszta tej, ami táplál bennünket, lehetünk magunk is élő kövekké, épülhetünk lelki házzá és áldozhatunk valamennyien lelki áldozatokkal.

Legyen hát imánkká:

 

“Szentlelkedet töltsd ki ránk, mint hajnal harmatát,
És adj fejünkre tőled nyert, ékes koronát,
Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk
Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!”

                                                                      (299. ének 3. vers)

Így is legyen! Ámen.

 

 

Fohász

Urunk Istenünk, te nem maradtál meg örök dicsőségedben egyedül önmagadnak, hanem a teremtés műve után újat kezdtél az elbukott emberrel. Köszönjük, hogy te magad is kicsiny csecsemő formájában jöttél ebbe a világba, magadra vetted emberi testünket. Köszönjük az ebben elrejtett, nekünk szóló biztatást, hogy mi magunk is megszülethetünk újra, hiszen valósággal megtérhetünk. Köszönjük a lelki házat, a gyülekezetet, amely általad és benned épülhet itt közöttünk is. Köszönjük a lelki áldozatokat, amiket hozhatunk, mert te magad hoztad értünk a mindenre elégséges egyszeri és tökéletes áldozatot. Segíts minket Lelked erejével, igéd útmutatásaival, hogy szakadatlanul növekedhessünk belső emberünkben. Adj erőt a munkánkhoz, gyógyítsad betegeinket és vigasztald a gyászolókat. Legyen neked dicsőség, tisztesség és hálaadás mindenkor! Ámen.